Hogy minden laikus jól értse a fenti állítás jelentőségét, elmondjuk, hogy közel ötven éve Tobe Hopper rendező egy időtálló mozit hozott össze, amely kikövezte az utat a slasher műfajának. A Gun Interactive jól tudta, hogy a filmben látottak szinte egy aszimmetrikus multiplayer játék iránt kiáltanak, látván a Friday 13th: The Game és a Dead by Daylight hasonló alaphelyzetét és sikereit. Szerencsére ehhez meg is találták a legjobb fejlesztőt: a Sumo Digital csapata nem vette félvállról a munkát, az egész végeredményről süt a film hátborzongató szellemisége.
Ahogy arról már a korai próbaverzióról írt cikkünkben beszámoltunk, a stúdió csavart egyet a műfajban látott leosztáson: a meccsek során három gyilkos ered négy tinédzser nyomába a filmekben látott helyszíneken, és nem csupán a kannibálcsalád tagjainak, de az áldozati báránykáknak is össze kell dolgozniuk a sikerért. Amit egyik oldalon sem adnak könnyen, főleg úgy, hogy prédaként játszva a korábbi beidegződéseinket dobhatjuk a kukába, hiszen már nem csak egyetlen gyilkosra kell fókuszálnunk menekülés közben. Ez a 4v3-as felállás remekül működik a gyakorlatban, bár kell hozzá jó pár lefutott kör, mire ráérzünk a mechanikára, de ez melyik játékban nincs így?
Maradjunk egyelőre a tiniknél! Az összeverődött átutazók kompániája meglehetősen vegyes, és számomra kevésbé szerethető arcokból állt, tipikusan arra születtek, hogy jajveszékeljenek és ijedt fejet vágjanak. Cserébe viszont rendkívül mozgékonyak, jobban futnak, mint a nagy és lomha Bőrpofa. Idejük nagy részében zárakat törnek fel és kutakodnak, tevékenységük nagy zajjal jár, ami könnyen felhívhatja a gyilkosok figyelmét arra, hogy merre matatnak a térképen. Ha viszont össze is futnak Sawyerék marasztaló tagjaival, akkor sincs baj, ha ügyesek, kivághatják magukat a karmaik közül, ezzel némi időt nyerve.
A család tagjaiként játszva főleg az áldozatok hollétének megfejtésével, bekerítésével és gyengítésével telik az idő - a brutális kivégzéseket mindegy jutalomként foghatjuk fel az elvégzett munkánként. Bőrpofa láncfűrészével elpusztíthatja a fedezékeket, míg a többiek vért gyűjthetnek a pályákon található zsákokból és tinik sebeiből, amivel aztán a nagypapát itathatják meg, aki ezután mintegy szonárként be tudja határolni a fiatalok hollétét, ha pedig már nem szomjas, pontosan meg is jelölheti őket. A pecheseknek így aztán nem lesz hová bújni, ki lesznek szolgáltatva a fiúk kisded játékainak.
Nyilván a játék elején, kevés tapasztalattal csupán a szerencsén múlik a kiút, ám a korrekt jutalomrendszernek hála idővel egyre több speciális, fejleszthető képesség és buff üti a markunkat, valamit olyan loadoutokat állíthatunk össze, amelyekkel teljesen a mi stílusunkra formálhatjuk a karaktereket. Ezeket a jutalmakat fokozatosan nyithatjuk meg, idővel rengeteg extra közül választhatunk a meccsek elején, bár arra nincs garancia, hogy ott és akkor ezekre szükség is lesz. De maradjon is kiszámíthatatlan a játék, lévén akkor szökik fel a pulzus!
Nagyon jól hangzik leírva, hogy miben lehetünk jobban a meccsek során, de ember legyen a talpán, aki a feszült pillanatokban arra gondol, hogy most ezt a képességet nem ártana elsütni. Igaz, hogy szöveges formában a készítők elmagyarázzák az alapokat, de hiányzik egy delejes oktatómód, ahol mondjuk botok ellen mérettetnénk meg magunkat, mielőtt online vizekre eveznénk. Szóval a The Texas Chain Saw Massacre nem bánik kesztyűs kézzel az aszimmetrikus műfajjal ismerkedőkkel, nehéz és idegölő belerázódni, de ha sikerül, elképesztő izgalmakat tartogat.
Az online játék is csak akkor élvezetes, ha barátokkal játszunk, akikkel folyamatosan kommunikálva, összedolgozva, az ellenfelek helyzetét folyamatosan megadva, nyerhetjük meg a meccseket. Idegenekkel ez sokszor lehetetlen, hiába írja ki a játék, hogy éppen kit kaptak el vagy hol nyitottak ki egy ajtót. Noha a partnerkereső kicsit lomha, a netkódban nincsenek eget rengető hiányosságok, kapcsolódási problémákkal is csak ritkán találkoztam.
A rivális Dead by Daylighttal szemben ugyan frissnek hat a játék, van értelme a megnyitható képességeknek, de nyilván itt nem számíthatunk komolyabb tartalmi bővítésekre. A három pálya és az 5-5 karakter pedig egy idő után kevésnek hat majd, a fejlődésünk egyszer véget ér. Ha pedig új gyilkosok lépnének porondra, akkor már a filmmel mennének szembe, ami szintén nem jó ötlet, a folytatások licencével pedig nem rendelkeznek.
Azok számára, akik rajonganak a hasonló multis horrorjátékokért, a The Texas Chain Saw Massacre bőven az elfogadható kategóriába esik, bár nem hinném, hogy a kedvenceiktől azért megválnának a kedvéért. Ha viszont a film rajongója vagy, akkor szélesebb lehet a mosoly az arcodon, hiszen az egészről süt az ismerős atmoszféra és az ehhez párosuló vérgőzös prezentáció, amiért virtuális pacsit küldök a Sumo Digital srácainak.
A The Texas Chain Saw Massacre PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re jelent meg. Mi PC-n teszteltük.
Kapcsolódó cikk
A Resident Evil 7 jutott eszembe, mint hasonló környezetben játszódó single horror.
Pedig ha nem is a világ legjobbját de egy tisztességes singlet lehetne e világban csinálni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.