Pentiment teszt

  • Írta: szlav
  • 2022. november 15.
Európa a tizenhatodik században. Ez az egyházi reformok és a szabadlelkű reneszánsz művészek kora, mindezek kellős közepén pedig áll egy aprócska falu, akinek lakóihoz szintén beköszöntött a változások szele.

Mára elfáradt közhely, hogy a történelmet a győztesek írják, azt pedig jól tudjuk, hogy a nyugati történelemnek aligha volt nagyobb győztese a római katolikus egyháznál. Jézus tanításait kövér papok és érsekek ezrei szónokolták a jámbor nép előtt, a megváltásért pedig csak ritkán kértek többet az Úrnak járó tizednél és egy tágas, melegen fűtött kolostornál. Az tehát csak természetes, hogy a kor írástudói, a gyertyafénynél körmölő egyházi szerzetesek rendszerint a maguk (és uraik) szemszögéből jegyezték fel a repülő évszázadok történetét, gyakran kifelejtve azokat a megrázó vagy igazságtalan fejezeteket, amelyek rossz fényt vethettek volna a szent hivatásukra. 

 

De ahogy a legcsodásabb festmény lepergő pigmentjei alatt is kirajzolódik a művész első elfuserált vázlata, úgy a mindenható idő a történelem lapjain is felfedi az igazságot. A tizenhatodik században beköszöntött a változások kora. Az egyházba vetett feltétel nélküli hit megrengett, amikor Luther Márton reformokért kiáltott, a jegyzett történelem narratívája pedig a nyomtatott betű feltalálásával hamar kicsúszott az egyházi írnokok kezei közül. Az olvasás mérhetetlenül fontos tudása már nemcsak a legnemesebb urak és a latint éneklő papok kiváltsága lett. Gutenberg nyomdaprései németül, franciául vagy akár magyarul hányták papírra Isten igéjét, no meg azokat a manifesztumokat, amelyek kétségbe vonták a pökhendi püspökök kinyilatkoztatásait. 

Ebben az elképesztően fontos, változásokkal teli korban játszódik, az Obsidian Entertainment legújabb, és talán eddigi legegyedibb szerepjátéka, a Pentiment is. A KotOR II, a Fallout: New Vegas és a The Outer Worlds fejlesztőcsapata alaposan elkanyarodott a hatalmas költségvetésű, akciódús címeitől, hogy indie-vonalon, két dimenzióban keltsék életre ezt a rendkívül fontos átmeneti kort bemutató művet. Azt már az első percben kijelenthetjük, hogy a Pentiment nem arra hivatott, hogy többmilliós eladásokkal tömje tele a részvényesek zsebeit. Ez egy szűk rétegnek szóló játék, egy színtiszta szerelemprojekt, amit egy olyan csapat készített, akik nyilvánvalóan élnek-halnak a történelem érdekességeiért és a mélyebb szerepjátékokért. 

Habár a Pentimentet könnyű lenne összetéveszteni a LucasArts-féle klasszikus kalandjátékokkal, az igazság az, hogy az anyag éppen olyan erősen hordozza a keményvonalas szerepjátékok jegyeit, mint a point-and-click anyagok tulajdonságait. Kezdjük csak Andreas Malerrel, történetünk főhősével, akinek a múltját és érdeklődési köreit már akkor ki kell választanunk, amikor először kilépünk Tassing sáros utcáira. A fiatal kódexmásoló és festőművész utazásainak legújabb állomása ez az aprócska bajor falu, a helyi apátság vendégeként pedig kapva kap az alkalmon, hogy itt fejezze be a mesterművét. 

Az azonban csak rajtunk múlik, hogy Andreas gyakorlott orvostanonc, jogász, filozófus, vagy esetleg csillagász lesz-e, hogy ért-e a szónokláshoz vagy a helyi gyógynövényekhez, illetve azt is eldönthetjük, hogy Európa mely tájaira vezetett az útja, mielőtt Bajorországban kötött volna ki. Az én főhősöm például egy pimasz hedonista lett, aki Itáliából érkezve sem a nőket, sem az italt nem vetette meg, de még az alkímia tiltott tudásához is konyított valamicskét. Ez a választott háttér gyakran visszaköszön nemcsak a dialógusok során, de az előttünk álló gyakorlati döntésopciók terén is. Ráadásul mivel a játék fő cselekményét mozgató gyilkossági rejtély elképesztően kusza, és gyakran nem állít elénk helyes vagy helytelen megoldásokat, simán van elég kraft a játékban több végigjátszáshoz is. 

Már csak azért is érdemes lehet többször nekirugaszkodni a történetnek, mert igazi öröm látni, ahogy a 25 évet feldolgozó eseménysorozat hatására (és persze a mi beavatkozásunkkal) hogyan változik Tassing faluja és annak lakói ebben a mozgalmas korban. Ahogy már említettem, az egyház és a nép viszonya egyre éleződik, az önjelölt detektívmunkánk pedig van annyira szövevényes, hogy több gyanúsítottat is megvádolhatunk a szörnyű tett elkövetésével. Negyed évszázad nem rövid idő, így a Pentiment fejezetei során szemtanúi lehetünk egy teljes generációváltásnak. Akiket kisgyerekekként ismertünk meg, hamar felcseperednek, idővel pedig maguk is gyermeket vállalnak. Az öregek meghalnak, a felnőttek megöregednek, Tassing pedig látszólag az időbe fagyva, de apránként mégis átalakulva lép a reneszánsz korába. 

