Jó kockulást, kocka barátaim!
A minap egy érdekes bejegyzést olvastam valahol, és úgy döntöttem, magam is vések valami hasonló témájú irományt. Tehát a téma tulajdonképpen a gamer kiegészítőkről szól, illetve mi lenne, ha lennének olyan cuccok, amelyek nincsenek? Magyarul, fogjunk egy saját ötletet, és képzeljük el milyen lenne. Igazán csinálhatnának valami felmérést, ahol kikérdezik a gémereket, mit szeretnének, és az ötletekből akár megvalósítás is születhetne. Nézzük én mit agyalnék ki! :D
Gamer Phone App
Előszőr arra gondoltam, milyen jópofa lenne, ha árulnának olyan okostelót, amelyen kizárólag a videójátékok szereplői hívogatnának. Kicsit utángondolva, korszerűsítettem, és rájöttem, ezt egy egyszerű app segítségével is meglehetne oldani. Tehát a lényeg a következő: van ez az app, amelyet ha feltelepítünk, az okostelónk egyfajta gamer teló is lesz. Ezután szinkronizáljuk számítógépünkkel, vagy konzolunkkal. A progi mindig figyelné mivel toljuk, és aszerint működne. Például, ha a GTA V az aktív játékunk, akkor könnyen kaphatnánk olyan hívást, ahol Trevor van a vonal másik végén:
-Hol a bánatos fa**ban vagy, te nyomoronc tetű? Van egy kis szabadidőm, és kocsikázni szeretnék, úgyhogy vonszold ide a valagad, és játsz!
Természetesen bárki tudna hívni a játékból, nem csak a főszereplők, és ami még jobb, válaszolni, ergo beszélgetni is tudnánk velük! Kedvencem a következő kitalált szitu: melóban vagyok, és betegre dolgozom magam. Erőm is alig maradt. Hirtelen megcsörren a mobilom. Scorpion az, a Mortal-ból:
-Get over here!
Én pedig hagyok mindent a búsba, és nyomás haza ütnivágniamputálni! :) A fantáziálás már most végtelen ötleteket szülne e témában. Másik kedvencem, ha a Metal Gear-ből hívna Colonel Campbell:
-Yanez! Where are you Yanez? Yanez? YAAAAAANEEEEEEEEEEEEEEEEZ!!!!!!!!!!!!!
Az app kb a 2-3 leggyakrabban játszott játékot venné alapul, és sms módba, vagy plusz funkciónak azt, szintén belehetne állítani. Az ötlet mellesleg onnan jött, hogy a munkatársamnál, aki folyton a telóján tolja a gémeket, mindig bepityog valami. Egyszer rákérdeztem, azt válaszolta: - A játékok hívnak engem. S mint kiderült, a kütyü a stuffokhoz elérhető update-eket jelzi. A srác válasza viszont eredeti volt.
Gamer Suit
Egy speckó ruháról van szó, amelyet szerintem már sokan elképzeltek. Az egész testünket lefedné, viselete pedig meztelen külsőn lenne a leghatásosabb. Amolyan elektromos impulzusokat továbbítana, amelyek reálisabbá teszik az adott game hangulatát. Például egy fps-ben, ha eltalálnak, azt ’’érezni’’ fogjuk, ami eléggé ütősnek hangzik, mert mondjuk egy ilyen játékban soha nem tudjuk hol találnak el, de így tudnánk, hogy lábon, vagy vállon, stb. Versenyautós élmény közben a tenyerünket izzasztaná, ha pedig nyílt fedeles a kocsi, olykor hűsítene. Éles kanyarokban vészjelzően rezegne az egész hacuka, akárcsak egy túlélő horror játék izgalmas, és nem várt pillanataiban. Verekedős játéknál a betalált ütések helyét ’’sokkolná’’, ha meg mondjuk egy tps-ben sokat szaladgálnánk, rendesen izzadnánk. Továbbá maszk is járna a drágább változathoz, vagy külön lehetne megvenni. Funkciója a játékban tapasztalt szagok, és friss, vagy egyéb levegő szimulációja lenne. A szemen található üveg rész rejtett ’’képernyővel’’ lenne ellátva. Minek? Mi van, ha egy horror játékban vágjuk az ellent? Befröcskölődne vérrel a maszkunk! Legalábbis a látvány szimulációja tutira úgy festene. Ám ha nagyon akarjuk, akkor (Oculus-féle) képernyőként is használhatnánk. Természetesen a ruha nem mindenki számára lenne ajánlott, meg amúgyis csak saját felelősségre, de biztos vagyok benne, hogy akadnának vevők. Az már más kérdés, mennyibe fájna egy ilyen, mert hótziher, nem lenne olcsó mulatság.
