Cradle teszt

  • Írta: zoenn
  • 2015. augusztus 31.
  • cradle, pc, teszt
Az orosz sci-fi irodalom legjobb ötleteiből merít a Flying Café for Semianimals nyitott világú játéka, melyben nincs hiány a bizarr és szürreális elemekből. Szokatlan és egyben üdítő élmény a Cradle.

Talán nem véletlen, hogy a kijevi székhelyű Flying Café for Semianimals tagjai közül néhányan a S.T.A.L.K.E.R.-en dolgoztak, jóllehet a GSC akkor a Sztrugackij-testvérek Piknik az árokparton című regényét vette alapul, a Cradle-t viszont bevallottan Albert Camus, Vladimir Sorokin és Andrey Platonow munkássága ihlette. Noha a független ukrán játék mindent átható szomorkás hangulata egy csapásra magához láncolt, kétségtelen, hogy számos gyerekbetegséggel küzd. Írhatnám úgy is, hogy győzött a meglepetés ereje, és végig fenntartotta az érdeklődésemet, ami a lehető legjobb ajánlólevél egy négyfős újonc csapat számára, amely a belső nézetű felfedezős játékok piacán próbál meg villantani valamit. Látszik a srácok igyekezete, de hálátlan műfajról van szó, ahol mostanság nemigen látni innovatív megoldásokat.


A történet szerint 2076-ban a tudomány elért arra a szintre, hogy az emberek halhatatlanná váljanak. A Földön egy szörnyű vírus söpört végig, amelytől meddővé váltak az anyák. A fennmaradásunk érdekében a tudósok rájöttek arra, hogy a tudatunkat átmásolhatjuk egy szintetikus testbe, ami sajnos mellékhatásokkal jár. Néhány droidtestű ember érzelemmentes zombivá válik, és persze vannak olyanok is, akik megtagadják az eljárást, ám az ő napjaik meg vannak számlálva, életük csúfos véget ér. Anélkül, hogy lelőném a sztori lényegét annyit elárulhatok, hogy az a csavar az egészben, hogy mindkét embertípusnak szüksége van egymásra, még akkor is, ha utálják egymást. Főhősünk egy Enebish nevű 18 éves robotfiú, aki egy gazdagon berendezett jurtában ébred fel valahol a futurisztikus Mongólia közepén, nem emlékszik a múltjára, sem arra, hogy miként került oda. A feladatunk az, hogy a terepet felfedezve választ kapjunk a kérdéseinkre, ám a vártnál jóval összetettebb rejtéllyel szembesülünk.


Főszereplőnk egy mechanikus robotlánnyal, Idával osztja meg a jurtáját, akiben egy ember tudata lapul, de szintén amnéziában szenved, így az ő emlékeit is nekünk kell visszaállítanunk. Utunk során kevés, de annál érdekesebb karakterrel futunk össze, és hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a Cradle nem kevés filozófiai mondanivalóval bír. A narratíva kellően érdekes, a történet felénél kapunk egy frappáns fordulatot, majd az egész remekül halad a finálé felé. Persze addig számos fejtörőt kell megoldanunk, mire identitásunk összes homályos foltjára fény derül, noha sokszor nem egyértelmű elsőre, hogy pontosan mi az álom és a valóság azok közül, amit látunk. A játék észrevétlenül gondolkodásra sarkall, és fenntartja az érdeklődést, még azután is, hogy véget ért.


A fejlesztők nem túloztak, a nagyjából két négyzetkilométeres terep teljesen bejárható, persze a pálya szélét azért láthatatlan falak jelzik, nagyjából egy órába telik, míg feltérképezzük. A vidék sivárnak nem mondható, annak ellenére, hogy sztyeppről van szó, virágos parkkal, dombos és helyvidékei régióval, az már más kérdés, hogy kilencven százalékban semmi érdekeset nem találunk rajta. A két központi helyünk a jurta és a közeli elhagyatott vidámpark – közöttük ingázunk a legtöbbet. A pálya tele van a múlt töredékeivel, újságcikkekkel, brosúrákkal és könyvekkel, melyek segítenek megérteni a világ lényegét. Az eszköztárunkba egyszerre nyolc tárgyat pakolhatunk, ami hamar szűkössé válik, főleg, hogy virágokat is gyűjtenünk kell a játék során, melyeket később a kunyhónkban vizsgálhatunk be. A cél az, hogy a pályán mindent feljegyzést felvegyünk és elolvassunk. A játékmenet nagyobbrészt erről és a gyaloglásról szól, a kisebb részt kapják a fejtörők.


