Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Változtassunk a Videójáték Iparon!

Link másolása
Egyik nap arra ébredsz, hogy megváltoztathatod a videójátékok üzletpolitikáját, meg ilyesmit. Mit tennél?

 Jó napot, jó kockulást!

A videójátékok abban különböznek a filmektől, hogy előbbiben mi irányítjuk a karakter(eke)t, ezzel új szintre emelve a beleélés faktorát. Gyakran függ tőlünk, hogy miként fog az adott szereplő célba érni, ésközben milyen kalandokat él át, illetve milyen gubancba keveredik, esetleg életét sem szánjuk meg és könnyedén kergetjük néhányszor a kaszás karjaiba. Az ilyen játékokból rengeteg féle műfaj létezik napjainkban, ezeken belül pedig szintén sokfajta áll rendelkezésünkre, sőt még mixelik is őket! Úgyhogy a határ a csillagos ég. Mégis, a választék ellenére gyakran érezzük azt, hogy ezek nem tökéletesek, vagy rengeteg fölösleges dolog van bennük, néha pedig egyenesen megváltoztatnánk, tökéletesre csiszolnánk azt. S ahogyan halad előre ez az ipar, egyre erősebben érezzük, hogy itt bizony már nem a régi receptet akarják felszolgálni nekünk, hanem annak módosított változatát, ami nem biztos, hogy jót jelent.

 Ahogyan haladunk előre és próbáljuk tartani a világgal az iramot, úgy nő a mi igényünk is. Például, miután az ember kipróbált egy hdtv-t, kijátszott rajta jó pár játékot és nézett meg filmeket, utána már lehetetlenségnek tűnik lemondani róla, és visszaállni a közönséges tv-re. Hiányozna a szemnek a magas felbontás. A jobb minőséghez gyorsan hozzászokik az ember, és ha nincs oka rá, hogy lemondjon róla, akkor miért tegye? Pontosan így történik ez a videójátékok világában is. Amikor kapunk egy olyan címet, amely felülmúlja a többi hasonló játékot, akkor utána már nehéz annál lejjebb adni. Ha annál gyengébb alkotás üti a markunkat, a hibákat fogjuk látni, a kihasználatlan lehetőségeket, elvégre már van mihez viszonyítanunk. Épp ezért sok gyártó lelplezni próbálja a hiányosságokat, mondjuk gyönyörű vizuális látvánnyal, vagy ingyenes dlc-kel. Mások inkább az átverős marketinget választják, mivel jól tudják, az ő darabjukat már semmi más nem húzza ki a trutyiból. Egyesek pedig “ingyen” kínálják termékeiket, miközben előbb-utóbb úgyis rákényszerítenek megvenni azt. Egyre több a szemét megoldás, és gyakran vesszük észre azt is, hogy a pénzünkért nem kaptunk olyan, vagy akkora tartalmat, ami megérte azt. Változtatnál ezen?


 Naná! Lehet, hogy valamilyen szinten mi is elvagyunk már kényeztetve, és emiatt sokunknak nehéz alább adni, de hát aki hozzászokott a hdtv-hez, annak miért akarnak a pofájába nyomni egy simát, méghozzá ugyanannyiért? Na jó, elég a célozgatásokból, és inkább nézzük mi az, ami szerintem már annyira elkurvult, hogy megérett egy kiírtásra… vagy valami hasonlóra. Képzeld el, hogy hatalmadban áll megváltoztatni a videójáték iparban azt, amit jónak látsz! Mihez kezdenél? Én tudom, hogy én mihez! Előszőr is vegyük alapul a játékok multi és single részét! Egyre több vita és elégedetlenség szaporodik e téren, aminek meg is van az oka. Megveszünk egy teljes értékű játékot, erre a single, ami pont a legjobban érdekel, egy pár órás vacak. Persze ott a multi, az majd mindenért kárpótol, de nekem nem kell! Netán épp ellenkezőleg, amikor a multi játszhatatlan lag-bug halmaz, vagy gyenge, mert a kampányra gyúrtak rá, ami mondjuk épp nem a kedvenc részünk. Adják vissza pénzem! Hát ezt nehéz lenne megoldani… de… de mégis lenne rá orvosság! A megoldás oly egyszerű, hogy még gondolkodnom sem kellett rajta. Adják külön!!! Azt vezetném be, hogy minden játék, amely tartalmaz single és multi részt, külön lehessen megvenni azt, természetesen féláron, hiszen nekünk nem a teljes anyag kell. Miért kényszerítik ránk mindkettőt? Érthető, hogy elméletileg a jelenlegi módszerrel járnak jobban, hiszen teljes áron adják el, ha pedig külön kéne “csomagolniuk”, annak egy-egy része fele annyiba kerülne. Csakhogy talán még ők is jól járnának! Én például szívesen kitolnék pár CoD meg BF kampányt, de a multi tényleg nem érdekel, akkor most miért vegyem meg az egészet? Félárért nem is gondolkodnék, azonnal lecsapnék a single-re! Vagy ott a tesóm, ő soha egyik CoD-ban sem tolta ki az egyjátékos részt, neki a multi a mindene. Legyen az fps, tps, racing vagy verekedős játék, király lenne ez a megoldás! Akit meg minden érdekel az adott címben, az egészében venné meg, vagy előszőr ezt, majd azt.

