Indul a hoki-szezon! Még egy éve Peter Moore, az EA sportdivíziójának elnöke maga volt a megtestesült Lucifer, ostoroztuk, amiért az épp aktuális jégkorong szimulátor ez évben csupán a HD konzolokon és Wii-n jelenik meg. Megelégelve a korábbi évek satnya PC tesztverzióit, immáron a sorozat nyújtotta teljes pompát élvezhettük az Xbox 360-as változatot nyüstölve. Nem is nyúltunk mellé, ha a fagyos jégstadionok hangzavarától a pelusba eresztesz, akkor az NHL 10-ben sem fogsz csalódni.
A kritikusok egyöntetűen a tavalyi részt tartották az eddigi leglenyűgözőbb hokis játéknak, dacára a Take Two által képviselt konkurenciának, pedig egyértelműen kikiáltani egy győztest a két sorozat közül lehetetlen. Az EA Sports a tucatnyi alternatív ligájával minden tekintetben is eltalálta a játékmechanikai privilégiumokat, amely a valósághoz közeli pakkterelő élménnyel kecsegtetett. A sebesség észvesztő, a korong fizikája is, odafigyeltek egyes játékosok egyedi viselkedésére, jellegzetes mozdulataikra, és összehangolt stratégiával vívható ki a győzelem. Szerencsére az EA Canada nem erőltette a windowsos verziót, ami már tavaly is öt éves zabigyereknek volt tekinthető, lényegében egy lecsupaszított csontot kaptunk, egy torz ferde tükröt, amit már a konzolos verziók évek óta tudtak, elmaradt az engine-váltás is. A maroknyi online fan pedig megelégedett a lagos, instabil multi meccsekkel – ami nem megy, ne erőltessük –, szemétre vele. Marad tehát a teljes értékű, impresszív NHL 10, bevált recepten pedig balgaság lenne a változtatás, inkább néhány jól működő adalék kell és némi polír.
A menübe lépve egy rég várt tartozás behajtását tűztem ki célul. Nem ugrottam bele egy gyorsmeccsbe, nem érdekeltek az új játékmódok, inkább a nemzetközi bajnokságok csapatkínálata felé vettem az irányt. Nocsak! A magyar válogatott megint kimaradt? Nem értem, pedig már ott voltunk az A-csoportban és… nyert meccs híján részt vállaltunk a tornából, de akkor is! Marad a változatlan lista az országok tekintetében, ez már igen durva figyelmetlenség évről-évre, bezzeg ilyen-olyan másodosztályú liga helyet kap, ahogyan a ranglistán nálunk gyengébben szereplők is, egyszerűen azért mert az egy nagyobb piac. De, hogy végre egy tisztességes, nemzetek közötti, naprakész bajnokságot játszhassunk, az még mindig a beláthatatlan jövő reménye. Azonban így máris pontlevonással startolt nálam a játék.
Magára a jégre lépve a szokásos EA-féle parasztvakítás fogad, elsőre szemlátomást változatlan szituációkkal, nem veszünk észre különbséget, s ez nem tesz jó benyomásat. Aztán egy-két lejátszott meccs után jönnek elő a tartalmi újítások. A tavalyi játék túlzott tökéletessége és az a tudat, hogy vajon sikerül-e mindazt überelni, fájó elvárásokat róhat a rajongókra. Hibátlan jobb stickes vezérlés, több tonna, ilyen-olyan módon előhívható extra korongirányításbeli opció, ha korábban belejöttünk, most sem lesz gond. Az oktatóvideók pedig szépek, de nagy elszántság kell ezt a gyakorlatba átültetni. Egy Detroit-Pittsburg mérkőzésen meg pláne, törünk a kapu felé -mert az ellenfél már vezet-, alkalmazzuk azt a két-háromféle, nehezen kidolgozott taktikát, amit már elsajátítottunk, ám az NHL 10 ennél sokkal összetettebb lehetőségeket kínál a győzelemre. Az új fícsörök így sokkal jelentősebb mértékű ravaszságot adnak hozzá ahhoz, hogy végül a korong a hálóba vágódjon. Realizmus egy újabb szintje? Minden bizonnyal, de ezt csak azok jelenthetik ki, akik nem heti egy-két összecsapást látnak a játékban.
