Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Interjú Egy (két) Gémerrel 6

Link másolása
Téma: A régi és a mai videójátékok

 Jóóóó napot GK tagok és nem regisztrált olvasók! 

 Rég volt már egy jó kis interjú, hiába ígértem a múltkor, hogy előbb jövök. A studiómban nagy átalakulások, újítások folytak, ígyhát addig nem tudtam vendégeket hívni. Most azonban mindennek vége és ismét gőzerővel füstöl a "gyár". Köszönöm a kérdést, én megvagyok! Ideje rátérnem a riport kisebb részleteire, hogy teljesen képben legyetek.

 Régen is voltak játékok és ma is vannak, ezt még a Szaturnuszon ücsörgő amőba is tudja. De gyakran felmerül a kérdés, hogy mely generációban voltak ezeknek a játékoknak jobb a szórakoztatási meg egyéb szintjük. Erről leginkább egy veterán gamer tudna a legmegfelelőbben nyilatkozni, hiszen a tapasztalat ezen a téren elengedhetetlen. Az ilyen "vén" játékosok általában elfogulatlan véleménnyel tudnak szolgálni, de azért ez nem garantált, így aki szintén jártas a témában, nyugodtan hozzáfűzheti a saját tapasztalatát, illetve véleményét.

 Arra gondoltam, hogy ráduplázok az interjúra, ezzel két legyet ütve egy csapásra. Mármint nem 1, hanem máris 2 vendéget fogadva! Előszőr is tartalmasabb lesz az interjú és így két különböző veterán gamer véleményét is elolvashatjátok, ami azért is érdekes, mert míg az egyikőjük PC-s, addig a másikuk inkább konzollelkű, annak ellenére, hogy jelenleg PC-n játszik. Másodszor pedig, így nekik is sokkal érdekesebb lesz a dolog, mivel egyikőjük sem tudta, hogy mégegy fickó fog szerepelni a műsorban. Tehát most már mindenkinek jó szórakozást kívánhatok!

És íme a két főszereplő:

 

- Üdvözöllek Titeket a studiómban! A közönség már nagyon várt egy interjút, hát íme! Mielőtt belevágnánk, jó lenne, ha bemutatkoznátok, de legfőképp, ha gamer énetekről ejtenétek néhány szót. Pontosabban arról, hogy milyen platformokon játszottatok eddigi életetek során, hol kezdtétek és mivel nyomultok mostanság. A játékokról meg egyébről, ezután lesz szó.

 

Solid Snake1984:


Üdvözöllek Yanez! 

 Köszönöm szépen a lehetőséget! 
Gergő vagyok , Budapestről. Korom majdnem 30, szóval mondhatom, hogy a veteránok közé sorolhatom magam. Nos. A történet valahol a 80-as évek végén kezdődik. Drága bátyám haverjánál volt az igazi első találkozásom a videójátékokkal, méghozzá egy ATARI személyében. Teljesen elvarázsolt a játékgép, pedig mai szemmel nézve, hogy is mondjam..megmosolyogtató. De abban az időben, ez volt a csúcs! Gülü szemekkel és csorgó nyállal vizslattuk a képernyőt és rángattuk a joystickot. Felejthetetlen élmény volt, mondhatom.

 Később bátyám kapott karácsonyra egy Enterprise 128 nevű computert. Erre is rengeteg jó játék jött ki. Komolyabb grafikával és jó zenékkel. Maga a forma nagyon ötletes volt. Emlékszem akkor volt a Commodore és az Enterprise rivalizálás. Szerencsés voltam, mert később hozzájutottam egy C64-eshez is. Ahogy lecsengett ezeknek az ideje, jöttek a konzolok a Sega megdrive és társai. Egyik nagy kedvenc a Contra, amit nem hinném, hogy bárkinek is be kéne mutatni. De ott van még a Mario és később a Nintendora is kiadott igazi gyémánt Donkey Kong.  Következő állomásom a PC-vel való találkozás volt.

 Gyereknap volt, talán negyedikes lehettem és egy srác kihozta a pc-jét. A
Need for Speed ment rajta és ki lehetett próbálni. Az állam megint leesett és egy életre rabul ejtett az autós játékok varázsa.  Ennek ellenére később Playstation 1-re majd 2-re ruháztunk be a bratyóval. Nintendóim csak utánzatok voltak. Már nem is emlékszem pontosan mi volt a nevük. PS 1-en az első gamma a Medal of Honor volt. Nagyon jó kis játék volt. Szerintem ma már nem olyan a sorozat , mint régen. Hogy mik voltak a kedvenc játékaim? Sok volt ez biztos.

 Mortal Kombat alap volt, Crash Bandicoot, azon rommá röhögtem magam. Fura, a nagy sikerű Zelda soha nem fogott meg. Valahogy nem jött be. A neveket reggelig lehetne sorolni... Később mikor már dolgoztam és már megengedhettem magamnak, hogy beruházzak egy komolyabb PC-re, akkor jött az áttörés, ha lehet így fogalmazni. Háttérbe szorult a PS2 teljesen. Ekkor kapott el az FPS láz. Jött a MOH , a COD és a Battlefield sorozat. Ezek mind mind kiváló játékok voltak, de egyik sem volt olyan hatással rám, mint a Metal Gear Solid PS1-en. Nem véletlen ez a nevem. Egészen a harmadik részig végig toltam mindet. Sajnos a negyedik rész kimaradt, mert nem jutottam még ps3-hoz. De ami késik, nem múlik, hiszen tervben van a ps4. Saját vélemény, de szerintem a világ legjobb gammája az MGS. Az ezüst érmes nálam a Mass Effect sorozat. Imádom az űrdrámát. A ME ebben a legjobb.

