Ezzel az alapfelütéssel veszi kezdetét a kanadai Red Barrels csapatának legújabb horror agymenése, a The Outlast Trials, ami jó pár évtizeddel a korábbi két játékuk előtt játszódik. Ekkor még a Murkoff Corporation nyíltan, mindenféle következmények nélkül végezhette borzalmas kísérleteit és mivel az agymosást, valamint az agykontrollt elsősorban olyan embereken tesztelték, akiket senki sem hiányolt, ezért korlátok nélkül megtehettek bármit. Mire az önkéntes jelentkezők felfogták, hogy hova is kerültek, már régen késő volt, fejükre fúrtak egy éjjellátót és belökték őket a többi szerencsétlen közé, akik mind tesztről-tesztre haladva keresték a soha nem létező megváltásukat.
Ennek fényében gondolom senkit sem fog meglepni, hogy mi is egy kísérleti patkány szerepében igyekszünk majd túlélni a ránk váró borzalmakat, ezúttal azonban nem leszünk teljesen magunkra utalva az életünkért vívott harcban. A The Outlast Trials ugyanis a korábbi részektől eltérően tartalmaz egy maximum négy fős kooperatív módot, ami első hallásra félelemmel töltheti el a sorozat rajongóit, méghozzá nem is alaptalanul. Számos olyan példát tudunk felsorolni a közelmúltból, amikor az efféle megoldás konkrétan kiherélte a horror játék okozta sokkot és ledegradálta az egészet egy mezei lövölde, vagy agyatlan szaladgálás szintjére. Bevallom őszintén, én szintúgy fenntartásokkal kezeltem ezt a döntést, hiszen így könnyedén elveszhetett volna a sorozatra jellemző becsokizós hangulat, viszont jó pár óra rettegéssel a hátam mögött nyugodtan elárulhatom, hogy most is érdemes lesz bekészíteni magunk mellé pár tartalék alsóneműt.
Ezt a fejlesztők úgy érték el, hogy a kooperatív módot teljesen opcionálissá tették és bár a multit mellőzve a kihívás hatalmasat ugrik, hiszen az ellenfelek száma, valamint a feladatok összetettsége sem igazodik a játékosok számához, aki mindezek ellenére egyedüllétre vágyik, az, ha képletesen is, de megkaphatja. A The Outlast Trials egyébként így mutatja meg igazán a foga fehérjét, mivel többedmagunkkal játszva sajnos a fentebb már vázolt, agyatlan futkározás veszi át a rettegés helyét. Hiába lesz könnyebb a dolgunk, igencsak illúzióromboló, ahogy egy ember menekül a pszichopaták elől, egy másik kulcsokat gyűjtöget, a harmadik feladványokat old meg, a negyedik meg AFK a kör végéig, majd visszatérve pofátlanul learatja a babérokat. Pontosan ezek miatt inkább azt ajánlom, hogy elsőnek mindenképpen egymagatok próbáljatok szerencsét, ily módon betanulva kicsit az igencsak összetett pályákat, amikből bár egyelőre csak három érhető el a korai hozzáférés okán, cserébe viszont próbáról-próbára változhatnak valamennyit.
Ugyan az alaprajzuk minden alkalommal kötött, az elhelyezett akadályok, csapdák és felvehető tárgyak mindig véletlenszerűen vannak kiosztva, így aztán hiába ugrunk bele újra és újra ugyanabba a feladatsorba, nem igazán tudjuk majd teljesen kiismerni őket. Ez utóbbira viszont amennyire csak lehet, törekednünk kell, ugyanis a búvóhelyek, az egérutak, valamint a nyitható, illetve zárható ajtók feltérképezése életeket menthet, főleg, ha egyszerre többen loholnak a nyomunkban. Mivel karakterünk a folyamatos fejlődése ellenére is piszok gyorsan kifullad, rá leszünk kényszerítve a trükközésre, a sötétben való hangtalan lopakodásra és a kiválasztott képességünk megfelelő használatára. Utóbbiból négy különbözőt oldhatunk fel a központi hubként funkcionáló kórházban, ahol karakterünk mellett még a lakrészünket is cicomázhatjuk.
Ezeket a csinosítgatásokat egyelőre kizárólag csak játékbeli pénzért cserébe tehetjük meg, míg a képességek, valamint a különféle módosítók szintünket növelve nyílnak meg előttünk. Bár bizonyos helyzetekben mindegyik hasznos, számomra a falon keresztüli látást biztosító X-ray tűnt a legjobbnak, főleg, hogy az így megjelölt ellenfeleket az összes társunk is látni fogja, ezáltal pedig nem kell nekik odaszólni játékon belül. Ez azért sem elhanyagolható szempont, mivel a játék hangkommunikációs rendszere csak kis körzetben működik, ráadásul, ha ott tartózkodik egy pszichopata gyilkos, akkor simán odavonzhatjuk magunkhoz. Mondjuk a korai változatban még elég könnyű őket kicselezni, hamar feladják a kergetésünket, sőt, sokszor akkor sem bántanak minket, ha az orruk előtt bújtunk be valahová.