A GM mód visszatérését sok átszellemült csapatmenedzser-alkat az imáiba fogja foglalni. Egészen szöszmötölős, részletekbe menő statisztikai kórkép ez, kezdve a bérezésektől, költségvetésektől az edzőkiválasztásig, új játékosok utáni kutatáson át, egészen a draftolásokig és minden egyes korcsolyázókig lebontott fejlesztésekig. Talán túl sokat is nyafognak a nagyok, akkor esnek ki a ritmusból mikor leginkább szükség lenne rájuk, de ez így van rendjén. Reputációnkat is növelhetjük, ápolhatjuk a kapcsolatainkat más csapatokkal, kereskedhetünk velük, közös terhet cipelhetünk, szóval lehetőségeink határtalanok, csak képesek legyünk minden apróságot átlátni. A tavaly debütált Be A Pro mód is kapott egy kis vérfrissítést, de az egyetlen játékos karrierjének irányításáért esedezőknek ott van Be A Tough Guy is, ahol igazi egoistaként mindig az agresszív játékosokon van a hangsúly, feladat az, hogy verekedést szítsunk és a védjük a legjobb játékosainkat, a közönség nagy örömére. Imádtam ezt, én lehettem a csapat rosszfiúja, aki mindig melltartókat és tangákat kap az öltözőbe. A Cup Battle szintén újdonság, itt, ha gyorsan kell az aktuális liga trófeája, semmi gond, választhatunk két szembenálló csapatot, kihagyhatjuk a teljes évet, csak a végső erőpróbára koncentrálhatunk, izzadtan, borotválatlanul.
Egy gombnyomásra odapasszírozhatjuk a plexihez a szemben álló csapatjátékost -természetesen maradt a kétféle bodycheck is. Karmoljunk bele az ellenfél mezébe, passzoljunk a plexi előtt folyó testharc közben, lopjunk korongot szorongatott helyzetek közepette. Egyetlen gombnyomással az analóg karon tudunk váltani különböző új stratégiák között, s ez soha nem látott mélységeket ad hozzá a játékhoz, kérdés, hogy mire mindezt kitanuljuk, megőszülünk – elfelejtjük a régebbi szokásainkat, aztán jön egy új. Mindezen kívül mind a védekező, mint a támadó stratégiák új fejezetét köszönthetjük a test-test elleni eseményekben. A csapatok közti különbségek más és más harcmodort válthatnak ki belőlünk, elmúlt már az az idő, legalábbis durvább nehézségeken, hogy egy stílusban végiglövöldöztük az utat a Stanley kupáig. Legyünk változatosak és a szorult helyzetben váltsunk vakmerően.
A másik, sokat hangoztatott újdonság, az a belső nézetből kivitelezhető bunyó. Játék közbeni durvább lökdösődés, ütközés után (akár sípszó után is), pláne ha egy nagydarab, hergelhető bekk a szenvedő alany, egyhamar megkezdődhet a stílusos adok-kapok. Korábban ez némileg egyszerűcske minijáték keretein belül zajlik, de ez már szinte morális kérdés egy győztes meccs fejében. Kesztyűket elhajítjuk, mezt megragadjuk, és lehetőleg a jégre küldjük a delikvenst addig, míg a bírók szét nem választanak. Az analóg kart visszahúzva, meg előretolva vitelezhetjük ki az ütést és a rákészülésig tartó időt, persze eközben arra is figyelni kell, hogy kivédjük a marcona fogatlan csapásait is, ami egy erre szakosodott drabális verőlegénynél igen embert próbáló feladat. Lényegében egy ízlésesen leegyszerűsített, Zeno Clash-féle FPS-nézetű, csihi-puhiról van szó, nem egyszerű gombgyepálásról, nem is beszélve a megnyugtató végeredményről. Szükség volt már rá, még mindig nem az igazi, de ez mégis csak a hokiról szól.
