Yanez

Yanez

37/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Mit Várunk az Új God of Wartól?

Néhány hét múlva nekivághatunk a nagy kalandnak, de vajon megfelel az elvárásunknak?

 

 Kevesebb, mint 1 hónap van hátra a God of War megjelenéséig, és mi már tűkön ülve várjuk Kratos (és fia) legfrissebb kalandjait. Úgy általában tudnánk mire kell számítani, csakhogy a széria úgymond megújúlt! Ez pedig nem csak a történetre, annak körítésére, a szereplőkre és Kratos korára/külsejére igaz, hanem a játékmechanikára is. Amit meghagytak a szériából, az a főszereplőre jellemző erőszakosság, a brutalitás és a műfaj, miszerint ez még mindig egy hack'n slash, még akkoris, ha picit más csónakban evezgetünk. Magyarul, a God of War játék, mint arra a sima címe is rávilágít, teljesen újraindul, noha mégis folytatásról van szó. Kratos életének új lappal való indulása, más mitológia, korszerű játékmenet és emberibb karakterek. Ezen dolgok tudatában, joggal merülhet fel az aggódás és az elvárás szindróma együttese. Mégis mit szeretnénk, milyen legyen az új God of War?

Grafika

 A jelenlegi generációs masinákra eddig csak remastert kaptunk a sorozatból. Ennek vége, mert eljött hát az első valódi nextgenes folytatás, amire - valljuk be, szégyen, - 5 évet kellett várnunk. Ennyi idő után minimum elvárás a korszerű látvány, amit megtekintve azonnal szemünk elé tárul a generációnyi differencia. Nos kéremszépen, ezt bizony megkapjuk! Különösen PS4 Prón fog muzsikálni teljes pompájában (1080/60 vagy 4K/30) a játék, de nyugi, a konzol mezei verziójának tulajdonosai sem fognak panaszkodni! A legutóbbi, GoW: Ascension részhez képest óriási a grafikai ugrás, úgyhogy ezen a téren biztosan nem lesz rossz szavunk. Jó bizonyíték erre az eddig látott videók/gameplayek. Ez a szekció tehát kipipálva, ergo csak semmi pánik!

Sztori

 A mély történet soha nem volt a széria erőssége, annak ellenére, hogy mindig volt neki ilyenje! Bizony, Kratos kalandjai nem csak amolyan bugyuta bosszúhadjáraton alapultak, mert volt ott ám rendes sztori, árulásokkal, csavarokkal meg érzelmekkel, de… a játék stílusához, lévén hack'n slash, igencsak nehéz érzelmekkel teli összhatást komponálni. Darálás közben nem erre van beállítva az agy, és ismerjük be, jól is volt ez így! Az elgondolkodtató, mély és netán csöpögős jelenetekre ott van nekünk számtalan másik game. Ám ezúttal azt kell mondjam szükség lesz a komolyabb történetvezetésre, mivel a megújúlt játékmenet megkívánja azt. Haladtunk a korral, és most már nem lesz elég az arcade sztori rendezés. Én úgy látom elkerülhetetlen komponens a siker receptjéhez a dráma és az alakítás, no meg egy csavaros, sokat sejtetős ending. Vajon ezen a téren sikerül a fejlesztőknek megörvendeztetni minket, vagy egy gyorsan feledhető családi ”perpatvart” kapunk? Eddig nagyon bizakodó vagyok és behunyt szemmel is látom, hogy a játék mozi élményének minőségi részére minden esély megvan. Hajrá Santa Monica!

Játékmenet és Tartalom

 Elérkeztünk a legfontosabb részhez, ami nem csak engem érdekel a legjobban, hanem minden GoW rajongót! Ez bizony a jó öreg gameplay! A sorozat 6 boldog epizódot élt meg eddig, és kisebb-nagyobb korszerűsítésekkel, de a játékmechanika tulajdonképpen mindig ugyanaz volt. Erre pedig senki sem panaszkodott, mert ebben a műfajban ez a megvalósítás tökéletesen működött! Csakhogy teltek-múltak az évek és kb 10 esztendő után ez is kifulladt. Erre élő példa a legutóbbi rész, az Ascension. Hiába lett még szebb a látvány és hiába kaptunk ismét egy emészthető történetet, a jól bevált hatás elmaradt. Ez pedig gyerekek kizárólag a kiöregedett játékmechanikának volt köszönhető. Ezen lehet vitatkozni, és mint GoW rajongó, eleinte én is azt tettem, de a tény az nem illuzió. Le kell vennünk a rózsaszín szemüveget és beismerni azt, ami elkerülhetetlen: a széria haldoklott.

 Pontosan ezt tették a kreátorok is, épp ezért egy olyan merész lépést mertek meglépni, amiért vagy dicséret, vagy ganédobálás fog járni, de egy biztos: nem volt más kiút. A játéknak ez már a harmadik generációja, és ha megint kiadtak volna egy gyors, csapkodós hekkenszlest, úgy lehúzták volna a kritikusok és a gémerek, hogy Kratos örökre a süllyesztőben maradna. Én azt mondom ez elkerülhetetlen lépés volt. Továbbá csak annyit tudok mondani, hogy nem kell mindjárt rossz szemmel nézni a dolgot, hisz akik már kipróbálták, csak dicsérni tudják.