Szerencsére ez nem mindig jellemző, de amikor igen, akkor nagyon feltűnő, ahogy az is, hogy bármikor képesek beakadni különféle tereptárgyakba, így iktatva ki őket az adott pálya maradék idejére. Persze könnyű dolgunk ilyenkor sem lesz, mivel egyszerre több beteg gyilkossal találkozunk majd a kihívások során, akik egytől-egyig egyedi képességekkel lesznek megáldva, egyesek pedig akár még a fejünkbe is beférkőzhetnek. Az életünk mellett ugyanis rendelkezünk egy elme szinttel, ami, ha lecsökken, akkor megkattanunk, az aktuális helyszín rémálomba fordul és a korábbi ellenfeleink mellett még egy démonszerű döggel is meg kell küzdenünk. Ilyenkor jön jól a pályákon található felvehető ellenszer, amit elhasználva rögtön kitisztul a fejünk és ismét a valóságban találjuk magunkat.
Ez azonban nem az egyetlen használható tárgy, amit bujkálás közben zsebre rakhatunk, találhatunk még gyógyszereket, az éjjellátónk töltésére szolgáló akkumulátorokat, zárt lakatokhoz való tolvajkulcsot, vagy épp figyelemelterelésre használható üvegeket. Azt viszont, hogy miből mennyit veszünk magunkhoz, érdemes megfontolni, mivel csak három helyünk van, így bizony gyakran döntenünk kell, mi a fontosabb, gyógyulni egy-egy nagyobb saller után, vagy tovább látni a sötétben. Természetesen ez szinte mindig szituáció függő, ráadásul az éppen elfogadott kihívás, valamint annak a szintje is befolyásolhatja, hogy mi lesz hasznos a számunkra az adott körben, bár ennek fontosságát a kooperatív mód ugyancsak a háttérbe szorítja, hiszen többedmagunkkal jóval több tárgyból gazdálkodhatunk egyszerre.
Megvalósítás terén szintén kellemes meglepetés volt a The Outlast Trials, csak pár kisebb bug, valamint furcsa anomália zavart bele az amúgy korrekt összképbe, amiket simán kijavíthatnak a tényleges megjelenésre. Látvány szempontjából hozza a kötelezőt, kellően brutális, fröcsög a vér és szakadnak a belek, ráadásul jól optimalizált, egy RTX 3060 TI társaságában minden gond nélkül futott maximális beállítás mellett, kikapcsolt DLSS-sel és Ray Tracing-gel megtámogatva. Hangok terén ugyancsak kellemes az összhatás, a zenék szépen meghúzódnak a háttérben, a különféle zörejek, valamint az ellenfelek ordibálásai pedig garantáltan barnára festik majd az alsóneműnket. Az elérhető három pályát egyelőre elégnek érzem, főleg a megannyi extra kihívásnak hála, de bízom benne, hogy mihamarabb bővülni fog a felhozatal, mert efféle borzalmakból sosem elég.
Nem akarok hazudni, előítéletekkel a fejemben ültem le a The Outlast Trials korai változata elé, de végül egy gúnyos „na, én megmondtam” helyett egy olyan kellemes meglepetés kerekedett ki az egészből, amire egyáltalán nem számítottam. Azzal, hogy a fejlesztők teljesen opcionálissá tették a kooperatív mókát, tökéletes döntést hoztak, hiszen ezáltal egyszerre szólnak a régebbi Outlast részek rajongóihoz, valamint azokhoz, akik imádnak társaságban borzongani. Természetesen látom a játék hibáit, de mivel a hivatalos megjelenési dátum még a ködbe vész, bőven lesz idejük a fejlesztőknek kijavítani őket, ráadásul szinte biztos, hogy ezek mellett a tartalom is jócskán bővülni fog. A kérdés már csak az, hogy bírjuk-e gyomorral és idegekkel, mert ha igen, akkor nincs más hátra, mint elfogadni a Murkoff Corporation egyszeri és megismételhetetlen ajánlatát, ami garantáltan életünk legvégéig kísérteni fog minket.
A The Outlast Trials egyelőre kizárólag Steam-en keresztül érhető el, méghozzá korai hozzáférésben.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.