 

 Ennyivel persze nem érném be, mert néha olyan a single, hogy még fél pénzért sem kéne. Azonnali példa a The Order 1886. Na az ilyen játékok teljesárú árúsítását azonnal betiltanám! Lenne egy átlag tesztelés, ahol az adott videójáték tartalmasságát, szavatosságát mérnének le, mielőtt az forgalomba kerülne. Az árát pedig eszerint lőnék be. Például ha egy game single részének kitolása 5 és 10 óra között van, akkor azt tiltva lenne teljes áron vesztegetni, ami ne felejtsük el, hogy a fentibb példa szerint már alapból féláron jelenne meg! Teljes árcédulát tehát kb a 15 óra feletti single-ekre rakhatnának. Viszont vannak a The Witcher féle finomságú játékok, rpg-k, amelybe akár több 100 órát is belerak a gémerállat. Na az ilyen cuccokat multi nélkül is teljes áron lehetne vesztegetni! Mert ami megérdemli, az megérdemli! Más kérdés, ha egy játék repeptitív és unalmas lenne, hiába lehet belegyömöszölni akár 200-300 órát is. Sajnos emiatt nem lehetne olcsóbban adni, mivel lehet sok embernek pont így tetszik. Erre is lenne megoldás!

 

 Az ilyen tartalmas játékokhoz lenne egy ingyenes 20-30 órás trial version. Akinek nem az asztala, az már 5-10 óra után is ráunik, akinek viszont bejön, az nem fog gondolkodni a teljes játék feloldásán. Ez a módszer nem csak erre lenne jó, hanem a torrentezés megszüntetésére is. Nem esnénk többé az átverős marketing hálójába, nem lenne több rövid demo, ahol egy bugyuta játék legizgalmasabb egy órájával kábítanak el minket! Minden játék single részének a negyedét tenném ingyenessé, hogy a vásárló biztosan tudhassa mire költ! Szerintem ennyi bőven elég lenne, nem? Természetesen a multiknál is hasonló dolgot vezetnék be. Mondjuk bármely játék teljes multiját 1-2 napig ingyen élvezhetnénk, azután tutira tudnánk kell-e nekünk a cuccos! Ez lenne a legjobb marketing, mert a kiadóknak nem kéne annyi pénzt fektetni bele, a fejlesztők pedig egyre minőségibb játékokat igyekeznének összehozni! Tennének azért, hogy a vásárló akarja az anyagukat! Sajnos pont ez hiányzik ma, mert a marketingen keresztül olyan meséket adhatnak be nekünk, amilyeneket csak akarnak, majd a végtermék láttán pedig a pofánkat fogjuk.

 Ott vannak még a dlc-k. Jó dolog, nem húznám le a budin, csak sajnos rengetegen alattomos módon használják ki ezt! Minden ami skin, meg apróbb kellék (fegyverek, tárgyak, ruhák, stb) ingyenessé tenném! Persze kérdés, hogy ezesetben csinálnának-e egyáltalán ilyeneket, de aki nem kockáztat, az nem iszik pezsgőt. Pénzt csak a tartalmas dlc-kért lehetne kérni. Egy kampányhoz készült kiegészítő legyen minimum 2-3 óra. Az ár-rendszer itt is a tartalmassághoz lenne mérve. Aki pedig multis kiegért akar zsét látni, az is igyekezzen! Legyen minimum egy pakk, ami péládul tartalmaz 1-2 új pályát, szereplőket, challenge-ket, trophy/acsikat meg egyéb apróságokat. Két fizetős multis dlc után pedig nem lehetne egy harmadikat cakompakk kiadni, előtte némi ingyenes tartalommal kellene megszórni a játékosokat, és utána újabb két fizetős csomag jöhetne, stb.