 Nem változott annyi minden, mint azt gondolnánk, csupán a kameranézet és a tempó. Ez annyit jelent, hogy néha átgondoltabban kellesz harcolnunk, és többet látunk majd a látványos összecsapásokból. Mit kell ezen rugózni? Új élményt fogunk kapni emberek! Megint elénk raknak egy játékot, aminek alig fogjuk várni a folytatását! Legalábbis az eddigiek alapján inkább a pozitív mérce felé billen a mérleg. Plusz egy új főfegyver kap szerepet. Felejtsük el a láncokon lógó pengéket, és helyette ismerkedjünk meg a skandínáv mitológiához egy közelebb álló éles fegyverrel, a Leviathan fejszével. Ez a baltácska rengeteg mindenre lesz képes, és a fagyasztás meg a bumerángszerű visszajövetel nyilván csak két dolog a sok közül. Aztán még ki tudja miféle vágóeszközök akadnak kezünkbe kalandunk során, hisz mint kiderült, több időnk lesz a dolgokra, mint korábban!

 Bezony, a szavatosság az ígéretek szerint majdhogynem egy-egy eddigi rész triplája! Számszerint akár 35 óra is lehet, ha a gyűjtögetnivalókat is beleszámoljuk. Anélkül kb 25-re rúg, ami ugyancsak szép, ha azt vesszük, hogy előtte a leghosszabb rész is max 12-14 óra volt és még így is milyen emlékezetes élményeket okozott. Az tuti, hogy ha a game állati jó lesz, nekünk még ez a játékidő sem fog ínyűnkre tenni, de azért sírni sem fogunk miatta. Számomra, ha akár csak 20 óra is lesz a sztori kipörgetése, elégedetten fogom végignézni a stáblistát. Gondolom egy GoW-tól ti sem vártok szerepjátékokra jellemző szavatosságot.

Bossharcok

 Végül pedig, ami nekem a legfontosabb, amiért annyira szeretem ezt a játékot: az epikus főellenfelek és a menet közben előbukkanó dögök! Soha egyetlen játékban sem élveztem annyira a bossharcokat, mint itt. Ahogyan felvezetik őket és amilyen szépen megkell harcolnunk velük, az művészet! A véres brutális kívégzés pedig annyira illik hozzá, mint Terminátorhoz a bőrdzseki! Végül a pont az i-re, amikor qte-vel befejezzük az utolsó és egyben rohadtul látványos mozdulatokat, örök álomba szenderítve a genyákat. Mint kiderült, a qte is a múlté, amit én kissé bánok, de még mindig feláldozható dolog, ha egy jobb jövőt remélő alkotást kapunk cserébe. Reményem határtalan, ergo végtelenül bízom abban, hogy most is lesz, nem néhány, hanem rengeteg lehengerlő bossharc! Máskülönben számomra minimum 50%-ban csalódás lesz a játék.

 Én tehát ezeket a dolgokat várom el leginkább az új God of Wartól, a többi már részletkérdés. Röviden: álleejtős grafikát, maradandó és átérezhető történetet, élvezetes akciót, minimum 20 óra játékidőt és álleejtős bossokat. Egyesek talán még idesorolnák az ötletes fegyvereket, de nekem úgy általában egy is elég, amit felpumpálok a maximumig, és úgy néz ki az a faja fejsze megfelel erre a célra! Na és Ti mi a csudát vártok a játéktól?

 

18.
kamgecam
#16: Akkor lesz jó a játék ha nem tudsz odafigyelni mindenre mert besszippant a pi@ába.
17.
Yanez
#16: Na ezek szép elvárások! :) Epic helyszíneket én is akarok! :)))
16.
DarkLord
Én nagyon sokat várok tőle és kritikus is leszek vele emiatt majd. Mindenre oda fogok figyelni a játék közben.

- Felejthetetlen helyszínek várok, amiben élvezet legyen mászkálni.
- Egy normálisan kidolgozott sztorit tele csavarokkal és meglepetésekkel, ami végig fenntartja az érdeklődést.
- Jó Lore-t.
- Bossokat, de brutálisakat és nagyokat még nagyobbakat :D Ami mellett érezzük, hogy senkik vagyunk méretben, mint pl. Kronos.
- kb. ha 15 óra lesz valósan a játék én már azzal is elégedett leszek, mert az UC4 is kb. ennyi volt és se kevésnek se soknak nem éreztem pont eltalálták a hosszát.

