Fable: The Lost Chapters

  • Írta: zoenn
  • 2005. szeptember 6.
Peter Molyneux, a játékfejlesztés nagy öregje ismét tiszteletét tette nálunk, mivel az Xbox-ra tavaly megjelent fenomenális RPG-jének PC-s változatát végre befejezte.
A várakozás mindenképpen megérte, hiszen – csakúgy mint a konzolosoknál – a mi gépünkön is klasszikus kerekedhet ki belőle, sőt mi még egyfajta bővített – „rendezői" - változattal lehetünk gazdagabbak, ugyanis a játékidő kibővült, eleddig soha nem látott helyszíneken is bolyonghatunk, teljesen új küldetéseket megoldva, ami konzolos felebarátainknak nem adatott meg. Mesebeli világba való önfeledt merülés az egyik legösztönzőbb alternatíva az unalmas mindennapokból való menekülésre, nemhiába érnek el akkora sikereket azok a játékok, amelyekbe határtalanul belefeledkezhet az ember. Az irányított karakterünk nemcsak egy kortalan übermacsóra korlátozódik, hanem egy olyan, könnyen megszerethető virtuális alteregóra, akit a kezdetektől – azaz már a gyermekkortól kezdve – egyengethetjük életútját. Ha úgy kívánjuk, nem törődünk a körülöttünk lévő világ ügyes-bajos dolgaival, hanem keresünk magunknak egy tűzrőlpattant menyecskét a környező falvakból, akinek csaphatjuk a szelet, majd később akár az oltár elé vezethetjük, vásárolhatunk egy házat, végül gondtalanul tengethetjük vele életünk hátralévő részét. Ez is egy alternatíva, amit a Fable kínál. Sokkalta izgalmasabb azonban utánajárni Albion felfedésre kívánkozó titkainak, végigbandukolni az egész kontinenst, kisebb-nagyobb feladatokat megoldva akár jó, akár gonosz beállítottságú hőssel, mígnem a legendákba illő végkifejletet át nem éljük.



Néha az olyan kimondott független játékfejlesztők is engednek a gazdag kiadók nyomásának, hogy a korábban bejelentett projektüket csak egyfajta platformra készítik el, a másmilyen géptípusok tulajdonosainak legnagyobb bánatára. Hála a Microsoft dollármillióinak a kezdetben Project Ego-ként futó Fable-t is „Only on Xbox" felirattal kezdték el reklámozni (nem beszélve a Halo-ról), hogy nem titkoltan játékosok ezreit csábítsák a zöld-fekete doboz megvásárlására. Az üzlet bejött, a stuff szépen muzsikált a szoftveráruházak pénztáránál, mígnem másfél esztendővel a konzolos verzió kiadása után, a cégóriás úgy gondolta, ideje némi plusz zsetont kicsikarni szegény PC-sekből, így - talán egy szívbőljövő gesztusként aposztrofálva – kegyeskedtek gondolni miránk is a Fable átiratával. Hála a Molyneux közbenjárásának, a Lionhead nem elégedett meg szimpla konverzióval, hanem rá is tett egy lapáttal jónéhány dologgal kibővítve azt. Ez a megtisztelő feladat a Big Blue Box nevű csapatra hárult, róluk azt érdemes tudni, hogy a Lionhead szatelit-csapata, tehát minden támogatást megkapnak Peter bátyó cégétől – így már érthető, miért is végeztek ennyire príma munkát.

Mindenek előtt leszögezném, hogy a Fable nem az a szokványos RPG amit a Tisztelt Játékos eddig megszokott. Kis túlzással a készítők elrugaszkodtak a KOTOR-típusú szerepjátékok elveitől, ahol is mindent a szabály köré építenek, a történettől való elrugaszkodásra csekély a lehetőség. Több non-lineáris gyöngyszem, mint pl. a Morrowind ezt a lehetőséget már felismerte, határtalan szabadságot kínált az erre áncsingozóaknak. Ugyan a Fable nem annyira monumentális, mint az előbb említett program, döntéseinket azonban itt sem határolják be láthatatlan falak. Karakterünkből olyan szélsőséges figurát alkothatunk meg amilyet mi szeretnénk, s ezt nem csupán a tapasztalati pontok ide-oda rakosgatásával, vagy a jellemünk játék eleji meghatározásával tehetjük, hanem cselekedeteinkkel, a világhoz és lakosokkal való viszonyulásunkkal.