Visszatérve az irányításra még egy kicsit, nem kell a program alapesetben felkínált lehetőségével élni, pláne, ha minden erőfeszítésünk ellenére is megbicsaklanak rajta az ujjaink, szabadon választhatunk több, előre definiált kiosztás közül, netán ha még él bennünk az NHL 94 kétgombos arcade rendszere, akkor azt is, de teljesen a szánk íze szerint is kalibráltunk. Ugyanígy érvényes ez a több csúszka segítségével testre szabható játékmenetre is, kitérve a sebességre, kapusok, játékosok teljesítményére -ezzel akár merően másmilyen élményt nyújthat a játék. Függ ez minden attól, hogy mit várunk az NHL 10-től. Atomkemény szimulációt, vagy csak könnyed koronglövészetet arcade szellemben, attól függően mennyire vagyunk jártasak a jégkorong virtuális tudományában. Előbb-utóbb úgyis vágyni fogunk az újabb kihívásokra, és azt díjazza is a cucc, ha minden finomságot kellően el tudunk sajátítani.
A javított korongfizikának hála néha eszméletlenül reménytelen helyzet is diadalt szülhet, és fordítva, ziccereket sem lehet mindig pontra váltani, köszönhetően a nem várt módon megpattanó pakknak. A kapus AI-e egészen megdöbbentő, de ők sem szentek (legfeljebb a kanadaiak), a precíziós átadás soha nem látott mélységeket ölt, a tömeg integrációját, helyezkedését jelentős javulással oldották meg, az új korongvezetési technikától pedig az állainkat fogjuk keresni, erre mérget vehetünk.
Az online menetek jó pár emlékezetes eventet tálalnak, melyekben az a különleges, hogy akár 30 játékossal egy időben, a valódi naptárhoz is hűen végigjátszatok egy teljes évadot az EA Sports Hockey League rendszerének köszönhetően. Az eredményekről, a következő viadalok idejéről mindenki percre pontosan tájékozódhat, részletes statisztika mellett, teljesítmény szerint megnyitható felszerelésekkel. Aki két-háromnaponta fix korongterelgetést szeretne, annak a játék multi módja tökéletes. A visszajátszásokat aztán megvágva fel is tölthetjük az EA Sports szervereire, villoghatunk haverjaink előtt, hogy milyen jól ment a kori már megint.
Grafikai szempontból a játék majdnem teljesen egyforma a tavalyival, s csak folyamatosan érzékeljük majd az újonnan beültetett játékos-animációkat, de tény, hogy minden idők legszebb hokijátékának címét az NHL 10 birtokolja. Ugyan a Be A Pro módban, játékos-közeli nézetekben egy-két puritánabb megvalósítás szemet szúrhat, de a stadionokon és a nézőközönségen szemmel látható a javulás. Visszajátszásokban, bevonuláskor rendszerint a framerate is esik, de ez már a 09-ben is így volt, minden csillog, magunkon érezzük a zimankós légkört. A kommentár megint minőségi és a hangyányi fáziskéséseken felül eléggé változatos, bár elég sokat szeret ismételni, de mégis segíti a beleélést, ahogyan a stadionok autentikus légköre, tömegkántálással, bekiabálásokkal, folyamatos dudaszóval, egy valódi mérkőzés hangulatát egy az egyben visszaadják. A zúzós rockbetétekbe pedig végre belefértek ismertebb előadók nótái is, úgy mint a Megadeth, Green Day, Scorpions, Rancid és Nickelback, a többi alternatív punkbanda mellet. Zenei szempontból száz százalékos, plusz még a saját zenéinket is beimportálhatjuk a játékba.