A Cradle-ben hamar elveszettnek érezzük magunkat, bolyongunk össze-vissza, ha nem olvassuk el a TAB-gombbal előhívható tippeket. Nem kell megijedni akkor sem, ha fejtörőkbe botlunk, hisz' a Flying Cafét nem igazán dicsérhetjük meg a kidolgozott rejtvények miatt. Lesz egy olyan feladat is, amely során főznünk kell: a hozzávalókat tálba tesszük és alágyújtunk. Sokszor összefutunk kocka-puzzle-lel, ahol a tárgyakat „fogd és vidd” módszerrel pakolgathatjuk. Habár elsőre annak tűnnek, ne gondoljatok bonyolult minijátékokra, józan paraszti ésszel teljesíthetőek, jutalmunk általában Ida egy-egy újabb emlékdarabkája. Ha egy ilyet összegyűjtünk, beszélnünk kell a lánnyal, aki ezután egy újabb titkot árul el. A kockapakolgatás nem túl izgalmas, ám szerencsére nem kötelező végigrágnunk magunkat rajta, ha nem érdekelnek az opcionális háttérinfók – én is így tettem egy idő után. Lényegében mindig ugyanazt kell csinálnunk, egy idő után már unalmassá válik. Csak a színekre kell figyelnünk, hiszen mindegyik másra jó, a fehérből platformokat építhetünk, a vörösek robbannak – a színek variálásával teljesíthetjük a feladványokat.


A játékelemek aránya nem a legjobb. Én még több fejtörőt is elviseltem volna, persze csak akkor, ha érdekesebb és változatos darabok törték volna meg a barangolás monotóniáját. A sekélyes feladványok megoldását csak azoknak ajánlom, akiknél nem jöhetnek szóba elvarratlan szálak. Az irányítás teljesen kézre áll, minden utasítás a megfelelő gombon kapott helyet, az objektumok rakosgatása remekül kivitelezhető. A kar nélküli főhős, Enebish nem nőtt a szívemhez, belső gondolatai túlzottan sablonosnak tűnnek, kétségbeesése nekem nem jött át, Ida már sokkal szimpatikusabb karakternek tűnt. Egy ideig próbáltam a világ minden apró részletét felfedezni, de az említett repetitív elemek miatt inkább letettem róla. A játék vége meglepő és kétségtelenül még videojátékokban is ritka tanulsággal bír, noha értelmezése nem könnyű, a fórumokon máig lázas vita folyik róla. Már ezért is érdemes legalább egyszer nekiugrani a 4-6 órás kalandnak.


A látvánnyal teljesen meg voltam elégedve, a posztapokaliptikus tatárföld környezeti adottságai és flórája elvarázsolt. Libabőrös lettem, amikor elsőként léptem be a vidámpark romos kupolája alá. Ráadásul nem is kellett hozzá agyonhasznált, licencelt engine sem, a Cradle az orosz fejlesztésű és jobbára ismeretlen Unigine motort használja, ami perfektül skálázható. Bár mindent maximumra húzva a framerate olykor képes volt leesni 30 fps alá egy i5 3570K-val, 8 GB RAM-mal és egy GeForce GTX 660-nal szerelt (durván GPU-limites) konfiguráción. Az esztétikus grafika mellett a szívbemarkoló női énekkel és a lágy dallamokkal operáló zenéktől már-már meditatív állapotba kerültem. Egyszerűen csodálatos. Nem úgy, mint a roppant unottan felmondott szinkron.