A történet elején még csak álmodozhatunk arról, hogy valaha a mi nevünket fogják emlegetni félve, vagy istenítve a jövő históriásai. Apró kisgyerekként indulunk, majd szétnézhetünk a faluban, hogy merre segíthetünk a felnőtteknek, vagy hol követhetünk el valamilyen huncut csínyt – itt már neki is kezdhetünk jellemünk fejlesztésének a jó, vagy a gonosz irányba indulva. A gondtalan semmittevésnek azonban vége szakad, mivel a falunkat rosszarcú banditák rohanják le, családunkat majdnem teljesen kiirtják, anyácskánkat és hugicánkat megerőszakítják, mi is csak a szerencsének köszönhetjük, hogy nem esik bántódásunk. Mivel korán árvaságra jutottunk, akár könnyedén megpecsételődhetnek nagyszabású terveink támogató hiányában, de a sors ismét csak kegyes volt hozzánk, hamarosan gyámra lelünk egy hősképző céhmester személyében, aki felismeri bennünk a leendő kor bajnokát, önzetlenül megtanít bennünket a kard, az íj és a mágia használatára. Tanoncéveink leteltével egy agilis, ám káros cselekedetekre még fogékony ifjoncot alakítunk és végre a saját lábunkra állhatunk. Ha szociális igényeinket szeretnénk kielégíteni elmehetünk csapni a szelet az eladókorban lévő lányoknak, semmittevően lógathatjuk kukacunkat a folyóparton. A vidék sorsát szívünkön viselve visszatérhetünk a céhünkhöz, akiktől ezirányú küldetéseinket vehetjük fel (a faluszéli gyümölcsös megvédése az azt dézsmáló apró lényektől, egy-egy nagyobb vadállat lecsapása stb.). A felvett küldetéseket tovább cifrázhatjuk azzal, hogy a céhépület előtti téren ún. fogadalmakat teszünk, mint pl. nem használjuk a varázserőnket a misszió során, vagy sebesülés nélkül térünk vissza etc. A kitűzött célok ezáltal hatványozottan nehezebbnek tűnnek, ám siker esetén a jutalmunk sem marad el, nem beszélve arról, hogy ezzel nagyobbak leszünk a lakosság szemében, ellenben ha pórul járunk, a hátunk mögött könnyedén kiröhögnek majd. Persze elindulhatunk fő sztoriszálon elindulva, ez esetben a családunkat felkoncoló banditák után eredünk, sorba megkereshetjük őket, majd megbosszulhatjuk azt, amit falunkkal tettek, talán mondanom sem kell, nem ezek lesznek a legnagyobb tetteink, amit elvégzünk, mivel sokkalta nagyobb hatalmak ellen kell helytállnunk a későbbiek folyamán. A kapott feladatok sokszínűségével nincs is baj, könnyedén olyan érzésünk lesz, mintha egy tündérmese részese lennénk, csak azzal ellentétben itt sok esetben meglehetősen darkos szakaszokkal is találkozunk, ami nem éppen óvodai mesedélutánra való.



A fejlődési rendszer kissé szokatlan lehet, de egyszerűségénél és logikusságánál fogva hatékonysága vitathatatlan. Nem kell a karakterképernyőn hosszasan szöszölve agyalnunk azon, hogy éppen mit is fejlesszünk, minden jön magától. Összesen négyféle tapasztalati pontot szerezhetünk a játék során, amelyeket a legyilkolt ellenfeleink hagynak után, egy felvehető gömb formájában, amit később céhünknél költhetünk el új skill-ekre, és varázslatokra. Minden attól függ, hogy milyen módon végzünk ellenségeinkkel: ha éppen karddal, akkor olyan XP-t kapunk, amit csak az erővel összefüggésbe hozható képességekre költhetünk, ha támadómágiával végeztük ki a delikvenst jutalmunk egy varázslatainkat erősítő XP, ha viszont kedvenc íjunkkal lyuggattuk halálra az illetőt, kizárólag az ügyességünkkel kapcsolatos speckókat tápolhatjuk fel az erre hivatott tapasztalati ponttal. Ha ezen felül képesek vagyunk felmutatni egyéb elismerésre méltó harci fortélyt a csata közben, pl. minél több sebzést viszünk be, akkor kapott XP-nk mennyisége többszöröződik. Alapvetően háromféle karakterosztályban érvényesülhetünk, ezek a már említett harcos, mágus és az íjász. Érdemes azonban tisztában lenni más kasztok tudományával is, hiszen előfordulhat, hogy az eleddig távolról tűzlabdákat dobáló mágusunkhoz testközelbe kerül egy behemótabb ellenfél, ilyenkor kell előkapnunk valamilyen méretesebb közelharci fegyvert és azzal téríteni jobb belátásra a tolakodó frátereket és ez fordítva is igaz. A harcrendszerre nem szeretnék sok szót fecsérelni, elég ha annyit mondok, hogy kifogástalanul megállja a helyét, nemcsak egyszerű vagdalkozásból áll – még ha első ránézésre erre következtetünk – bizony, alaposan bele kell rázódnunk, ha tökélyre akarjuk vinni a csetepatékat, ami közben több kunsztot is bevihetünk, csak néha zavarhat meg minket a kamera.