Online All-In-One
Az online rendszer, amelyről oly sokan álmodoznak, vagyis a lehetőség, ahol a multiplatform címeket nem csak az adott platform tulajdonosai tolhatnák egymás ellen. A pc vs konzol új értelmet nyerne! Hallatán nem a portálokon való vitatkozások ugranának be, hanem a multi harcok, amelyeket nap, mint nap megvívnánk. Jöhetnének a nagy megméretettések, kontroller vs bill+egér, mindenféle műfajú játékokban: fps, tps, sport, fighting, racing, stb. Ezenkivül lenne egy profin kidolgozott virtuális világ, mint például amilyen a Pshome is volt, csak annak sokkal, de sokkal fantáziadúsabb, és élvezetesebb verziója. Persze a handheld-ek, és okostelók is alkalmasak lennének a csatlakozáshoz. Egy szép nagy virtuális közösség vehetné kezdetét, ahol akár majdan igazi barátokra is szert tehetnénk! Mi lenne még itt? Azt a fantziátokra bízom!
Ennyi lett volna, és kíváncsi lennék a Ti ötleteitekre is, illetve melyik nyerte el a tetszéseteket a felsoroltak közül, vagy mivel lehetne még bővíteni ezeket?
Már a Call Of Duty 2-höz is volt egy mellény, ami kis légzsákokkal és minikompresszorral szimulálta a lövéseket valamint egyéb hatásait a harcnak. Azért kellemes lehet, mikor egy páncéltörő lövedék utat tör a bordáid között :)
Én inkább egy "bővebb" érzékelés szimulációval látnám el a játékokat. Kesztyű, amivel érzed, hogy éppen mit tartasz a kezedben, sőt érzed, ha épp egy hideg acélcsövet fogsz, de a murva érdes felületét is érezhetnéd vele. Emellett egy (még nem tudom mekkora sikere lenne) szaglás szimulátor kellene, amivel könnyebben lehetne betájolni magad. Egy COD-ban megcsapná az orrod a gépzsír, a füst és a felszálló por szaga, egy Evil Within-ben pedig az alvadt vér semmivel sem összetéveszthető szaga, de képzeld el... Sétálsz a sötétben (fejeden egy VR sisak), kezeden a tapintásos kesztyű, rajtad a mellény, s egyszercsak érzel egy émelyítő szagot, s megállsz, hogy körbepillants, de ekkor hirtelen éles fájdalom nyilall a hátadba, mikor a rohadék a gerinced mellé állít egy konyhakést. Eldőlsz a földön és a kesztűvel kitapogatod a sebet, érzed ahogyan a vér folyik, amint távozik az életerő.
A ruha ötlete is tetszik részben, bár megnéznélek egy szagos maszkot hányszor okádsz tele egy Evil Within alatt ;)
Az Online AllinOne-t pedig az egyik blogomban már kifejtettem. Sőt, szégyen hogy ilyen futurisztikus környezetbe kell sorolni, holott már régen megvalósíthatták volna. Érdekes témaválasztás. Jó lett.
(Halkan megjegyezném, hogy örömmel látom végre kezded észrevenni az oculus vagy vr szemüvegekben rejlő, hatalmas lehetőségeket ;) )
A bloghoz: azért neked se kell a fantáziáért a szomszédba menni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.