Monster Energy Supercross 3 teszt

A hatalmas, nyílt világú versenyjátékok és a tucatnyi járműkategóriát felsorakoztató címek között egészen meglepő a Monster Energy Supercross - The Official Videogame 3 végletekig menő, szigorú célirányossága. Egyértelmű, hogy a Milestone nem ezzel a szériával kíván kasszát robbantani a blockbusterek élén, a motorsportokhoz fűződő elhivatottságuk viszont tagadhatatlan. A Ride, az MXGP és a MotoGP mellett a Monster Energy Supercross 2018-ban elindította a stúdió negyedik dedikáltan motorversenyes sorozatát, így senki sem vádolhatja az olaszokat azzal, hogy tapasztalatlanok lennének a témában. És habár a harmadik felvonásra az évente felfrissített Supercross-széria is egészen beérett, az összkép mégis bőven hagy kívánnivalót maga után.

Pedig papíron a Supercross 3 hoz mindent, amit az amerikai buckafutamok rajongói elvárhatnak. Az AMA versenysorozatának minden helyszíne és a bajnokságon résztvevő összes motorgyártó képviselteti magát 250cc-s East és West, valamint 450cc-s kategóriában, ráadásul a versenyzők legutolsó bukósisakjáig minden apró kellék licencelt és valósághű. Nincs itt semmiféle mellébeszélés, ennek az autentikusságnak hála pedig sosem feslik fel a valódi versenynap illúziója. A hangulat tökéletes, a közönség üvölt, a krosszmotorok csak úgy hányják maguk után a sarat, ahhoz fogható érzés pedig nincs, amikor egyszerre két tucat versenyző nekilódul, hogy aztán az első kanyarban igazságot tegyenek egymás közt.

Amikor azonban bevesszük azt a bizonyos első kanyart, majd a másodikat, pár ugratót követően pedig a tizediket is, hamar ráeszmélünk, hogy a reflektorfény és az aréna őrült zaja mögött megkerülhetetlenül kényelmetlen problémák rejtőznek. Ez sajnos nem lesz újdonság azoknak, akik játszottak a széria előző részeivel: a Milestone Supercross-játékai olyan sajátos fizikával és irányítással rendelkeznek, ami pillanatok alatt elrémisztheti azokat, akik csak szeretnének hátra dőlni, lazítani, közben pedig lenyomni pár kört a sóderen. A játék egy percig sem próbálja szimulátornak eladni magát (nem is menne neki), de a legalacsonyabb nehézségi fokozatokon, a számítógépes segédletek társaságában sem lesz túl sok lehetőségünk a bohóckodásra.

Ezt pedig nem róhatjuk fel a gépi ellenfelek profizmusának - a DiRT Rally-széria megszállott rajongójaként távol álljon tőlem, hogy egy versenyjátékot a szigorú nehézsége miatt ostorozzak! A hiba a vasparipáink viselkedésében, a játék fizikájában bújik meg. Érdemes megemlíteni, hogy az idei felvonással új, alapjaiban átdolgozott fizikai modellt készített a Milestone, ami többnyire megoldotta az előző epizódok motorkerékpárjainak „súlytalanságát”, de sok óra játék után továbbra sem éreztem úgy, hogy teljes ura lennék a pilótám mozgásának vagy a járműveim viselkedésének. Az abszolút kontroll és precizitás márpedig kulcsfontosságú egy olyan játéknál, ahol nem elég jó ívben, megfelelő sebességgel venni a kanyarokat, de ügyelnünk kell arra is, hogy minden ugratás végén optimális szögben landoljunk.

Konzolon a jobb oldali analóg karral manipulálhatjuk a versenyzőnk súlypontját, ezzel pedig nem csupán azt szabhatjuk meg, hogy mennyire dőljön előre vagy hátra ugrás közben az illető, de azt is, hogy mekkora szögben faroljon ki jobbra vagy balra. Az előbb említett előre-hátra billenés remekül működik - nem is csoda ez, hiszen hasonló fizikai modellt tudtak már a 15 évvel ezelőtti Flash-játékok is -, akkor viszont gyakran kirobban a káosz, ha nem teljesen nyílegyenes vonalban, netán kissé oldalra dőlve érünk földet. A pilótánk néha teljesen abszurd, egyértelműen taknyolásra ítélt landolásokat is úgy korrigál az acélos combjaival, hogy azon csak pislogni lehet, máskor viszont szó nélkül felnyalja a sódert, ha csak egy hajszállal is elvétjük az optimális ívet.

