Jó reggelt/napot/estét, jó kockulást!

 A videó gaming nem egy új fogalom, napjainkban már boldog boldogtalan tudja mi az, legyen az illető pár éves, vagy egy nyúgdíjzabáló öregasszony. Nem is csoda, hiszen a dolognak igen komoly múltja van. Na nem mintha történelem órán tanítanák, de azért egy kőkemény 50 év áll már mögötte. Ennyi fennmaradási idő bárminek elég, hogy a közösség tagjává válljon. A jó hír pedig az, hogy eme kincs egyre jobban terjed, és egyre többet kapunk belőle… hoppá! Ez valóban jó hír, de… de vajon jóból is megárt a sok? NEM! Vagy legalábbis attól függ, milyen szemszögből vizsgáljuk az adott fogalmat. A sok gaming természetesen megárt, ám lemaradni sem szeretnénk minden jóról. Márpedig nincs kiút: lemaradunk.

 Hiába érzed úgy, hogy te minden kúúúl videójátékkal játszol, és semmiről sem maradsz le, ez nem igaz. Legalábbis a többségre. Ezt pedig több tény is alátámasztja. Szerénységemet hardcore gémernek tartom, jelentsen is bármit a szó, de a pontosság kedvéért, számomra ez azt jelenti, hogy 25 éve űzöm aktívan az ipart, és igyekszem minden figyelemre méltó címet kipörgetni, kívéve a számomra nem érdekelt műfajúakat, ergo rpg/stratégia. Na már most, ez lehetetlen!

 Régebben nem panaszkodtam, mindent nagy kanállal zabáltam, habár úgyis lemaradtam egy-két műremekről, mivel már akkor is annyi játék volt, hogy zsínórban mindet követni, egy Mission Impossible filmben lévő feladathoz lett volna méltó. Illetve mégsem, mivel ott végül úgyis megoldották a küldetés(eke)t. No de akkor mégiscsak sokkal több szabadidőt tudhattam magaménak: felhőtlen/gondtalan gyerekkor, szeleburdi tinédzser évek, majd családi vállalkozás, ahol a szabadidőmet tetszésem szerint oszthattam be. Tehát nyugodtan tudtam találni időt mindenre, és minden olyan videójátékra, amely fölöttébb érdekelt.  Ma is sok ilyen van, sőt, több, mint valaha! Ez nem is lenne gond, de sajna már nem vagyok az a gondtalan életet szelő superman. 

 Ismétlem, több eset van, amely miatt lemaradunk sok-sok faszántos játékról, és az enyém csak egy a sok közül. Felnőttem, ez pedig komoly felelőséggel jár. A komoly felelősség pedig több időt ígényel. Ez pedig azt követeli meg, hogy le kell nyisszantani a szórakozásra kijelölt térfogatból. No és emiatt kevesebb idő jut a videójátékokra is. Tulajdonképpen, illetve elméletileg ez nem baj, hiszen nincs hova sietni, lassan, de biztosan, mindent lehet pótolni. – gondoltam én. 2014 vége felé arra döbbentem, hogy rengeteg ilyen cím halmozódott fel, de megnyugodtam, mivel már birtokában voltam annak az információnak, hogy kb milyen játékok fognak kijönni eme esztendőben. Ezt kettővel elosztottam, és arra jutottam, hogy nyárig űzöm az új és pótolandó cuccokat, majd nyár végére bepótolok minden lemaradást, és ősszel (azaz jelenleg) túladok a PS3-on, és folytatom az új lappal kezdett PS4-es hadjáratot.

 Miminum 10 ilyen pótolandó PS-es játékról van szó, plusz néhány indie gyöngyszem. Tehát már az ősznél tartok, és mi sikerült ebből? A 10-ből 2-őt pótoltam, az újak közül még egy rakás került fel erre a listára! Azt hittem eddigre már kitolom a Hitman Absolution-t, a Wofenstein New Order-t, a Driveclub-ot, az InFamous SS-t, a Ninja Gaiden Sigma-t, a Mass Effect trilógiát, az Okami-t, a Puppeteer-t, a Bloodborne-t, és még sorolhatnám! Nos, csak ezekből több mint a felét nem is láttam még a képernyőmön, és akkor mi van azokkal az új címmekkel, amelyeket elő akartam rendelni, mint például az Arkham Knight vagy az Until Dawn? Kurvára nem tudom mikor látom őket. Mégis hogy a rákos búbánatba sikerült ez, amikor rengeteg szabadidőm is volt?

 Egyszerű, mint a torkonfosás! Előtte azért hadd mondjam el, hogy az év elős felében szinte nem is melóztam, mert szükségtelen volt, így annyi szabadiőm adódott, mint egy lakatlan szigeten. A kérdés még mindig az, hogy akkor miért nem pótoltam a cuccokat?

1. Az Elvarázsoló “kastély”: Ez annyit jelent, hogy bizonyos játékokra több időt “pazaroltam”, mint azt gondoltam. Ezek a Fifa 15, Mortal Kombat X, Rayman Legends és The Binding of Isaac. Napi szinten nyomtam őket, néha teljesen megfeledkezve minden másról. Sőt, előfordult, hogy hetekig szüneteltettem minden egyebet.

