Amióta csak léteznek a videójátékok, azóta törekednek a fejlesztők minél szebbé, élvezetesebbé és nem utolsó sorban realisztikussabbá tenni azt. Miért van erre szükség, ha ez csak egy játék? A válasz nagyon egyszerű: azért, mert mint minden játék az életben, akkor az igazi, ha az ember minél jobban beleéli magát. És a videójátékok esetében ez a valóságérzet tökéletesítése. Vegyünk példának egy 25 éves akciójátékot, mondjuk a Contra-t, meg egy mait, legyen a Splinter Cell. Mindkettő nagyon szórakoztató, de beleélni magunkat sokkal jobban lehet az utóbbiba, hála a realisztikus kinézetnek. De még így is messze nem valóságos az egész, mert előszőr is a látvány még mindig nem érte el azt a szintet. Másodszor pedig azért, mert közel sem a grafika az egyetlen dolog, amelynek haladnia kéne ennek érdekében.

                                                    'Mindent a Szemnek'

 A külső, ergo a grafika. Habár nem ez a legfontosabb része a videójátékoknak, mégis a legtöbb gamer elsősorban ezt veszi figyelembe. Odáig jutottunk már, hogy rengetegen vannak, akik csak azért játszanak PC-n, mert ott full hd van, ergo sokkal szebben néz ki egy játék. Ezt most nem azért hozom fel, hogy kötekedjek vagy, hogy negatívumként állítsam be. És a viták elkerülése végett, megjegyzem, hogy nem mindenkiről van szó, csak hát sok ilyen kommentet lehet olvasni a gamer portálokon. De amiért én szóba hoztam, az azért van, hogy ezen is látszik, mennyire fontos ma egy játék külseje. A veteránok ugyan tagadhatják ezt a kis ”luxust”, de még régen is nyálcsorgatva követtük végig a grafikai fejlődést. Mekkora álleejtés volt, amikor a 8 bit-es masinák (NES) után, egy 16 bit-es (SNES, SEGA) játékát vehettük szemügyre. Emlékszem több játékban is azt néztük, hogy ez meg az milyen szépen van megcsinálva és mennyire hasonlít az igazira. Például Mortal Kombat-ban, Jurassic Park-ban meg többfajta sportjátékokban. Mindig is számított a grafika, még ha ezt nehezen is ismerik be egyesek. Sokak szerint a szebb a jobb! Persze nem minden esetben. És akkor ennyi év után, a realisztikusság felé törekedve, vajon mennyire állunk közel hozzá grafikailag? Eléggé!

 Azt persze meg kell jegyeznem, hogy csak részletekben. Bármennyire is tűnik tökéletesnek egy-egy játék kinézete, mindig akadnak ”hibák”, amelyek elveszik ezt az érzést. Pontosabban arról van szó, hogy még nincs tökéletes grafikájú játék. Akkor hát nézzük, mit értettem azalatt, hogy részletekben. Egyes dolgokat, illetve tárgyakat már most annyira valóságosnak alkottak meg, hogy kvázi semmiben sem különböznek az igazitól. Gondolok itt olyasmikre, mint a legutóbbi fps-ekben látott fegyverek. De komolyan, egy CoD-ban, MoH-ban vagy Crisys-ben ezek úgy néznek ki, mint az életben. Vagy egy Forza-ban, GT-ben a kocsik! Már évekkel ezelőtt igaziak voltak, de ennél már hovatovább? Szerintem az ilyen apróságokban már megtörtént a csúcs elérése, mindössze a felbontások dobhatnak még rajtuk egy kicsit, de a határ az határ. A virtuális valóságig még van időnk, addig meg általában fejlődni szokott a grafika. Most őszintén, mivel lehet szebbé tenni még, mondjuk egy vadászkést? Több csillogást rá? Hmm...nehéz kérdés. Tehát sok ilyen dolog van, ami már realisztikus. Csakhogy nem minden.

