Gears of War: Reloaded teszt

2005 augusztusát írtuk. Én már fél éve a GK szerkesztőségét koptattam, és éppen a pofonként felérő hetedik konzolgeneráció-váltást éltük meg a kollégákkal. “Azta, hogy néz ez ki már, biztos el se fut rendesen PC-n, ezért megéri Xbox 360-at venni.” - csupán néhány idézet, ami abban az időben elhagyta a szánkat. A Gears of War abból az időből, való, amikor az Epic Games legfontosabb játéka nem a Fortnite volt, Cliff “Cliffy B” Bleszinski designerként sikert sikerre halmozott, és egy új konzol még érezhető és látható látványbeli ugrást jelentett a játékok minőségére nézve.  

A halálos egysorosokkal operáló Marcus Fenix első Locus-irtása pedig valódi system seller lett, amivel nem lehetett mellélőni. Nem egy új Mario Kart alibi-újdonságokkal tálalva, hanem az akkoriban menő Unreal Engine 3 teljes letámadása az újdonságszámba menő HD kijelzőkön. Emellett egy durván jó hangulatú akciójáték, a szárnyait bontogató fedezékharcos műfaj sarokköve, amely számos követőt termelt ki kétezres évek második felére. 

Két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a PlayStation-tulajdonosok is megtapasztalják ezt az elkésett élményt, hála a Microsoft jelenkori üzletpolitikájának. De vajon meg tudja-e állni a lábát két évtized múltán is, vagy megmarad kissé bugyuta nosztalgiabombának? Mondhatnánk, egyszerű csőjáték ez, amivel még az Irakban harcoló amerikai katonák is játszottak a porlepte bázisokon, egy popkulturális ikon, amely az ötödik fő részre veszített varázsából, mikor az Epic helyett a Rod Fergusson vezette The Coalition lett a fő fejlesztő. Az új stúdió lassan, de biztosan felhígította a szériát, felesleges újításokat (nyitott pályákat) pakolt bele, és lecserélte a szereplőgárdát fiatalokra, akik csak árnyékai voltak Marcuséknak. Mennyi, de mennyi felesleges fejlesztői döntés! 

A Gears of War: Reloaded nem az első remaster, amely a renoválás hálátlan feladatát vette a nyakába. Az első 2015-ben jelent meg Xbox One-ra Gears of War: Ultimate Edition címmel, majd eltelt még tíz év, mire eljutottunk a jelenhez, ami már a PS5 játékosait vezeti be a klasszikus szériába. A kissé szűkmarkú vizuális frissítések mellett ebben a kiadásban teljes crossplay és keresztprogresszió is helyet kapott bármilyen platformon, és igen, az ár borsos érte, simán elfért volna a csomagban a teljes klasszikus trilógia is, ahogy arról a korábbi pletykák is szóltak, csak ugye ott van a fránya profitmaximalizálás. 

Bizony, újra felberreg a Lancer láncfűrésze, a látványnak persze jól állnak a 4K-s assetek és textúrák, a HDR-támogatás, a fejlettebb fény- és árnyékeffektek is, ahogyan a konzolokon 60 fps-re lockolt kampány és 120 fps-sel futó multiplayer is. De tudjátok mit? Ezek számomra felesleges sallangok, mert én azért játszottam a Reloaded kiadással, hogy nosztalgiázzak egyet, és újra megerősítsem magamat abban, hogy régen még a játékoknak is volt lelke. A páncélok is böhöm nagyok voltak, és lubickoltunk a kiontott testnedvekben - széles vigyorral az arcunkon. Ez pedig a kampány meglepően jól vissza is adta, minden percét élveztem - ki tudja hányadjára (bár az utolsó végigjátszásom is tizensok éve volt)! 

Mert nem sok mai játék képes megragadni a letűnt idők érzését. A szinte már komikus buddy feelinget a COG-katonák között, Dom jószívű személyiségét, Cole túlzásait és Baird folyamatos szarkazmusát. Vegyük melléjük a játék veleszületett szentimentalizmusát, az iszonyat erős fegyvereket, láncfűrésszel való kettévágást, ahogy a fedezékben lapuló, síkhülye MI-vel felvértezett Locus mögé somfordálunk azzal a bizonyos háborús filmes sprinteléssel egybekötve. Mindezt hangos, csúcspontokkal teli, hihetetlenül véres megvalósításban, olyan szürkés-barnás filterrel átitatva, ami még manapság is remekül vizsgázik a gyakorlatban. 

