Remothered: Broken Porcelain teszt

Az idei év legszomorúbb rajtját hozta össze Chris Daril csapata. A minden porcikájában művészi és néhol zseniális alkotásuk akár nagyot is szólhatott volna, ám a bugok felülkerekedtek, és a feledés homályába rántották a projektet.

Három évvel korábban a Remothered: Tormented Fathers ugyan nem tört az eladási toplisták élére, ám a legtöbb kritikus és horrorrajongó meglepően kellemes csalódásként könyvelte el az alkotást, kifejezetten érdekes története és karakterei miatt pedig sokan a folytatást is kíváncsian várták. A folytatást, ami aztán októberben meg is érkezett, nagyjából olyan állapotban, mint egy online rendelt 8K-s TV, amit a futár az ajtónkig rugdosott; minden benne van a dobozban, amit vártunk, csak éppen darabokban, szétesve és használhatatlanul. Persze elképzelhető, hogy az elhúzódó garanciális javítások után majd káprázatos lesz az OLED-képernyő és a nagy felbontás, viszont a kezdeti lelkesedésnek garantáltan lőttek…

Lehet picit furcsa analógia, ám a Remothered: Broken Porcelain esetében sajnos helytálló. A játék az egyes részleteit tekintve zseniális; a zenei hatások kimagaslóak, a narratív építkezés pazar, a sztori minden pillanata izgalmas, a látvány és a belső terek dizájnja gyönyörű, az atmoszféra magával ragadó, a karakterek érdekesek, és úgy általánosságban érződik, hogy gondos és művészi kezek is dolgoztak a játékon.

A problémát egyedül az az aprócska „is” okozza. A technológiai megvalósítás és a játékmenet ugyanis borzalmasan sikerült, és milliónyi sebből vérzik, melyek túlnyomó többsége ugyan javíthatónak tűnik, ám azért koncepcionális problémák is akadnak. A fő gond, hogy egy videojáték esetében pont ezeknek a problémás részeknek lenne a feladata, hogy összegyúrják valamiféle komplex egészbe a sok remekül sikerült részletet. Éppen ezért az alkotás filmként már a jelenlegi állapotában is tökéletesen megállna a saját lábán, ám játékként egyelőre a játszhatatlan kategória határait súrolja.

A történet a Remothered: Broken Porcelain talán legjobban sikerült része, amit az alig háromórás játékidő miatt nem igazán érdemes elspoilereznünk. Annyit viszont megemlíthetünk, hogy a Remothered: Tormented Fathershez közvetlenül kapcsolódó sztoriban van minden, amit csak a műfaj határai megengednek; sötét családi titkok, kísérleti gyógyszerek, megrendezett halálesetek, titkos pszichiátriai kutatások, hipnózis, brutális gyilkosságok, földalatti laboratórium, elhagyatott fogadó sötét folyósokkal és még sötétebb rejtekhelyekkel.

És persze visszatérnek az előző rész fontosabb szereplői is, akik a legtöbb horrorjátékhoz képest nem csupán egy kidolgozatlan és egysíkú személyiséget kapnak, hanem morális dilemmákkal, tragédiákkal és bosszúvággyal fűszerezett motivációs hátteret. Ráadásul a történetvezetés remekül építkezik a karakterek személyiségére, rengeteg váratlan és erőteljes fordulatra számíthatunk, melyek során többször megkérdőjelezhetjük, hogy ki is a játék igazi főgonosza. A sztori fontosabb eseményei három idősíkon zajlanak, így amellett, hogy főszereplőnket tinilányként, felnőttként és idős korában is láthatjuk, egyszerre kapunk egy előzményt és egy drámai lezárást is a Remothered: Tormented Fathershez.

A játékmeneti részt alaposan újragondolták a fejlesztők az előző részhez képest, és ugyan lehet, hogy papíron jó irányba mozdultak el a dolgok, ám a félkész állapot biztos, hogy nem javított az élményen. Alapjaiban átalakították a barkácsolási rendszert, úgyhogy most némileg egyszerűbben lassíthatjuk le vagy csalhatjuk kelepcébe üldözőinket - már ha a bugok is úgy akarják. Ettől függetlenül a felállás maradt az eredeti; az Ashmann fogadó személyzetének tagjai hipnózis hatására brutális gyilkológépekké vállnak, akikkel szemtől-szemben semmi esélyünk, így a legtöbb esetben a menekülés és a bujkálás az egyetlen esélyünk a túlélésre.

A probléma csupán annyi, hogy az ellenfeleinket irányító AI mintha nem is létezne, üldözőink néha több szoba távolságából is pontosan tudják, hogy melyik szekrénybe bújtunk be, máskor pedig az orrukig sem látnak. Mondjuk nem jelent túlságosan nagy kihívást lerázni őket, mivel legfeljebb egy-két percig hajlandóak minket körbe-körbe üldözni, amit aztán egyszerűen megunnak, és visszasétálnak a helyükre. Ehhez kapcsolódóan a scriptek is botrányosan sikerültek, gyakori jelenség, hogy az ellenfeleink, miután sikertelenül üldöztek, nem találnak vissza a helyükre, és egy szobában zsúfolódnak össze, vagy csak simán az őrhelyüknek számító székük felett lebegnek egy méterrel.

