Pokémon Legends: Arceus teszt

  • Írta: fojesz
  • 2022. február 11.
Link másolása
A Pokémon Legends: Arceus olyan változásokat hozott, hogy a korábbi részek csak az eredeti Pokémon finomhangolásának tűnnek utána. Megérkeztünk a kettő pont nullához, a kérdés már csak az, hogy lehorgonyoznak-e mellette a készítők.

Ne legyünk rosszmájúak, valójában azért egy hosszú és pontosan lekövethető folyamat végeredményeként jutottunk el oda, hogy az Arceusszal játszhassunk; legalábbis a Sword & Shield idején már biztosan azzal kísérletezett a Game Freak, hogyan lehetne elmozdítani a Pokémont a manapság szokványosabb akció-szerepjátékok irányába. A csukafejest végül azonban csak most ugrották meg a készítők, akik az új részt lényegében a nulláról rajzolták újra: kidobtak a korábbi játékokból mindent, ami nem számított, és csak a kulcsfontosságú játékelemeket tartották meg úgy, hogy még azokon is rengeteget csavartak. Lássuk hát, hogyan sikerült a vízválasztónak szánt Pokémon-epizód!

A Game Freak már a körítéssel is érezteti, hogy formabontó játékkal van dolgunk, ahelyett ugyanis, hogy újabb régióval bővítették volna a Pokémon világát, inkább visszatértek a jó öreg Sinnohba, csak éppen az 1800-as évek idején, amikor még Hisuinak hívták, a pokémonok pedig viszonylag szabadon, a vadonban éltek: nem csoda, hiszen kevés a település, míg a természet nagy, és még a pokélabdákat is ekkoriban fedezték fel. Mi új arcként érkezünk a környékre, és nem kisebb feladatot kapunk a helyi tudósoktól, mint hogy feltöltsük tartalommal az első Pokédexet, amit még papíron vezettek természetesen.

Szándékosan titokzatoskodom az alapfelütést illetően, legyen elég annyi, hogy a Pokémon-rajongók elégedetten fogják nyugtázni: az Arceus egy tisztességes előzménysztori lett, amely a korábbiaknál jobban igyekszik részletezni a lore-t, és jópofa kikacsintásokat ereszt meg a Pearl & Diamond felé. Noha a klasszikus Pokémon-féle sztorivezetést kapjuk meg itt is, az értelmezési keret változik egy kicsit: gymek nincsenek (kapunk helyette más bossokat), és egy jóval magasztosabb célért küzdünk ezúttal, nem az a dolgunk, hogy bebizonyítsuk, mi vagyunk a legnagyobb arc a környéken (de persze azok leszünk).

Az sem hátrány, és az Arceus egyik legfontosabb hozadéka, hogy ezúttal már egy méretes nyílt világra ereszthetjük rá a karakterünket. A Game Freak jó előre leszögezte persze, hogy a játék nem teljesen nyitott, ami az esetünkben azt jelenti, hogy a világot felépítő öt nagyobb régiót egy-egy töltőképernyő választja el egymástól. Ez legyen azonban a legnagyobb bajunk, elvégre a rendelkezésre álló játszótér így is óriási, lényegében ameddig a szem ellát, addig mehetünk (vagy akár lovagolhatunk!), és persze kapunk napszakváltakozást, amikor átalakul egy kicsit az élővilág is.

Oké, ezt manapság minden valamirevaló szerepjáték tudja, mitől lesz más az Arceus? Sokkoló hírem van: a pokémonoktól! Apróságnak tűnik, de a nyitott világ, az új kameranézet és a tonnányi finomhangolt animáció egészen közelivé teszi ezeket a lényeket, ráadásul ez az első rész a sorozat fősodrából, amely igazi vadállatokként mutatja be őket. Ha közeledünk, némelyik megijed tőlünk, mások megtámadnak, és érződnek a méretkülönbségek is. Persze ez még mindig nem a Pokémon Snap, de nagyon hasonló az élmény: mémszámba megy, hogy a Paras, ami eddig egy cuki bogárnak tűnt két gombával a hátán, valójában egy vérszomjas dög, és akadnak túlméretezett, bitangerős “alfa” pokémonok is, amelyektől konkrétan összetojja magát az ember. Itt tényleg nem szégyen futni!

