Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Babona

Link másolása
Csak azért nem hiszek a babonában, mert szerencsétlenséget hoz.

 Szerencsés jónapot, bal lábbal kelt olvasók! A mai cikk pont arról fog szólni, hogy bárhogyan keltek, a napotok attól nem fog megváltozni. A babona egy elég elterjedt dolog, még napjainkban is. Pedig nem másról van szó, mint az egyszerű tévhitről. Fogalmunk, mind a természettudományos, mind a rendszert alkotó vallások dogmáival szemben áll, ezek alapjaira helyezve cáfolható. Mindenki hallott már róla, sőt biztos vagyok benne, hogy találkozott is vele. Tulajdonképpen már akkor is "alkalmazzuk", amikor valakinek szerencsét, ergo kéz és lábtörést kívánunk. Ezt persze nem tudjuk, mert mi illemből szoktuk mondogatni. 

 Egyik kedvencem gyerekkoromból származik és gondolom mindenki ismeri. Amikor meglátsz az utcán egy kéményseprőt, akkor fogd meg a rajtad lévő ruhád bármely gombját és mondd ki 3-szor:-Kéményseprőt látok, szerencsét találok! Kis hülyeként még hittem is benne. :) Ám még akkor is mindig elgondolkodtam azon, hogy mi lehet ennek a logikus magyarázata. Netán a procedúra megtétele után, a kéményt söprő jóbarátunkból valami pozitív energia száll ránk? Bár ebben sem hiszek. A lényeg, hogy egy olyan helyen nőttem fel, ahol sok ember hitt az ilyen baromságokban. És rengetegen még ma is hisznek benne. Ismerőseim kb 80%-a ilyen, mindig jót szórakozok rajtuk. 

 Van az, hogy ha már átléptél a küszöbön, de mondjuk valamit otthonfelejtettél és visszafordultál, akkor mindenképp bele kell nézned a tükörbe, különben balszerencse ér. Magyarázat: visszahoztad a szerencsédet, ezért kell tükörbe nézned. Ez még csak nem is logikus! 2013-at írunk, mondhatjuk, hogy a technika és tudomány korszakát éljük, mégis vannak ilyen "megbabonázott" emberek. És persze vannak a világhírűvé kürtölt babonák: 

Balszerencse, ha:

  • eltörik a tükör
  • átsétálsz egy létra alatt
  • átfut előtted egy fekete macska
  • péntek 13

 Mellesleg sokan tudják, hogy régen, ha valakinek volt fekete macskája, akkor elégették boszorkányságért. Ennyi is elég volt. Akkor most gondoljunk bele, hogy a babonák abból a korból származnak, a tudatlan és tanulatlan népek korszakából. És mint mondtam, még most is sok babona aktív. Képzelem, ha még ma is így mennének a dolgok, de korunkhoz hűen. -Hoppá, egy fekete macska hütőmágnese van, elégetni! -Fekete szmájlit kapott az iPhone-on, máglyára vele! Nevetnem kell ezeken a tévhiteken.

 Egykori barátnőm egyszer karórával ajándékozott meg. Idősebb korú ismerősöm azt mondta, hogy ezesetben szakítani fogunk. Fél évre rá ez megis történt. Büszkén mondogatta, hogy ő ugye megmondta. Érdekes, ha valami mással, mondjuk egy tekercs vécépapírral lep meg, akkor is szétválunk? :D Ugye milyen baromság? Ez csak azt bizonyítja, hogy 100 babona megjósolásából, persze hogy "teljesül" néhány, de kizárólag megtippelés alapján. Mint a lóversenyeken, néha azért kitalálod melyik lesz a befutó.

 Ha már a jóslásról esett szó, akkor mindenképp meg kell említenem, hisz az is ide tartozik. A legtöbb ember, aki hisz benne, az úgyanúgy a babonákban is hisz. Talán egyesek képesek meglátni valamit a jövőből, de a legtöbbjük csak a könnyűpénz miatt csinálja. Én már voltam tanúja igazi, részletekig megjósolt dolgoknak, de akkor sem hiszek bennük, mert ugyanolyan marhaság és képtelenség, mint a babona. Ezt is csupán a 100-ból 10 elméletre alapozom. Találkoztam itt amcsiban egy úri romával, aki meglepetésemre Bentley-vel közlekedett. Nagyon nem akart beszélni arról, hogy miből futja neki az ilyesmire, de egyszer részegen megnyílt. Kiderült, hogy a neje jóslással foglalkozik, és a naív amcsikból ily módon préselik ki a pénzt. Csak egy példa: egy egyszerű gyertyát 750 dolcsiért ad el a "szerencsétleneknek". Állítólag elűzi a házból a balszerencsét, de garanciát nem válal rá, ám elmondása szerint szinte mindenkinek beválik. Már csupán ebből az egyszerű kis történetből is csak úgy dől a szélhámosság szele.