 Fejlődni még bőven van hová! A legszembetűnőbbek ezen a téren az emberek, terepek és bizonyos effektusok. Sok szép kidolgozott karaktert láttunk már, de bármennyire is úgy néznek ki, mint az igaziak, azért játszva meglehet különböztetni egy élő embertől. A legközelebb eddig a Beyond: Two Souls merészkedett. Úgye ott is látszik, hogy nem hús-vér ember kinézetű a szereplők garmadája? Az ilyen dolgokon még a legmagasabb felbontás sem nagyon dob. Hiszen ha egy igazi filmet, videót nézünk alacsony felbontásban, ott úgy is látszik, hogy valódi emberek vannak. Ide tartozik még a ruha is, amelynek ha a kinézete zseniális is, de mondjuk a gyűrődések viselkedése már nem. A terepekkel is ez a helyzet. Még egy Crysis-ben is érződik, hogy nem olyan, mintha igazi erdőben, dzsungelban járnánk. Itt most sok dolgot lehetne még megemlíteni. Nem utolsó sorban a grafikai gliccseket, bugokat, amelyek végképp képesek tönkretenni a reális hangulatot. Vagyis van még mit csiszolni, hogy a valósággal vetekedő látványt kapjunk. Noha nem tűnik úgy, hogy még messze vagyunk ettől, de nem a grafika az egyedüli elem, ami a realisztikussághoz szükséges.

                                                      'Elrepült az ember'

 A fizika. Na igen, itt nem kis problémáról beszélünk. Egy kézen meglehet számolni, hogy hány játékban tökéletes, de csak akkor, ha az a kéz újjatlan. Ez régen is fontos volt, csak ugye nem akkora mértékben, mint ma, ahol a valósághűséghez való törekedés miatt, ez már alapnak mondható. Csak sajnos eddig senkinek sem sikerült ezt megvalósítani. Könnyűnek tűnő kocsik, nem elmozdítható tárgyak, röpködő emberek, aknavetőálló ablaküvegek, eltűnő hullák, stb. Ezek megintcsak apróságok, de ha már eljutnánk odáig, hogy minden valóságosnak néz ki, csak a fizika sántít, akkor igencsak hamar váltanánk szájhúzogató módba. A fizika szerintem az első dolog, amit javítani kéne, ha a realisztikusság felé kacsintgatunk. 

                                                       'Harc a sültkrumpli ellen'

 Naná, hogy az MI (mesterséges intelligencia)-ről van szó! Az akciójátékoknál ez az egyik legidegesítőbb dolog. És nem csak idegesítő, hanem alkalmanként már unalomba nyúló. Mondok egy példát. Több olyan játékkal is volt már dolgom, ahol egy nehéz küldetés teljesítése volt a cél. Nagyon sokszor elhaláloztam benne, de hála egy dolognak, egyre könnyebben vettem az akadályokat. Mégpedig az ellenfelek viselkedésének, aminek semmi köze az MI-hez, mégis egy lapon emlegetík. Arról rizsázok itt, hogy ugyanabba az irányba haladnak, ugyanazt csinálják, még ha 100-szor is ugrok neki a küldetésnek. Mennek 'A' pontból 'B'-be úgy, mint egy vonat a síneken. Egy idő után nagyon unalmassá válik, hogy addig a pontig eljutni, ahol kimúltam, úgyanúgy lehet. Az ellen minden mozdulata ismétlődik, semmi meglepi. Azért vannak játékok, ahol többféleképpen megcsinálhatjuk a missziót, de ez nem változtat az MI-n. Vagyis milyen MI? Ezek csak előre megírt mozdulatprogramok.