 A F2P, P2W meg a hasonló megoldásokat… meghagynám! Elvégre már eleve benne van a címében milyen lehetőségek kínálkozhatnak a játékban. Itt pontosan tudjuk, hogy nem vernek át, mert már előre leszögezték a “deszkát”. Viszont a mikrotranzakciókat eltipornám! Szóval kicsit pontosabban megfogalmaznám ezt a dolgot: ha egy játékért már azelőtt kellene fizetnünk, hogy megvesszük, akkor minden benne legyen, ami a kitolásához szükséges! Ne kelljen semmi másért fizetni, max a tartalmas dlc-kért, amelyek semmilyen módon nem befolyásolják az alapjátékot, mindössze kiegészítik azt. Ha coin-ok kellenek, ne legyen opció megvenni azt, helyette több lehetőség a játékban, hogy ingyen is hozzájuthassunk, mindenféle szivatós, szinte lehetetlen feltételek nélkül.

 Természetesen vannak még egyéb dolgok is az iparban, amelyeket megváltoztatnék, de a fentieket tartom a legfontosabbaknak, mivel azok gyakran a játékélményt, egy game elérhetőségét és minőségét befolyásolják. A többi ehhez képest p*csafüst! Elvégre a grafikán, a fizikán, az effekteken meg a történeten való negatív ömlengés és vitahalom legtöbbször nem más, mint az elkényeztetés és fanboyizmus okának végeredménye. Legfeljebb ami szót érdemel, az még a sokszor gagyi PC portot kapott játékok! Na ezekre is rá kéne nyomni egy bélyeget, amit csak akkor lehet lemosni, ha normális portot adnak ki, vagy valami ilyesmi! Most pedig a Ti kezetekbe adom a hatalmat, és kíváncsian figyelem, hogyan bánnátok vele! Nos?

 

                                                          Free Counters

49.
49.
Sidonyke
#43: Felteszem az MMO-t nekem szántad, így késztetést éreztem rá reagálni. Először is leszögezem, hogy szinte mindenben egyetértünk, tehát nincs is min fennakadnom igazából. Az MMORPG-k terén én is tudom, hogy mint pl. a Blizzard, pláne az ő piacukkal igenis megtudja indokolni, hogy miért jó a havidíj. (Én is megértem, elhiheted.) Vannak még pár cég, akik szintén így vannak ezzel, de viszonylag kevesen. (Vagy én vagyuk lemaradva és megváltoztak a dolgok. Ez is lehetséges.) A legtöbb helyen hiába fizetsz, nincs support, támogatás, karbantartás...semmi.
46.
46.
Yanez
#45: Összességében én is elégedett a játék-iparral, pont azért amiért te is: sok olyan dolog valósult meg, amiről anno csak álmodni mertem. Az ötleted is tetszik! Az MI-ről meg csak annyit, az iparnak egyelőre még mindig ez a leggyengébb része, és mivel egyre többet gyurnak a multira, így nem csoda, ha továbbra is hanyagolni fogják. Köszönöm a tartalmas hsz-t!
45.
45.
Szóbel százados
Üdv!