 Mostanában visszavettem kicsit. Kevesebbet játszom, mivel nincs már annyi időm rá. Jelenleg a Metro Last Light-tal játszom párhuzamosan a Rayman Legend-el. Mindkettő remek játék. Ami kedvenc volt az utóbbi időben az a Bioshock Infiniti és a Sleeping Dogs.

 

FrankBlack:


 Szia, és köszöntöm a kedves olvasókat is!

 Köszönöm a meghívást a stúdiódba. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és hogy engem választottál interjúalanynak a riport sorozatod mostani részéhez. FrankBlack vagyok, 34 éves, megrögzött, veterán gamer. 11 éve vagyok házas ember, gyermekünk még nincs. 16 éve ismertem meg a nejem, éppen a számítógép, és a videojátékok iránti rajongásunk volt, ami összehozott minket. Azóta együtt gamerkedünk. A játékok iránti rajongásom nulla éves koromban kezdődött :) Milyen platformon játszottam eddig?

 Elsőként lego, matchbox, vízipisztoly, aztán később társasjátékok, kártyajátékok, majd quartz játékok, kaland-játék-kockázat könyvek :) Alig pár évesen, amikor elsőnek találkoztam kocsmai arcade játékgéppel, azonnal elvarázsolt. Az ált. iskolában már napi szinten látogattam a játéktermeket suli után. Meg a haverokhoz jártam át játszani. Egyiknek nintendo-ja volt, másiknak számítógép (ZX spectrum). Valahogy a számítógép jobban tetszett. Így 1990-ben kaptam egy Commodore 64-et, kazettásat. A nappaliban volt a videoton tv-re kötve. Később floppy meghajtó, külön monitor, így a szobámba költözött a gép. 1994-ben Commodore Amiga 500-as, aztán később 1200-as. A konzolok hidegen hagytak, nem tudtak annyira lekötni. A kontrollerekkel valahogy nem tudtam megbarátkozni. Nekem már akkor is az egér+bill. volt az, ami a legjobban kézre állt. Megrögzött számítógép rajongó voltam, és a Commodore Amiga szerelmese. Utáltam a pc-t.

 Egészen 2001-ig kitartottam az Amiga mellett. Persze addigra már power kártya volt benne, és HDD is volt hozzá. Aztán amikor életemben először játszottam Sony Playstation-on, új szerelem született. Teljesen elvarázsoltak a psx 3D játékai, így rögtön beszereztem egyet 2001-ben. A vénlány megöregedett, lejárt az ideje. Az Amigák az ezredfordulóra már szinte teljesen kihaltak, így én is elengedtem őt, hogy nyugodjék békében. Győzött a gonosz Bill Gates, így én is megvettem életem első pc-jét szintén 2001-ben. Rengeteg remek ps játék után a pc-s játékok is egyre érdekesebbek lettek számomra. Aztán azon vettem észre magam, hogy már csak pc-n játszunk, és a ps meg csak porosodik. El is adtuk. Azóta pc-n játszunk. Közben 2006-ban lett egy ps2 is, de elég hamar az is csak porfogó lett. Pc-n inkább szívesebben játszottunk.

 Azóta meg főleg, amióta a CRT monitorok, és tv-k helyett jött az LCD, LED, és a HD, aminek mi is szerelmesei lettünk. Mert jelenleg amúgy is csak a PC gaming tudja nyújtani az igazi, nativ FULL HD-t, a legjobb képminőséget, és a legmagasabb framrate-et egyszerre. E mellett komplett szórakoztató központ is nekünk a pc, és munkaeszköz. Így tehát nagy szerelem lett a pc. Meg is becsülöm: Jelenleg egy elegáns, minőségi toronyházban (CM HAF922), ultra csendes, és hangulatos kék, és piros ledes ventik hűtik a P55-ös lapon lévő 4 magos CPU-t (Core i5-750, húzva magonként 3360Mhz-re), ami mellett egy gyárilag húzott Gainward GeForce GTX570 GLH dolgozik. A rendszermemória 8GB DDR3-1600Mhz G.Skill "tuningos" RAM. Az SSD rendszer meghajtó mellett van még 10 TB HDD is a gépben. Valamint egy Asus Xonar D1 hangkártya, ami egy Pana 660W RMS teljesítményű 2.1-es hifire van kötve. Minőségi bluetooth-os bill+egér (Logitech MX 5500), és kontroller (Logitech F510). A gép egy 27”-os Full HD LED monitorra, és egy 42"-os Full HD 3D LED tv-re is rá van kötve egyszerre, klónozva a képet. Technikai oldalról tehát minden megvan a HD, minőségi játszáshoz, és a házimozihoz.

 

-A nagyon érdekesnek mondható bemutatkozás után, ideje rátérni az első kérdésre! A régi videójátékok is csak videójátékok voltak, és volt köztük nagyon szórakoztató és kevésbé is. A mai játékok már teljesen máshogy néznek ki és könnyebben bekebelezik az egyszerű embert, középkorúakat, időseket, nem pedig csak a fiatalabb korosztályt. Az akkori stuffokban pedig legfőképp a fiatalabbak voltak képesek meglátni azt a valamit, ami gamerré avandzsálta őket. Na erre lennénk kiváncsiak! Szerintetek mi volt azoknak a játékoknak a varázsuk, amelyekkel hódítottak?

