Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Kedvenc Pirösünk

Link másolása
Folytatódik a színekre szortírozott videójátékok karakterei listája!

 Volt már kedvenc zöldünk, azután kedvenc kékünk közül választahattunk, ma pedig egy másik színnel is kedveskedek nektek. Mint a címből már kiderült, a vörös, illetve a piros színű játékszereplők kerülnek reflektorfény alá. Mivel a kettő majdnem ugyanaz, ezért keresztezem őket és egyszerűen Pirösnek fogom nevezni. Tenyereket ki, és csapjunk bele!

 

                                                                Crash Bandicoot

  Rögtön a favoritommal kezdeném, Daenath...izé...Crash Bandicoot-tal, a ravasz vörössel. Ám nem is annyira ravasz ő, mint mókás és jópofa. Egyáltalán nem számít túlzásnak, ha azt mondom, Ő volt a PS1 egyik legnagyobb arca és a CB első három szériája pedig a legjobb játékok közé sorolható, még mai szemmel is. Míg PS2-őn kaptunk még néhány játékot vele, addig PS3-on egyet sem. A Naughty Dog most inkább komolyabb témájú videójátékok felé evezett. Azért reméljük, hogy PS4-re kapunk legalább EGY darab CB gammát!

 

                                                                   DBZ

 A DBZ sorozatból igen sok játék készült és a legtöbb eléggé népszerű, így a szereplőit nem hagyhattam ki. Jópáran viselnek piros hacukát, ezért mindenki szabadon választhatja ki a kedvenc pirösát. Név szerint: Songoku, Yamcha, Krilin, Songohan (bár ő inkább kék)...nincs is olyan sok. A gonoszak közül pedig Dabura és Janemba.

 

                                                                   Mario

 Őt nem tudtam hova tenni, hiszen kék is akad benne jócskán, de mivel kimaradt a Kedvenc Kékünk-ből, ezért itt teszi tiszteletét. És hát hogyan is hagyhatom ki őt egy ekkora "buliból"! Hiszen Mario az egyik leghíresebb, ha nem a legesleghíresebb videójáték figura. Nincs olyan gamer, aki ne hallott volna róla. Anno sokak számára Ő volt a kezdőlökés a gamervilágba és még ma is profi szinten hódít.

 

                                                                     Dante

 Szintén kihagyhatatlan szereplő. A hack'n slash szerelmeseinek biztosan, hogy Ő a kedvenc pirösa! A különbség csupán annyi lehet, hogy kinek az új, kinek a régi Dante jön be. PS2-n nagyon sok órával ajándékozott meg minket a DMC sorozat, úgyhogy ezt tartsátok észben!

 

                                                                  Cool Spot

 Remélem sokan emlékeznek még Cool Spot-ra és a vele készült játékokra. Egy veterán kellemes emlékeket köszönhet ennek a kis dögnek. Jómagam Sega-n toltam kétféle játékot is róla. Nemrég nosztalgiáztam és újra nekikestem néhány óra erejéig. Akad akinek ő a favoritja? :)

 

                                                                 Nariko

 A Heavenly Sword vadítóan gyönyörű főhősnője, Nariko. Nem csak azért lehet kedvenc pirös, mert szerethető karakter, hanem azért is, mert megdugh..grhh...na! Mert bájos és szexi és mi férfiak szeretjük az ilyent. :)

 

                                                                 Pókember

 És itt egy képregényhős is! Szintén azért raktam be, mert népszerűek a vele készült játékok. Sokfajta ilyen game áll rendelkezésünkre és rengeteg gamer megtalálja a kedvencét. Comic fanoknak könnyen a kedvenc pirösa lehet! Bemutatni nem nagyon kell őt senkinek, mivel mindenki ismeri.

 

                                                                  Paul Phoenix

 Bár nem Ő a Tekken sorozat legnépszerűbb bunyósa és a harci technikája sem tetszik mindenkinek, de azért akadhat olyan, aki kedveli őt. Nekem például Ő az egyik kedvenc harcosom, de nem pirösöm. 

 

                                                               Ermac

 Ha már bunyó, akkor Mortal Kombat! Ermac rengeteg embert hódított meg, azaz gamert. Harci stílusa lenyűgöző és egyedi. Nekem az új MK-ban lett az egyik kedvencem, a régiekben valamiért nem bírtam annyira. Nagyon örülök, hogy visszahozták őt a játékba!

 

                                                                  Scarlet

 Mégegy csajszi és megint MK! Ezúttal egy új szereplővel bővült a sorozat, mégpedig a dögös Scarlet-tel. Kombói mesteriek és fatálitásai sem gyereknek valóak. :) Plusz pazar idomai vannak! :D Szerintem jó választás volt a játékba hozása és remélem a jövőben is benne lesz!

 

                                                                     Kratos

 Csak nem gondoltátok, hogy kimarad? :) Nehogymá vazzeg, hiszen Ő a második kedvenc pirösöm és nem csak! Anno sokan a 3-ik rész miatt vettek PS3-at és tuti nem bánták meg. A játék a hack'n slash koronázatlan királya, legalábbis a többség szerint. Kratos figurája pedig felér egy misével. Na most szintén sokan a kedvenc pirösükre találtak, nem?