Nagyon jó cikk, annak ellenére, hogy én összességében elégedett vagyok a játékiparral. A cikkben és a kommentekben felsorolt problémákat én is valósnak, és jelentősnek tartom (kivéve a fizetős mini DLC-k problémájának jelentőségét, mert ez a pofátlan szokás hál' istennek kezd kimenni a divatból), de ha a mérleg másik serpenyőjébe a pozitív dolgokat teszem, akkor számomra jó az összkép: a grafika fejlődése, az egyre több jó sztori (nem csak RPG-ben, pl. Mafia 1-2, Alien Isolation) a központi szuperszerverek elterjedése, egyre több az olyan játék ahol a multi és a single összemosódik, a F2P alapötletnek kiváló (az hogy mi lett belőle, egy másik kérdés, de vannak címek, amelyek tartják magukat az alapötlethez, pl WoT, War Thunder). Van egy sokrétű jelenség amire én 10-15 évvel ezelőtt még csak nem is álmodtam: a játékkészítés, majdnem közösségivé vált, egy kis túlzással a játékos és a készítő között elmosódtak a határok. Egyre több közösségi fejlesztés kerül be a játékokba és, most nem csak a modderekre gondolok, hanem azokra a kreatív játékosokra is, akik különböző szerkesztők segítségével fantasztikus küldetéseket, fegyvereket, járműveket, pályákat, stb. készítenek. Évekkel ezelőtt nekem már attól leesett az állam, hogy a Battlefield 1942 után dobták a fejlesztő csapatot, s a Desert Combat mod készítőivel csinálták meg a 2. részt.
Attól hogy ennyit áradoztam (most biztos azt hiszitek, hogy valami jó kis holland import árut fogyasztok, hogy ilyen rózsaszínben látom a világot), attól még a valóság messze van az én utópikus világomtól. Nekem csak egy problémám van, amely miatt nem vagyok felhőtlen elégedett. A nagy multimániának van egy nagyon negatív hatása: A mesterséges intelligencia fejlesztése műfajtól függetlenül gyakorlatilag stagnál. Én 10 évvel ezelőtt azt hittem, hogy a 2010-es évek közepére az RTS-ekben és a taktikai FPS-ekben az MI, olyan szintre jut, hogy valódi parancsnoknak érezhetem magam, nem pedig egy tyúkanyónak, aki óvja a kis csibéit nehogy megdögöljenek. Arra gondolok, hogy ne kelljen a szájába rágnom a katonáknak mindent, ha nem adok parancsot arra, hogy vonuljon fedezékbe, akkor jobb estben lehasal vagy talál magának egy rossz fedezéket, ha parancsot adok neki, akkor is meg kell mondanom, hogy hova húzódjon. 2009-ben a Men of War-nál többek között attól voltunk elájulva, hogy a kotona magától rántja elő Molotov-koktélt és dobja rá a tankra, de én már '97-ben a Red Alert-el játszva arra gondoltam, hogy max 3 év, s sokkal több önálló döntést hozó ágyútölteléket tudunk majd kommandírozni.
Hogy milyen is az én utópisztikus játékiparom? Ez a kérdés, annyira összetett, hogy nem biztos, hogy tudnék rá válaszolni, de arról már egy ideje álmodozom, hogy milyen lenne az ideális játék számomra. Én összegyúrnám a War Thundert, a Heroes and Generalst, Operation Flashpoint/Arma sorozatot. Dióhéjban úgy nézne ki, hogy földi, vízi, légi járgányok mellett gyalogság is lenne egy amolyan "bepített" taktikai FPS formájában, s mindemellett meg lenne, egy a Heroes and Generalshoz hasonló kampány felület(ek) a játékban. Ha létezne, egy vagy több ilyen játék, akkor én már maximálisan elégedett lennék a játékiparral.
44.
44.
Yanez
#43: Érdekes komment, köszönöm! Nem kellett Gugli vagy ilyesmi, mert az egész csak amolyan "álmodozás", tudod, a 'mi lenne ha...' kategória. Mint írtam valakinek válaszul, ha tényleg kaphatnék hasonló hatalmat, akkor ezeket a megvalósításokat nem csak úgy fél kézzel hajtanám végre. Annak komoly kidolgozása lenne, aminek az általam megálmodott videójátékvilág az emberek véleménye szerint is "változna". Ezért örülök, hogy egyesek megosztják a gondolatukat a blog alatt, mert így közösen önthetünk tiszta vizet a pohárba! :)
43.
43.
nevnelkul
Yanez írásaiból kitűnik, hogy naív és úgy ír bizonyos dolgokról, hogy még a Google-ben sem keres utánna alap dolgoknak.

Először is, a történelmet nem csak tanulni kell, hanem mégerteni is.
A Szovjetúnióban Sztálin egyszer azt mondta, hogy minek kell évente 30-40 filmet készíteni, mikor ebből úgyis csak 3-4 darab lesz jó. Helyette legyen az, hogy csak az a 3-4 jó készül el. Ez volt 5 évig. És készült kevés, szar film. (Most nem keresem elő a régi egyetemi jegyzeteimet, hogy ez melyik évtízedben volt, évszámokat nem tudok jól megjegyezni.)