 

Solid Snake1984:


 Hm. Ez nem egy könnyű kérdés. Talán a titok abban rejlik, hogy anno viszonylag újkeltű volt még az ipar. Nem volt forradalmasítva, a készítők rá voltak kényszerülve, hogy beleadjanak apait anyait, ha el akarták adni magukat és  olyan játékot letenni, amivel sok játékost maguk mellé állíthatnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a játékkészítők nem tesznek meg mindent a játékokért, hogy minőségiek legyenek. Erről szó sincs. Talán nem voltak akkora nyomás alatt? Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy manapság már inkább profitorientált lett az egész. Rengeteg mikrotranzakicós játék létezik. Szerintem megváltozott a játékipar gyökereiben. Mondhatnám azt is, hogy régen lelkük volt a játékoknak, de nem lennék teljesen őszinte, hiszen olyan remekművek születnek , mint a Heavy Rain, ami igazából egy olyan alkotás, ami nem kicsit van hatással az emberekre.

 Szóval ez nem egy egyszerű dolog mert változik illetve változott  a játékipar és a játékostársadalom is. Egyre szélesebb skálán mozog a játékosok életkora, a játékok is egyre több újdonsággal örvendeztetnek meg minket. Konkrétan azt kimondani, hogy a régebbi játékokban volt valami ami a mai gammákban nincs meg, ez hiba lenne. Inkább az lenne valahol a zöld út, ha azt mondjuk, akkor is meg volt a játékok varázsa , meg ma is, de máshogy. A mai játékok gyakorlatilag már felérnek egy egész estés mozival, ellenben régen volt 3-4 pálya , "változatosabb” főhősök, a játék végén egy főellenséggel, már mindenki tapsolt. Szóval ezt a kérdést megválaszolni nem tudnám teljesen,  inkább csak körülírni tudom, ahogy azt leírtam fentebb.

 

FrankBlack:


 Ez egy nehéz kérdés. Talán nincs is egyértelmű válasz erre, mert mindenkinek más játék, más stílus adta meg a "varázst", más platformon. Így valóban csak a saját, egyéni véleményemet tudom elmondani. Szerintem a régebbi játékokban legfőképpen azért a fiatalabbak voltak képesek meglátni azt a valamit, mert akkor a legtöbb játék a fiataloknak készült, ők voltak elsősorban a célközönség. A régi játékok varázsa pedig talán a forradalmi újdonságok sorának volt köszönhető. A 90-es évek elejétől kezdve ugrásszerűen, nagyon gyorsan fejlődtek a játékok. Grafika terén is, és minden más, egyéb területen is. Rengeteg máig legendás játék született akkoriban, amelyek sorra olyan egyedi, és forradalmian új megoldásokkal, ötletekkel rukkoltak elő, amihez foghatót addig még soha nem láttunk.

 Platformok terén is nagy volt a fejlődés. Super Nintendo, majd N64. Sega Megadrive, majd a 32x kiegészítő, később a Saturn, Dreamcast. Volt még Commodore Amiga CD 32, Panasonic 3DO, Atari Jaguar, bár ezek nem voltak túl sikeresek. A legnagyobb siker kétségtelenül a Sony Playstation volt 95-ben. Ezen kívül még a kocsmai arcade játékgépek is sikeresek voltak. Népszerűek voltak a játéktermek, ahol szinte mindig nagy tömeg volt, és a legkedveltebb játékok gépei körül sokan tolongtak. De ott voltak még a számítógépek is: A pc is rohamosan fejlődött. Azonban nem volt teljesen egyeduralkodó a számítógépes játékok terén. A 90-es évek közepéig a Commodore számítógépek is nagyon népszerűek voltak (C64, Amiga 500, 600, 1200). Tehát a sokféle platform, és azokra a rengeteg, forradalmi újdonságokat felvonultató játékok. Talán ez volt a varázs. Akkor kezdett el igazán fejlődni, és kibontakozni a 3D-s grafika is. Biztos vannak, akiknek ez adta a varázs.

 Engem mondjuk a pc-s, vagy PlayStation 3D játékok akkor még nem győztek meg. Nekem az akkor még túl kezdetleges volt. Nem tetszett a nagyon darabos mozgás, és a grafika is elég csúnyácska volt, mert az egész „world” realtime 3D volt, aminek számítása, és megjelenítése óriási nagy terhet rótt a hardverre. Ezzel szemben nyílván kevesebb hardver erőforrást igényelt, és ezért szebb is volt egy 2D-s játékban az előre, fixen megrajzolt pálya, aminek nem kellet realtime 3D-ben mozognia, csak scrollozott, ahogy mentünk rajta, benne a kis 2D-s karakterünkkel. Vagy egyszerűen csak váltott a kép a következő helyszínre, amikor kimentünk a képből. Mint valami diavetítés :) De legalább nagyon szépen megrajzolt
pályák, hangulatos helyszínek voltak. A kalandjátékoknál pedig sokszor már mesterien, művészien szépen rajzoltak, és hangulatosak voltak a helyszínek, pályák. Engem ezért csak később tudott elvarázsolni a 3D. A Playstation a Metal Gear Solid, és a Driver 1-2 című játékaival tett engem is 3D rajongóvá, amikhez nekem 2000-ben volt szerencsém. Egészen addig nem kellett nekem a 3D, én jól megvoltam az Amigás 2D játékokkal. Ebből is látszik, hogy mindenkinek más adta varázst. Egy dologban biztos vagyok: a videojátékok rendkívül gyors fejlődésének, és a forradalmi újdonságok sorozatának, a videojátékok felemelkedésének, és a kibontakozásnak időszaka volt a 90-es évek.

