Delta Force: Black Hawk Down - Team Sabre Bemutató

  • Írta: Lock
  • 2004. február 4.
Link másolása
A Delta Force (nagyon sziporkázó ötlettől vezérelve a későbbiekben DF-nek fogom rövidíteni. Ugye milyen elmés vagyok?) sorozatot sokan szidják, sokan dicsérik, sokan nem is játszanak vele. És sokan szeretik a túrós palacsintát.

A sorozat bár igen sikeresnek mondható (csak az első 3 játékból összesen több mint 3 millió eladott példány kerekedett – meg egy csomó illegális másolat), mégis elég kevesen nyomulnak a játékkal. Ennek egyik oka, hogy néhányan nem szeretnek reális játékokkal ügyeskedni (tudjuk, hogy a határ már nem olyan éles, mint régen a DF és a Quake 2 között, de érzitek remélem miről hablatyolok). Másik oka, hogy a többjátékos rész néhány deathmatch, capture the flag és hasonló játékmóddal kimerül. Van még harmadik oka is, nevezetesen, hogy a játékhoz nem készíthető mod, de igazából küldetés is csak a játékkal adott térképeken alkotható. Negyedikként még felhoznám, hogy a játék nem poligon alapú 3D megjelenítéssel indult (bár általában zseni vagyok, de most ez éppen szünetel és nem jut eszembe a megjelenítés neve – de utánanéztem gyorsan, ghihi), hanem a Voxel Space 32 nevű endzsint használta. Ennek az volt a lényege, hogy nem nagy 3szögekből építette fel a terepet, hanem minden egyes pontnak (na jó nem pont, mert van minimális kiterjedése) megvolt a maga koordinátája. Az így kapott felületek (táj) részletes, és gyönyörű volt. Hehe. Messziről nézve. Mermármiért? Ezek a különböző magasságú hasábok közelről csúnyák voltak, ez mellett a 3D-s gyorsítás fejlődése (többek szerint sajnos) nem erre indult el. Tehát 3 részen keresztül maradt is ilyen csúnya a terep (na jó, kicsit javult, mert a hasábok alapterülete csökkent és így szebb lett a felbontás – tudtok még követni? J ).

 

Na de elég a múltból, jöjjön a jelen.

 

A Team Sabre kiegészítő lemez, tehát az alap Black Hawk Down (a továbbiakban hihetetlenül elmésen BHD) nélkül nem játszható. A játék lényegében komoly, látható változásokat nem „szenved” a peccs (igen, igen. Peccseléssel kezd a szentem feltelepülésnél), majd a kiegészítő-lemez installálása után. Két új küldetés-sorozatot kapunk (ami jobb mint 2 töltény-sorozat). A legutóbbi szomáliai helyszín után aktivitásunk egyik helye Irán, a másik maradjon titok (mivel per pillanat előttem is az – nah, milyen hiperaktív vagyok ma, gyorsan megnéztem: Kolumbia a másik színhely :D ).

 

Általában szétszedem a cikkben a játékokat hang, grafika, játszhatóság, meg egyéb szempontok szerint, ezt úgy megszoktam már, hogy következzenek most is eme témakörök.

 

Hang

Igazából ez az a rész, amivel soha nem volt gond a sorozat játékaiban, így hát (nagy meglepetésre) most is rendben van. Ide értem természetesen az összes fegyver hangjától kezdve a vízcsobogáson, a motorcsónak- és helikopterhangon keresztül a felettünk keringő (nem látható?) madarak hangját az összes zajt. Ez ötöst érdemel.

 

Grafika (már nem Gra Fika, mint régen, bár nekem akkor is tetszett…)

Igazából nem tudok vele kötözködni, ezért muszáj (van ilyen magyar szó egyáltalán?) dicsérnem. Amíg nem lesz Sztalkerünk. Addig elég szép. Szép a fák és a víz megvalósítása. Még mindig ügyesek a fiúk terep kivitelezésében is. Az épületek és a földi járművek textúrázása nem tetszett. Öregszem. Legyen négy-ötöd.

 

AI, magyarul MI (Mármint mesterséges (néha un)intelligencia)

Az ellenfelek Easy módban buták, de túl pontosan lőnek. Ez elég idegesítő volt számomra. Normal módban egy kicsivel többen vannak (szerintem), és sokkal szervezettebben jönnek.

 

Néha a társaink sajnos a mellett a láda mellett cövekelnek le, amit fel kell robbantanunk, de ettől eltekintve azt kell mondjam, a mesterséges intelligencia jól sikerült. Társaink több segítséget jelentenek, mint hátrányt. Ez egy elvárható alapszint manapság. Attól félek viszont, hogy a közeljövőben megjelenő játékok ezt a mércét (végre valahára) feljebb emelik, és akkor már el fogjuk ezt a szintet küldeni a sunyiba. Ha osztályoznom kéne, jelenleg egy négyes fölét adnék rá.