 

                                                                    Knuckles

 Aki szereti Sonic-ot, annak Knukles is a kedvencek listáján van. Én nem nagyon játszottam a karakterrel, ígyhát nem sokat tudok mondani róla, de mindenképp itt a helye. Amúgy Ő egy róka vagy szintén sün?

 

                                                                     Rayne

 Itt a dögös vörös, hol a dögös vörös? Szégyelem magam, de nekem kimaradt a játék. :( De aki tolta őt, vagyis a játékot, annak biztosan nagy kedvence Rayne! Már a tekintete is elég ahhoz, hogy vigyázba álljunk és ne pofázzunk. :)

 

                                                                 Claire Redfield

 A Resident Evil sorozat egyik jellegzetes karaktere. Na neki tutira itt a helye, mivel még a nevében is benne van, hogy 'Red', vagyis piros vagy vörös, egyszóval pirös. :) Már nem emlékszem nagyon a csajra, de biztosan jó volt. ;)

 

                                                               A Pirös Madár

             

 Az Angry Birds sorozat annyira népszerű, hogy nem csodálkoznék, ha ez a furfangos madárszerűség lenne a nyertes. Eleinte én is bírtam a játékot, de a sok bőrlehúzás után már hányingerem lett tőle. Azt viszont el kell ismernem, hogy nagyon pofásak a madarak, no meg a malacok is.

 

 Tudom, hogy kimaradhattak még egy páran, de én ezeket préseltem be a mai postba. Azért remélem rengetegen megtalálták a mai színhez mért favoritjukat! És akkor a már jól ismert kérdés:

-Nektek ki a kedvenc pirösötök?

 

Web Counter

19.
19.
metercsiken
Naná hogy Kratos! : )
Bár szerettem annó a Dragon Ball-t is, szóval azok is( mind ).
18.
18.
Yanez
#16: Volt, hogy narancssárga színben tündökölt a ruhájuk, de úgy emlékszem a legtöbbször piros volt.

Apex: Amúgy majdnem a sárga szín került be, de a pirosról több karakter jutott eszembe hirtelen.
17.
17.
Én a Dragon Ball Z-t inkább a sárgák közé tettem volna, na persze nem azért, mert japán animációs sorozat... hanem a szuper csillagharcos sárga haj miatt.

Nekem Diablo a kedvenc vörös karakterem és Darth Malak a Star Wars: Knights of the Old Republic-ból. Ismét jó kis blog lett és továbbra is várós a sárga szín! :)
16.
16.
balint23h
Son Goku meg a társai nem narancssárga ruhát hordtak? Mindig azt hittem, hogy azt és ez amolyan utalás a shaolin szerzetesekre. Ha nem akkor viszont ez az egész elképzelésem rossz és évekig tévedtem...:D
14.
14.
EBR2000
Jó blog!
Kratos és CB!
Jaj de imádtam a crasht.... Ps2-n sokat játszotam vele... Áhh.... Sajnos az ND-s részekhez nem volt szerencsém.
13.
13.
drakecsaj
12.
12.
LiL Troy
Crash, Mario, Paul Phoenix, a régi ps1 & Nintendo élmények jó is volt az .
11.
11.
daenath
:DDDDDD Crash Bandicoot 1st. place :))))))) Tenyleg johetne mar egy igazi Crasc folytatas, a PS2-es reszen latszik hogy nem a Naughty Dog csinalta :(
Nekem Diablo tetszik mint piros fomufti :)
10.
10.
RetecH
A felsoroltak közül talán Dane a legszimpatikusabb. Deadpoolt viszont semmi se tudná felülmúlni.
9.
9.
Yanez
#8: Eddig én tartom a rekordot az interjú egy gémerrel 5-ik kiadásával. :P Persze lehet, hogy tévedek, mindenesetre döntsd csak meg, mi csak örülünk majd neki. .)
8.
8.
FrankBlack
#7: igazad van, jogos :) Nem kerülhet bele egy blogba mindenki. Elég sokan hordanak piros ruhát, szinte lehetetlen lenne mindenkit felsorolni. Vagy legalábbis rekord hosszúságú blog lenne :) Egy blogbejegyzés hosszúságának rekordját pedig én szeretném megdönteni :) Esélyesnek érzem magam rá, mert mindig szófosásom van, ha érdekel egy téma :)
7.
7.
Yanez
Mondtam, hogy kimaradhatott néhány. Tehát eddig döntetlen az állás. :)
4.
4.
FrankBlack
Amúgy Dead Pool hol maradt :) Ő is jópofa, és piros :)
3.
3.
FrankBlack
Pókember :)
Kis gyerekkorom óta ő a kedvenc képregény hős :) Megvolt az összes Pókember képregény. Aztán az a trilógia amit Sam Raimi csinált...egyszerűen fantasztikus...nem is...inkább csodálatos...A csodálatos Pókember :)
Nagy figura ez a Stan Lee :)
2.
2.
Solid Snake1984
Rósün :D A sonic haverja.:D Crash Bandicoot a kedvenc. Nem lehet megunni azt az idétlen pofáját. Kár h nem adták ki Pc-re.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...