Erről a játékról szerintem jó páran fogunk cikket írni úgy is, mikor végigtoltuk élménybeszámolókat :)

15.
Yanez
#14: Köszi! A nyáladat pedig töröld le a cikkről! :D
14.
kamgecam
"Mit Várunk az Új God of Wartól?"

Azt hogy megjelenjen Yanez! :D
Különben jó cikk mint mindig, olvasmányos élvezettel nyálaztam végig!
13.
#4: Ma már majdnem az összes játékot egy 5 éves gyerek is hátrakötött kézzel, csukott szemmel végigviszi. Persze akkor ha easy-n játszik, és igazából az AC-ban is csak ez volt a baj; nem volt választható nehézségi szint.
12.
Yanez
#11: Karira talán meg is kapod. :)
11.
daenath
"Mit Várunk az Új God of Wartól?"
50% arkedvezmenyt :))))))
7.
Yanez
#3: Úgy értettem 10 évig jó volt az a játékmechanika, de a végére kezdet kifulladni. Ez bármelyik címre igaz, ha nem visznek bele "színt". Az UC3 pl hiába volt jó játék, mégsem ütött már akkorát, mint az első kettő, mivel harmadjára is szinte ugyanaz volt, csak a sztori célja változott. A 4-ikbe már sokkal több változást vittek bele, ezért maradhatott meg sikeresnek. Alapokhoz nyúlni nem jó, de újítani nagyonis szükséges az olyan címeket, amelyek több, mint generáción át akarnak hódítani.
6.
Yanez
#1: Szerintem, ha olyan GoW-t csinálnának, amilyet lentebb leírtál, akkor az már véglegesen nem GoW lenne. Az a fajta harcrendszer amelyről te beszélsz, ott van a Souls játékokban. Ne akarjunk már mégegy From Software címet, főleg ne a GoW-ból. A harcrendszerrel nincs semmi baj! A Bloodborne harcrendszere pl sokkal egyszerűbb, közben mégis hardcore. Miért? Mert már alapból nehéz. Állítsd a GoW-t nehézségét nagyra, és máris eltűnik a "faék" jelző, mert bizony komoly ügyességre és taktikázásra lesz szükség néhány ellenfélnél!

Pont akkor lenne "túlízesített kaja", ha a harcrendszere fölöslegesen túl lenne bonyolítva.
4.
Zoli0507
#3: Amièrt egy Soul's gamenèl sem problèma, vagy egy Tomb Raider-nèl, UC-nàl.
Pèldàul egy AC-nàl azèrt problèma mert kurva unalmas ès egy 5èves gyerek is hàtrakötött kèzzel csukott szemmel vègigviszi.
Nèzd meg az Origins-t. Vàltoztattak de alapvetően "ugyanaz". Ùgy èrtem hogy vègre lehet benne harcolni ès nem egy gombot püföl az ember, VISZONT!! a gyenge elmèjűknek benne hagytàk a règi AC-t. (Nem èrtem senkire csak ùgy àltalànossàgban ìrtam) vagyishogy betegelsz mindenkit, aztàn meg egy gombnyomàssal kivègzed. Deee mert van benne vàlasztàsi lehetősèg illetve hogy a harcrendszer èlvezetes ès kihìvàs lett..... teljesen màs kèpet fest.
Ha ez a jàtèkmehanika fog megmaradni a következő 3-4 AC-nàl nem hinnèm hogy sokan sìrnànak.
3.
Mr.Dead
"de a játékmechanika tulajdonképpen mindig ugyanaz volt."
Ez csak nekem szúrja a szemem? Írtad is, hogy nem volt baj mert hogy igy is élvezetes volt, csak más játékoknál ez miért gáz akkor? Mostnem kötekedésből megnem is rád gondoltam, csak nekem az tényleg fura hogy itt nem gáz, de például az AC nál (csak egy példa... bár lehet nem a legjobb, na mindegy) miért gáz, ha az ugyanúgy élvezhető volt?
2.
Zoli0507
Annyiba "belekötnèk" hogy elnèzve a mai minősègi AAA cìmeket azèrt az az 5èv nem igazàn nevezhető szègyennek. Sok esetben kevès is.
1.
Stranger
"ha megint kiadtak volna egy gyors, csapkodós hekkenszlest..."
Jó, de te egy Witcher 3-ból is lineáris, sztoriközpontú játékot csinálnál. :P

Én megértem, hogy exkluzív címnél milliókat akarnak bevonzani százezres tömeg helyett. De ettől lehetett volna más irányba is menni. Komolyabb harcrendszer, jobb platformer elemek, a PS2-ből megmaradt elemek kidobálása mellett. Miért ne lehetne vmi újat kitalálni?

Már látom lelki szemeim előtt, ahogy dumálnak játék közben a karakterek, néha egy kis ugrabugra (persze a mozdulatok felét automatikusan megcsinálja a karakter), pár érzelmi töltet, faék egyszerű, de mindenki számára élvezhető harcrendszer, tömény és gyors élmény.
De én inkább leülnék egy 1. osztályú kajás asztal elé, mint hogy bezabbantsam a túlízesített gyorskaját... és sajnos már mindenből azt csinálnak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...