Nincs könnyű dolga az embernek a főleg a hangulatra és annak érzékeltetésre építő játékokkal, hisz ezeknél a címeknél a történet, a játékmenet vagy a karakterek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy egy életérzést, egy atmoszférát közvetítsenek a játékos felé. Elsőre a Fall of Porcupine is ilyen, és kár is vitatni, hogy a hangulatiság a játék egyik nagy erőssége. Azonban ez csak a látszat, a játék majdnem minden eleme önmagában is megállná a helyét.
A történet egyértelműen a játék egyik hangsúlyosabb eleme, ezért nem szeretnék túl sokat elárulni róla, nagy vonalakban a helyzet a következő: mi Finley-t, a nem rég Porcupine városkájába költözött fiatal rezidens irányítjuk. Hősünk igyekszik megismerni a várost, az embereket, barátokat szerezni az új környezetben, miközben a munkájában is helyt kell állnia nem csak a betegek érdekében, de a szúrós tekintetű osztályvezető doktornő elismerésének kivívásáért is.
Finley helyzete nem egyszerű, a napi stressz és kihívások rémálmokban ütnek vissza rá, látszólag nem tud sehogy sem megfelelni a jégkirálynő főnökének, ráadásul, kisvárosról lévén szó, a betegágyakba olyanok kerülnek, akiket ismerünk, még ha nem is régóta. A bizonyítási kényszernek és a hajtásnak meg is lett az eredménye, kapkodásunknak hála összeszedtünk egy fejsérülést. Mi a betegszabadság után kapcsolódunk be az eseményekbe, célunk pedig meggyógyítani minden beteget, elmélyíteni a barátságainkat, és megtudni azt is, hogy hogyan is történt a balesetünk.
Fontos leszögezni, hogy a Fall of Porcupine nem nyílt világú játék. A játék során bejárhatjuk a városkát oda és vissza, de mindig van valamilyen feladatunk, ahova siethetünk, ilyenkor pedig a legtöbb útvonalat és opciót elzárja előlünk a játék. Valójában egy lineáris játékról van szó, itt-ott opcionális kalandozással, ami teljes mértékben rendben is van, hisz a narratíva szempontjából jobb döntés ez, mint a parttalan szabadság.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek opcióink, néha buszozhatunk is, de az igazi élvezet, ha gyalogszerrel járjuk be a lakásunk és a St. Ursula kórház közti utakat. Munkahelyünkön liftezhetünk, de használhatjuk a lépcsőházat is, műszakonként három beteget kell ellátnunk, rendszerint más-más minijáték formájában.
A készítők nem rejtették véka alá, hogy a játék az egészségügyi dolgozók mindennapjairól, harcairól, győzelmeiről és kudarcairól akar szólni, és bizony ezt mi is át fogjuk érezni. Láthatjuk, ahogy egy-egy döntésünk milyen következményeket szül napokkal később, hogy egy ártatlannak tűnő lépés milyen súlyos dolgokat eredményezhet. Hiába nem tűnik annak a játék, igenis komoly témákat feszeget: ha egy orvos rossz döntést hoz, akkor valaki meghalhat. Ha jól végzik az egészségügyi dolgozók a munkájukat, akkor elismerést nem kapnak, ugyanakkor a legkisebb hiba is komolyan visszaüt rájuk.
Azt meg kell hagyni, hogy a készítők ügyesen oldották meg, hogy érzelmileg kötődjünk az antropomorf szereplőkhöz, és átérezzük a teknős néni tüdőgyulladásának veszélyét, vagy a kos kollégánk ingerültségét. A városka lakói is emlékezetesek: van itt ex-boxoló kocsmáros teknős, hajléktalan rozmár, kötözködő pitbull, virágboltos kecske vagy épp házsártos, tolókocsis krokodil. Az állatválasztás néha szimbolikus, mint Ralph, a pitbull esetében, máskor viszont látszólag inkább a dizájn volt a szempont, mint Mia, a tehén rezidens kolleginánknál. Érdemes minden szereplővel beszélgetni, mivel minden interakció alkalmat kínál rá, hogy még jobban megismerjük a másikat – csakúgy, mint a való életben. Na persze, van, akinél fölösleges próbálkozni, mint a „bezzeg az én időmben” krokodil bácsi.
Az egyik legfontosabb szereplő viszont maga a kisváros, Porcupine. A maga rozzant, régi házaival, családias hangulatával, mesésen megfestett hegyvidékes erdejével és persze a karakteres városlakókkal. Ez az a város, ahova az ember elmenekülne a nagyvárosi zsongás elől, ahol megállapodna, vagy ahol új életet kezdene. Sajnos, mint minden helynek, úgy ennek is megvannak a maga problémái, és ebből mi is kivesszük a részünket.
A játék gyenge pontjai, mert ilyenek is vannak, azok a minijátékok. Többek között társasjáték formájában bokszolhatunk kártyákkal és dobókockákkal. Ez volt az első pont, ahol a fejemet a kezembe temetve a lovak közé dobtam a gyeplőt, hogy lesz ami lesz. Lehet, hogy eleve az volt cél, hogy veszítsek, azonban a gépnek így is jó 15 percébe került megvernie engem. A legrosszabb, hogy ki sem tudunk lépni belőle, így muszáj végigszenvednünk. A másik ilyen játék a körökre osztott kocsmai bunyó életerő és manna csíkokkal. A körülményekre való tekintettel be lehet tudni minden félresikerült lépést az elfogyasztott piának, azonban szinte teljesen lutri, hogy a gyógyító képesség az életünket vagy a varázserőnket tölti-e vissza, vagy a támadásunk mikor sebez és mikor gyógyít minket. Szerencsére vannak jók is, mint például a diagnosztikai és terápiás játékok (igaz, a sebkötözésnél úgy éreztem, hogy túl kevés ujjam van), vagy a hógolyó csata Karllal, a kossal. Utólag bánom, hogy a minijátékok nehézségét nem vettem lejjebb, mivel erre is van lehetőség.
A játék relatíve bug mentes, azonban az a néhány, amivel találkoztam a közel 12 órás játékidő alatt, az pont a továbbhaladást gátló hiba volt, például Finley nem reagált az irányításra. A fejlesztők már javították a hibák nagyját, de ettől még keserű szájízt hagyott maga után, hogy a következetlen auto mentés miatt egy teljes napnyi előrehaladásom ment a kukába.
Hálistennek ezek a kizökkentő dolgok ritkák, így könnyen elmerülhetünk úgy a látottakban, mint a zenében. A kézzel festett, enyhén impresszionista festményeket idéző háttereket a laza, nyugodt, néha melankólikus ütemek, vagy épp a meditatív chill-hop/lo-fi zene lüktetése egészíti ki.
A Fall of Porcupine-nak nem áll olyan jól, amikor megpróbál más lenni, mint ami: egy késő nyári séta eső után, a sárguló fák alatt, miközben az álmos nap lenyugodni készül a domb mögött, fejünkben pedig az aznapi döntések súlya és következménye kavarog. Ha ez az, amit keres valaki, akkor nem fog mellé nyúlni, az egy-két gyengébb minijátékot pedig meg lehet neki bocsájtani.
A Fall of Porcupine 2023. június 15-én jelent meg PC-re, Xbox One-re, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switch-re, mi PC-n teszteltük a játékot.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.