Ahogyan a borítón a fiatal, tehetséges NHL játékos, Patrik Kane rágja a fogvédőjét, úgy kérődztünk mi is a játékon. Alapvetően jobb mint tavaly, a belső nézetű pofozkodás kiváltképp, de jelentős, igazi nagyvolumenű újdonságokat nagyítóval sem találtunk benne. Kérdés, hogy az NHL 10-nek egyáltalán volt-e erre szüksége? Nem igazán, véleményünk szerint a már tökéletesített dinamikus hoki-szimuláció nem követel meg radikális lépéseket, ezen elgondolás egy évig még pont elég lesz. A rivális, NHL 2k10 igazándiból mindig is az EA produktuma után kapaszkodott, látványosabb ugyan benne a játék, de nem kínál akkora mélységeket. Egy Máté-Spiller magyar kommentár elkéne már, ahogyan a válogatott is, rengeteg a hazai szurkoló, ezt a kis körömfeketényi országot se hanyagolják el a gaz marketingesek.
A menübe lépve egy rég várt tartozás behajtását tűztem ki célul. Nem ugrottam bele egy gyorsmeccsbe, nem érdekeltek az új játékmódok, inkább a nemzetközi bajnokságok csapatkínálata felé vettem az irányt. Nocsak! A magyar válogatott megint kimaradt? Nem értem, pedig már ott voltunk az A-csoportban és… nyert meccs híján részt vállaltunk a tornából, de akkor is! Marad a változatlan lista az országok tekintetében, ez már igen durva figyelmetlenség évről-évre, bezzeg ilyen-olyan másodosztályú liga helyet kap, ahogyan a ranglistán nálunk gyengébben szereplők is, egyszerűen azért mert az egy nagyobb piac. De, hogy végre egy tisztességes, nemzetek közötti, naprakész bajnokságot játszhassunk, az még mindig a beláthatatlan jövő reménye. Azonban így máris pontlevonással startolt nálam a játék.
Magára a jégre lépve a szokásos EA-féle parasztvakítás fogad, elsőre szemlátomást változatlan szituációkkal, nem veszünk észre különbséget, s ez nem tesz jó benyomásat. Aztán egy-két lejátszott meccs után jönnek elő a tartalmi újítások. A tavalyi játék túlzott tökéletessége és az a tudat, hogy vajon sikerül-e mindazt überelni, fájó elvárásokat róhat a rajongókra. Hibátlan jobb stickes vezérlés, több tonna, ilyen-olyan módon előhívható extra korongirányításbeli opció, ha korábban belejöttünk, most sem lesz gond. Az oktatóvideók pedig szépek, de nagy elszántság kell ezt a gyakorlatba átültetni. Egy Detroit-Pittsburg mérkőzésen meg pláne, törünk a kapu felé -mert az ellenfél már vezet-, alkalmazzuk azt a két-háromféle, nehezen kidolgozott taktikát, amit már elsajátítottunk, ám az NHL 10 ennél sokkal összetettebb lehetőségeket kínál a győzelemre. Az új fícsörök így sokkal jelentősebb mértékű ravaszságot adnak hozzá ahhoz, hogy végül a korong a hálóba vágódjon. Realizmus egy újabb szintje? Minden bizonnyal, de ezt csak azok jelenthetik ki, akik nem heti egy-két összecsapást látnak a játékban.
A GM mód visszatérését sok átszellemült csapatmenedzser-alkat az imáiba fogja foglalni. Egészen szöszmötölős, részletekbe menő statisztikai kórkép ez, kezdve a bérezésektől, költségvetésektől az edzőkiválasztásig, új játékosok utáni kutatáson át, egészen a draftolásokig és minden egyes korcsolyázókig lebontott fejlesztésekig. Talán túl sokat is nyafognak a nagyok, akkor esnek ki a ritmusból mikor leginkább szükség lenne rájuk, de ez így van rendjén. Reputációnkat is növelhetjük, ápolhatjuk a kapcsolatainkat más csapatokkal, kereskedhetünk velük, közös terhet cipelhetünk, szóval lehetőségeink határtalanok, csak képesek legyünk minden apróságot átlátni. A tavaly debütált Be A Pro mód is kapott egy kis vérfrissítést, de az egyetlen játékos karrierjének irányításáért esedezőknek ott van Be A Tough Guy is, ahol igazi egoistaként mindig az agresszív játékosokon van a hangsúly, feladat az, hogy verekedést szítsunk és a védjük a legjobb játékosainkat, a közönség nagy örömére. Imádtam ezt, én lehettem a csapat rosszfiúja, aki mindig melltartókat és tangákat kap az öltözőbe. A Cup Battle szintén újdonság, itt, ha gyorsan kell az aktuális liga trófeája, semmi gond, választhatunk két szembenálló csapatot, kihagyhatjuk a teljes évet, csak a végső erőpróbára koncentrálhatunk, izzadtan, borotválatlanul.