 

-Akkor most nézzük meg a "másik oldalt". Szerintetek mi az a mai játékokban, ami képes becsábítani egy embert a videójátékok világába? Vagyis van-e bennük valami más is a régi játékokhoz képest?

 

Solid Snake1984:


 Mint az feljebb is említettem már, nem csak a játékostársadalom , hanem a játékok is rengeteget változtak. Míg anno egy egyszerű "sztori" volt és néhány "változatos" pálya, addig ma már elég komoly, komplex játékokról beszélhetünk. Remek történetek vannak írva, a főhösök jól ki vannak találva, háttértörténete van, olykor meg egy komplett világ fel van köré építve, a lehetőségek fényévekkel jobbak mint régen. Ehhez társul ugye a zene. Ma már rengeteg olyan játékot ismerhettünk meg, amikhez igazi remekművek dukálnak. Gondolok itt például Mass Effect- Leaving Earth. Engem mindig kiráz a hideg tőle. Sőt, hogy mást is mondjak. Ma már szerves részét képezi a játékok történetvezetését a romantika és néha a szexualitás. Lásd Witcher stb. Szóval összességében sokkal kidolgozottabbak és komplexebbek a mai stuffok. Sokkal jobban bele tudjuk élni magunkat a sztoriba és könnyebben azonosulunk egy-egy főhőssel.

 

FrankBlack:


 Az ezredforduló után is nagy volt a fejlődés, de szerintem egy idő után elérték azt a szintet, ahol már sok újdonságot nem tudtak kitalálni. Egyre több lett az ugyanazon a címen, csak újabb résszel megjelenő játék. Egyre több lett az olyan játék, ami már nem hozott semmi nagy újdonságot az előzőekhez képest. A mai játékokban ezért szerintem a siker az összetettségben van. Mivel nagyon újat már nem tudtak kitalálni, ezért elkezdtek olyan játékelemeket összekombinálni egy játékba, amit korábban csak külön-külön egyes játékokban találhattunk meg. Egy FPS-TPS akciójátékban ma már nem csak lövöldözni lehet, hanem van benne lopakodás, taktika, be vannak építve logikai mini játékok, van karakterfejlődés, fegyver, és egyéb eszköz upgrade. Sok játékban van lehetőségünk ezen kívül különböző járművek vezetésére (harckocsi, helikopter, repülő, tank, csónak, autók, motorok, stb.), és nem csak feltétlenül a sandbox játékokban. Korábban ezekre csak külön-külön, a direkt ilyen típusú játékokban volt lehetőségünk. Manapság pedig egyre jellemzőbb, hogy egy játékon belül megtalálhatóak ezek a játékelemek, amik korábban mind külön-külön játékok voltak, és csak arra az egy játékelemre voltak kihegyezve.

 De mindezek mellet, ami talán a legfontosabb dolog manapság az a sztori: olyan komoly, profi, és összetett sztorija van sok játéknak, hogy elképesztő. Sok közülük olyan mestermunka, hogy hollywood-i filmeket megszégyenítőek. Sok mai játék sikerét ez hozza meg. Egészen olyan szinten sikeres ez a dolog, hogy a mai gamerek nagy többségénél a sztori lett az elsődleges, és legfontosabb szempont egy játéknál. Egyre többen vannak, akiket csak és kizárólag akkor érdekel egy játék, ha jó a sztorija. Persze vannak még népszerű, és sikeres játékok, amik nem elsősorban a sztorinak köszönhetik a sikerüket, de azoknál is az összetettség az, amivel szerintem hódítanak: leginkább RTS, FPS játékokra gondolok itt, amik főleg a multiplayer, online jellegük miatt sikeresek. De ott vannak még az autós játékok is, amik ma is nagyon népszerűek. Tehát szerintem a manapság legnépszerűbb játékok sikerének oka: összetettség, sztori, online multiplayer.

 

-Ha szigorúan a videójátékok technikai oldalát nézzük, akkor ma már inkább a realisztikusság felé törekednek, míg régen csak a szórakoztatás volt a lényeg, nem volt alap semmiféle fizika meg MI. Ha ezeket helyezzük előtérbe, akkor vajon mondhatjuk-e azt, hogy anno szórakoztatóbb volt egy játék, mint most? Kéne-e valamit változtatni, illetve visszahozni azokból az időkből, vagy most már minden "tökéletes"?

 

Solid Snake1984:


 A tökéletességtől még messze vagyunk szerintem. De egyszer ez is el fog jönni, mikor már nem tudjuk megkülönböztetni mi a valóság és mi a mesterséges valóság. Nagyon jó példát hoztál fel, mint MI, azaz mesterséges intelligencia. A 80-as években mikor úttörőnek számítottak a játékok nagy részében, elég egyszerű MI volt, hiszen egy nagyon egyszerű mozgásról  beszélünk. Jobbra-balra vagy fel-le. Nem egy nagy durranás. Manapság azért jelentős fejlődésen ment keresztül a játékok ezen része is. Rengeteget változtak pozitív irányba, de még így is messze vagyunk a valóságtól. Készülnek olyan játékok, amik szinte minden téren csúcsteljesítményt nyújtanak, mégis elcsúsznak egy ilyen aprónak nem nevezhető hibán és belerondít az összképbe, jelentősen csökkentve a "tökéletesség" érzését.

