A piacon nagyon nagy a választék, ami a videójátékokat illeti, s ennek megfelelően a gyenge alkotások sem büszkélkednek kis számban. Aki pedig kevés előzetes anyagot szerez be róla, vagy egyáltalán nem szempont számára a gameplay és tesztek, az könnyen belebotolhat egy ilyenbe. Ám van ellenpélda is, amikor az adott cím híre nem a legjobb a közösség szerint, minket mégis képes elvarázsolni. Én úgy vagyok az egésszel, hogy aktívan követem az infókat a játékokról, de most valahogyan elsíklottam felette. Hallottam a Remember Me alkotásról, láttam képeket, és még egy tesztet is elolvastam, viszont ez nem most volt, és teljesen minden kirepült a fejemből, olyan felejtős kategóriának tűnt a cucc. Aztán egyik nap, egy akció során, aprópénzt kínálva magáért meredt rám az üzlet polcáról. Gondoltam ennyiért megér egy próbát, noha a fáradságot még egyetlen gameplay videó erejéig sem vettem. Tehát kb olyan volt, mint a régi szép időkben, amikor Sega-ra válogattam random, hogy mit vegyek.

 Utána, mielőtt beraktam a lemezt a PS3 meghajtójába, utánanéztem, mit írnak a játékosok róla. A vélemények az erős változatosság kategóriát képviselték. Annyira különböztek, hogy dörgésem sem volt, milyen elvárásokkal essek neki. Aztán legyintettem egyet, megengedtem magamnak egy debil mosolyt, és jöjjön, aminek jönnie kell! Eképpen jutottam el eddig a feliratig a képernyőmön:

 A dobozon ékeskedő főhősnő valamiért Faith-re emlékeztetett, a Mirrors Edge-ből, amit a menü stílusa tovább erősített. Na mondom, nem mondom! Azt azért már most elárulom, hogy ebben ki is merül a két játék hasonlósága. Elkezdődött. A grafika szép, a főszereplő, Nilin, csínos és egyedi, a sztori pedig elég érdekesnek tűnik. 2084-ben járunk, és úgy néz ki semmire sem emlékszünk. Valami fura helyen vagyunk, ahol utasításokat kell követnünk, hogy merre haladjunk tovább. Egyre jobban meggyőződünk, hogy nemsokára még azt a kis maradék emléket is kitörlik, amivel a személyiségünk is odavész. Csakhogy ekkor, valami adóvevőn keresztül, valaki elkezd beszélni hozzánk. Megmondja mit tegyünk, hogy megmeneküljünk. Pillanatok múlva már az első izgalmasabb jelenetet toltam, ami baromira elvarázsolt! Egy gigantikus robot eredt utánam, én pedig az akadályokat kerülve igyekeztem meglógni előle. A hangulatot pedig egy terminátoros zeneféle fokozta, ami pont ugyanolyan volt, mint amikor a T2-ben a T1000-es a kocsi után futott! -Ez kell nekem, nem pedig a nyár! – gondoltam magamban.

 Kisvártatva az utcán találtam magam, ahol fura deformált emberi dögök próbáltak megfékezni. Ekkor kezdődött a kiképzésem, amiben az a bizonyos megmentőnk, Edge vállalta a feladatot. A helyszín Párizs, vagyis Neo-Párizs, ami elképesztően hangulatos tud lenni. Futurisztikus kávézók, üzletek, stb. Az egyetlen gond ezzel, hogy az egész játék során egyetlen ilyenbe sem mehetünk be, csak úgy körbenézni, pedig minden akaratunkkal megtennénk, hogy még jobban megcsodálhassuk az alkotást. Persze mindig zárva vannak ezek a helyek. Kapják be! Ám ugyanitt (és nem csak), egy olyan elem nyerte el a tetszésem, amely nagyon sok játékból hiányzik. Ez az üvegeken, kirakatokon keresztül átlátás. Máshol ezek olyanok, mintha falak lennének. Tudom, apróság, de azért kellemes. Szóval a kinti területeken haladva, engem nem egyszer ejtett rabul Neo-Párizs kidolgozottsága, szinte már művészi megvalósítása. Nem tudom ki a felelős ezért, de emberünk, mintha valóban járt volna egy ilyen helyen, annyira meggyőzően festette le. Csak, mint említettem, sehova nem tehetjük be a lábunkat, így a játék eléggé lineáris, amin ugyan próbál valamit segíteni a gyűjtögetés, de ezekből is szűk a kínálat. Néhány mellékküldetés is jól jött volna.