A másik: kereslet-kínálat. Ugyan ez a témáa a tv-nél: könnyű kárhoztatni az műsorkészítőket, hogy miért gyártanak olyan szennyet, mint az Éjjel-Nappal Budapest, vagy a Csillagszületik gyerek kiadása. Meg lehet tiltani, hogy ilyet ne gyártsanak. De ettől kezeltük a probléma gyökerét? Nem. Ha az Éjjel-Nappallal egy időben van doku, sci-fi, stb más műsor is, de mégis képes a nézettség 80%-90%-át elvinni egyedül, akkor nem azt a kérdést kell feltenni, hogy miért kell ilyen szennyet gyártani, hanem, hogy miért is nézik ezt ha van választási lehetőség.
Vagy a Transformers 4 jelensége: 18%-os kritikusi elégedettség, 51%-os nézői elégedettség, és csak azt lehetett olvasni mindenütt, hogy ez szar, senki nem is nézte meg, bárkit kérdezett az ember, senki nem látta, de tudta, hogy szar, és mindezek ennek ellenére képes volt 2 milliárdot termeleni (plusz ki tudja mennyi járulékot a franchise rendszer miatt).

Maga a néző/vásárló szarik bele, ő választ. És azt megszabni, hogy ki mit gyárthat soha nem a minőségi fejlődés jött, hanem minőségi hiány. Már tényleg csak az hiányzik, hogy benyögje valaki, hogy milyen típusu játékot lehet készíteni, mert az már csak egy lépés innen. Ha csak magamat nézem, nekem elég volt a Witcher 2-vel fél óra, hogy tudjam ez nem hogy nem évjátéka nekem, de a hagyjuk kategória, vagy a Witcher 3, MGS V, bármelyik Arkham játékot tudnám mondani. Ezek számomra ingyen sem. És mégis azt mondom, legyen. Ha valakinek auto-targeting rendszer kell, akkor legyen. Nem fogom senkinek megmondani mit élvezzen. Mert abból nem fog semmi jó kijönni, ha korlátozzuk az elkészítendő termékek körét.

A másik a single-multi. Csak bele kell olvasni a fórumokba, hogy mi kell a játékosoknak: open-world, 200.000 óra ismétlés nélküli játékidő, 10K grafika, legyen optimalizálva C64-től kezdve a SNES-ig mindenre, stb stb. És a leglényegesebb, hogy ne merjenek 10 dollárnál többet kérni, de még az is sok, mert majd Humble-ben megveszi 1-ért. Mint itt is valaki leírta, hogy miért kell MMO-nál havidíj. Extra profitra, bogárkám, nem szerver karbantartásra, áramszámlára, 24 órás felügyeletre, sávszélességre, dehogy fizetenek ezekért, az egész havidíjat elteszik zsebre és röhögnek a markukba.

A játékot lehet két részre vágni, de attól nem fogják olcsóbban adni, mert annyival nem fog megemelkedni az eladás szám, és a költség sem csökken. A grafikát, animációkat, zenét, effekteket így is úgy is le kell gyártani. Egy játékot megvesznek most 1 millióan, ha szétbontjuk a single és multira, akkor a költség nem csökken, az összeladás meg talán megnő 1,1 millióra. Oké, legyen tényleg jó a single és megnő, még megveszik még 1 millióan, de a költség a jó single-el is nő! Ugyan úgy össze kell rakni a pályákat, kell plusz átvezető animáció, pár ezer oldal szinkron szöveg, külön csapat, ami a single specifikus résszel foglalkozik. Nem tudod az eladási árat felezni, mert a költséged nem csökkent, hanem nőtt!

Tényleg olyan nehéz lenne egy-egy ilyen magasröptü cikk előtt olyanra rákeresni a Google-ben, vagy Gamasutrán, hogy "game development cost", "game price share", "game update cost", "game development time", "long game development risk" stb?
42.
42.
Yanez
#41: Közel sem annyira rossz a game, mint azt sokan mondják. Nemrég írtam is róla bejegyzést. Leginkább azok köpködik, akik valójában nem is játszották. Igen, a legnagyobb hibája a szavatossága, meg a sok átvezetô, de még így is egy közepes kategóriájú játékról beszélünk. Nekem a legnehezebb fokozaton majdnem 10 óra volt.
41.
41.
godach
#40: Én amit a The Order-ből láttam, az nagyon tetszett. Szomorú, hogy ilyen rövid, de ez a nagy internetes sárbatiprás sajnos még szomorúbb. Ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt, nem éri meg sok játék a folytatást, és nem tud kilépni, illetve még csak esélye sincs arra, hogy kinője a hibáit. Talán, ha egy kis bátorítást kaptak volna a fejlesztők, akkor a második részre, összehoztak volna valami 15-20 órás sztorit is.
Lehet nem jól tudom, de nekem úgy rémlik, hogy technikailag, grafikailag, hangra és semmire nem volt panasz, csak a rövidségére. Ezért is nem értettem azt a nagy boszorkányüldözést, ami körbelengte a játékot.
40.
40.
Yanez
#39: Valóban! Mondjuk ezt csak felszínesen gondoltam át, mert nyilván egyéb követelmények is születnének, ha így lenne. A végeredmény pedig már így is jobb lenne, mint egy The Order féle tartalmú game.
39.
39.
Drazhar
"Például ha egy game single részének kitolása 5 és 10 óra között van, akkor azt tiltva lenne teljes áron vesztegetni,"