 Szóval van hova fejlődni, de jó úton haladunk. Grafikai és fizikai szempontból már nehezebb, mert itt állunk a generációváltás küszöbén és rengeteg kérdést vet fel. Vajon mekkora lesz az ugrás az előző generációhoz képest? Képesek lesznek beváltani az új konzolok, a beléjük fektetett pénzt és energiát? Úgy gondolom, hogy az idő adja majd meg ezekre a választ. Egy biztos szerintem. Az elkövetkező évtized meghatározó lesz a játékiparban. 

 

FrankBlack:


 Az én véleményem szerint messze nem tökéletesek a játékok. Szerintem a technikai részletekre a legtöbb játékban nem figyelnek oda kellőképpen, és nagyon sok a hiba. Még most is sokszor van falba beragadó karakter, aki egy helyben fut, és sok a nem logikus reakció, vagy nem reagálás az ellenfél részéről bizonyos eseményekre. Tehát még sok mai játékban is nagyon buta az M.I. Sokszor logikátlanul, és nem életszerűen viselkednek a karakterek. De ez jellemző a fizikára is. Még ma is sok pl. a nagy szikla, amit úgy rugdalhatunk magunk előtt, mintha egy labda lenne, de máskor meg egy egyszerű műanyag kerti székbe, és asztalba beleakadunk, amit c4-essel sem lehet kirobbantani a helyéről. Az ellenfelek is sok játékban úgy repülnek el, ha beléjük lövünk, mintha gumibabák lennének. Vagy úgy rúgjuk magunk előtt a hullákat, mintha azok pihe könnyű lufik lennének (már ahol nem tűnnek el állandóan). Sok olyannal is lehet még találkozni, hogy egy pólóban lévő emberbe 3 tárat is bele kell ereszteni, hogy kifeküdjön.

 Sok játékban a tárgyak, és karakter fizikája szerintem túlzottan messze áll a valóságtól. Az autók pl. a legtöbb játékban nem is törnek, de ha mégis akkor is sokszor csak olyan szinten, hogy 200-al a falnak=behorpadt picit a motorháztető.Persze tudom, hogy az autós játékoknál az autógyártó cégekkel meg kellene egyezni a törés kérdésében, és azt is tudom, hogy sok játékban direkt nem valósághű a fizika, törés, vagy az M.I. Azt is tudom, hogy a gamerek nagy többségét ez nem zavarja annyira. De én a magam részéről akkor is hiányolom a részletekben való magasabb precizitást, realisztikusabb fizikát, logikusabban, hitelesebben, emberibben viselkedő, és reagáló M.I.-t. Legalább azoknál a címeknél, ahol amúgy minden más téren próbálnak komolyak, hitelesek, életszerűek, és realisztikusak lenni. Csakhogy még ezeket a játékokat is játékmenetbeli technikai oldalról nagyon sok hiba, és hiányosság, felületesség jellemzi. Kevés a részletekre is odafigyelő, precíz munka. Van még hova fejlődni.

 

-És végezetül pedig Titeket kérdeznélek meg, hogy melyek a kedvenc régi és mai játékaitok? Esetleg azt is elmondhatjátok, hogy mi az, amivel a Ti szemetekben kiemelkednek eme címek a többi mellett.

 

Solid Snake1984:


 A helyzet az, hogy megegyezik a régi és "új" kedvenc játékom. Nem nehéz kitalálni, mert a Metal Gear Solidról beszélünk. Az első olyan játék volt, aminek a története és kivitelezésétől letettem a hajam. Nehéz szavakba önteni. Mikor végigjátszottam az első részt és elindult a záródal és ment a háttérben a természetből összevágott videó leforrázva éreztem magam. Libabőrös lettem stb. Elképesztő mennyire tud Hideo Kojima hatni az emberre. Nem is játékkészítés amit csinál, hanem művészet. Ezt bizonyítja a következő három rész is. Sajnos még nem tudtam játszani a negyedik résszel, de tervben van egy Ps4 és akkor pótolni fogom. Alig várom. Tényleg fantasztikus játékokat készít, de ha jobban belegondolunk már interaktív filmek ezek. Akárcsak a Heavy Rain és a most boltokba került Beyond Two Souls. Szerintem ezeké a típusú játékoké a jövő. Interaktív filmet játszunk végig. Kell ennél több? :)

 

FrankBlack:


 Még a teljesség igénye nélkül is elég hosszú a lista :) Nagyjából időrendben, és platformok szerint:
C64: Galaga, Turrican, Ikari warriors, Platoon, Rambo, Commando, Bionic commando, Saboteur, Bruce Lee, Barbarian, Last ninja, Robocop, Batman, Giana Sisters, Hudson Hawk, Lode runner, Pitstop 2, Outrun, Space taxi, Test Drive 2, Impossible mission, és még sokan mások…

 Commodore Amiga: Chaos engine, Cannon fodder, Operation wolf, Bansee, Alien breed, Flashback, Another world, Stunt car racer, Road kill, Skidmarks, Syndicate, Dyna blaster, Shadow fighters, Street fighter 2, Mortal kombat, Beneath a steel sky, Universe, North and south … stb, stb. és ez még csak 1995-ig :))  Plusz a flipperek: Pinball Dreams, Pinball Fantasies, Slam Tilt. Aztán a Doom, Quake még mindig Amigára :)

Playstation: Driver 1-2, Metal Gear Solid, Syphon filter, Medal of honor, Colin McRae Rally, Toca touring cars.