Főhősünk fizimiskája, testfelépítése is folyamatosan változik a játék során, ezek nagyobb részébe nincs is különösebb beleszólásunk, hiszen minden az adott jellemünktől és harci beállítottságunktól függ. Gonosz karakterek testén előbb-utóbb olyan testi elváltozások fognak jelentkezni, mint a bőr elszürkülése, fejünk tetején apró szarvak nőnek, szemünkbe démoni vörös csillogás ül, utunkat méretes legyek raja fogja kísérni – ha elkerüljük a mosakodást. Így érthető, hogy miért fognak rettegni tőlünk az egyszerű emberek, amikor betérünk falujukba, s ha meglátnak nagyívben elkerülnek minket. Ellenben a jóságos, tiszta lelkű hőst irányítva hajunk hófehérré változik, fehér aura vesz körül minket, arcvonásaink is lelki békéről árulkodnak. Valahányszor felbukkanunk egy településen, az emberek csodánkra járnak, elismeréssel adóznak nekünk. A mágiahasználók bőrén ezen felül titokzatos rúnák fognak tekergőzni, néha mágikus kisülések fogják elhagyni habtestünket, szemünk kékes árnyalatúba megy át, ugyanakkor meglehetősen soványak maradunk, ami nem mindig jön jól, ugyanilyen cipőben járnak az íjászok is, kívülről ők is satnyák. Viszont a folyamatosan csak az erő-skillekre gyúró karakterek végtagjain méretes izmok nőnek, de reflexeink ennek ellenére mégsem lesznek olyanok, mint a macskáké, értsd: a nyílvessző-specialistáké. Néhány külső tényezőt mi is meghatározhatunk, ilyen a frizura és tetoválás. Ezek éppúgy lehetnek megbotránkoztatóak, vagy mások szemében félelmet kelthetnek, sőt minden testre pingált motívum és hajviselet befolyásolhatja azt, hogy mennyire vagyunk vonzóak vagy visszataszítóak a gyengébb nem szemében. És ha ez még mindig nem lenne elég, képesek vagyunk olyan mulatságos megnyilvánulásokra, mint a böfögés, muszkli-mutogatás, flörtölés, kacagás stb. Viselkedésünk egyaránt kiválthat közutálatot és csodálatot, csak a megfelelő eszközt kell alkalmazni. Barátnőinknek, feleségeinknek (igen, a bigámia ebben a játékban elfogadott, csakúgy mint a meleg kapcsolatok férfiakkal – mindenki megtalálhatja a saját ízlésének és gusztusának megfelelő partnert, csak arra ügyeljünk egymásról ne tudjanak, mert abból kínos dolog sülhet ki) apró ajándékokkal is kedveskedhetünk. Persze magunkra is nagy figyelmet kell fordítanunk, pl. együnk rendszeresen, de csak mértékkel, mert ha sokat zabálunk, könnyen egy termetes pocak sülhet ki. Ha egy átmulatott éjszaka során az ivóban kicsit jobban felöntöttünk volna a garatra, látásunk elhomályosul, a világ furcsa táncot lejt szemünk előtt, sőt tekintélyes rókázás lehet a vége, ami ismét csak a gonosz oldalra vezet bennünket – hmm, ezek szerint én a valóságban már régen egy romlott sith lovag lennék? Ajaj.



