Ratropolis teszt

  • Írta: gorien
  • 2021. január 16.
Link másolása
A Ratropolis a pakliépítős roguelike-ok terepén igyekszik megvetni a lábát. Egy egérmetropoliszt kell létrehoznunk és felépítenünk benne a már ismert kártyás mechanikák révén, de ezúttal van egy komoly ellenfelünk: az idő ellenünk dolgozik.

Az elmúlt évtizedben felvirágoztak a roguelike kártyagyűjtögetős-pakliépítős játékok. Habár nem a Slay the Spire volt az első, a legnagyobbat talán mégiscsak az dobott a zsáner jó hírén, azóta pedig olyan játékokat is kaptunk, mint a Griftlands, a Dicey Dungeons vagy a Monster Train. Ezek az alkotások gyakran hasonló vizuális jegyekkel dolgoznak, a feladatunk pedig, ahogy azt a név is elárulja, kártyákat gyűjteni a játék során, és azokat használni a továbbjutáshoz.

A legtöbb játék keresi, miként tud kitűnni a tömegből. A Slay the Spire-t megelőző Hand of Fate a pakliépítős szakaszokat RPG-elemekkel keverte, illetve rövid harcokkal szakította meg. A Cassel Games a Ratropolisban egy másik irányt választott: a tower defense-játékok és a valós idejű stratégiák jegyeit fedezhetjük fel benne, és habár ez elsőre apróságnak tűnhet, alaposan feldobja a formulát.

A játék története szerint az egerek békében és gazdagságban éltek Ratropolisban, ám jólétükben elhatalmasodott rajtuk a kapzsiság. Istentelen kísérletekbe kezdtek, amelyek végül az egértársadalom összeomlásához vezettek. Az egykor dicső Ratropolis a múlté lett, a túlélők egy csoportja azonban nem adja fel, új város építésébe kezd. Ennek felvirágoztatása és megvédése lesz a mi dolgunk.

A társaival ellentétben a Ratropolisban csak enyhébb roguelike (avagy roguelite) elemeket találunk. Ha egy menetet elvesztünk, nincs visszaút, és van egy fejlődési rendszer is, amely során újabb kártyákat és úgynevezett tanácsadókat oldunk fel, ugyanakkor a játékmenetet kevésbé befolyásolja a véletlen. A pályák és az ellenfelek adottak, nem kell különféle utak közül választanunk – és noha a siker erősen függ attól, miféle kártyákat szerzünk a meccsek alatt, a stratégiánknak is fontos, akár ellensúlyozó szerepe van.

A meccseket hat különféle egérvezetővel kezdhetjük el (ötöt előbb fel kell oldanunk), mindegyiknek megvan a maga erőssége, vezetői képessége és a saját kártyarepertoárja, ami különféle játékstílusokat jelent. A kereskedő a pénzgyűjtést erősíti, a hadvezér a harci egységeinket. A mérnök kártyái között védelmi épületek garmadáját találjuk, a tudós egyedi módon fejlesztheti a saját lapjait, míg a sámán a halottak lelkét is erőforrásként használja. A tengerészegér pedig afféle joker is lehet, ugyanis az összes többi kaszttól képes kártyákat szerezni, de ettől még megvan a maga identitása is. Annyi apróbb elemben térnek el egymástól, amelyek gazdasági és harcászati szempontból is egyedivé teszi őket, hogy felsorolni is nehéz lenne, ezeket ki kell tapasztalni.

Kapásból három helyszín áll rendelkezésünkre. Az erdő, a sivatag és a tengerpart is másféle ellenfelekkel van tele, amelyek a pályától függően lehetnek erősebbek vagy számosabbak, és a megszerezhető bónuszok is helyszínenként eltérnek. A győzelmeink során úgynevezett „pollution” szinteket oldunk fel, amelyek hasonlóan működnek a Slay the Spire Ascension-szintjeihez: ezek segítségével nehezíthetjük a saját dolgunkat erősebb ellenfelek, rosszabb pénzügyi helyzet vagy korlátozott építési terület révén. Ez a rengeteg változó tesz arról, hogy hosszútávon is friss maradjon a Ratropolis.

Akármelyik vezérrel, akármelyik helyszínen is játsszunk, a célunk egy: túlélni harminc ellenséges hullámot (persze ha nagyon nyeregben érezzük magunkat, ez után is játszhatunk, ennyit már győzelemként könyvel el a játék). Ehhez nem kell mást tennünk, mint épületeket felhúzva növelnünk egérvárosunk lakosságát és adóbevételeit, katonákat gyártani, akciókártyákat gyűjteni, terjeszkedni, hogy még többet építhessünk, és visszaverni az egyre csak érkező támadókat.