PC: Delta force, Soldier of fortune, Max Payne, COD, Far cry, Crysis, GTA, Colin, Dirt összes része. Flatout, Burnout paradise, Ridge Racer Unbounded, Test drive unlimited, Mafia 1-2, Dead island, Just cause 2, Saints Row 3, Sleeping dogs, Assassins Creed 2, Batman AC.

 A listából talán látszik is, hogy az én szememben leginkább a pörgős arcade jellegű akciójátékok emelkednek ki. Az autos játékoknál számomra azok a kiemelkedőek, amelyekben van törés, ezért szinte az összes Codemasters, és Bugbears, Reflections játék kedvenc. De minden más játékban is kiemelt fontosságú számomra, hogy lehessen rengeteget törni, zúzni, és lövöldözni, vagy verekedni. Nem szeretem a megkötéseket, ezért a sandbox játékok is kiemeltek nálam. De lineárisabb játékok is jöhetnek, csak legyen benne rengeteg akció :) Tudom, hogy manapság nem feltétlenül az ilyen játékok a legnépszerűbbek. A ma divatos, és népszerű játékok sokszor olyan tulajdonságaikkal emelkednek ki mások szemében, és válnak sikeressé, amikkel nálam pont a nem tetszésemet váltják ki :) 

 Például amikor egy elméletileg akció-shooter játékban túlzásba viszik az átvezető videókat, párbeszédeket, és a nem akció elemeket. Amikor a „játékidő” kb. fele (vagy még több) nem is játék, hanem átvezető videók, és hosszú párbeszédek, amiket nem lehet átlépni. (Ha át lehet lépni, vagy nem túl sok, és nem túl hosszúak ezek, akkor semmi bajom nincs velük :) Elhiszem én, hogy sok játékban szívbemarkoló, drámai, mély mondanivalóval, profi átvezető videókban van bemutatva, hogy kinek miért csíp a pisi, vagy mi a hasfájása, és ezen mi hogyan segíthetünk :) csakhogy engem ez nagyon nem érdekel :) Nekem a játékokban nem kell a sok rizsa, csak a lényeg: mit csináljak, hova menjek, ki a rosszfiú, aztán „nyomás utána” :)  Egy akció-lövöldözős játékban én leginkább lövöldözni szeretnék (bármilyen meglepő is ez manapság :) 

 Nagy filmrajongó vagyok, elég sok időt töltök én filmnézéssel (még többet is, mint a játékokkal :) ezért én a játékokkal főként játszani szeretnék, nem pedig fele időben filmet nézni :) Én már csak ilyen régimódi vagyok :) Nem nagyon csípem a logikai fejtörőket sem egy akció játékon belül, mert vannak erre külön, nagyon jó játékok :) Nem az én stílusom a sunnyogás, és lopakodás sem. Na meg elég régen tönkre is ment már a derekam ahhoz, hogy én guggoló, szaró állásban úgy osonjak halkan, mint akinek közben nagyon durván görcsöl a hasa :) Én inkább Han Solo-val vagyok egy véleményen, aki anno a Star Wars-ban ezt mondta: „…jobban szeretem a nyílt harcot, mint a bújócskázást!”

 Hála Istennek vannak manapság is bőven ilyen játékok, amik nagyrészt megfelelnek ezeknek az ódivatú igényeimnek, így tehát sok cím közül válogathatok, nem unatkozom, mindig van mivel játszanom :) Még ha nem is ezek a legdivatosabb játékok manapság, azért van ezekre is elég nagy igény, így nem félek attól sem, hogy a jövőben ne jelennének meg hasonló akció oriental shooter, és egyéb arcade jellegű, nekem tetsző játékok :)

 Nekem egy játék feszültség levezetés, gőz kieresztés, kikapcsolódás, csupa móka, és kacagás legyen :) Ezt pedig számomra azok tudják megadni, amiben sok az akció, lehet törni, zúzni, tombolni, és a sok gonosz rosszarcúakat pedig irtani, jól elgyepálni :) De talán elég ránézni az avatar képemre, és máris egyértelmű, hogy én nem is tudnék másmilyen lenni :) 

 Nem ok nélkül hívtak buldózernek, de voltam már morcos misszionárius, és atyai pofonosztó is. Nem szívesen mondok búcsút a fegyverektől, mert bűnvadász vagyok. Én a vízilovakkal vagyok inkább, mert a gonosz emberektől, akik rosszat tesznek, újra, meg újra, és megint dühbe jövök, ezért szívesen adok nekik ezer pofont ajándékba, vagy bunyózok velük egészen karácsonyig :)

 

-Köszönöm fiúk az érdekfeszítő és tapasztalattal teli válaszaitokat! Na meg azt is, hogy idefáradtatok. Ezennel hivatalosan is vége az interjúnak. Egy limuzin vár odakint rátok, elsőosztályú piával és lányokkal! Na akkor minden jót, viszlát!

 

 Remélem ma sem lett csalódott a közönség és ismét tűkön ülve várják majd a következő adást! Milan Yanez voltam és további jó gémezést!

