Először is szabadjon megjegyeznem, hogy a gémet az a Wanadoo készítette, aki anno Robin Hoodot már ki tudja hányadszorra támasztotta fel, egy tetszetős kis taktikai akciójáték keretében. Nos, úgy gondolták a srácok, hogy az ott megszerzett tapasztalataikat kamatoztatják, s csodák csodája, egy újabb taktikai akciójátékkal álltak elő. Ti is meglepődtetek?
Előzmények
A történetet tekintve nem igazán egy Douglas Adams féle csavarokkal megtűzdelt siker sztorit kapunk, mindegy örüljünk, hogy van. Ekképpen szól vala:
Van ugye a már fent említett városkánk, az időskálát is beállítottuk már múlt évszázadunk 30-as éveire, pontosabban egy kicsit előbbre, mondjuk úgy egészen 1928-ig. Ekkor uralja ugyebár Capone bácsi a várost, ám a történetben nem az ő személye szerepel, biztos a jogdíjak meg ilyesmi…:D Szóval, a mi Caponénket Don Falcone-nek hívják, ő is egy nagydarab potrohos szivarozó füstkazán, és persze mindennél fontosabbnak tartja a pénzt. Amennyiben az ő oldalán akarunk tündökölni, Jack Berretto szerepét kapjuk kölcsön, hogy mint hü familiáris szolgáljuk a maffiát, s hozzásegítsük a város teljes uralásához. Ebben természetesen a konkurens maffiózó legények, valamint a rendőrség is nagyban akadályoztatni fognak, de majdcsak megoldjuk valahogy, hiszen mi vagyunk A Játékos. :D
Ha esetleg kedvünk lenne jófiút játszani, és az amerikai kormány füttyszavára ugrálni, akkor Edward „tésztaképű” Nash lesz a mi emberünk. Ő egy meglehetősen karakter nélküli "luzer", már ahogy a szakzsargonban mondani szokták volt. Az ő (s persze a kormány oldalán), az FBI-al karöltve meg kell akadályoznunk Don Falcone úr kisded játékait, mi több azt követelik tőlünk feletteseink, hogy záros határidőn belül tegyük hűvösre. Hát akkor majd rajta leszünk az ügyön.
A játék maga
Nos, jómagam természetesen a maffia oldalán szálltam harcba a gaz ellenséges családok, és a még gazabb rendőrséggel szemben, akik háborgatni akarják szeretett főnökünket. Ehh, na majd mi odapirítunk nekik! Kiválasztva a nehézségi fokot, máris a közepében találjuk magunkat. A Don kivezényel minket egy hotelbe, hogy ugyan szerezzük már meg neki, mivel égető szüksége van rá, a további kis korrupt üzelmeinek folytatásához. Mi jó alattvaló módjára nem kérdezünk, csak tesszük a dolgunkat.
Szóval megkapjuk az irányítást, előtte meg egy kis eligazítást a kezelést illetően, amit rendkívül egyszerű mivolta miatt most nem is részletezünk. Jack barátunkkal tudunk kommunikálni, ami a játékban ha nem is létfontosságú, de azért elég fontos. Beszélünk szeretett főnökünkkel, kiadja az utászt, hogy tisztítsuk meg a hotelt és már robogunk is a dolgunkra. A képernyő legnagyobb részén tudunk „robogni”. Ez mellett láthatjuk a pofázmányunkat is, ami egyelőre egyedül árválkodik, de ne aggódjatok, a második küldetéstől fogva már lesznek alánk rendelt talpnyalók, akiket mi kommandírozhatunk. :D Egyelőre üres az inventorynk, ami ki is merül 6 darab férőhelyben. Ha azt vesszük, hogy vannak olyan tárgyak, amelyek akár két helyet is elfoglalhatnak, meglehetősen el kell gondolkoznunk, hogy mire is van szükségünk. Tárgyak vannak szépszámmal, úgymint: pisszoly, tár, egészségcsomag, kloroform a csendes akciókhoz, de akad itt shotgun, tommy géppuska, és kötél az ellenfelek nyugvásra bírásához. Amúgy a „jó” oldalon a kötél helyett bilincs van, de ez nem lényegi szempont. Az már annál inkább, hogy megbilincselni olyan embert tudunk, aki nyugton van. Ha nincs, akkor majd mi abba tesszük, szakszerűen alkalmazva szerény kis boxerünket. :D Ismét egy példa a rendőri túlkapásokra…:P Ja, és van baseball ütő is. :D
Ha már az előbb említettem, hogy nem kell végig magányos farkast játszanunk, ki egyedül rója az utcákat, akkor azt is elmondom, embereink bírnak különféle képességekkel, úgymint: lövés, közelharc, dobás, karizma és gyógyítás. Ezeken felül vannak még „emberspecifikus” képességek is, például nagyobb jártasság a tommy gépfegyver használatában, esetleg nagyobbat tud odasújtani mindenki kedvenc baseball ütőjével. :D
Képességeinket fejlettségi szintjük szerint kamatoztathatjuk is bevetéseink során, amire nagy szükség is lesz, hogy keményen rendre tudjuk utasítani az ellent. A tulajdonságainkat a sikeres missziók után fejleszthetjük is, na persze nem kell itt semmiféle wizardry féle rpg-re gondolni.