Ez ebben a formában azért félig üres gondolat, mert hány olyat láttunk már, amikor úgy van kihúzva egy játékidő, hogy pl ugyanazokat a helyszíneket kell újra bejárni, vagy direkt teleteszik ilyen unalomig járatott mellékküldetésekkel az egészet... Tehát ha "csak" idő alapján áraznának, akkor könnyen elmehetne egy olyan irányba az egész ipar, hogy érdemi tartalom nélkül lennének 10+ órásra felfújva a kampányok.
38.
38.
Yanez
#37: Fasza kis komment.
+1
:)))
37.
37.
Fasza kis iras.
+1
36.
36.
Yanez
#35: Hiába igyekeznek a youtuberek premier napon ellepni minket gémpléjek százaival, rengeteg olyan játék van, amelynek a hangulata és élménye nem jön át pusztán attól, hogy nézed miként játsza azt más. A jó öreg demók meg gyakran bizonyulnak kevésnek, pontosabban rövidnek ahhoz, hogy meggyôzzenek minket.

Tapasztalt játékosnak nem nehéz jól döntenie, és kihalászni a számára való gémeket, de még így is érhetik meglepik. Én ha kissé bizonytalan vagyok egy játék megvásárlásában, elolvasok 1-2 tesztet, meglesek némi gameplay vidit, több kommentet is átnyálazok, ha van lehetôség valami demófélére, azt is bevetem, s így már szinte 100%, hogy nem nyúlok mellé. Sajnos sokan ráharapnak a csalira, ami egy jó marketing képében halássza ki áldozatait. Aztán meg jönnek a panaszok, elégedetlen vásárlók, pedig az emberek maguk tehetnek róla. Elôrendelik, premier napon futnak megvenni, azt sem tudva, valójában kell-e nekik. Marketing rules, mi pedig elítéljük, holott a fogalom inkább pozitív jellegû. A megoldás a kapkodás megszüntetése lenne. Na majd egy másik világban.

A többivel nagyjából egyetértek! Igaz a P2W mondandómnál én is kb ugyanazt írtam. Köszi a tartalmas hozzászólást!
35.
35.
Sidonyke
Ismét egy remek cikk! :) Sok mindenen lehetne változtatni, de persze a DLC-k létezése rendkívül sokat nyom a latba. Ez a cégek szempontjából egy rendkívül hasznos és nyereséges ága a játékiparnak, így szinte én meg sem próbálnám kiírtani a köztudatból. Én visszahoznám a régi időket és a DLC-k ismét kiegészítők lennének. Kész csomagok valós tartalommal, ami még egy sima vagy épp duplarétegű DVD-nyi tartalommal bírnának. A skinek, ruhák és hasonló marhaságok, ami nincs kihatással sem a singleplayerre, sem a multira, azok egyáltalán nem zavarnának. Ha valaki szeretné, hogy az AK47-ese zöld legyen vagy hupilila, felőlem vegye meg.

A single és a multi kettébontása talán még nem is lenne rossz ötlet, de fogalmam sincs mennyi játék van, ami, ha épp multira kihegyezett, akkor jó a singleplayer módja és fordítva. Egy COD esetében pl., ha megfelezem és féláron tálaljuk azt az 5-6 órás játékidőt, szerintem fele ennyien sem vennék meg külön-külön. (Tehát maradna a mostani rendszer szerintem.) Hisz a singleplayer a COD-ban például csak egy szimpla akcióorgia, (nem azért mondom, hogy szidjam) ami fogja a kezed egyfajta tutorialként, míg végig nem viszed.