 

                                                             Free Web Counter

33.
33.
asdika12
nézzétek meg az enyímet is!!!!4
26.
26.
Yanez
#25: Nagyon szívesen! :)
25.
25.
metercsiken
Nagyon jó volt így egy kicsit betekinteni eme két interjúalany gamer életébe!
Köszönöm!
És természetesen köszönet a kérdezőnek is! : )
A feltett kérdésekhez én külön most nem fűznék semmit, talán csak annyit, hogy egyetértek a leírtakkal!
24.
24.
Stranger
#20: A jobb fizika és MI sokkal teljesítményigényesebbé teheti a játékot. Jóhogy inkább a szebb grafikát választották, 5 év után fel kellett mutatniuk grafikai fejlődést...
23.
23.
FrankBlack
#20: Tökéletesen egyet értek. Mint a Pc exclusive GTA blogomban is leírtam, ezek engem annyira zavarnak, hogy a 4. részt is csak akkor élveztem igazán, amikor a modderek vették a fáradságot, és kijavították a sok bosszantó hibát, amit a készítők nem tettek meg: realisztikus fizika az autóknak, fegyvereknek, a grafikai tuningról nem is beszélve. Mondtam is a nejemnek: a GTA5, ha majd egyáltalán lesz is pc-n, akkor szépen megvárjuk amíg megint a modderek kijavítják majd a hibákat, és majd akkor ráérünk vele játszani.
21.
21.
Yanez
#9: Látom neked megvan az "árad"! XD
20.
20.
Yanez
#18: És erre a tökéletes példa a GTA V! Tele van hibákkal, ami a fizikát és az MI-t illeti, meg még sok más hülyeséggel. Ennek ellenére a többség annyira meg van elégedve vele, hogy a legtöbb helyen 10 pontokat adtak neki. A fejlesztők ezt látva, nem is fognak igyekezni kijavítani ezeket a hibákat a kövi GTA-ban. Minek, ha úgy is csúcsteljesítmény? A HC gamerek meg persze hoppon maradhatnak és majd megint kapnak egy arcade sandboxot. Pedig milyen jó lenne egy olyan sandbox, amelyben odafigyelnének a részletekre, így biztosítva nagyobb kihívást és realizmust a játékosok számára.
19.
19.
Solid Snake1984
#18: Én mindenkivel egyetértek! Sőt még magammal sem! Vagy mi a rossebb! Asszem az a baj a mai játékokkal, hogy nem én csinálom őket. Lehet kéne írnom egy kettőt. :D Lehetne az egyik pl: Rémálom a Futrinka Straßen. Képzeljétek el, ahogy a nagy ruusnya szönry Tádé egyenként felkoncolja a hét tevét, akarom mondani törpét? Lehet inkább Süsüt. Nem tudom. A lényeg, hogy fojjjon a VÉÉÉR . WÁÁÁÁ:D És akkor belépne Sub Zero Béla és leharapná Berényi Miki fejéről a haját... :D
18.
18.
FrankBlack
#14: +1 Szintén :) Teljesen egyet értek veled. Én is tudom, hogy a kiadók diktálnak, és a fejlesztők többsége szerintem is, ha tehetné nem hagyná úgy azokat a hibákat sem, amik nekem sokszor szúrják a szememet. Csak hát ugye ahogy te is írtad:

"még így is jócskán megfelelnek a többségnek. De, akik komolyabb, úgymond HC játékosok, ennél jóval többet akarnak!"

Én is sokkal igényesebb, a részletekben is precízebb, jól optimalizált játékokat szeretnék, de ez ritkán valósul meg. Az a bosszantó, hogy sok fejlesztő cég nagyon jó játékot csinál, de a kiadó által diktált határidő, és egyéb dolgok miatt sokszor ott van az a bosszantó dolog, hogy nagyon jó játék lenne....De csak LENNE, ha nem lenne tele hibákkal, ha figyeltek volna a részeltekre is, ha optimalizáltabb lenne, ha ez, meg az jobban meg lett volna csinálva, és a hibákat kijavították volna, stb.

Mert a HC gamer többet, jobbat szeretne. Viszont a többség megelégszik kevesebbel, gyengébb minőséggel is, és ez a többség még a HC gamer kritikáit egy-egy játékkal kapcsolatban képes egyenesen szőrszálhasogatásnak venni, és ezért támadni a HC gamert. Tehát sok gamer még a kiadó pártját fogja, és sokszor le is ugatja az igényesebb HC gamert, hogy "ne fikázd már a játékot" Így természetes dolog, hogy a kiadó úgy van vele, ahogy te is írtad:

"akkor miért fecséreljen a kiadó több pénzt, időt és energiát, hogy mindig szuper alkotások jöjjenek?"

Hiszen a gamerek többsége még inkább neki is ugrik másik gamer társának, aki többet szeretne. Mintha a kiadó felbérelt emberei lennének :) Így természetes, hogy nem fognak több energiát fektetni, hogy még jobb játékokat készítsenek. Egyszerűen nincs rá igény. Hiszen a legtöbben támogatják ezt, ami most van, és aki kritizál, azt sokszor leugatják. Persze itt nem a trollokra gondolok, hanem azokra, akik csak szimplán, ahogy te is írtad „úgymond HC játékosok, ennél jóval többet akarnak!"
17.
17.
Yanez
Köszönöm nektek a remek kommenteket, amelyek szinte megtoldják az interjút! És mellesleg mindenkivel egyetértek, tökéletes meglátások!
15.
15.
#14: Ohh Anyám borogass... egy kis javítás:

Egy játékkiadó érdeke az, hogy inkább a pénzügyi szempontokat tartsa szem előtt, mintsem a játékosok érdekeit.*

Szerintem sokkal több HC játék születne*, ha a fejlesztők keze nem lenne megkötve.
14.
14.
Remek interjuhé lett! Gratula mindhármótoknak, Yanez-t is beleértve!