2. Plusz a Plus: A Psplus játékokról van szó, amelyeket akaratlanul is megkaptam, és bizony észre sem vettem, ahogyan egyiket a másik után nyúzom, ééés ez még mindig ezt csinálja velem, vagyis most is havonta jönnek. Sok közülük így szintén csak itt áll, és pótlásra vár…

3. Jóból is Megárt a Sok: Most a semmittevésről van szó. Ha rengeteg a szabadidő, minden az ember agyára tud menni. Eként történt, hogy néha-néha egy-két hétig nem is toltam a játékokat. Inkább utazgattam, lógtam a haverokkal, buliztam, meg ilyesmi.

4. A Part Túloldala: Itt pedig kéremszépen az otthoni szórakozás többi érdekfeszítő résztvevője lépett hatásba. Ez nem más, mint a filmek és sorozatok átka! Ahogy elővettem egyet, nem tudtam leállni. Daráltam, mint hentes a húst. Magyarul: wow mennyit idő ment rá ezekre is!

 Nos, gondolom így már világos, ami eddig sötét volt. Tehát, mint látjátok, nem tudtam csak úgy pótolni a játékokat. Emellett pedig még sokat blogoltam is! Jelenleg egy betonstabil munkám lett a hónap elejétől, ahol a felelősség eddig minden gátakat ledönt. A felelősség pedig több energiát képes felemészteni, mint bármi más. Ezért is van még kevesebb időm mindenre, mint azt észrevettétek, a blogolásra is. A videójátékos szitumat meg tovább nehezíti az olyan játék, mint az MGS V. Miért? Mert baromi hosszú!!! Ezért utálom az open world játékokat, annak ellenére, hogy élvezem. Szavatosságuk dícséretes, ami pozitívum, de ugyanakkor annyira leköt, hogy más egyébre kevesebb idő jut. Nincs kedvem belekezdeni több címbe, amíg egyet be nem fejezek, bár ezt úgysem tudom teljesen kontrollálni, s emellett még nem tudok ellenállni néhány multis játéknak sem, mint például a Rocket League meg olykor a Fifa, stb. No, ameddig én ezzel baszakodok, addig még több game nyújtja a már így is végtelenségbe nyúló listámat. Mikor lesz ennek vége? Sohaaa!

 Arra a beletörődésre jutottam, hogy bizony könnyen lehet, sok jó játékról le fogok maradni, mivel egész egyszerűen egyáltalán nem lesz időm mindenre, plusz, jönnek a musthave alkotások is… őrűlet, és nem kevesebb! Én már annak is örülök, ha egy játék megjelenését eltolják, vagy ha valamelyik nem jön PS-re, mert akkor legalább nem fáj annyira, hogy lemaradok róla. Noha egyáltalán nem vagyok olyan gondban, hogy ne lehetne gamer PC-m, vagy Xbox-om. Itt lép hatásba nem csak az én problémám eme téren.

 Rengeteg más ember azért marad le több jóról, mert nem tudja anyagilag fedezni azt. Nincs ebben semmi szégyelnivaló, nem mindenki él álomvilágban. Sokan lennének szívesen több platform boldog tulajdonosai is, de sajnos a fizetés nem engedi meg, és itt nem az ember tehet róla, hanem az ország, ahol él, illetve annak politikája. Sokszor pedig még az adott platformra sem engedheti meg mindenki, hogy minden őt érdeklő játékot megvegyen. Szomorú, de ez van. :( Aztán vannak még a fanboy-szerű egyének, akik alapból tartják szarnak más platform játékait, és így tudatukon kivül maradnak le sok jó játékról. Szerintem mindenki tudna, vagy akarna mit pótolni, de vagy ideje, vagy pénze nincs rá, vagy akár esze (?).

 Én is örömmel vágnék bele a The Witcher 3-ba, vagy a Mass Effect-be, de nem tudok, mert számomra ők egy másik időintervallumban léteznek. Kezdem irigyelni azokat, akik inkább YT-on néznek végig egy-egy játékot, mivel az sokkal gyorsabb, bár jómagam soha nem tenném. A haverom például így “pörgette ki” a Beyond: Two Souls-t, majd azzal jött, hogy milyen jó, hogy végignézte, mert egy interaktív film az egész, nem pedig játék. Utána (nagy nehezen) rádumáltam, hogy játssza ki nálam. A véleménye tüstént megváltozott, és piszkosul élvezte! Utána megkérdeztem, van-e különbség, szószerint ezt mondta: - Mint a bicikli és egy Harley Davidson közt! :)

 Az egésznek tehát annyi a lényege, hogy nem játszhatunk minden jó játékkal, mert lehetetlen, és legtöbbször azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ami érdekelt/érdekel minket, azt úgyis kipörgettük. Higgyétek el, sok olyan cím van, amit ki sem próbál(hat) az ember, pedig nagyon könnyen ámulatba ejtene! Most azon vagyok, hogy nem fogok törekedni minden jó gémre, és megpróbálok örülni azoknak, amelyek valahogyan mégis eljutottak hozzám. Vagyis igyekszem nem gondolni arra, hogy mi lenne ha… Hmm… nekem nem nagyon sikerül. És nektek?