Beach Buggy Racing mobilos teszt

  • Írta: Arell
  • 2014. október 2.
  • android, Beach Buggy Racing, teszt
Link másolása
Megérkezett a Beach Buggy Blitz folytatása. A tartalom jócskán kiegészült és átformálódott, ezúttal viszont jóval nagyobb adag mikrotranzakciót is kapunk. Lehet, hogy ez mégsem fáj majd annyira, mint elsőre gondolnánk?

A Beach Buggy Blitz című "végtelen" tengerparti homokjárós versenyzős játék utódjaként kiadott Beach Buggy Racing szeptember 25-én debütált a Vector Unit néven futó, mindössze három állandó taggal operáló gárdájának keze munkájából. Szerencsére az utód képes volt megtartani a jobb tulajdonságokat, az első rész alapjaira gyarapítani az animációs filmbe illő színes tartalmakat. A strandokat, tengerparti mediterrán falvakat, vulkánok lábánál kanyargó pályákat és egyéb egzotikus helyszíneket felvonultató produktumban azért persze van egy két változás is.


A folyamatos, időkorlátos autózás helyett ez alkalommal starttal és céllal ellátott köröket róhatunk, a terepen pedig nincsenek ellenőrző pontok, ahol a hátralévő másodperceink száma újratöltődik; elég ha vetélytársainkat - így vagy úgy - lenyomjuk a pályáról. A fizetésre alkalmas eszközök repertoárja gyarapodott, így ezúttal nem csak érmeket, hanem gyémántokat is gyűjthetünk. Fordulat még, hogy valutáinkat nem a pályán kanyarogva, hanem csak az összecsapások végén zsebelhetjük be, ahol a jutalmak kiosztásra kerülnek. Ehhez persze nem kevesebbre lesz szükség, mint hogy a körünket az első helyre érkezve végezzük. A játék a normál díjazást képező aranytallérok mellett ilyenkor még egy drágakővel és a harmadik in-game fizetőeszköz szerepét betöltő nevezési-jeggyel is megajándékoz minket. A lila gyémántokat az egyszer használatos képességek (power-upok) feloldására költhetjük az erre rendszeresített boltban, míg a papírpénzre emlékeztető zöld ticketek minden olyan verseny kezdetén levonásra kerülnek, amik az egyjátékos kampány részét képezik.

A kiegészítők - melyek közt szerepel például rakéta, a csirkeketrec, az olajpocsolya de még meggyengült gravitáció is -, a pályán található kérdőjeles buborékokon történő áthajtás után kerülnek véletlenszerű kiosztásra azok közül a lehetséges elemek közül, melyeket korábban így-vagy úgy feloldottunk a játék során. Jó ha számolunk vele, hogy ha esetleg egy gépi irányítású rivális sofőr gyorsabb volt nálunk és áthajtott az egyik ilyen buborékon, távolságban mérhető előnye mellett még a fegyverzete is gyarapodott, amit bizony használni is fog ellenünk. Nem kell izgulni, a felhasználó kezében azért van még egy kártya amit be lehet vetni: versenyek között fölényünket ugyanis máshogyan is növelhetjük. Választhatunk egyedi képességgel rendelkező pilótát, számos - különféle erejű és megjelenésű - autót és ezekhez vásárolható alkatrészeket is, melyek mind nagyban hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a dobogó melyik fokán állunk a következő futam végén.


A címben szóló- és (androidos készülékeken) többjátékos-módok közül választhatunk, amennyiben utóbbiért hajlandóak vagyunk letenni az asztalra 1220 forintot az amúgy reklámmentességet is ígérő prémium előfizetés megvásárlására. A lehetőség már csak azért is elgondolkodtatott tesztelés közben, mert - ahogy azt egy free-to-play játéktól megszokhattuk - a Beach Buggy Racing bizony hemzseg a reklámoktól és a kecsegtető ajánlatoktól a három pénznem feltöltéséhez, mely közvetett módon a korai autó-, alkatrész- és power-up-feloldásokért cserébe szeretné a tárcád tartalmát ritkítani.

Legyen szó akár a teherautónyi aranytallérról, csordultig tömött széfnyi gyémántról, vagy a prémium felhasználóknak ígért további tartalmakról, mint a végtelen mennyiségű nevezési jegy és a multiplayer-rangadók; a több ezer forintot képező összegek csak úgy szállnak a szélben, ha nem vigyázunk. A készítők mentségére legyen szólva, hogy kitartással és türelemmel jórészt minden tartalom beszerezhető ingyen is, így ha nem izgatnak annyira a reklámok, tulajdonképpen egy fillér befizetése nélkül végigtolhatjuk a kampányt. A játékhoz való rendszeres visszatérést a cím a közösségi oldalakhoz történő csatlakozással és eredményeink megosztásához kötött jutalmakkal igyekszik bátorítani. De találunk még naponta egyszer ingyen, másodszorra pedig egy reklámvideó megtekintéséért cserébe megpörgethető szerencsekereket is.

Az egyjátékos kampány kilenc feloldható helyszínnel és ezen belül jó néhány versennyel vár, melyek mindegyike újrajátszható, de a nehezebb pályák eléréséhez minden soron következő területen dobogós helyet kell szereznünk az összes megmérettetés során, végül pedig le kell győznünk a terep urát, hogy továbbléphessünk. Ne gondoljuk persze, hogy ez elsőre össze fog jönni, főleg ha az autónk négy tulajdonsága - a gyorsulás, végsebesség, úttartás és erő - nincs folyamatosan fejlesztve és javítva.

Be kell valljam, első ránézésre nem keltett túl jó benyomást bennem a játék, de idővel az élmény sokat javult és egészen megszerettem. A helyszínek valóban változatosak, a zene elfogadható, a grafika aranyos és még a néha elkerülhetetlen állatgázolások és ellenfeleink (időszakos) kiiktatása is rajzfilmbe illő megjelenítést kaptak, nem kell tehát aggódnunk ha óvodáskorú gyermekünk kezébe veszi a játékot; nem lesznek véres csíkokká szétkent vadak és egyéb morbid jelenetek a pálya mentén. A tartalom mint már említettem feloldható kitartással is, így - mivel az ingyenes változatban csak szóló kampány játszható - nem kell pay-to-win konstrukcióra számítanunk. Az irányítást végezhetjük a készülék megdöntésével vagy érintéssel is, így bárhol nekivághatunk a terepnek. A Google Play és az Apple Store kínálatában is megtalálható cím egy próbát mindenképpen megér, de azért nagyon sokat ne várjatok tőle.

A Beach Buggy Racing-et az ASUS PadFone 2 készülékén teszteltük, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.

1.
1.
RangerFox
El lehet vele ütni az időt, nem rossz játék.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...