Ez a kirpóbálási lehetőség jelenleg a warez és a youtube. Amikor "youtuberek" százai visz a premier napon walktrough gameplayt és betekintőt, szinte feleslegessé válik a játék ismertetése. Amit szerintem te keresel Yanez az a jó öreg demó, ami igen, teljesen jogosan hiányzik a mostani gameknél. Legalábbis, mondjuk egy Witcher esetében, bőven elférne a játékidő az első nagyobb területig, ahol a játékos már nyugodtan megismerkedhet a craft rendszerrel és hasonlókkal. Utána pedig dönthet, hogy meg-e vásárolja. (Lehet rossz példa és volt demója? Akkor bocs. :D )

Viszont a P2W rendszert én "lemészárolnám!" :P Rengeteg olyan játék van, ami teljesen ingyenes, netán van egy fix ára, de nem havi fizetős, mégis kibabrál veled, amint játszani kezdesz vele. Játékmódokról, pályákról tilt le, (pontosabban engedi, hogy játsz, de időszakosan erősebb fegyvert, jobb armort..stb. lehet vásárolni, ami megkönnyíti a helyzetedet) ezzel is akadályozva az élvezhetőséget. Az effajta fércműveket én elvből nem engedném. Egy teljesen korrekt címet is elronthat, hogy csak egy félkész művet csodálhatsz a teljes áráért cserébe.
Hasonló dolog az MMO is, aminek a cégek szempontjából értem a működését, de a player vonalon mostanra, szinte külön adónak számít a havi fizetés. (Szerencsére nem érdekelnek annyira az efféle MMO-k, hogy különösebben szíven ütne a dolog. :) ) Teszem azt van egy MMO-s cím, ami amikor kijön, egy komplett bughalmaz. Ettől függetlenül élvezetes, tehát várható, hogy még többen megveszik. Akkor kérdem én: Itt mire fel a havidíj? A következő kiegészítőt, majd ismét meg kell vennem, tehát nem arra. A patchelésekre és a fixekre? Kétlem, bár, ha így van ez elkeserítő. Az új mountokat, fegyvereket és armorokat ismét meg kell vennem, ami ugyancsak nem indokolja, ha meg ingyenes, akkor valószínűleg csak azért, mert a következő kiegészítő (amit ugye megveszek, ha játszani szeretném) tartalmazta magában. A játék fenntartása nem indokolja, a motor évek múltán sem változik, tehát arra sem. Mi indokolja, hogy én havonta fizessek valamiért, amit megvettem? :) Kevés példa van, ami a mai napig is kitartóan megtudja indokolni, ezért is kevés a neves MMO, ami megtartotta a havidíjat és nem váltott át free to play modellre. (P2W-re, egész pontosan)

Röviden ennyi jutot eszmebe. :D
34.
34.
makkandis
#29: Rendszeresen szoktam járni külföldi oldalakra, és ott is vannak nagyon hasonló vélemények, hogy mi is a baj a játékiparral. Szóval nem csak mi vesszük ezt észre, de ha megnézed, még egy népszerűbb oldal fórumát, ha születik pár ezer komment, az még ott is nagy szám, miközben a játékoknál meg milliós eladások vannak. A nagy többség alkalmi játékos, aki nem játszik elég sokat, hogy túl magas minőségi elvárása legyen, és az évi 4-5 játéknál az se számít, ha a teljes árhoz hozzá csapja a seasson passt, sőt a mikrótranzakciónak, meg lehet kifejezetten örül, mert a fizetős előnyökkel a top játékosok között érezheti magát. Igazából a hozzánk hasonló réteg, aki ezt úgy tényleg igazán hobbinak tekinti és "ért" is hozzá, valójában nagyon vékony.
31.
31.
delphijos
#26: Igen, mert ez legális :)
29.
29.
Yanez
#27: Az utolso mondatod akar igaz is lehet, mivel nem hiszem, hogy ebben az iparban ez globalis problema a gemereknel. Vajon mas orszagokban is gondot jelent ez? Itt amcsiban nem nagyon hallottam ilyesmirol, de ki tudja!
27.
27.
makkandis
A téma jó, de az egyetlen gond, hogy a játékipart leginkább mi játékosok tettük ilyenné. Az összes leírt dolog elérhető lenne, amúgy csak annyival, hogy mindenki kicsit tudatosabban vásárol és a kiadók rögtön rá is lennének kényszerítve a változatára. De amíg ilyen eladások meg árbevételek vannak addig ők úgy érezhetik, hogy a nagy többség elégedett velük, sőt könnyen lehet hogy így is van és mi csak néhány hőzöngő "hülyegyerek" vagyunk, akiknek semmi nem jó.
26.
26.
godach
#23: Tehát, akkor én ne nagyon legyek büszke arra, hogy a játékbeszerzést warezon, levittem 10% alá, hanem inkább konzolokra, használtan veszek játékokat? :)
25.
25.
Yanez
#24: A paleszos resz tetszik! :) Indie cimekhez egy uveg sor is megteszi.
24.
24.
daenath
En az javaslom hogy a jatekipar minden megvasarolt jatekhoz csapjon oda 1 liter palinkat, ha sz@r a jatek legalabb bekabulsz :)
Komolyra forditva billentyuzetet: En minden jatekot puzzle-kent adnam, minden darabert fizes, mire kirakod a full jatekot hogy jatsz is vele, had nyomja a zsebem 200 dodo :) (na ez se lett komoly)
23.
23.
delphijos
Az a gond hogy a játékiparnak egyáltalán nem érdeke -sőt ! - támogatni a használt játék kereskedelmet. Nem véletlen hogy az MS is próbálkozott, és biztos nem (csak) a saját ötletük volt. Szerintem a használt játék kereskedelem nagyobb "kárt" okoz nekik mint a warez. Előbb-utóbb el fogják érni hogy ellehetetlenítsék.
22.
22.
DON GONDOCS
#21: online a fenét offline-t akartam írni. A másik meg hogy külön meg lehetne venni a multit az egyjátékos résztől.
20.
20.
godach
#19: Ne is támadásnak vedd :D Attól, hogy nem preferálom, különösképp sokkal nagyobb bajom nincs a digitális vásárlással. Megpróbálom leírni, úgy hogy egyből átérezhető legyen. DON GONDOCS-nak is mehetne akár ez az üzenet.