Egy gombnyomásra odapasszírozhatjuk a plexihez a szemben álló csapatjátékost -természetesen maradt a kétféle bodycheck is. Karmoljunk bele az ellenfél mezébe, passzoljunk a plexi előtt folyó testharc közben, lopjunk korongot szorongatott helyzetek közepette. Egyetlen gombnyomással az analóg karon tudunk váltani különböző új stratégiák között, s ez soha nem látott mélységeket ad hozzá a játékhoz, kérdés, hogy mire mindezt kitanuljuk, megőszülünk – elfelejtjük a régebbi szokásainkat, aztán jön egy új. Mindezen kívül mind a védekező, mint a támadó stratégiák új fejezetét köszönthetjük a test-test elleni eseményekben. A csapatok közti különbségek más és más harcmodort válthatnak ki belőlünk, elmúlt már az az idő, legalábbis durvább nehézségeken, hogy egy stílusban végiglövöldöztük az utat a Stanley kupáig. Legyünk változatosak és a szorult helyzetben váltsunk vakmerően.
A másik, sokat hangoztatott újdonság, az a belső nézetből kivitelezhető bunyó. Játék közbeni durvább lökdösődés, ütközés után (akár sípszó után is), pláne ha egy nagydarab, hergelhető bekk a szenvedő alany, egyhamar megkezdődhet a stílusos adok-kapok. Korábban ez némileg egyszerűcske minijáték keretein belül zajlik, de ez már szinte morális kérdés egy győztes meccs fejében. Kesztyűket elhajítjuk, mezt megragadjuk, és lehetőleg a jégre küldjük a delikvenst addig, míg a bírók szét nem választanak. Az analóg kart visszahúzva, meg előretolva vitelezhetjük ki az ütést és a rákészülésig tartó időt, persze eközben arra is figyelni kell, hogy kivédjük a marcona fogatlan csapásait is, ami egy erre szakosodott drabális verőlegénynél igen embert próbáló feladat. Lényegében egy ízlésesen leegyszerűsített, Zeno Clash-féle FPS-nézetű, csihi-puhiról van szó, nem egyszerű gombgyepálásról, nem is beszélve a megnyugtató végeredményről. Szükség volt már rá, még mindig nem az igazi, de ez mégis csak a hokiról szól.
Visszatérve az irányításra még egy kicsit, nem kell a program alapesetben felkínált lehetőségével élni, pláne, ha minden erőfeszítésünk ellenére is megbicsaklanak rajta az ujjaink, szabadon választhatunk több, előre definiált kiosztás közül, netán ha még él bennünk az NHL 94 kétgombos arcade rendszere, akkor azt is, de teljesen a szánk íze szerint is kalibráltunk. Ugyanígy érvényes ez a több csúszka segítségével testre szabható játékmenetre is, kitérve a sebességre, kapusok, játékosok teljesítményére -ezzel akár merően másmilyen élményt nyújthat a játék. Függ ez minden attól, hogy mit várunk az NHL 10-től. Atomkemény szimulációt, vagy csak könnyed koronglövészetet arcade szellemben, attól függően mennyire vagyunk jártasak a jégkorong virtuális tudományában. Előbb-utóbb úgyis vágyni fogunk az újabb kihívásokra, és azt díjazza is a cucc, ha minden finomságot kellően el tudunk sajátítani.
