NBA 2K13 teszt

Az EA Sports ezt nagyon elszúrta. 2010-ben alaposan meg akarta reformálni a sokat kritizált NBA Live-sorozatot, a projektbe viszont beletört a bicskája, a korábban kiadott trailerek és a játszható demók ellenére már a harmadik évet kénytelen kihúzni kosárlabdás játék nélkül. Noha az Electronic Arts küszködésén kiválóan elcsámcsogott a jónép, valójában az agónián a játékosok profitálták a legtöbbet, elvégre így a méltatlanul háttérbe szoruló, de mégis jóval profibb kosárlabdát kínáló NBA 2K-sorozat tudott bizonyítani, és azóta évről-évre jobb formába kerül. Szóval, köszi, EA, hogy nem csináltál semmit!


Rögtön tegyük hozzá: külön cikkben ajnározhatnánk a 2K Sports, illetve pontosabban a Visual Concepts csapatát, amiért példátlan alázattal nyúl hozzá a sportághoz, és rendszeresen minőségi játékot tesz le az asztalra. Az NBA Live kiesésével nemhogy visszavett volna, éppen csak megtáltosodott a fejlesztőcég, az NBA 2K-játékokban egyre több az újdonság, mélyebb és komplexebb a játékmenet, a tartalom folyamatosan bővül, a látvány pedig majdnem makulátlan. Az NBA 2K13 beáll a sorba, ha szereted a kosárlabdát, muszáj játszanod vele, de ha nem, akkor is tegyél vele egy próbát - megéri!


A Visual Concepts több ponton is változtatott idén, a játékmenet esetében az irányítás átvariálása jelentette a legfőbb újdonságot. Noha az NBA Live korábban elsütötte, itt is tökéletesen működik: az irányítás savát-borsát immár a jobb analóg kar adja, ami egyszerű és intuitív kezelést tesz lehetővé, egyszersmind kifinomulttá teszi a szemtől-szembeni küzdelmeket. Bonyolult gombkombinációk helyett elegendő finoman mozgatni a két analóg kart, ebben a módszerben mindenki megtalálja a számítását: a tapasztalt játékosok látványos cseleket és hatékony védekezést tudnak felmutatni, és a kezdőkön is megragad valami anélkül, hogy végigjátszanák a részletes bemutatót kínáló edzőtábort. Először jobbra, majd balra kell rántani a kart, hogy a játékosunk lerázza a védőt, egy félkört leírva pedig látványos fordulattal kerülhetünk mögé. Természetesen a másik oldalról is megvannak a lehetőségeink: feltarthatjuk a karjainkat, és oldalazva próbálhatjuk meg levadászni a labdát, de nekifeszülve a támadóknak, azt is megakadályozhatjuk, hogy az általunk fogott ember egyáltalán hozzáférjen. Az irányítás - bár egyszerűnek tűnik - rendkívül mély, az analóg karok mellett a gombokat is bevethetjük, a ravaszok behúzásával pedig újabb rétegnyi lehetőséget kapunk.


A játékmenetet aprólékosan kidolgozták a fejlesztők, a feldobástól kezdve az időkéréseken át egészen a meccs végén elhajított labdáig minden került a programba, a hajrában brutális ritmussal ver a szívünk, és annyi kosarat dobunk, mint az előző negyedben összesen - ilyenkor egy-két szabálytalanság is belefér. A játékosok adottságai látványosan mások, a benga állat tényleg benga állat, az alacsony és fürge irányító tényleg alacsony és fürge, ami minden egyes tervünket befolyásolja. Nemcsak az állóképességet kell figyelembe vennünk, jó, ha megválogatjuk, kivel és kinek passzolunk, kivel próbálunk meg betörni egy kiadós zsákolás erejéig, és ha figyelünk is a dobás pontosságára, a hárompontos sem megy majd be mindenkinek. Mindezt most már bonyolítják az úgynevezett Signature képességek, amik predesztinálják, hogy az adott játékosok miben jók, mi pedig arra kényszerülünk, hogy igazodjunk a szerepkörükhöz a maximális hatékonyság érdekében.