Amivel bajom van, hogy az a játékiparban felütötte a fejét a kényszerítés szó. Na, hát engem, ne kényszerítsenek bele semmibe. Mást sem. Ha a gyűjteményembe szeretnék valamit, természetesen megveszem. De ha csak játszani szeretnék valamivel, akkor azt is megveszem, viszont tovább tudom adni. Na ez, az ami a digitális játékvásárlásnál kivitelezhetetlen a jelen pillanatban.
És itt jön képbe, hogy belekényszerítenek abba, hogy te gyűjtsd a játékokat. Ha akarod, ha nem. PL egy CoD-ot szívesen végigjátszok, de nem akarom többször. Minek vegyem meg digitálisan, amikor a multija sem érdekel.

Ezeket próbálom beszerezni dobozosan, és akár még kicsit olcsóbban tovább is adhatom. Talán, ha valahogy megoldanák a játékok eladását a digitális világban, máshogy állnék hozzá. Legalább is az én gyűjteményem nem arról szól, hogy minden benne legyen, hanem azokról amiket én szeretnék, ez viszont nem zárja ki azt, hogy mással nem akarok játszani.
19.
19.
Caleon
#9: Sokáig én is mindent dobozosan vásároltam, amíg ki nem szorítottak a játékok a lakásból.

Na persze bennem is felmerült, hogy oké, digitális, de mi lesz, ha majd megszűnik a steam? Nos, jelen állás szerint előbb halok meg valószínűleg, másfelől pedig a régi játékaim 1 %-ával ha játszom, és az is már csak nosztalgia. Ha foglalkozom az újjal, nincs időm a régire.

Amúgy direkt írtam bele, hogy az én utópiámban, hiszen az egész csak egy gondolatkísérlet. Természetesen nem zavarnak a dobozok.

Amúgy rájöttem a megoldásra. Minden, az adott játékkal töltött perc legyen mondjuk 5 forint. A gép nem számolná a töltést, az iddle time-t és az options-ban való turkálást. Csakis a színtiszta játékidőt. A számlázás hasonló lenne ahhoz, mint ami telefonra megy. Lennének csomagok is, pl. havi 20 ezerért korlátlanul ingyen játszhatsz és a mérő osztaná a jutalékot a fejlesztőknek aszerint, mivel játszottál.

Így a The Order meglenne 1500 forintból, míg a CoD-ba, aki akar, továbbra is tízezreket tehet. :-)
17.
17.
DON GONDOCS
#1: Tökéletesen egyetértek. Néhány éve még énis görcsösen ragaszkodtam a csakazértis itt figyeljen a polcomon, meg így továbbírom adni, meg így megvan az értéke, állásponthoz. De ahogy kipróbáltam a digitálís vásárlást rájöttem mennyivel kényelmesebb és egyszerűbb. Persze elmehetek a boltba megvehetem azt a játékot amit télleg a "a gyűjteményemben szeretném látni", de szerintem! is sokkal kényelmesebb! regisztrálni-megadni az adatokat letölteni és játszani. DE ne kelljen a játékokhoz folyamatos online kapcsolat! csak a vásárláshoz kelljen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...