Maga a cím most talán már elavultnak számít, hiszen a nextgen masinák már megjelentek, így nyugodtan nevezhetjük őket current gen-nek. A lényeg, hogy a PS4 és Xone-ról van szó. És most, hogy túl vagyunk a szöveg esetleges félreértésétől, kezdődjék a post. Amiről én itt prédikálni akarok, az nem csak a gondolat, a tudat, hogy miért akarunk beruházni egy ilyen konzolra, hanem egyúttal az ezzel kapcsolatos viták megszüntetésének egy gyenge(?) próbálkozása is. A téma nem ígényel betűtornyokat, úgyhogy megpróbálom rövidre fogni.
Már a nextgen konzolok megjelenése előtt folytak a viták, hogy melyikre érdemesebb szert tenni, PS4 vagy Xone? Eleinte sok minden szólt a PS4 mellett és talán még most is így van, talán! De mivel mindkét konzol sikeresen startolt és még kialakult a készlethiány is, ezért azt kell mondjam, nem számít melyik a dögösebb, vagy anyagilag jobban fekvő. Igazából sohasem számított, hogy olcsóbb vagy valamivel drágább-e az egyik-másik. Az árkülönbség nem egetrengető és a fejemet rá, hogy nem ez lesz a döntőpont, hogy ki melyiket veszi meg. Hamarosan rátérek a lényegre, ami nem titok, de mégis sokan másképp vélekednek. Most nem szeretnék kommenteket másolni vagy idézni, inkább hasonlóképp írom le, de sokan magukra ismerhetnek bennük. Tehát ilyen hozzászólásokhoz van szerencsénk, amint hír villan fel a nextgen-ről: "Én PS4-et veszek, mert olcsóbb", "Xbox-om van, de most inkább egy PS4-et fogok vásárolni, mert (dobpergés) olcsóbb". Természetesen rengeteg hasonló szöveget lehet olvasni. De a fenéket fogsz te emiatt PS4-et venni! Te már rég eldöntötted, hogy mit veszel, csak szemétkedsz és hatással akarsz lenni másokra a fanboyoskodásoddal. Mert ez már nem csupán egy vélemény, hanem egy provokatív kijelentés. Nem írja oda a lényeget, hogy valójában miért vesz PS4-et és a kisebb ár neki csak hab a tortán. Hamarosan leírom, de előtte még más is van.
Itt vannak még nekünk az "okostjások", akik megjósolják, hogy melyik konzol fog megbukni és miért. Plusz a "szakemberek", akik mindenféle számokkal meg adatokkal bebizonyítják nekünk, hogy az egyik konzol gyengébb a másiknál és nem fognak menni rajta a játékok annyi fps-sel meg hd felbontással, mint a másikon. Sőt, 1-2 év múlva már bukta lesz. Kéremszépen, ezek megintcsak fanboyok, akik már rég eldöntötték, hogy mit vesznek, csakhát muszáj az ellent megdobálni egy kis kakival. Bezzeg, aki mindkettőt fogja megvenni, az hallgat, mint a sír. Legfeljebb néha ödaböfög valami mondatot, hogy szerinte melyik konzolnál mi az előnyösebb, esetleg hátrányosabb. És találkozhatunk még olyan fanboyokkal is, akik megmondják, hogy az egyik konzolra sokkal pazarabb játékok (exclusive)-ok lesznek, mint a másikra. De mindenki tudja, hogy ez a dolog teljes mértékben szubjektív. Ezzel szerintem megintcsak magukat próbálják nyugtatni. És még olyan durvaságokkal is találkozhattunk az elmúlt napokban, hogy az egyik konzol nem konzol, hanem szórakoztató központ, multimédiás center meg hasonlók. Igen, ezt az Xone irányába mondogatták. De kérdem én: Ki az, aki nem a játékokért fogja megvenni az Xone-t? Hiszen a többit simán elintézhetjük PC-vel is. És itt jön a lényeg, amit annyit emlegettem.