 Sokak "kedvence" még az energiát a tévén keresztül súgárzó emberkék. Erről no komment részemről, de leginkább azért, mert főleg csak neten keresztül láttam ezeket a csalókat. Nem sokat tudok róluk, de gondolom nincs is mit. Az egyetlen, amit szerintem akár tudományos alapokra is lehet helyezni, az a tenyérjóslás. Erre most rengeteg magyarázattal lehetne előállni, hogy miért, de nem szükséges. Véleményem csak egy: a szervezet képes kimutatni bizonyos dolgokat, amelyek betegségekkel meg az ember életvitelével kapcsolatosak. Ezek akár a tenyéren is jelentkezhetnek a ráncok különböző kialakulásának formájában. De ez csak az én elméletem. Ám ezen a téren is temérdek csalóval találkozhatunk.

 Visszatérve a babonákhoz. Vannak még ilyen mókás hiedelmek. Ha leesik a só=veszekedés, ha a kés=férfi jön a házhoz, ha a kanál=nő jön a házhoz. De mi van akkor, ha egy kanálnyi só esik le, amely rázuhan egy késre és magával rántja azt? Gondolom, akkor egy rossz szándékú transzvesztita jön a házhoz. XD Aztán van még a népszerű szarba lépés. Ha véletlenül lépsz bele=az pénz, ha szándékosan=akkor hülye vagy. :) Ha egy kicsit is van lövésed erről, akkor megkérsz valakit, hogy reggelente helyezzen el a szobádban néhány kupac szart, tuti, hogy mindig belelépsz minimum egybe és nem véletlenül! Na, anyagi gondok megoldva!

 Azt hiszem napokig lehetne sorolni az ilyen babonákat. Okos ember csak nevet rajtuk! Érdekes lenne meghallgatni, hogy Ti milyen ehhez hasonló történeteket, tapasztalatokat, esetleg csak hallásból ismert dolgokat ismertek. Mellesleg hányszor szoktátok lekopogni ezt-azt és megköpdösni és miért? :)

 Aki elovasta a cikket, azt balszerencse érheti! Elkerülése érdekében egyen meg egy evőkanálnyi sót és közben mondja ki 3-szor a következő mondatot:-Elolvastam, elolvastam, nem lesz semmi velem mostan!

21.
21.
#20: Nem a mondanivalójával van bajom, hanem hogy szarul lett megfogalmazva. Erre szokták mondani, hogy bevettem a fogalmazás gátlót. :D
20.
20.
Yanez
#19: Pedig nagyon faszántos komment! Úgyhogy nyugi! :)
19.
19.
#18: Legszívesebben, kitörölném ezt a nyomorult kommentet!

...hogy végül***
18.
18.
Ez egy baromi jó téma, amiben lehet, megint ki lesznek rám akadva az emberek.

A babona, számomra ugyanolyan dolog, mint a vallás, tehát szintén nem hiszek benne. A jó és rossz élmények(kinek mi) kialakulása, az élet százalékos esélyrendszerén alapszanak. Előttem nem egyszer futott már át fekete macska, de különösebb hatást nem érzékeltem. Sőt volt olyan péntek 13, mikor kifejezetten jól mentek a dolgaim és ez nem azért van, mert nem hiszek a babonában, hanem mert egyszerűen ez az egész úgy hülyeség ahogy van. Ha valaki elhiszi ezeket a dolgokat, és tegyük fel péntek 13.-án valami rossz történik vele, majd kapásból a következő két ilyen alkalommal is rossz dolgokat tapasztal, akkor naná, hogy valami "igazat" (!)látHAT benne. Utána folyamatosan attól fog félni, hogy valami rossz történik vele, ergo tudat alatt, kevesebb figyelem jut a fontosabb dolgokra, amikre normál esetben, teljes erőbedobással koncentrálni szokott. Emiatt hibázhat mondjuk a munkahelyén, vagy nem figyelhet oda és baleset érheti az utcán.