Egy csúnya esést követően márpedig szinte kivétel nélkül elbúcsúzhatunk a dobogótól, de a gépi ellenfelek gyakran kenterbe vernek akkor is, ha nem a megfelelő lendülettel vesszük a pályaszakaszok egyenes, apró buckákkal tarkított ritmusszekcióit. Az előző részek veteránjai csak legyinteni fognak mindezen, hiszen a tavalyi és az azt megelőző epizódhoz képest jóval barátságosabb lett a vezetési modell, de az még továbbra is messze áll a tökéletestől, az esések következetlenségét pedig akkor is nehéz megbocsátani, ha az AI legalább annyiszor fog padlót, mint mi.

Szerencsére idén is van lehetőségünk a szabad gyakorlásra, alternatív játékmódokból ugyanis nem szenvedünk hiányt. A hagyományos karriermód mellett, melyben az egymást követő kupákat és a szponzorok kívánságait üldözhetjük, részt vehetünk a hagyományos időmérőkön, az egyszeri versenyeken és a személyre szabott bajnokságokon is, valamint csiszolhatjuk a technikánkat az előre megszabott kihívások segítségével is. Ezek zömét ráadásul online, élő játékosokkal is kipróbálhatjuk, hiszen idén kifejezetten komoly hangsúlyt kapott a többjátékos mód. A Milestone dedikált szerverekkel támogatja az internetes versenyeket, ez pedig meg is látszik azok minőségén. Az egyetlen problémát talán csak az érdeklődés hiánya jelentheti majd – a megjelenést követő hetekben is ritka volt, ha az európai régióban esténként az egy időben aktív játékosok száma megütötte a hármas számjegyet a Sony konzolján.

A hagyományos online és offline versenyek mellett ismét visszatért a közösség kedvence, a Compound, amely a Monster Energy Supercross 3 kvázi free ride-módja. A szénbányára vagy talán kőfejtőre emlékeztető terepet és az azt körül ölelő erdős és homokdűnés tájat ráadásul az online kooperatív módnak köszönhetően a barátainkkal karöltve is felfedezhetjük. A karriermód nyitánya és a kihívások jó része itt kapott helyett, de az igazi vonzerőt a szabadon bejárható környék jelenti. Remek kis bónusz ez, csak kár, hogy ezúttal sem kapott elég nagy területet és relevanciát. Végül pedig, ha már kívülről fújjuk az összes arénát és megugrottuk a Compound összes rámpáját, nekiállhatunk a saját versenypályánk megalkotásának. A pályaépítő nem sokat változott az előző rész óta, továbbra is könnyen kezelhető és intuitív a szakaszok összedominózása, talán csak néhány új pályaelemet kaptunk a tavalyi felhozatal mellé.

Nehéz újat mondani a Milestone legújabb krosszmotoros próbálkozásáról, hiszen aki játszott már valamelyikkel, az effektíve játszott már az összessel. A Supercross 3 kicsit szebb és kicsit nagyobb, de ugyanazokon a buckákon hasal el, amelyeken elhasaltak az elődjei is. A fejlesztők jó úton indultak el a játékmenetet érintő revíziók terén, de idén sem mertek elég nagyot lépni az újdonságok felé. Pedig pontosan egy merész vérfrissítéssel járna igazán jól mind a Supercross-széria, mind pedig az olasz stúdió többi motoros versenyjátéka. Úgy gondolom, hogy a Ride jó úton jár a sokszínű járműkategóriáival; milyen szép világ lenne, ha évente egyetlen csomagban megkaphatnánk a különféle motorsport-ágazatok hivatalos játékait, ha már úgyis egyetlen bagázs gyártja szinte az összeset! A jelenlegi felállás szerint az újdonságok fájó hiányában viszont a 60 dolláros árcédulát nehéz komolyan venni.

Nem érdemes tehát szuperlatívuszokban beszélni a Monster Energy AMA Supercross 3 FIM World Championship – The Official Videogame-ről azon felül, hogy ez a játék kapta minden idők leghosszabb és legzavarosabb címét. A motorsport néha kaotikus, néha pedig pattanásig feszült hangulatát remekül közvetíti a képernyőre, az átdolgozott fizika pedig érezhetően barátságosabbá tette a játékélményt, de ez mégsem elég ahhoz, hogy a széria kiemelkedjen az érdektelen középszerűségből és a valódi bajnokság korlátai mögül. Nyugodt szívvel ezért nem is tudnám ajánlani azoknak, akik egy könnyen emészthető versenyjátékra vagy egy komoly szimulátorra vágynak, a terepmotorozás és persze főként a Supercross igazi ősrajongói viszont jó eséllyel örömüket lelhetik benne.

A Monster Energy Supercross - The Official Videogame 3 PC-n, PlayStation 4-en, Xbox One-on és Nintendo Switchen jelent meg. Mi a PS4-es verziót teszteltük.