 Visszatérve a történethez, kinyítják szemünket, és nagyon hamar érthetővé válik, a memória van a középpont szerepében. Ezzel kereskednek az emberek, egész vállalatok épültek erre. Van egy nagyon rossz emléked, amit ki szeretnél törölni? Ez már csak pénz kérdése. Mellesleg a tarkónk mögötti lebegő ”tükörtojás” ennek az eszköznek a része, amely valamiféle implantátum, melynek segítségével az emlékünket cserélgethetik, eltávolíthatják, de az egész procedura jóval bonyolultabb. Hamarosan megtudjuk, hogy Nilin egy memória-vadász volt, és nemsokára vissza is tér a szerepbe, mihelyt ismét belelendül. A Memorize vállalat sok embert tett tönkre, és rajtunk áll majd a cég lelelplezése/tönkretevése. Küldetésünk végrehajtása viszont nem megy egyről a kettőre. Lesznek akik útunkat állják, de olyanok is, akik segítségünkre vannak. A játék egyik legizgalmasabb pillanata, az emlékek megváltoztatása. Ilyenkor az adott személy memóriájába kerülünk, legyen az két hete vagy 20 éve, és úgy kell az adott emléket megváltoztatnunk, hogy az hasznos legyen számunkra. Ez sem megy egy csapásra, úgyanis több részletbe nyúlhatunk, amely által nem a nekünk megfelelő irányba változik a cucc. Tehát gondolkodnunk kell, és megfelelően alakítani, de semmi vész, ha hibázunk, mert csak visszatekerünk, és ismét próbálkozunk. Sajnos ezekből nagyon kevés van a játék során, mindössze négy. Kár.

 A játék többi részét a bunyók, és a platformelemek teszik ki. Utóbbi nem jelent nagy kihívást, mivel folyton kis nyilacskák mutatják hova kell ugranunk, mibe kapaszkodnunk. Dögöljenek meg! Azért lesznek olyan részek, amikor az időzítés is számítani fog, és gyorsan kellesz cselekednünk. Sajna ezekből is annyit adnak, hogy egy kezemen megtudnám számolni, és akkor még nem is mondtam hány újjam van. A közelharcok már jóval érdekesebbek! Előszőr is, van egy fél karunkra húzott speckó kesztyűnk, amelynek segítségével különleges képességere tehetünk szert, sensen-ekre. Minél többet harcolunk, annál gyakrabban töltődnek fel a használatra. Van köztük olyan, hogy egy ellenünk harcoló gépet hekkelhetünk meg, a saját oldalunkra kényszerítve azt. Vagy láthatatlanná válhatunk egy kis időre, így könnyűszerrel az ellen háta mögé lopózhatunk, és kiszívhatjuk a memóriáját, ezzel lefegyverezve őt. Összesen 5 különféle van, amelyeket a játék során nyithatunk meg.

 További érdekesség a kombók. Ezeket is vásárolni kell, és megnyitva a megfelelő menüt, úgy alakítanunk, ahogyan nekünk tetszik. Persze senki ne gondoljon teljes szabadkezűségre, mert ezek a kombók már előre meg vannak írva, mi csak az elemeket cserélhetjük bennük. Például az egyik végrehajtása adhat erőcsíkot, gyorsabb sensen feltöltést, stb. Nos, pont ezeket variálgathatjuk, de eleinte kevés ilyen áll rendelkezésünkre. Hála ezeknek az ütök-vágok kolbászolás nem egyszer ígényel majd taktikát. Én hard fokozaton ugrottam neki, és bizony így sokkal érdekesebbek a harcok is. Easy-n (vagy normal-on) nyilván taktikázás nélkül is hamar szétrúgtam volna a feneküket. Tehát számomra változatosak voltak a küzdelmek, plusz a jó kis bossharcok, amiket úgyszint élveztem.

 Sok játék emelkedik ki az egyediségével, s valamilyen értelemben a Remember Me is ilyen. Az érdekes történet, a jövőbéli hangulatos környezet, és a nem egyhangú harcok teszik jobbá ezt a stuffot. Sokan azt írták, hogy monoton a játékmenet. Szerintem nem az, hiszen vannak benne fejtörők, bunyók, taktika,ugrabugrák, memória hack, és változatos főellenfelek. Persze lehetett volna jobb is, összetettebb, nyíltabb, több tennivalóval megspékelve, de én azt mondom, ezért is nagy köszönet, mert látszik, hogy van benne munka. A mai nagy választék mellett pedig nehéz találni egy kisebb gyöngyszemet, amely bár nem ér fel a nagyokhoz, ugyanakkor kellemes időtöltést képes felkínálni a maga módján. Ha lesz egy folytatás, és legalább ezt a szintet hozza majd, én már annak is örülni fogok. Számomra jó példaként szolgált ez az eset, hogy kizárólag a saját véleményünkre alapozzunk. Ám köszönöm azoknak is, akik lelket öntöttek belém eme játék kipróbálásához!