 

Küldetések

Az az igazság, hogy amit lehetett, a játékkészítő fiúk mindent kihoztak ezen a téren a lehetőségekből. A kommandósok mindig ugyanazt teszik: odamennek, szigorúan beleürítik az ellenfélbe a tárat, néhány jófiút megmentenek, a csúnya dolgokat felrobbantgatják, és mielőtt a fingjuk szaga eloszlana, már le is lépnek. Ezen nem lehet olyan nagyon sokat cifrázni. Betesznek még egy-két konvoj-kísérést, meg hajókázást és a téma végére is értünk. Minden tiszteletem az övék, hogy még a negyedik-ötödik játékukkal is lehet élvezetesen őrültködni. Legyen az osztályzat mondjuk egy négyötöd. Vagy ötös alá. A készítők részéről. A végeredmény mégis csak egy négyeske a téma korlátai miatt.

 

Felszerelés

Sajna a felszerelés sem sokat változott a sorozat játékaiban. A kötelező újítások megjelentek (fegyverekre tessék gondolni tisztelt nagyérdemű, amiből azért így is van összesen 24 féle), de semmi komoly újítás (Jelenleg újként 3 Heckler & Koch fegyver jelent meg. Az egyik egy mesterlövész Pista). Személy szerint én kétlem, hogy a Zamerikai Hadsereg (óriási inteligenciámmal kitaláltam, hogy ezt ezentúl ZH-nak fogom rövidíteni, bár lehet, hogy néhányan keverni fogják egy, a magyar felsőoktatásban rutinszerűleg használt csoportos agyi leépülést szolgáló tömeges szórakozási formával) legjobban felszerelt kommandója 5 éve ugyanolyan felszereléssel kolbászol a világban, de lehet hogy financiális gondjaik vannak. Bár én inkább arra tippelek, hogy már nincs olyan szoros együttműködés a játék készítői és a ZH (tudjátok, a zamcsi had) között. Járművek terén mindhárom közegbe (értsd: föld, levegő, víz) kapunk egy új járművet az eddigiekhez képest. Mondjuk érdemeljen ez egy négyeskét.

 

Tippek, Trükkök

Nincsenek (10 gombbal meg az egérrel végigtolható, ha az IQ-d egy kicsivel meghaladja a gombáét).

Hacsak annyi nem, hogy egy kicsi angol tudás kell, de igazából a következő küldetéscélok lefordításához szükséges csak. Akár szótárazható is az a pár szó.

Lőjetek pontosan. Tartalékoljátok a lőszert. És sose kezdjetek sárkánnyal.

(Vagy ezt egy szerepjáték-könyvben olvastam? Hogy is volt angolul? Ja igen: „Shoot straight. Conserve ammo. And never ever cut a deal with a dragon!” – Shadowrun proverb. Na de ezzel eltértünk a témától.)

Ezt a szakaszt nem osztályozom ugyebár.


Bocseszka csávókák, mégis adok egy tippszerű tanácsot, ha lehet, olyan 3-4 percenként mentsetek csak, mert a legtöbb küldetésben csak 3 mentési lehetőség (F5-ös gomb) van.

 

 

Multiparti

A gamma 31 (49) haveroddal tolható (gyk: 32-en összesen illetve 50-en, attól függ melyik weboldalat olvasom… mar-hajó), de mint már említettem a játékmódokból nincsen túl sok, ráadásul ami a játék alapelvéhez legjobban passzol (merthogy egy csapattal megy az ember behatolni ellenséges területre) szerintem, az a kooperatív küldetéstípus, na ez teljességgel hiányzik. Vagy legalábbis én nem találtam, de elhihetitek, hogy kitartóan kerestem. Hát egy kegyelem hármaskát bevések ide.

 

Summa Summarum

 

A játék kellemes, szódával elmegy. Legalábbis akiknek az előző részek tetszettek (legalábbis a Black Hawk Down), azoknak mindenképpen ajánlom, érdemes eljátszadozni vele. A sorozat méltó folytatása. Sajnos azonban meg kell említsem, hogy a Stalker, a Doom3, és a Halflife2 képeit elnézegetve azt hiszem, csak addig fogunk eljátszogatni vele, amíg ezek valamelyike meg nem érkezik végre a CD olvasóba. Az igazat hozzátéve én még addig se, mert végigjátszottam, és a multi rész érdektelensége miatt megyek is vissza a yó öreg Operéjsön Flespoint: Kold Vór Krízisz-emhez. Na, legyetek rosszak, és tessék valamelyik csontotokat eltörni síelés közben. Akkor ráértek a gép előtt ülni…

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...