A javított korongfizikának hála néha eszméletlenül reménytelen helyzet is diadalt szülhet, és fordítva, ziccereket sem lehet mindig pontra váltani, köszönhetően a nem várt módon megpattanó pakknak. A kapus AI-e egészen megdöbbentő, de ők sem szentek (legfeljebb a kanadaiak), a precíziós átadás soha nem látott mélységeket ölt, a tömeg integrációját, helyezkedését jelentős javulással oldották meg, az új korongvezetési technikától pedig az állainkat fogjuk keresni, erre mérget vehetünk.
Az online menetek jó pár emlékezetes eventet tálalnak, melyekben az a különleges, hogy akár 30 játékossal egy időben, a valódi naptárhoz is hűen végigjátszatok egy teljes évadot az EA Sports Hockey League rendszerének köszönhetően. Az eredményekről, a következő viadalok idejéről mindenki percre pontosan tájékozódhat, részletes statisztika mellett, teljesítmény szerint megnyitható felszerelésekkel. Aki két-háromnaponta fix korongterelgetést szeretne, annak a játék multi módja tökéletes. A visszajátszásokat aztán megvágva fel is tölthetjük az EA Sports szervereire, villoghatunk haverjaink előtt, hogy milyen jól ment a kori már megint.
Grafikai szempontból a játék majdnem teljesen egyforma a tavalyival, s csak folyamatosan érzékeljük majd az újonnan beültetett játékos-animációkat, de tény, hogy minden idők legszebb hokijátékának címét az NHL 10 birtokolja. Ugyan a Be A Pro módban, játékos-közeli nézetekben egy-két puritánabb megvalósítás szemet szúrhat, de a stadionokon és a nézőközönségen szemmel látható a javulás. Visszajátszásokban, bevonuláskor rendszerint a framerate is esik, de ez már a 09-ben is így volt, minden csillog, magunkon érezzük a zimankós légkört. A kommentár megint minőségi és a hangyányi fáziskéséseken felül eléggé változatos, bár elég sokat szeret ismételni, de mégis segíti a beleélést, ahogyan a stadionok autentikus légköre, tömegkántálással, bekiabálásokkal, folyamatos dudaszóval, egy valódi mérkőzés hangulatát egy az egyben visszaadják. A zúzós rockbetétekbe pedig végre belefértek ismertebb előadók nótái is, úgy mint a Megadeth, Green Day, Scorpions, Rancid és Nickelback, a többi alternatív punkbanda mellet. Zenei szempontból száz százalékos, plusz még a saját zenéinket is beimportálhatjuk a játékba.
Ahogyan a borítón a fiatal, tehetséges NHL játékos, Patrik Kane rágja a fogvédőjét, úgy kérődztünk mi is a játékon. Alapvetően jobb mint tavaly, a belső nézetű pofozkodás kiváltképp, de jelentős, igazi nagyvolumenű újdonságokat nagyítóval sem találtunk benne. Kérdés, hogy az NHL 10-nek egyáltalán volt-e erre szüksége? Nem igazán, véleményünk szerint a már tökéletesített dinamikus hoki-szimuláció nem követel meg radikális lépéseket, ezen elgondolás egy évig még pont elég lesz. A rivális, NHL 2k10 igazándiból mindig is az EA produktuma után kapaszkodott, látványosabb ugyan benne a játék, de nem kínál akkora mélységeket. Egy Máté-Spiller magyar kommentár elkéne már, ahogyan a válogatott is, rengeteg a hazai szurkoló, ezt a kis körömfeketényi országot se hanyagolják el a gaz marketingesek.
Szóval szerintem ez csak szimpla lustaság a fejlesztők részéről, és ezért igenis HIBA !
Mi hibának vesszük, mert igenis rohadt nagy hiba.
és sztem akkor sem hiba!ha megnézed a gamestar vagy a PC Guru tesztjét senki nem vette hibának,hogy nincs magyar válogatott!
de engem nemis érdekel,nekem az a fontos,hogy a szlovák válogatott benne van igaz mindig is benne volt:)de ha esetleg nem lenne benne igaz bosszankodnák miatta de ha tesztet irnák rola nem venném hibának...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.