A legjobb, amit a Game Freak kihozhatott ebből a felállásból, hogy egészen máshogy közelíthetünk hozzájuk, mint eddig. Elmúltak már azok az idők, mikor szabályosan neki kellett szaladnunk egy pokémonnak, majd csatázni vele, hogy elkaphassuk: most már a szörny viselkedésétől függ, hogy mi lesz a teendőnk vele. Akadnak egészen jámbor példányok, amelyekhez elég hozzávágnunk egy pokélabdát (ehhez külön kapunk célzós mechanikát!), a félénkebb jószágokhoz azonban sunnyogva, a fűben lapulva kell közelítenünk, és bogyókkal elterelnünk a figyelmüket. És persze ott vannak az agresszorok, ahol nem ússzuk meg a harcot, sőt: ha nem dobjuk rájuk az egyik pokémonunkat, minket fognak támadni, és ha nem ugrunk el időben előlük, vagy nem szaladunk el, két vállra is fektetnek, ahogy azt kell.

Tegyük fel, hogy ügyesek voltunk, és még időben előhívtuk a legjobb pokémonunkat - indulhat a csata! Az összecsapások alapvetően a régi körökre osztott formulát követi, csak valamivel látványosabbak; itt a legfontosabb változtatást az jelenti, hogy egy-egy támadást több különböző harci állásból indíthatnak a pokémonjaink. Ahogy fejlődnek, majd továbbfejlődnek, a mozdulataikat “masterelhetik”, ilyenkor pedig agilis vagy erősebb formában is elsüthetik azt - plusz erőpont elhasználáséért cserébe természetesen.

Ez egy új taktikai réteget jelent a harcok során, hiszen az agilisan végrehajtott mozdulatok gyengébbek, de gyorsabban ellőhetők, míg az erősek éppen a sebesség árán lesznek erősebbek - vagyis felborul a körök sorrendje, ami sorsdöntő lehet adott esetben. Emellett a Pokémon-fronton műveltebbek egy sor apróságra lehetnek figyelmesek, némelyik mozdulat másképp működik, mint korábban, a status effectek egy része is másképp hat, és a pokémonokra aggatható tárgyaktól is elbúcsúzhatunk. Fontos kényelmi és mechanikai újítás továbbá, hogy ezentúl nem kell elföldelnünk az éppen nem használt támadásainkat, mint korábban: azokat bármikor tetszés szerint cserélgethetjük, így végre kiadósabban is kísérletezhetünk velük, mielőtt lemondanánk róluk.

Ahogy említettem, a legfontosabb küldetésünk a Pokédexünk pipálgatása lesz, azonban ezen is csavartak a készítők, hiszen a több mint kétszáz pokémon teljes megismeréséhez egy komplett feladatlistát kapunk, így folyamatosan érdekeltek leszünk abban, hogy újra és újra interakcióba léphessünk ugyanazokkal a szörnyekkel. Ennek megfelelően nem elég összefutni egy pokémonnal, vagy elkapni azt, számít, hogy hányszor harcoltunk velük, be tudtuk-e úgy fogni, hogy nem vett észre minket, láttuk-e mindegyik fejlődési formáját vagy támadását. Habár a legtöbb pokémonnál hasonló feladatokat kapunk, méghozzá elég nagy mennyiségben, szerencsére élesben sokkal kényelmesebb és jutalmazóbb a rendszer, mint ahogy elsőre tűnik.

Ahogy amiatt sem kell aggódni, hogy a játék pusztán Pokédex-töltögetésből állna. Egyrészt a történeten sztoriküldetések vezetnek keresztül, a nyílt világ miatt jóval látványosabban és kevésbé lineárisan, mint korábban. Másrészt végre kaptunk a klasszikus értelemben vett mellékküldetéseket: jó pár NPC vár arra, hogy megbízhasson minket valamilyen melóval, ezek között pedig mindenféle elfoglaltság akad, valakinek le kell szállítanunk egy bizonyos (esetleg egy bizonyos méretű) pokémont, másokat meg kell mentenünk, valakinek pedig alapanyagokat kell gyűjtenünk. Az utazás fáradalmait a gyorsutazással is elérhető táborokban pihenhetjük ki: ne feledjük, ezekben az időkben még alig volt település a környéken, így a pokémonok regenerálását, cseréjét és a kereskedést is ezeken a helyeken ejthetjük meg leginkább.