Solid Snake1984 remekül leírta, hogy régen kevesebb játék jelent meg, nem volt ennyire telítve az ipar, ezért lehetett újat alkotni, sőt a fejlesztők, nem voltak ennyire a kiadók alá rendelve, mint most - függetlenek voltak. Egy játékkiadó érdeke az, hogy inkább a pénzügyi szempontokat tartsa szem előtt, mintsem a játékosokét. Erre már nem egyszer láthattunk példát és szerintem egyes kiadók, borzalmasan átestek a ló túloldalára! Úgy gondolom, ha a játékfejlesztőkön múlna a dolog, sokkal jobb és polírozottabb játékokat kapnánk, de mivel vannak feljebbvalóik, így az ő - sokszor nagyon szűkös - határidejüket és utasításaikat kell betartani. Gondolom senki nem hiszi el, hogy a fejlesztők ötlete, hogy már a fejlesztés kezdeti szakaszában arról menjen a diskurálás, hogy mely tartalmak legyenek DLC formájában kiadva...

A másik ok, hogy mivel egyre fejlettebb technológia áll rendelkezésre és a kiadóknak hála, sokkal több a fejlesztőcsapat is, így a játékok mennyisége is jelentősen megugrott. Pontosan ugyanaz a baj itt is, mint a filmiparnál, hogy kezdenek fogyni az ötletek, sőt sok esetben, meg se erőltetik magukat a készítők, egész egyszerűen csinálnak egy látványos akciójátékot és ezzel el is van intézve. Nekem leginkább azzal van a bajom, hogy az ilyen alkotások, amikbe nem fektetnek akkora energiát(mondjuk így), még így is jócskán megfelelnek a többségnek. De, akik komolyabb, úgymond HC játékosok, ennél jóval többet akarnak! Szóval a gond itt az, hogyha a többség megveszi az AAA címnek titulált átlag játékokat, akkor miért fecséreljen a kiadó több pénzt, időt és energiát, hogy mindig szuper alkotások jöjjenek? Na ez itt a gond. Szerintem sokkal több HC játék születnek, ha a fejlesztők keze nem lenne megkötve. De ugye a fejlesztők se tudnak élni a kiadók nélkül, így ez egy ördögi kör. Szerintem emiatt nincs annyi jó játék, mint lehetne. De azért ne panaszkodjunk, hiszen akadnak a maiak között is műalkotások, még ha nem is igazán HC játékok.
13.
13.
FrankBlack
#12: Köszönöm (köszönjük :) Egyet értek amúgy. Nem lesznek ettől még rossz játékok, csak még jobb lenne, ha ezekre is odafigyelnének (legalábbis nekem). Engem sokszor bosszantanak az ilyen hibák, jobban mint az átlag gamert. Ha sok, és/vagy durva mértékű ilyen hibák vannak, akkor az egész játéktól elmegy a kedvem, dühbe jövök, és hosszas ********************************* szitkozódások után alt+F4. Ilyenkor az asszony sokszor halkan meg szokta jegyezni, hogy azért ne nyomjak uninstall-t, mert neki azért tetszik... Szóval én vagyok egy kissé túlzottan is maximalista :)

Yanez, köszi, hogy megnyugtattál, hogy kaja is lesz :))
12.
12.
RetecH
Jó blog lett!
"Az én véleményem szerint messze nem tökéletesek a játékok. Szerintem a technikai részletekre a legtöbb játékban nem figyelnek oda kellőképpen, és nagyon sok a hiba." Teljes mértékben egyet kell, hogy értsek. Még a mai időkben is rengeteg technika hiba van még a legkomolyabb címeknél is (lásd: GTA V). Persze ettől nem lesznek rossz játékok, de véleményem szerint ezeknek a hibáknak a nagy részét odafigyeléssel ki lehetne javítani.
Még egyszer grat a bloghot mindhármatoknak!
9.
9.
daenath
Jo kis cikk lett, direkte mar nem is irok blogot :P (azon mar tulleptel) ;)
Ha engem akkarsz interjuvizni szerezel par minosegi palinkat :)))))))
8.
8.
Yanez
7.
7.
Solid Snake1984
#6: Én azt hittem Vegasba megyünk két prostival??? :I

XD XD
6.
6.
Yanez
#4: Hááát...oda visz a limó! Egy vidéki stílusú VIP restibe! Lesz ott disznó meg cápahús is! :)
5.
5.
Yanez
Én is kiváncsi vagyok a véleményekre, de eddig csak valami fél pizzát kaptunk, sóval meg borssal. :)
4.
4.
FrankBlack
#2: A fenéket nem vagy az haver :) Csak én szenvedek krónikus szófosásban azóta, hogy megtanultam beszélni :) Én sem tudtam, csak sejtettem, hogy lesz más is benne :) Mert így sokkal jobb :)

Egyébként pedig Yanez! A végéhez lenne egy kérdésem:
"Egy limuzin vár odakint rátok, elsőosztályú piával és lányokkal!"
Ez eddig rendben is lenne, de hol marad a KAJA ??? :)))
3.
3.
Yanez
#1: Nekünk is elmondod azt a viccet? Amúgy szípek á fogáid, more!
2.
2.
Solid Snake1984
:D Zsír lett az interjú. Nem is tudtam, hogy két alany lesz. :D Bazz, mennyivel többet írt Franck Black mint én. :D Látszik, hogy nem vagyok a szavak embere. :D Azért remélem a többieknek fog tetszeni. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...