Kb 5 éves lehettem, és fogalmam sem volt mi az a videójáték, holott abban az években már nem számított újdonságnak a dolog. Emlékszem kaptam szülinapomra egy érdekes téglaalakú kütyüt, amelyen kijelző is volt, vagy inkább képernyő. Egy orosz gyártmány lehetett, mert ez állt rajta: Электроника. Magyarul annyit tesz, Elektronika. Láttam már hasonlót a szomszéd kölyköknél, de nem tudtam, hogy ezt eszik vagy isszák. Arról meg végképp sejtésem sem lehetett, hogy kvarcjátéknak hívják. Itt kezdődött az egész őrület, ha ezt videójátéknak nevezhetjük.

 Temérdek idő ment el a rekorddöntögetésekre, és az addigi hobbik kissé háttérbe szorultak. Jó kérdés, hogy miért, hiszen még gyerek voltam, és abban a korban szinte minden érdekli az embert. Volt háromkerekű bicajom is, de ami a legnagyobb értéket képviselte számomra, az egy óriási szatyor játék, ahol mindenféle kisautóktól kezdve, egészen a legmodernebb játék katonákig minden megtalálható volt. Ezekkel mindennap játszottam egy kitalált univerzumban, ahol hihetetlen mennyi hőst hoztam létre, és elképesztő milyen sztorik röpködtek ott! :D Persze egészen addig a kvarcjátékig, ami nem tartott örökké, és amint kezdtem beleunni, a suliban újabb őrület vette kezdetét, amelyből én is kiszerettem volna venni a részem. Ez volt kéremszépen a Tetris, vagy ahogyan én ismertem meg, Brick Game:

 Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez jött rögtön a kvarcjáték után, mert nem. A barátomnál, aki egy házzal lakott arrébb, kipróbálhattam az Atari-t, amely egy új világba röpített. A szüleim már beígértek egyet, de ugye akkor állt be a Tetris téboly, így előszőr azt szereztem be, de az Atari kb egy hónapra rá szintén meglett. Na ja, nagyon tudtam, hogy kell kisírni a szüleimtől valamit. :) Tehát kvarcjáték, Tetris, Atari – ez mind szép, és jó, de nem ez volt az a lépcsőfok, ami szenvedélyes Gémerré avanzsált. Ám ami érdekes, hogy miért – és nem csak én – annyian ragaszkodtak sráckorukban ezekhez a videójátékokhoz? Mi lehetett az a varázs, ami ennyire betudott szippantani? Ami miatt a többi hobbi másodhegedűsként válalt állást nálunk? Szerintem sejtem a választ.

 Szerintem ez a kihívás, és a változatosság ördögi kombója! Gondoljunk bele, hol máshol lehet ennyi mindent csinálni, és ennyiféleképpen? Kártyázás, focizás, bújócska, rajzolás? Á, ezek fel sem érnek, különösen, hogy ezeket a képernyőn/monitoron is csinálhatjuk, méghozzá plusz kihívásokkal. Ugyanez a helyzet felnőttként is. Például imádok billiárdozni, az egyik nagy szenvedélyem, de közel sem élvezem annyira, mint mondjuk amikor Kratos-al hasítom ketté egy nyálas dög koponyáját. :) Anno annyit jártam focizni a haverokkal a pályára, mint senki más. Majdnem mindennap, és előfordult, hogy 6-7 óra is lepörgött megállás nélkül. Ez így ment 7 éven keresztül, majd azon kaptam magam, hogy egyre többet piálok a haverokkal, csajozok a csajokkal, és pörgetem a PS2-t, na meg a gamer klubokban lógok az egész éjjelen át tartó fps multik kedvéért. A videójáték az életem részévé vált, pedig mindig azt hittem egyszer majd kinövöm, de a szenvedélyem csöppet sem csökkent.

 De vajon mikor vehette kezdetét a dolog? Mikor volt a fordulópont, a pillanat, amikor ez a ravasz kis hobbi, hatalma alá kerítette a többi ’’vetélytársát’’? A NES korszakában a Mario-nál? Netán az MGS PS1-es idejében? Lehet mind közrejátszott, nem tudom, de ígysem értem, miért nem nőttem ki? Talán ennek így kell lennie, talán nem. Nem is tudom hány olyan hobbi van, ami bármely korban egyformán érdekes. Puzzle? Tudja a franc! Nem mintha foglalkoztatna ez a mizéria pusztán kíváncsi vagyok a miértjére, és a hogyanjára. Mint mondtam, szerintem a kihívás, és a változatosság az, ami elvarázsol. Persze bármely hobbinál úgy működik ez, ha első perctől megtetszik, nyilván mindigis fog, legfeljebb a gyakoriasság lesz változó.

 Hihetetlen, hogy maholnap leszek 32 éves, és még mindig ugyanolyan szenvedéllyel űzöm, mint 20-25 évvel ezelőtt. Sok embernél csökken ez a szenvedély, ami főleg az élet nagyobb gondjai, és felelősségei miatt vannak. Család, munka, gyereknevelés, stb. Ezekmellett bármely hobbira nehéz időt találni. Ugyanakkor eme dolgok nem kell, hogy kihatással legyenek a szenvedélyünkre. Ha már nem úgy űzzűk kedvenc hobbinkat, mint korábban, az talán azért van, mert már nem is annyira köt le. Tessék, máris egy példa: a focit még ma is úgyanúgy játszhatnám, de idővel ’’kinőttem’’. Helyette persze videójáték formájában tolom, de ezt korábban is csináltam, és ez amúgyis más. A filmeket, és a sorozatokat továbbra is nagykanállal zabálom, akárcsak a videójátékokat. Ebben a kategóriában is ismerek embereket, akik változtak.

 Vagyis régebben szinte minden sorozatot néztek, és a filmeket is profi módon darálták. Most? Ezekből semmi, nuku! Legfeljebb egyszer egy félévben elmennek moziba. Érdekes, hogy nem is hiányzik nekik. Aztán van olyan, aki fiatalon egy tonna könyvet olvasott ki, de mára már egy sincs neki, és nem is érdekli. Hogy mehet így kárba egy hőnszeretett hobbi? Ha azt mondaná nekem valaki, hogy 10 év múlva már nem fogok videójátszani, kiröhögöm. Ha ugyanezt valaki mondta volna 10-15 évvel ezelőtt, talán még elgondolkodtam volna rajta, de 32 évesen már tudom mitől döglik a légy, legalábbis az én legyem. :D

 Még most is gondolkodom, hogy eme hobbi mikor vésődött örökre ereimbe, de szerintem ez nem egyszeri alkalom lehetett. Annyi szent, hogy nem az Atari korában, pedig az sem volt semmi! Szerintem ezek voltak a mérföldköves fordulópontok:

Mario (NES)

MGS (PS1)

Counter Strike 1.6

God of War (PS2)

Uncharted (PS3)

 De persze ez most nagyon le van szűkítve. Voltak-e az utóbbi időben ilyen ’’események’’? Hirtelen csak kettő jut eszembe, ez a The Last of Us, és a Fifa 14 nextgen változata. A lényeg, hogy még mindig él a szenvedély, és biztos vagyok benne, hogy csak akkor fog kipurcanni, amikor én is. Vajon nálatok is hasonlóképp működik/működött ez a dolog?