Az NBA 2K13-at a tartalmi bővítés sem kerülte el, a célkeresztben elsődlegesen a most már MyCareer néven futó MyPlayer mód állt. A saját játékosunk karrierjének terelgetése eddig is meglepően részletes volt: az elején izgulhatunk, hogy emberünket melyik profi csapatba válogatják be, fejlődhetünk, közben a meccseken több dologra is oda kellett figyelni összhang címén, mert ha nem azt csináltuk, amit kértek tőlünk, vagy szabálytalanságot okoztunk, mehettünk a kispadra mozizni. Idén elsősorban a pályán kívülre koncentráltak a fejlesztők, kicsit simsesítették az összképet - hadd érezzük, hogy szupersztárok vagyunk! Az NBA Store-ban ruhákat vásárolhatunk az egész játékot behálózó virtuális pénzünkből (VC), saját cipőt tervezhetünk magunkat, leülhetünk tárgyalni a csapat igazgatójával, kérhetjük az edző kirúgását, és játszhatjuk a királyt a médiának. Azután más kérdés, hogy mindezért utálni fognak bennünket a csapatban, de nem baj: majd elvisszük őket vacsorázni! Megjelent a közösségi média is, Justin Bieber és a többi celeb követ minket Twitteren, miközben a fanatikus rajongók változatos módon igyekeznek elmondani, mennyire szarul játszottunk legutóbb, és különben is be kellene kennünk magunkat tejszínhabbal.


Online fronton a MyTeamet üdvözölhetjük, az EA-féle Ultimate Teamhez hasonló játékmódban a saját csapatunkat rakhatjuk össze, beleértve a felszerelésüket is. Ha megvan a Dream Teamünk, kimerészkedhetünk az internetes csatamezőre, ahol továbbfejlesztett meccskereső segíti a játékostársakra bukkanást. Az online és offline játékmódok többsége egyébként visszatért a 2011-es epizódból, egyedül az NBA’s Greatest játékfajta tűnt el, jóllehet a klasszikus csapatokat az idei részben is benne hagyták a fejlesztők.


A látványt és a hangulatot tekintve biztosan az NBA 2K13 az egyik legjobb sportjáték, amit valaha láttunk. Noha technikai értelemben a relatíve kevés játékos ebben készségesen közreműködik, a tévéképernyő legalább olyan élettel telik meg, mint amit a meccsek közvetítése közben kapunk. A közönség tombol és ugrál, rázza az öklét, a kispadnál az edző magyaráz, és a cserejátékosok bambulnak, a pályán pedig idegfeszítő küzdelem zajlik. A parkettán éles hangot adva csúszkálnak a gumírozott edzőcipők, egy vagány mozdulattal megfektetjük a védőt, majd irgalmatlan lendülettel törünk a kosár felé, hogy kis híján leszakítva a gyűrűt, látványos mozdulattal zsákoljunk egy nagyot. Ha szerencsénk van, még büntetőt is dobhatunk, verítékezve várjuk a sípszót, míg a pálya mellett igazítanak a palánkon. Lenyűgöző, jöhetnek a pompon lányok!


A prezentációt egyetlen ponton sikerült elszúrni, amiben Jay-Z a játék újdonsült producere kétségkívül közrejátszott. Leszámítva, hogy nem vagyok rajongója az úriember munkásságának, maximálisan tiszteletben tartom az érdemeit. Várakozásaimmal ellentétben zenei fronton egyáltalán nem vészes a helyzet, a nagy adag hip-hop mellé kapunk egy kis U2-t és Coldplayt, ami mégiscsak arról tanúskodik, hogy a készítők igyekeztek a megengedett határokon belül minden ízlést lefedni. Ami leginkább zavart, az iszonyatos giccstenger, amiben a játék menüje fürdik. A rivaldafény és az aranyozott csíkok Győzikére emlékeztetnek, és ez még a kisebbik baj: a menürendszer továbbra is vállalhatatlan, művész, aki ebben elsőre akadálytalanul ellavíroz a kedvenc játékmódjáig. Analóg karral kell előrángatni a rejtett menüpontokat, a hagyományos B/kör gombos visszalépkedés nem működik, és a mentés ablakát sem zárja be automatikusan a program - bosszantó!


Ennek ellenére nem panaszkodhatunk, az NBA 2K13 remekül sikerült. A 2K Sports és a Visual Concepts majd minden fronton belenyúlt a játékba: a játékmenet és az irányítás kiforrottabb lett, a program tartalmasabb, mint valaha, illetve a hangulat és a látvány is a meccsközvetítéseket idézi. Jay-Z-t még mindig nem szeretjük, de a tényen nem változtat: az NBA 2K13 az idei év legjobb sportjátéka!