 Aztán ugye nem mehetünk el szó nélkül az öngyilkos ellenfelek mellett. Olyan mintha az agyuk helyett sültkrumpli lenne, semmi valóságos nincs abban, hogy elénk ugranak meghalni. A legviccesebb, amikor nálam egy rakétavető van, míg náluk csak egy pisztoly. Ám a rosszfiúk még így is bátran ugranak elő. Talán túl sok Superman filmet néztek vagy képregényt olvastak. Az ilyen idióta MI-t, olyan apróságokkal próbálják takarni, mint az, hogy vetődnek, szaladgálnak meg kikukucskálnak a fedezék mögül, Mellesleg ezt is nagyon bírom, úgy néznek ki a fedezék mögül, hogy nyugodtan lássuk a teljes fejüket és még időt is adnak becélozni is szétloccsantani azt. És ha 10-ből 9-et már kinyírtál, akkor az az egy, aki megmaradt, semmiképp sem ijed meg. Tehát gyakorlatilag több tucat agyatlan Rambo ellen küzdünk.

 Például a GTA sorozatnak pont ez a része a leggyengébb, ami nem meglepő, hiszen egy összetett, eléggé bonyolultan felépített játékról van szó. Rengeteg ember, rengeteg lehetőség, naná, hogy ilyen esetben gyakori a mesterséges intelligencia baki. Vajon mikor lesz valódi MI, ahol tényleg a gép gondolkodik, nem pedig az előre megírt program diktál? MI nélkül bizony soha nem lesz realisztikus egy játék, hacsak nem a multiról beszélünk, ahol igazi emberek társaságában nyomulhatunk. Talán ennek a tökéletesítésétől áll a legmesszebb a videójáték ipar.

                                                  'Passzold ide a téglát'

 Ha már a realisztikusságról van szó, akkor a hangokról is ejtenék néhány mondatot. Tulajdonképpen pont ez az, ami szinte már tökéletes. Régebben rengeteg probléma volt vele. A régi PES sorozatban például, a passzolgatásnál olyan hangja volt a labdának, mintha téglát rúgdosnánk. Az fps-ekben is rengeteg fegyver tompa, unrealisztikus lövéshanggal rendelkezett. Ez mellesleg ma is gyakran előfordul. Ami talán valóban a leggyakoribb ilyen hiba, az a szinkronhangok. Sokszor úgy érezzük, hogy egy-egy szereplő, mintha olvasná a szöveget, nulla érzés, semmi valóságérzet. Szerencsére ma már rengeteg játék létezik, ahol ezek olyan jól vannak kivitelezve, hogy egyáltalán nem erőszakolja a fülünket. A legnagyobb fejlődés ezen a téren akkor lesz, amikor a léptek, beszélgetések hangjaiból meg fogjuk tudni saccolni, hogy kb milyen közel vagy messze lehet az ellenfél. Ez persze nem valósítható meg speciális berendezés nélkül. Szimpla hangfalakkal legalábbis sehogyan sem.

Tulajdonképpen ezek voltak a főbb tulajdonságok, alapok a videójátékok világában, amelyeknek a legjobban kéne fejlődniük ahhoz, hogy minél realisztikusabb játékot kaphassunk. És ne feledjük, hogy mindig lesznek egyéb játékok is, amelyekben nem a valósághűség a cél! Mondjuk a platformerek, Mario-k, Lego szériák meg még sok egyéb. Ám amíg ekkora hódítóerővel és népszerűséggel bírnak az fps-ek, tps-ek, versenyautós játékok, sandboxok meg sportszimulátorok, addig nem lesz megállás! Ezek mindig tökéletesebbek lesznek, míg egy szép napon nem köszönt be az a virtuális valóság, ahol már minden gyökerestül megváltozik. Jelenleg még a mozgásérzékelős kütyüknél vagyunk, amelyek megmosolyogtató szórakozást nyújtanak, de semmi többet. Egyvalami pedig mindig állandó marad: a játékélmény! És ez a fő, mert ez már 30 éve is jó volt és 30 év múlva is az lesz, meg még ki tudja meddig! További jó videójátszást, kedves gamerek!

Hasonló témájú blogjaim:

A Grafika

A Történet

A Hangulat