Első ránézésre talán komplikáltnak hathat a játék, de nagyon gyorsan rá lehet érezni – ugyanakkor nem is könnyű profivá válni benne. Minden meccset egy városházával, két fallal és egy paklival kezdünk, amelyekben lehetnek gazdasági, katonai vagy képességkártyák. Házak építésével új egereket vonzunk a településre, akiket aztán besorozhatunk katonának a falakra – a harcosok tekintetében nagy eltérések vannak a vezérek között. A kereskedő például zsoldosokat alkalmaz, akik azonban szedik is a sátorfájukat, ha lejárt az idejük, míg a hadvezér katonái fejlődnek, ha eleget ölnek, a tudós pedig robotokat is használ. Ezeket az apróságokat fontos kiismerni a siker érdekében.

A kártyáinkkal úgy kell sáfárkodni, hogy mindig legyen elég pénzünk és lakosunk. Tudunk új lapokat szerezni, feleslegeseket eldobni, ha pedig minden simán menne, a játék biztos bedob egy véletlenszerű eseményt, ami a vezetői döntéseinket teszi próbára, néha nagyon komoly következményekkel. Lehet, hogy fel kell áldoznunk az összes pénzünket, ha nem szeretnénk, hogy minden épületünk elpusztuljon, esetleg egy nagyobb összeg vagy egy új tanácsadó megszerzése között választhatunk. A tanácsadók passzív bónuszokat tartogatnak (meg néhány aranyos easter egget).

Eddig nagyjából sablonnak tűnik a játékmenet, csakhogy az egész, mint említettem, valós idejű. Az óra egyfolytában ketyeg, jönnek a támadók (mutáns patkányok, menyétek, krokodilok), azaz nincs időd hosszan lamentálni azon, milyen sorrendben szeretnéd kijátszani a lapjaidat. A vezetői készség és a kezed újrahúzása is cooldownhoz kötött, okosan kell tehát beosztanod a perceidet. Emiatt a menetek is gyorsak, a legtöbb olyan harminc-ötven perc közé esik, és könnyen kialakul a „csak még egy kört” hatás – még ha a körülmények áldozataivá is válunk, nem lehet haragudni rá.

Minden eleme azért nem lett tökéletes a Ratropolisnak, ilyen például a kezelőfelület. Mivel a játékban számos, aktiválható képességet biztosító épületet le tudsz helyezni, azok áttekintése egy ponton túl nehézkessé válik, különösen, ha nagyon kiterjedt a városod. Egy-egy üzenet ugyan megjelenik, amikor kész a képesség, azok azonban hamar el is tűnnek, így a nagyobb harcok közepette könnyű elfeledkezni, milyen erőforrások állnak még rendelkezésünkre.

A játék kialakítása is megkapó. Annak ellenére, hogy a kártyák dizájnján meglátszik a zsánerrokonok hatása (végül is mennyit lehet variálni egy kártyalapon?), az egyre bővülő városunk jól fest a Világfa árnyékában, és az épületek is első látásra megkülönböztethetőek. Az egértelepülés ráadásul mindig él: a katonák mellett a lakók is össze-vissza járkálnak benne, miközben olyan halandzsacincogás tölti meg a levegőt, ami a Worms kukacainak csacsogását idézi.

A Cassel Games alaposan összepakolta a játékmechanikákat, bár mindent egybevetve ritka az, hogy „okés” meneted legyen – vagy nagyon csúnyán pofára esel, mert menthetetlenül letarol az ellen, vagy épp te törlöd fel a rosszakkal a padlót. Ennek ellenére izgalmas, okosan összerakott játék, ahol a szerencsét gyakran tudod taktikával ellensúlyozni, amint kellőképp kitanultad a dolgokat. A Ratropolis kellő egyedi vonással rendelkezik ahhoz, hogy nem csak helye van a kártyagyűjtögető játékok között, de még ki is tud emelkedni.

 A Ratropolis PC-re jelent meg.

7.
7.
semike
#6: Ok, meglesem majd, csak most kipörgetem előbb még a Doom-ot.
Ja meg a Metrot....
...és ott van még a PC3 is...meg a Control...:)))
6.
6.
Őrnagy
#5: X-morph Defense. Akciós, próbáld ki!
5.
5.
semike
#4: Defence Grid, kb megjelenés napjától megvan, összes dlc mind kitolva maxra!
4.
4.
Őrnagy
#2: Tegnap húztam le valamit store-ból, 1500 Ft volt akciósan, de nem emlékszem a címére.
Valami ufós Tower Defense, de mi vagyunk az ufók, és a gonosz embereket kell visszaverni.
3.
3.
Őrnagy
#2: Azt hittem, te csak az autóversenyeket tolod!
Ja, a DG fasza! Játszom vele rendszeresen.
2.
2.
semike
#1: Én bírnám, ha lenne.....Utoljára a Defence Grid volt amivel hónapokig elvoltam.
1.
1.
Őrnagy
Valamiért rá vagyok kattanva a Tower Defense játékokra. A mobilomon is van 2, meg a boxon is. Bírja még valaki ezeket?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...