Még ennél is komolyabb gond, hogy érezhetően nem rendelkeztek a fejlesztők egy kristálytiszta koncepcióval a játékmenetet illetően. Hiába játszottam végig a játékot, még mindig nem tiszta számomra, hogy az ellenfeleink ellen érdemes-e küzdeni. Ugyan lehet fegyvereket felvennünk - például késeket, ollókat -, amiket aztán fejleszthetünk és erősítgethetünk, hogy az ellenfeleink mögé lopódzva leszúrhassuk őket. Ám mivel halhatatlanok, utána úgy is a nyomunkba erednek, szóval az egész kissé sziszifuszi melónak tűnik.

Ráadásul az sem túl meggyőző, hogy több mint a fele lemegy már a játéknak, mire kiderül, hogy lehet skilleket fejleszteni. Mondjuk én minden felvehető dolgot összegyűjtögettem, így az addig értelmetlennek tűnő csecsebecsékkel a perkek több mint felét egyből ki is maxolhattam, úgyhogy a főellenség elől már 10 százalékkal gyorsabban futottam… Továbbá kifejezetten zavaró, hogy többször is van olyan minibossfight a játékban, aminél kötelező veszíteni. Egyik alkalommal például maga Ashmann támad ránk egy pisztollyal, akit egy poroltóval tudunk pár pillanatra hatástalanítani, hogy elmeneküljünk előle. Ha ügyesen futkorászunk az asztalok és székek közt, akkor ki tudunk tartani úgy 10-20 másodpercig, mire a poroltónk újratöltődik, és újból le tudjuk vele fújni a gazfickót, így nyerve újból pár másodperc előnyt. Tizenöt perc idegőrlő menekülés után jöttem rá, hogy a játék csak akkor megy tovább, ha Ashmann elkaphat bennünket.

Az egyik legfurább dolog a játékban azonban még így is az arcanimáció; úgy tűnik, hogy legyártották minden karakter számára a hibátlan mimikát, amit aztán az átvezetőkhöz itt-ott a hangsávtól picit elcsúszva építettek be, míg a játékmeneti részekben egész egyszerűen ki is hagytak. Ilyenkor olyan, mintha csak a teljes mértékben zárt és teljes mértékben nyitott száj animációja közt váltogatnának a karakterek összefüggéstelenül.

Az átvezetőkben emellett még sokszor véletlenszerűen változik egy-egy karakter hangereje, de olyan is előfordul, hogy a játékost üldöző ellenfelek valahogy besétálnak a videóba, és miközben drámai párbeszédnek lehetünk szemtanúi, addig főszereplőnket folyamatosan hátbakéselgetik. Az egyik békés visszaemlékezős átvezetőben kosarazni lehet. Mivel nem lehetett állítani normálisan a dobás szögét, az összes dobást elrontottam, ám a karakterem az utolsó alkalommal, amikor alig két méterrel ment mellé a labda a fél méterre lévő palánknál, diadalittasan felkiáltott, hogy „juhéé, megvan a győztesünk!” És még achievementet is kaptam.

Szóval összességében a Remothered: Broken Porcelain rajtja eléggé rosszul sikerült, ám az eddig leírt jelenségek ellenére a játék végigjátszható. Biztos, hogy temérdek buggal találkozunk, mint ahogyan az is biztos, hogy elő fog fordulni párszor, hogy újra kell töltenünk az előző mentést, mert valami script elromlott, vagy az ellenfelünk beakadt, vagy bármi hasonló. Ha ezen képesek vagyunk túltenni magunkat, akkor viszont egészen remek élmény tud lenni az alkotás. A játék hangulata magával ragadó, ahogy Linn és Jennifer egyre mélyebben ássa bele magát az Ashmann fogadó titkaiba, az maradéktalanul képes lekötni a játékost három-négy órán keresztül.

A legtöbb olyan játék, ami ilyen szinten problémás és bugos, az tartalmilag és művészileg is csapnivaló szokott lenni. A Remothered: Broken Porcelain ezzel szemben olyan alapvető dolgokban vérzik el, amit a középszerű alkotások is könnyedén megugranak, miközben a narratív struktúrájával, hangzásvilágával, karaktereivel és a filmes látványvilágával olyan szintet villant meg, ami a 8-9 pont körüli játékok kategóriájába pozicionálta volna. Vagyis abba a kategóriába, amit Linn és Jennifer története megérdemelt volna. Jelen állapotában viszont érdemes még várni a játék beszerzésével, amíg a hibákat ki nem gyomlálják a fejlesztők.

A Remothered: Broken Porcelain jelenleg Xbox One-on, PlayStation 4-en, Nintendo Switchen és PC-n érhető el. A teszt a játék PC-s verziójával készült.

2.
strangerthingsfan
szeretem a rövid TPS horrorokat, az első részről nem is hallottam, check, kösz
1.
Drraco
"Ha ezen képesek vagyunk túltenni magunkat, akkor viszont egészen remek élmény tud lenni az alkotás."
Ilyenkor még dühítőbb, hogy ilyen állapotban kiadták. Mert látszik, hogy valakik beletették legjobb tudásukat, "szívüket-lelküket", valakik meg szartak bele az egészbe, hónap végén úgyis jön a csekk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...