A játékok!!! Bizony, bizony és ez számotokra sem rejtély. Nem amiatt fogunk PS4-et vagy Xone-t vásárolni, mert valamelyiknek erősebb a hardvere. Nem azért, mert az egyiknél jobb a hd. Nem azért mert olcsóbb. Nem azért, mert a másik úgy néz ki, mint egy vhs lejátszó. Úgyis a rá megjelenő játékok miatt fogjuk megvenni azt, amelyik nekünk kell. Nextgen-t kizárólag a játékok miatt veszünk! És semmi más nem számít, hiába is próbálja valaki az ellenkezőjét állítani. Még abba is belekötöttek egyesek, hogy az Xone-t kábeles tv csatorna dobozként használhatjuk. Azután az volt a baj, hogy ez csak az amcsiknak szól. Na de kérem, mit számít ez??? Mit számítanak egy konzolon az extra ficsőrök, böngésző, app-ok meg egyéb lókolbász? Ezek csak azért vannak rajta, mert korunkban ez már alap egy ilyen kütyünél. De higgyétek el, ha sima nextgen konzol lenne, mindenféle programok meg tv ficsőrök nélkül, akkoris megvennénk, mert minket gamereket kizárólag a videójátékok érdekelnek. Ha most M.O.-n is működne a TV-zés XO-n keresztül, akkor azért érné meg jobban megvenni, mint egy PS4-et? Akkor kukába az exclusive-okkal, amelyek a másik konzolon érdekelnek? Na ugye, hogy nem! Vagy kinect? Ezen is megy a szájkaraté, hogy a kinect jobb, mint az új pseye és hogy ez "nagy" plusz, meg hogy egyesek már ezért is inkább XO-t vesznek. Higgyétek el, ha egyáltalán nem lenne rajta kinect, akkoris megvennétek, mert X360-ok volt előtte és az jobban fekszik nektek. És ha nem lenne, akkor másba rúgnának bele a fanboyok, hogy miért jobb az XO.
Buták azok is, akik azt hiszik, hogy a szebb grafika és nagyobb hd miatt állnak át nextgen-re. Frászkarikát! Ez mind csak az elmédre való rábeszélés. Valójában csak a kizárólag nextgen-re megjelenő játékok miatt veszed meg a gépet. Nemhiába vannak a reklámok, trailerek és gameplay-ek ezekről a címekről. Halo 5, Forza 5, Uncharted 4, Quantum Break, The Order 1886, stb. Ezeket meglátva csak úgy beszippantja a vérbeli gémert a nextgen. Komolyan mondom, senki sem venne új konzolt, ha ezek a cuccok a jelenlegiekre is jönnének. Mert miért is vennénk? A szebb látványért? Ugyan, azért nagyon sokan nem adnának annyi zsetont érte. Vagy az új ficsőrök miatt, közösség meg faszántos kinect/Pseye? Ki nem tojná le ezeket, ha a fentebb említett címek a mai gépeken is tiszteletüket tennének? Hiszen PS3-on és X360-on is szép a látvány. Nem mondhatjuk, hogy egy ps1, esetleg SNES szintű elavult grafikával van dolgunk. Tehát csupán a játékok dominálnak döntésünkben, semmi más. Persze akinek tele van a zsebe káposztával, az már csak azért is megvenné. Divatból sem fog senki venni, mint a mobilok esetében. Egy konzolt nem fogsz a zsebedben hordozgatni, hogy mások is lássák. :) Vagyis felejtsd el a hardvert, a ficsőröket, a dizájnt, az árcédulát és képzeld el magad elé a kontrollert meg azokat az új játékokat, amelyeket már tűkön ülve vársz. Minden más csak ráadás, úgyhogy sikíts te lotyó! Az örömtől. :)
Én is csupán az exclusive-ok miatt fogok PS4-et venni, meg hát amúgy a konzol játékok miatt. Hozzászoktam már a PS játékaihoz meg a kontrollerhez. Nem kell nekem más. Természetesen nextgen sem kéne nekem, ha a nagy címek PS3-ra is jönnének. De jól ki van ez találva. :) Most sem rohanok PS4-ért, mert bőven van mivel tolnom PS3-on meg amúgy sem jelentek még meg az engem érdeklő exclusive-ok. Nos, akkor kellemes és sikeres átállást kívánok nektek és játszunk egészségünkre!
A sár dobálást sosem értettem, de nem is izgat. Én tudom mi kell nekem, és mi jó nekem.
Apex: Veled is maximálisan egyetértek!
Giga: Sok sikert hozzá! :)
Egy másik gamer oldalon - nem akarok reklámozni -... Gamestar Online..., van egy burzsuj gyerek, aki amúgy értelmes, meg minden, csak borzalmasan másképp látja ezt a világot, mint a többiek. Először is, neki a Sony a mindene. Komolyan mondom, elmehetne marketingesnek, annyira szórja az igét a PS-ről. Neki az a döntő, hogy üzletileg, melyik platform a sikeresebb. Évek óta azzal érvel, hogy a Microsoft, se konzol, se PC terén nem volt képes olyan eredményeket letenni az asztalra, mint a Sony. Én nem vonom kétségbe, amit mondott, de öregem, kit érdekelnek az eredmények? Én egy átlag user vagyok, aki játszás miatt vennék konzolt, nem pedig azért, mert annak fejesei, több zsetont számolgatnak az irodájukban, mert én nem közéjük tartozom. Nemrég összekaptak egy PC fanboy-al, aki egyébként egy troll és mellesleg, rohadt idegesítő... amit ezek ketten műveltek ott, az idők során, az egyszerűen katasztrófa.
