The Cub teszt

Link másolása
Milyen lesz a világvégét követve, hogyan fog kinézni utánunk? Kopár és szürke és csendes lesz? Kihalt? Nem lehetne inkább színes és pulzáló és dallamos? Különleges? Egy csipet reménnyel, talán újrakezdéssel megfűszerezve.

Sajnos sokan hajlamosak vagyunk a mobiljátékokat egy egyszerű kézlegyintéssel lerendezni, gondolván, hogy ezekben az apró, rövid alkotásokban nincs annyi munka, és így nincs annyi tartalom sem, mint nagyobb testvéreikben. Pedig legyen szó akár egy egy-két órás kompakt csomagról, vagy egy világokat átölelő epikus kalandról, élményt teremteni mindenképpen nehéz. Erre a bonyolult feladatra pedig szerencsére sokan vállalkoznak, például a belgrádi székhelyű Demagog Studio. Az alig húszfős társaság eddigi játékai vagy elérhetőek egyszerre mobilon és a fő platformokon is - Golf Club Nostalgia - vagy még várják, hogy kilépjenek a Netflix mobilos kereteiből - Highwater -, így a most tesztelésre került játékuk, a The Cub az első, amiről elmondható, hogy kihagyja a kis képernyőt, és egyből a nagyoknál támad.

A stúdió eddigi három játéka mind egy univerzumban játszódik, egy esemény köré van felépítve: a Nagy Ökológiai Katasztrófa köré. Aztán ezek az élmények ilyen-olyan módon össze is kapcsolódnak, egyik jobban is mint a másik. A The Cub pár évvel a világvége után veszi fel a fonalat. Mi a címszereplő Kölyök bőrébe bújunk a kaland során - az alkotók meg is jegyezték A dzsungel könyvét mint ihletforrást. A Kölyköt kétdimenziós pályákon vezényeljük végig, közben megismerjük a program világát, annak múltját és jelenét, nem várt üldözők elől kezdünk el menekülni, és leküzdjük az elénk állított, változatos nehézségű akadályokat, vagy egyszerűen átéljük a pillanat hangulatát.

A műfaj tehát egy 2D-s platformer, szintén az alkotók bevallása szerint a Donkey Kong nyomán. A játék nehézsége, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy ügyességi része az ugrásmechanika elsajátításában rejlik. Meg kell tanulnunk, rá kell éreznünk a rövid és hosszú ugrás ívére, arra, hogy mikor érdemes a duplaugrást használni. Persze messze nem egy Ori and the Blind Forest bonyolultságára kell számítani, pixelpontos ugrásra nincs szükség, de egy bizonyos kihívás így is megbújik a játékmenet mögött, főleg úgy, hogy minden veszélyforrás azonnali halált okoz. Megijedni azonban nem érdemes, a checkpointok rögtön az akadályok elé dobnak vissza minket. Egymást váltják a könnyed, ugrálós szegmensek, a reflexeinket és ügyességünket próbára tevő feladatok, és akad egynéhány memorizálandó kihívás is. Néha pedig egyszerűen a megteremtett atmoszféra hatására kell mozognunk.

A változatosságnak és a szándékosan eltérő nehézségeknek köszönhetően nem is fullad monotonitásba a játék. Ez annak is köszönhető, hogy rövid, alig húszperces fejezetekre van bontva a történet, így könnyen fogyasztható, kompakt, nagyszerűen megtervezett élménydarabkákat kapunk. Ha valakinek ez mégis kevés lenne, számukra jó hír, hogy bőven akad gyűjtögetnivaló is, bár ezen a téren kissé csalódást keltő a The Cub. A könyvek, újságok, hátrahagyott üzenetek és egyéb felszedhető dolgok túlnyomó többsége az utunkba lett letéve, keresgélni csak minimálisan kell. Sőt, tapasztalt játékosoknak teljesen egyértelmű lesz, mikor kell itt-ott balra tenni pár lépést az adott tárgyért, de ezek is elenyészőek. Ráadásul habár elsőre igen szimpatikus módon kritizálják ezek a felszedhető dolgok a kapitalizmust, a vállalati struktúrákat és beszélnek az osztálykülönbségekről, hamar kiderül, hogy szinte az összes csak erről szól, így hamar unalmassá, erőltetetté válnak.

Hatalmas szerencse, hogy a játék hangulatát mindez nem befolyásolja! A Kölyök az első fejezet végén talál magának egy asztronauta sisakot melyen keresztül fog egy rádióadást. Nem fogom elárulni, hogy milyen rádió ez, csak azt, hogy a vele megteremtett atmoszféra valami elképesztő! Az audiovizuális összhatás, a tájak történetmesélése és grandiózussága, a csend és a hangerő váltakozása, és maga a cselekmény egy, valami hihetetlenül jól összeillesztett élménnyé áll össze. A rádióadás műsorvezetőjének és a Kölyöknek a fejezetek közti szinkronja rendkívülire sikeredett. Egy élmény hallani és hallgatni őket, nem is beszélve a zenékről, melyek a pillanatot teljes erejükkel csapják a gémer arcába! A játék minden mozzanata játszik az ember kedélyállapotával, szinte löki előre, csak tovább, hogy még többet átéljen ebből. Már az első fejezettől kezdve olyan mintha a játékos vízen, a hullámok hátán feküdne, hagyná, hogy dobálja a szelíd vagy éppen erősebb hullámok, közben hallgatja a dallamokká vált morajlást, míg a Nap táncoló színkavalkádot varázsol a csukott szemhéjára. A Demagog Studiónak sikerült egy nagybetűs élményt letenni az asztalra.

Nem szeretek egy játék hosszával érvelni egyik oldalra sem, ha egy alkotás jó, akkor annak olyan hosszúnak kellett lennie. De most kivételt teszek, mert a The Cubbal még bőven játszottam volna az után a két és fél óra után is, hogy befejeztem, hisz nagyszerűen éreztem magam a világában, amíg tartott. Azonban egy lezárt, kerek egészet kaptunk, így igazából egy rossz szavam sem lehet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a stúdió mobiljátékokkal kezdte, csak most merészkedett a nagyobb vízbe. Így abban bízom, hogy pár fejlesztés múlva már nagyobb, de minőségben legalább ilyen kaliberű alkotásokat kapunk tőlük. De ha megmaradnak a rövidebb játékoknál, akkor sem leszünk kevesebbek semmivel.

A The Cub megjelent PC-re, Nintendo Switch-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re. Mi PC-n teszteltük.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...