Ennek a furcsán hétköznapi és nagyon is emberi történetnek pedig egy olyan látványvilág ad keretet, amelyhez hasonlót legfeljebb csak a The Procession to Calvary húzott elő a tarsolyából mostanában. Amíg azonban a Monty Python-féle humortól telecsordult kalandjáték a korai reneszánszfestményeket keltette életre, a Pentiment a középkori kéziratok és kódexek stílusát veszi magára, méghozzá jóval komolyabb hangvételben. Az élmény olyannyira autentikus, hogy maga a cselekmény is egy öreg kötet lapjain bontakozik ki. A kézzel rajzolt kétdimenziós karakterek bármelyik állókép során tökéletesen ráillenének egy hatszázéves kódex margójára, ahogy a háttérillusztrációk is a gyertyafény alatt körmölő szerzetesek téveszthetetlen stílusjegyeit képviselik. 

A vizuális megvalósítás tehát amennyire egyedi, éppen annyira ízléses is, ez pedig nincs másképp a játék zenei és hangzásvilágával sem. A pergamenre festett színes rajzok statikusságát csodásan kelti életre a falu hangja, kezdve a csicsergő madaraktól és a nyüzsgő emberek morajától egészen a helyi kovács kalapálásáig. A zenei aláfestés terén azonban kevésbé buzgó a játék. Itt a mértékletességre törekedtek a fejlesztők, vagyis szinte csak akkor kerülnek elő a korhű szólamok, amikor számítanak. Egy igazán fontos mozzanat, váratlan tragédia vagy örömteli jelenet során biztosak lehetünk benne, hogy hamar előkerülnek a lantok, dobok és fuvolák, máskor azonban csak a természet és a korabeli nép adja a háttérzajt. 

A Pentiment hangzása azért kiemelten fontos, mert a játékban egyetlen sor beszélt szöveget sem hallhatunk. Az összes párbeszéd és bejegyzés a kor jellegzetes stílusában, kézzel vagy korai nyompréssel szedett betűkkel jelenik meg a képernyőn. Akiben van egy kis bibliofil hajlam, az élni-halni fog az Obsidian munkájáért! A szemünk láttára rajzolódnak ki a szövegbuborékokba kézzel felvázolt, majd kitöltött sorok, amelyek betűtípusa mindig az éppen megszólaló karakter stílusát és hovatartozását tükrözi.

Amíg a szigorú érsek vastag, gótikus betűkkel szólal meg, a kevésbé tanult falusiak egyszerű kézírással, itt-ott hibákat ejtve hadarják a mondandójukat - ezeket az elírásokat később kijavítja a Pentiment kódexét jegyző írnok láthatatlan keze. A helyi nyomdában dolgozó család tagjai precíz sorokba szedett, de néha egyenletlenül tintázott betűkkel beszélnek főhősünkhöz, de megesik néha olyan is, hogy Andreas véleménye megváltozik egy-egy illetőről a beszélgetéseik során. Egy korábban tanulatlannak hitt szereplő közönségesen felfirkantott stílusát egyik pillanatról a másikra felválthatja a jóval összeszedettebb, műértő kéz betűszedése. 

Az ilyen apró, de a Pentiment egyediségét megvilágító különlegességek miatt érdemes kiemelni, hogy a játék értékeit nem a mechanikáiban, hanem a történetében és a stílusában kell keresnünk. Sosem kerül sor valódi harcra vagy akcióra, néhány minijátékot és logikai fejtörőt leszámítva pedig az interakció is a háttérbe kerül. Mindössze egyetlen falu, illetve annak környéke a helyszín és a pártucat karaktert is kiismerjük idővel, ennél több azonban nem is hiányzik a játékba. A történet lebilincselő, a szereplői emberiek, a prezentáció pedig vagy egyből elrettent majd, vagy már önmagában is a képernyő elé láncol. 

Éppen ezért olyan különleges a Pentiment. Egy olyan játékról beszélhetünk, aminek elméletileg semmiféle létjogosultsága nem lehetne a játékpiacon. A témaválasztása nagyon száraz, inkább tankönyvekbe, mintsem videojátékba illik, ráadásul a történetét egy tizenhatodik századi szerzetes stílusában meséli el. Ez többszörösen is elég ahhoz, hogy messziről elriassza a játékosok javát, aki azonban valami igazán ritka különlegességre vágyik, az rengeteg értéket találhat az Obsidian fejlesztésében. Egészen biztos, hogy az Xbox Game Pass nélkül ez a játék sosem jöhetett volna létre, így csakis hálásak lehetünk a Microsoft kimeríthetetlen perselyének, no meg annak, hogy bizalmat szavaznak néha az ilyen ritkaságoknak is. Egy kiváló, fordulatos történettel és egy teljesen egyedi remekművel lettünk gazdagabbak.

A Pentiment PC-n, Xbox One-on és Xbox Series X/S-en jelent meg, és megtalálható az Xbox Game Pass kínálatában is. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.

2.
2.
Őrnagy
Most irigykedhetnek a PS-tulajok! :D
1.
1.
Őrnagy
Azt hiszem, Sasa (gamer oligarcha) mondta a múltkor, hogy ő bízik az Obsidianban, és érdemes lesz figyelni erre a játékra, annak ellenére, hogy az előzetesek kissé furcsák :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...