Manapság már nincs meglepetés abban, amikor Marcus és csapata közötti beszélgetés során szóba kerül a család, az áldozathozatal és a háború borzalmai. Ezek manapság ártalmatlanul pattognak le rólunk, mint a nyári árvaszúnyogok a siófoki Petőfi-sétányon. Bár a későbbi címek érezhetően alaposabban rágyúrtak a narratívára, az első Gears of War megmarad kissé naivnak. Viszont az elejétől kezdve pörög végig, egészen a végkifejletig, számos túlzó jelenettel, köztük a Raam tábornokkal zajló bossharccal, a Brumak-csatával és minden mással. Jó néven vettem a töltőképernyők szinte teljes hiányát, a még 5K-ban is stabil 60 fps-t (bár ehhez kellett a DLSS Performance módban egy szerény RTX 3070 mellett). 2K-ban viszont már hasított az egész 160 fps-sel. 

A felújított látvány terén ne gondoljatok semmi drasztikusra! Az öregecske motor nem csinál nyarat, a portolást végző fejlesztők pedig végképp nem. Mert e tekintetben félmunkát végeztek: a fő látnivalókon szépen feszítenek az új textúrák, több helyen viszont minden maradt a régiben. Az egyik fedezékként szolgáló szikla olyan mosottas külcsínt kapott, hogy konkrétan azt hittem, pop-upolt a motor és a textúra nem töltődött be rendesen. Nem, ez ilyen hanyag megoldás, és az 7-8 órás kampány során több helyen is megütötték a szememet a spórolás nyomai. 

A játékmenethez szerencsére nem nyúltak semmit sem, nincsenek kényelmes életminőséget javító funkciók (még jó!), ellenben a kicsit gatyába rázhatták volna a mesterséges intelligenciát, mert szinte már fáj, ahogy a harctéren viselkednek az ellenfelek és a társaink. Simán hagyják magukat lelőni, nem használják okosan a fedezéket, rohangálnak minden logikát nélkülözve, máskor simán elakadnak a legalacsonyabb tereptárgyakban.

Elkövettem azt a hibát, hogy a első indításnál fejhallgatót használtam, aztán rémültem rázódtam össze, amikor felcsendült a zene olyan hangerővel, hogy a dobhártyám a sértődöttségtől nem akart szóba állni velem fél napig. Nem tudom, hogyan, de a hangmérnökök alaposan elnézték az alapbeállításokat - erre készüljön mindenki! A neten összeomlásokról is sűrűn hallani, szerencsére a megjelenéssel egy időben már élesedett az első patch, ami mérsékli az instabilitást. 

A kampány végigtolható co-opban, de az osztott képernyős mód - a korábbi ígéretektől eltérően - teljesen kimaradt, ami felér egy övön aluli ütéssel. A multiplayer is olyan, mintha visszarepültünk volna 20 évet az időben. Már látom előre, ahogy a sok hero shooteren nevelkedett újonc arcáról gyorsan lefagy a mosoly, amikor szembesülnek az itteni viszonyokkal: mindenki pattog fedezékről-fedezékre megállíthatatlanul, miközben a Gnasher sörétes puskával pumpálják a többi játékost.

Ha azt reméled, hogy majd távolról, mesterlövész puskával érsz el találatokat, hát nehéz dolgod lesz, mert itt egydimenziósan zajlik minden, ki leszel szolgáltatva a veteránok kegyetlenségeinek, akik gyorsan becserkészik és levadásszák a friss húsokat. Ha viszont alkalmazkodsz a kampánytól homlokegyenest eltérő stílushoz, igazi vágóhíd lesz a jutalmad a szervereken (itt lehetne beszúrni egy félelmetes muhahát, ha ez a cikk videó lenne). 

A többnyire élesebb látvány mellett nem árt tisztában lenni az idejétmúlt problémák is visszatérnek a Gears of War: Reloadedben, amihez manapság kellő türelem kell, mire megszokjuk a heppjeit. A durva éleket nem simították le a fejlesztők, csak felhúzták a látványt, még ha nem is mindenhol. Ennek ellenére ez jelenleg a legjobb kiadás, amivel nem lesz teljesítménygondunk, és lehet, hogy a játék néhány húzása felér egy arcon-csapással a mai fiatalok számára, de tény, hogy nem születik egy Gears of War-kaliberű játék minden évben, manapság meg még annyi sem! Ezért érdemes visszatérni kamaszkorunk klasszikusaihoz, félretéve a mai igényeket, tobzódva a letűnt kor bűnös élvezetében. 

A Gears of War: Reloaded PC-re, Xbox Series X/S-re és a sorozatban elsőként, PlayStation 5-re is megjelent. Mi számítógépen teszteltük - még több screenshotot a galériánkban találsz.