Az viszont igaz, hogy a Pokédex bővítése ad egy ívet a játéknak, hiszen lényegében ezzel fejlődik a karakterünk, ami esetünkben azt jelenti, hogy egyre magasabbra lépdel a ranglétrán, és így egyre erősebb pokémonokat foghat be, valamint újabb és újabb receptekhez fér hozzá. A recepteket pedig érdemes megbecsülni, a kraftolás ugyanis kiemelt szerepet kapott az Arceusban: ahogy kevés a település, úgy kevés a kereskedő is, sokszor kézenfekvőbb lesz, hogy az általunk gyűjtögetett alapanyagokból mi magunk keverjük ki a potikat és készítjük el a pokélabdákat. Ez speciel óriási dolog, és szintén sokat tesz azért, hogy megtörje picit az unalomig ismert gameplay loopot, hiszen teljes mértékben ránk van bízva, hogy meddig maradunk kint portyázni a vadonban. Egyedül a szűkös inventory kergetett őrületbe; én utoljára szerintem a Resident Evilben feszültem ennyit ezen a témán, de ott mondjuk joggal.

Talán érződik, hogy az Arceus nagyon friss élményt nyújt a Pokémon-rajongóknak, és hogy a játék valóban elmozdult a modern szerepjátékok irányába - ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nem minden tekintetben ér fel a mai standardokhoz. A grafika már az első trailer óta megosztja a rajongókat, és bár kétségtelen, hogy első blikkre dinamikusabb és látványosabb a játék, az Arceus szépnek semmiképpen nem nevezhető, nagyon sok helyen elnagyolták a kidolgozottságot, bizonyos effektek pedig egyenesen borzasztóan néznek ki. Aminek persze valószínűleg megvan az oka: az első trailert még egy látványosan szaggató build alapján vették fel, a Game Freaknél tehát valószínűleg vért izzadtak, hogy normálisan fusson a játék a Switchen. A jó hír az, hogy a teljesítmény legalább tényleg rendben van most már.

Legalább ennyire fájó, hogy hiába a méretes világ, az egész rendkívül üresnek hat. Tulajdonképpen semmi érdekes látnivaló nincs a terepen, vagy amit annak szántak, az nem túl meggyőző, lényegében az össze-vissza kószáló pokémonokon és az itt-ott álldogáló NPC-ken túl semmi nem vár minket, a napjaink nyílt világú anyagaitól megszokott összetettségű ökoszisztémának pedig nyomát sem találjuk. Sajnos nem segít a dolgon az sem, hogy a legtöbb feladat mezei fetch quest, ezek után pedig különösen sok kitartásra van szüksége azoknak a játékosoknak, akik végigcsinálnák a nettó gyűjtögetésből álló endgame-et az igazi befejezésért.

A Pokémon Legends: Arceus tehát csetlik-botlik helyenként, azonban egyáltalán nem rossz játék, ami azt illeti, én nagyon jól szórakoztam vele. A Game Freak lépett egy merészet, és a dynamaxinghoz hasonló iteratív reszelések után a nulláról gondolta újra a sorozatot, ezzel pedig végre elmozdult a modern akció-szerepjátékok irányába. Az Arceus a maga módján grindolósabb, de legalább a nehézség a helyén van végre, kevésbé lineáris, és a koncepció végső soron rengeteg potenciált tartogat hosszú távon. Már csak az a kérdés, hogy kitartanak-e mellette a készítők.

A Pokémon Legends: Arceus kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.

Kapcsolódó cikk

1.
1.
delphijos
Szerintem nagyon jó lett az új irány, bár tény hogy az állandó gyűjtögetés ( ugyanolyan Pokémonból több is kell ) egy kicsit repetitiv. Én a terepet nem éreztem üresnek, nagyon nem vártam mást. Engem inkább a nagyon szájbarágós tutorial rész idegesitett, valami újdonságot amit csinálni kell / lehet, 50x magyarázza el 20 különböző karakter. Nekem sokkal jobban bejön mint az előző rész.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...