A lényeg az, hogy itt sokak elméjét befolyásolják, úgymond táborokba verik az embereket, már akik fogékonyak rá. Én PC-s vagyok, de nem kezdek el hőbörögni, ha valaki a PS-t, vagy a Box-ot tartja jobbnak a PC-nél. Kit érdekel? Ha az neki jobban bejön, amit választott, akkor én, miért legyek ezen felháborodva? Miért akarnám győzködni arról, hogy márpedig, az én platformom a jobb és azt kéne választania? Felesleges. Egyszerűen nincs értelme! Mindenki van olyan intelligens, hogy saját maga is el tudja dönteni, mi kell neki, de egyesek, képtelenek elfogadni, hogy nemcsak az ő ízlésük a mérvadó, aztán szépen, elkezdik sorolgatni az ellentábor gépeinek és azok szolgáltatásainak hátrányait, majd ezeket olyan szinten nagyítják fel, mintha az apokalipszis ideje jött volna el... Bullshit.
Szóval, aki nem képes felnőtt fejjel gondolkozni, csak az idejét fogja pazarolni. Hivatalos tesztek alapján, ahol a hibákra és a pozitívumokra is rendesen rávilágítanak az új konzolok esetében, döntő szerepet játszhat a vásárlásnál, de ott vannak ugye az exkluzív címek...
Egy kis saját véleménnyel kiegészítve: nagyon sokan, sokszor írták már előttem is, évek óta, rengeteg hír, cikk, és azok alat kialakuló vita kapcsán is:
Konzolt az exclusive játékok miatt vesznek a gamerek.
Remélem nem veszi zokon InGen, hogy az egyik blogbejegyzésemhez írt kommentjéből szó szerint idézek: "a legfontosabb érv mellett, ami miatt mindig is érdemes volt és érdemes lesz konzolt venni: az exkluzív játékok. Minden más technikai jellegű dolog csak sokadik szempont a játékok után."
Más valaki, korábban pedig ezt így fogalmazta meg: "Egyedül a konzol exkluzív címek ami miatt az ember konzolra kényszerül. Más egyéb okot nem nagyon látok bárki veri is a mellét miatta, nincs”.
Ennyi. Az összes többi vitatkozás, és érvelgetés egyik, vagy másik mellet pedig értelmetlen, óvodás szintű fanboykodás, és mindenben egyet értek a blogban leírtakkal. Ez az én véleményem :)
"Buták azok is, akik azt hiszik, hogy a szebb grafika és nagyobb hd miatt állnak át nextgen-re. Frászkarikát! Ez mind csak az elmédre való rábeszélés. Valójában csak a kizárólag nextgen-re megjelenő játékok miatt veszed meg a gépet. "
"Ki nem tojná le ezeket, ha a fentebb említett címek a mai gépeken is tiszteletüket tennének? Hiszen PS3-on és X360-on is szép a látvány. Nem mondhatjuk, hogy egy ps1, esetleg SNES szintű elavult grafikával van dolgunk. "
Ez itt a leglényegesebb dolog, és ez itt a nagy igazság, bár azér, és ezt már beszéltük, sajnos és ennek az ellenkezőjével, sokszor találkozom. Én úgy látom, hogy szinte minden egyes next-gen hír alatt a grafikáról megy az eszmecsere, ami mondjuk egy részt érthető is, de én is úgy gondolom, hogy mivel a Ps3/360 már tud egy olyan szép látványt, amit Te is írtál, ezért talán az lenne a jó, ha a játékok alapján dőlne el, ahogyan Te is írtad! Szóval EGYETÉRTEK, én is így gondolom.
Az árról meg annyit: Azért sok embernek számít az a 20.30 ezer, de itt is egyetértek, hogy aki megteheti, és aki már eldöntötte, na az úgy is megveszi. Én lehet kihagyom ezt a generációt, nem érzem szükségét, de ha veszek is, akkor is 4-5-6 év múlva. :)
Szívemből szóltál! :)
De csak nagyjából. : )
Mert szerintem azért számít az is, ha szebb lesz a látvány!
Ezt úgy mondom, hogy a Ps3-as látvány is tatszik, főleg a mostani játékoknál.
Viszont ha tényleg tudnak még egy kis pluszt hozni az összképen ( ami valószínű csak később teljesedik ki ), akkor az mindenképpen pozitívum!
Az viszont, hogy ez, vagy az a gép jobb, és melyik mit tud, meg nem tud, tényleg egy f@szság!
Ebben 100%-ra egyetértünk.
Teljesen mindegy, hogy melyik lesz a "nyerő", az a lényeg, hogy mindkettőnek( jelen esetben ) mennyen a "bolt", mert az nekünk is csak jó lesz, a versengésük miatt!
Aztán, hogy ezeken túllépve kinek mi az egyéni igénye, azt döntse el mindenki maga, és érezze jól magát azzal a géppel amit vesz, és a rá érkező exclusívokkal,plusz multiplatform címekkel!
Egyébként a Ps4 jobb ,mert........nekem az lesz! :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.