Van egy érdekes dolog, ami pont ide vág. Bizonyára hallottátok már azt a kifejezést, hogy hipochonder... Ennek jelentése az, hogy képzelt beteg. Ha valaki azt mondja ennek a személynek, hogy fáj a feje, akkor az ő feje is fájni fog, mert képes saját magában előidézni ugyanazt az érzetet, csak más erősséggel. Pedig csak egy szót mondtak ki. Olyanról is hallottam már, aki annyira hitt a gyógyulásában, amire az orvosok alig adtak egy szemernyi esélyt, de végül, csodával határos módon, valahogy kigyógyult a halálos betegségéből - nem tudom, mennyire igaz ez a sztori. Szóval, ez a hit dolog, működhet! Tudat alatt, nyilván sokkal több mindenre vagyunk képesek, mint tudatos állapotban, de ennek teljes feltárása még nagyon a jövő.

Továbbmegyek. Ez a jósoljunk a kártyákból, kávézaccból, csontokból, nos ez ugyancsak egy kamu dolog. Sok ember hisz benne, mert misztikus történetet ágyaznak köréjük. Pedig ez is csak az esélyeken alapszik. Vannak emberek, akik remek megfigyelő- és előadó képességgel bírnak. E két dolognak az egyvelegéből, akár egy elég "profi" jós is lehet, aki a kisebb valószínűségű eshetőségekre is azt mondhatja, hogy be fog jönni! Legtöbbször tök általános dolgokban mondják meg a jövőt, amire nagy százalék esély van, hogy beteljesül és, ha az illető, akinek a jós, azt mondta, hogy mondjuk hamarosan összeismerkedik álmai valakijével és tegyük fel, ez megtörténik, azt fogja hinni, hogy ez a jós, tud valamit. Egyeseknek bejöttek ezek a dolgok és azért hitték el mindezt, mások akiknek nem, azok meg sarlatánnak mondják őket.

Ez az én véleményem! Amúgy remek a blog! Tetszenek ezek a témák!
17.
17.
ViktorG
Kellett ezt a blogot elolvasnom reggel..... -.-''
Most értem haza, és a délutáni testnevelés alatt az öltözöböl valamelyik ****** ellopta az Adidas Neo cipömet..... :/

Egyébként nem hiszek az ilyesmikben, de ez most nagyon mellbeb@szott. Innentöl körültekintöbb leszek az tuti. :)

UI: Jó blog lett..... :D
16.
16.
EBR2000
#14: 5 levelű szerencsétlenseg??? O.o
Ezt nem tudtam... A gyüjtök szerint még nagyobb szerencsét.... :D
Meg meg azt ismerem hogy az 5 levelű lóhere hírnevet hoz.
15.
15.
Dontrip
#12: Nem LEHETTEK okosak, az egyház mindenféle tanulást megtiltott, pont azért, hogy ne jöhessenek rá, hogy ezek a dolgok gyökérségek és hatalmon maradhassanak.

Én megszokásból csinálok néhány hülyeséget, de hinni nem hiszek bennük.
14.
14.
Espio
Milyen jó kis filozófiai témákat boncolgatsz mostanában, Yanez :D Grat!

Én alapvetően nem vagyok babonás, de vannak dolgok, amiket akár hiedelemből, akár szokásból, de megcsinálok. Pl. halál esetén letakarjuk a tükröket a házban.

Egyszer meg anno átfutott előttem egy fekete macska az utcán, és még aznap kigyulladt a mosógépünk, amiben pont a kedvenc pólóim mosódtak, meg visszahívtak, hogy a megrendelt Sims 2 kiegészítőm elfogyott, ezért várnom kell(ett volna, ha nem mondtam volna vissza) 2 hetet az újabb szállítmányig.

Másik meg az volt, hogy udvarunkon találtam egy ötlevelű lóherét, és annak ellenére, hogy tudtam, rohadt nagy balszerencsét hoz, letéptem, és még aznap kijött egy 150.000Ft-os számla anyámnak, valami biztosítótól. Gyorsan visszatemettem a lóherét, aztán amikor anyám felhívta őket, kiderült, hogy tévedés történt :D:D:D
Persze ez utóbbin látszik, hogy a véletlen műve, de azért érdekes időzítés.
13.
13.
EBR2000
Jó blog!
Nem vagyok babonás mert elég sok hülyeség van benne és sok nagyon nyilvanvaló. Pl.: Ezt csinalod akkor meg fogsz halni... Hat egyszer 80 évesen biztos!
Meg a szakítós is olyan.
Amit nagyon utálok az a ne fütyülj a házban mert kifújod a szerencset! (Szeretek fütyülni.) Na de én ha befelé szívva fütyülök? Na?
12.
12.
Gamerdavid
Ismét érdekes téma .Én már hallottam olyat is, hogy ha megcsókol egy cigány, akkor szerencséd lesz.