Ismét egy hamisítatlan kelet-európai alkotással gazdagodtunk, amely komoly témákat boncolgat, ám a hanyatló emberiség szomorú meséje végül egy csiszolatlan gyémánt lett. Érdemei vitathatatlanok, a Flying Café megpróbált némi egyediséget vinni a felfedezős játékok műfajába, ami többé-kevésbé sikerült is, dacára annak, hogy a játékmenet ismétlődő elemekkel operál. A témát nem könnyű befogadni, nem is sikerül mindenkinek. Az elején még vártam valamilyen kapaszkodót, egy olyan összehasonlítási alapot, ami a nyugati játékokra jellemző, de ahogy egyre több időt töltöttem a Cradle-lel, egyre jobban megkedveltem a sajátos művészeti designt. A magány és a kilátástalanság gyorsan rátelepedhet a játékosra, ezért ne vegyék túl komolyan azok, akik végül belevágnak.


4.
antiqwiz
Rátaláltam egy bővebb magyarázatra, a játék lényegével kapcsolatban. Ennek a videónak(https://www.youtube.com/watch?v=kj2G3vJHpbc) a hozzászólásai között, "Warstar" felhasználó írta:
There's actually a number of small explanations seen throughout the game that lead straight to the ending's answer.

#1: "Enebish" is a 'telepathic' transfer of Mark's consciousness after his death in Gerbera Gardens as well. He was given a new body from Buddha, one that would grow to maturity quickly because the Sphere's existence allowed (what we would call) strange events to take place, ie: rapid growth and controlled aging.
#2: descriptions and hints state that Enebish, Mark's reincarnation, was guided by Buddha himself, the first one being 'brought forth by a golden eagle', while the others are a little bit difficult for me to explain without going into Dharma texts.
#3: Enebish's strange growth is reminiscent of many tales in the various early Buddhist texts. Not all of the gods or demi-gods grew rapidly, in fact, MOST of those that did were reincarnated mortals that had suffered dishonorable or wrongful deaths, and in a few cases they were fated to change the past, present, or future.
#4: it's apparent that Ida died and was transferred as quickly as possible after the incident in Gerbera Gardens. Her main consciousness was deactivated, which is the one you interact with, while the other one, the 'standard' Ida, was activated and allowed to continue existing. The real Ida shares a telepathic bond with Mark/Enebish, which explains why she had a "deja vu" sensation (which is ALWAYS referred to as feeling sad, but pleasant, along with minor anxiety) when they first met in Gerbera Gardens, and then in her m-body.
#5: the cube puzzles don't fit on the SURFACE, but there's a very important story dealing with Buddha and Shiva that involves them playing a game with wooden squares. Which one wins the game gets to ask a favor from the other; when Buddha wins, he asks that Shiva allows him to reincarnate one of his own champions whom would eventually save his past self from completing the wrong task in order to prevent the word from "descending into darkness", which was never fully explained in the text.
#6: the Sphere also recalls a similar story where Shiva and Vishnu struck each other, and the space where their blood pooled became another world, one that they did not know. The new world eventually became dangerous, and during #5, Shiva's champion completes the wrong puzzle to close off the world, instead OPENING it fully to the real world. This refers straight back to #5.
#7: Enebish, Mark really, sent the code to the past in order to prevent the future from becoming bleak and eventually being destroyed, and it's further implied that both Ida and Mark's 'future' destinies were reset, allowing them to live normally because THIS future (the game) did not happen.

I give the game a 9/10 for it's story and controls, but holy SHIT did it take me a lot of digging through my books to figure out most of this. Still, quite an enjoyable little romp.
3.
antiqwiz
Végig játszottam, olvasgattam, gondolkodtam a dolgokon amikről szó volt, de az endgame videó olyan gyorsan jött, hogy nem értettem a végét! Most akkor kik voltak ezek a játékban? Csak annyi amit a videóban látunk? Jó lenne ha valaki felvilágosítana aki rájött.
2.
crytek
Sajnos ehhez fogyatékos voltam miután már bolyongtam benne mindenfelé vagy 2 órát (most olvasom hogy maga a game 4-6 órás) nem sikerült rájönnöm mi is ez és mit kéne :(
Majd egyszer ha nagy leszek hátha rájövök.
1.
bema695
"Pure Gameplay No Commentary" Subscribed.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...