Nna, amennyiben megtisztítottuk a hotelt, megsimogatják a buksinkat, aztán már mehetünk is a második küldetésre. Innentől kezdve kicsit megnehezednek teendőink, de egyúttal változatosabbak is lesznek, a már említett plusz emberek miatt. Első lépésben fel kell aggatni mindenféle hasznos cuccokat rájuk, hogy bírják majd a „kiképzést”, majd ki kell választani, hogy melyik pályán akarunk nyomulni, esetenként ugyanis többféle választást ad nekünk a játék, de természetesen mindet végig kell szenvednünk - már amennyiben szeretnénk felírni a gamét a „kijátszott játékok misztikus listájára”. Ja, bizonyos pályákat befejezve különböző bonuszokat kapunk, mint például ha az adott helyszínen volt egy sport klub, akkor ott tudjuk embereinket tréningezni, de ha mondjuk egy fegyver raktárt foglaltunk el, akkor újabb választható gyakóeszközökkel gyarapszik tárunk. Pályákból összesen 2*8 létezik, plusz még kettő mindkét oldalon, amolyan bonusz vagy mi a szösz. Az irányítást tekintve nem fogunk sirámokat énekelni, viszont énekbe sem fogjuk foglalni wanadoo-ékat. Alapjában véve működik a „nyomok az egérrel, te meg mennyé’ oda” elv, csak például akkor kiáltottam fel hangosabban, mikor már egy részt tizedszerre sem tudtam megcsinálni, csak azért mert a tisztelt urak nem voltak hajlandóak elővenni kis halálosztó fegyverüket, inkább bevárták míg az ellenfél módszeresen halomra gyilkolássza őket. Én meg csak álltam (illetve ültem), és a fejemre gyors váltásokban installálgattam a hideg vizes borogatásokat, a szünetekben pedig azon gondolkoztam, hogy hogyan lehetséges ez? Mert alapjában véve, az útkereső rutin messze az egyik legjobb amit a hasonló játékokban láttam, ezzel nem is lenne probléma, hanem a gondok ott kezdődnek, amikor bekapcsoljuk az „időlassítás” funkciót. Ekkor, mint egy verkfilmnél, elkezd kerregni a vetítőgép, és minden mozgás belassul, így van időnk átgondolni, hogy mit is akarunk csinálni a következő másodpercekben. Ilyenkor azonban annyira összekeveredik az irányítás, hogy…Na mindegy, nem szidom tovább, jólneveltségem nem engedi…:D
Grafix, Soundz
A játék grafikája funkcionális, nem az eget rengető kategóriába tartozik, nem kell Nasa erőmű az elindításához, ami jó, de még nem minden. Kellemesnek is mondható, már amennyiben eltekintünk primitívségétől. Egyszóval semmi különös, bár azt azért megjegyezném, hogy azért néha nem jött volna rosszul egy „kamera forgatás” opció, tudom, most persze azt mondjátok, hogy hogyan a májba kerülne egy izometrikus nézetű, fix kameraállású játékba forgatás, és igazatok is lenne, szóval ezt most nem forszírozzuk tovább…:D
A zene meglehetősen középszerű, amolyan semmilyen. El lehet hallgatni a korabeli kis jazz-es szólamokat, de én a magam részéről inkább kedvenc Pantera albumomat részesítettem előnyben.:D Mentségemre szolgáljon, hogy már csak akkor raktam be, mikor nagyon sokadszorra kezdődött el ugyanaz a dallam. Ezt később egy kicsit meg is bántam, nevezetesen akkor, mikor nagy elánnal haladok kis kommandómmal, és egyszer csak azt veszem észre mintha hiányozna egy ember. Bőszen kattintgatok az ikonján, de csak nem akar bejelentkezni. Hmm… Megmurdált időközben. Mint kiderült csak azért, mert ha a játék saját zenéjét hallgattam volna, akkor észrevettem volna azt is, hogy az megváltozik, mikor valami akció van. De nem így tettem. Már mindegy, isten nyugosztalja.
Lezárás
A játék egyértelműen a nagy öregekből nőtte ki magát, mint pl. UFO, vagy Sabre Team (emlékszik még ezekre valaki? :D), ami jó is lehetne, csakhogy azok ugyebár köztudottan körökre osztottak voltak. Ez meg nem. És pont itt vérzett el szerintem, mert egy kicsit akció is akar lenni, egy kicsit taktikai is, és valahogy nem találták el az egészséges egyensúlyt, legalábbis szerény véleményem szerint. Lehet, hogy ezt azért mondom, mert jobban vagyok annak a híve, ha egy játék taktikai, akkor legyen má’ időm végig gondolni, hogy mit is akarok. Itt meg nagyhírtelen belecsöppenünk egy akcióba aztán azt sem tudjuk melyik ujjunkkal melyik gombhoz kapjunk. Szóval legalább egy „időmegállító” gomb jól jött volna, a rendkívül látványos „időlassítás” helyett. Erre mondta Martin Kuppe (az egyik wanadoo-s csóka), hogy ha ez lenne, akkor senki nem használná az ő überfrankóhúdekirályszupereredetimátrixos időlassításukat. Hát nem. Na és? Legalább használható lett volna… Valóban, ez nagy hátrány lett volna…
Összességében a játék nem rossz, egy közepest érdemel az eddig felmutatottak alapján. Ajánlani csak a stílus, esetleg a 30-as évek amerikájának szerelmeseinek tudom nyugodt szívvel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.