A fekete macska égetés azért elég durva dolog lehetett. bár köztudott, hogy a középkori emberek nem voltak elég okosak.
10.
10.
Yanez
#8: Ez is az emberi naívságot bizonyítja! Egy eset, mindössze egy eset miatt kezdett elterjedni a péntek 13-ai balszerencsesorozatok elterjedéde. És ma már milliók hisznek benne. Ilyesmit magyarázott ApexShow a hitrôl is, hogy az is hasonlóképp terjedt el és ma már úgyanúgy milliók hisznek Istenben. Persze én más miatt hiszek benne!
9.
9.
daenath
Tudot mit jenet ha "átfut előtted egy fekete macska"?
Annyit hogy a macska megy valahova :_)))))
"Kemenyseprot lattam, leszakadt a gombom" ha mar vo'tam olyan marha hogy tekergetem :D
Na gyorsan megyek en is, meg elhagy a szerencsem :)))))))
8.
8.
sleki666
"1307 október 13.-án pénteken IV.Fülöp francia király az összes Franciaországban tartózkodó templomost letartóztatta és kivégeztette.Ez egy nagyon jól összehangolt hadművelet volt, estére 15000 embert vertek vasba,és péntek 13 ettől kezdve úgy költözött be az emberi köztudatba,mint a naptárban előforduló legszerencsétlenebb nap."

5.
5.
#4: Ez mondjuk igaz. Meg ha úgy szerencsétlenkedik valaki hogy macska megy át előtte, akkor igaz a mondás, ha pedig nem megy előtte át macska és úgy gyökérkedik akkor... akkor is igaz a mondás. Ha péntek 13-on rossz történik igaz a mondás, ha nem akkor igaz a mondàs.
Ezt a balesetet is csak a dátuma miatt jegyeztem meg.
Ja és a jóslásos dologhoz még nem mondtam semmit:
Parasztbutítás a köbön. Nagyrészt ezek miatt nem nézek TV-t. Ilyet hogy képesek leadni...?! Felhívja 600 Ft/perc díjjal a néni őket, majd a sok átirányítás meg bisz-basz miatt 3000-t fizet végül azért hogy meghallja, hogy "Lesz pénz, de nem biztos", meg hogy "Átadtam az energiát!" . Olyan aljas egy pénzéhes banda ez...
4.
4.
Yanez
#2: Péntek 13-azt már senki sem veszi figyelembe, ha más napokon történnek rossz dolgok, de ha péntek 13-án, akkor arra mindenki felfigyel. Mókás. :)
3.
3.
Yanez
#1: Aztán nem kiköpni! :)
2.
2.
Ja mert a babona tévhit, de a vallás nem. -.-
Mert ha magyarázol az égbe az tök normális, de ha a kéményseprőhöz, akkor hülye vagy. Vagy ha ajtód fölött kereszt van, az oké, de ha patkó, akkor nincs minden rendben veled...
Bár én egyikben sem hiszek, mindkettőre láttam már példát beteljesedni.

Nem mondanám, hogy babonás vagyok, bár kiskoromban mindig négylevelű lóherét kerestem, meg fekete macskákkal inkább vigyáztam.
Mostanra kinőttem ezekből a dolgokból, nem vagyok babonás, és ezt lekopogom.
Szerintem minden babona megtörtént eseményen alapul. Például így: Tehát egyik faluban péntek 13-án kigyulladt egy ház. (mondjuk) Majd az erre következő péntek 13-án meghalt a polgármester. Erre az ott lakók megemlegették, hogy ez a péntek 13 egy balszerencsés nap. És ez terjedt el aztán a közhiedelemben. Másik fele pusztán csak a poén kedvéért jött létre, hogy aki szarba lép, ne érezze kínosan magát...
Péntek 13-ról van egy sztorim, testvérem akkor esett le a lépcsőről 7gy, hogy végül műteni kellett az agyát. Tehát ezzel jobb vigyázni...
1.
1.
metercsiken
Ez az egész jóslás, meg energiaátadásos dolgok baromság!
De mégis megélnek belőle, szóval tudnak valamit! : )
Én nem hiszek semmi ilyenben, de azért azt a kanál sót gyorsan belapátolom! :D
.....el..o..lva...s.t...am, e...l...olv...as...t...a....m........bluááá.....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...