Most nézzük meg kicsit pontosabban, hogy miben is nyújt többet a PC-s verzió, mint a korábbi xbox-os! Először is a grafikát feltupírozták annyira, hogy helytálljon a többi hasonszőrű program mellett a részletesebb árnyékok, a nagyobb felbontású textúrák és kidolgozottabb modellek ismeretében, bár hátast dobni most sem fogunk a gyönyörűségtől. Amire korábban már láttunk példát (Sudeki) itt is látvány hangulatossága és stílusa viszi a pálmát. Albion térképe is kibővült olyan helyekkel, amelyek a másik platformon nem adattak meg, így a játéktér és vele együtt a játékidő – az új küldetések közrejátszásával – nagyjából 30%-ban nyújt többet nálunk. A jónéhány új fegyverbe, varázslatokba és szörnytípusokba nem mennék bele, mindenre fény derül, ha benyittok a hősképző céh melletti kapun, ami az xbox-os verzióban zárva volt. Alig észrevehetően, de kétségtelenül tovább tökéletesítették a mesterséges intelligenciát, ám az még most sem a program igazi erőssége.

Hála a Microsoft roskadásig tömött bankszámláinak, sikerült a játék mellé olyan neves zeneszerzőt szerződtetni, aki több híres hollywood-i produkció (Pókember, Men in Black) muzsikájáért felelt, az úriember neve Danny Elfman. Ezáltal a Fable főcímzenéje finoman szólva tökéletesen megkomponált darab, ami a feelinghez nagyban hozzájárul. A játék közben felcsendülő nótákat bár már nem Elfman bácsi szerezte, egy rossz szavunk nem lehet rájuk. A szinkronmunkálatoktól viszont távol állt az amcsi befolyás, hiszen kivétel nélkül brit ékességgel beszélő társaság munkája.



A Fable teljesen magával ragadó, meseszerű élményt kínál mindenki számára a sajna korán véget érő játékidőben. Ha valaki kizárólag a főküldetésekre koncentrál, 10-12 óra alatt eljuthat a végére, aki viszont minden lehetőséget és mellékküldetést ki akar próbálni – őszintén remélem, hogy ők a többség – ehhez a számhoz hozzáadhat úgy 5-6 órát pluszban. Szerencsére negatívumok között csak a hangyányit nem kézreálló irányítást és a hébe-hóba megröccenő engine-t említhetném és talán azt, hogy néhány szerepjátékos kevés kihívást találhat a játékban, mivel egy-két résztől eltekintve megizzasztani nem fog. Az idei év RPG dömpingje szerencsére nem látszik csitulni, ennek mi örülhetünk a legjobban, egy hónapon belül több érdemleges cím is befutott. Mind közül talán a Fable volt az, ami miatt kialvatlanul mentem reggel a munkahelyemre, vigyázzatok, mert a gamma nem ereszt egykönnyen. Na, elnézek egy pár órácskára Albion-ba, Ti is feltétlen tegyetek így!
6.
Macifasz
#6: A 3. részt kb. 3 hónapja bejelentették HIVATALOSAN is PC-re. Kicsit levagy maradva.;-)
5.
BDK1997
#4: Aszz sajna nem lesz! :(((((

Se három! :(((((
4.
BDK1997
Nagyon,nagyon,nagyon,és még sok nagyon jó játék! :

Imádom!!!!! :D:D:D:D
3.
adriano28
#3: a fable 2-t nem fogják pc-re kiadni :S



amugy én se tom hogy lehet megfiatalodni ott
2.
Halmer
Sztem ez egy eccerűen ZSENIÁLIS játék. Abbahagyhatatlan! Nagyon várom a Fable 2-t PC-re!

Kedves Fable-tulajdonosok! Pici segítség kéne: Avo templomában hogyan lehet megfiatalodni? Már őszülök rendesen, úgyhogy amíg nem késő ;-)



A kihívást meg mér' izéli mindenki?! Rendesen meg lehet izzadni a gémen sztem!
1.
adriano28
#1: sztem nem mert azé hamar véget ér, nem teljesen szabad a játéktér és nincs túl nagy kihívás megérdemli a 9 es értékelést !



asd
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...