Mullet Mad Jack teszt

Link másolása
A Mullet Mad Jack egy vérgőzös, eszméletlen tempót diktáló akcióorgia, ami hiába szalad át rajtunk olyan gyorsan, mint egy aluljárós gyros, sokkal több nyomot hagy bennünk, ráadásul az élmény is jóval kellemesebb lesz a végén.

2090-ben egy olyan neonfényes, klasszikus animék által ihletett világban járunk, ahol főszereplőnk, az ügyeletes menő arc fegyvert ragad, hogy megmentsen egy szexi infulenszer csajt, akit a Nakamura Plaza toronyház legtetején tartanak fogva. A cyborg milliárdosok sajnos nem értenek a szép szóból, így nem tehetünk mást, minthogy emeletről emeletre haladva pucoljuk ki a teljes társulatot, ráadásul mindeközben még az idővel is versenyt kell futnunk. Az általunk rendezett vérfürdő ugyanis nagyobb visszhangot kap a kelleténél, emiatt pedig felfigyel ránk egy meglehetősen furcsa showműsor, aminek keretein belül nemcsak azt várják el tőlünk, hogy a lehető leggyorsabban öljünk, ily módon szolgálva ki a nézők kívánalmait, hanem mindezért cserébe még jutalmaznak is minket, méghozzá nem kisebb trófeával, mint a saját életünkkel.

Itt tehát nem lesz időnk piszmogni, mert ebben a versenyben csak első helyezett létezik, mindenki más meghal. Mindez úgy ölt testet a játékmenetben, hogy míg a jobb kezünkben valamilyen fegyvert markolászunk, addig a balban egy mobiltelefont tartunk, ami mindig mutatja az aktuális állapotunkat. Alapból tíz másodpercünk lesz a halálig, azonban ezt folyamatosan vissza tudjuk tölteni, amihez, nem meglepő módon az kell, hogy öljünk, öljünk és persze öljünk. A választott nehézségtől függően több másodperc is jár egy-egy cafatokra lőtt holtestért, amik aztán rögtön jóvá is íródnak az okoseszközünkön, ezáltal tartva életben minket. Itt jegyezném meg, hogy a „legkönnyebbnek” hazudott beállításon ez a visszaszámlálás kikapcsolható, viszont, mivel ilyenkor csak és kizárólag a közelharci fegyverekkel bevitt kivégzések, valamint az itt-ott fellelhető ital automaták töltenek életet, ezt a lehetőséget sokkal nehezebbnek éreztem, mint azokat, ahol rá vagyunk kényszerítve a pörgős haladásra.

És amikor azt mondom, hogy pörgős, az valóban úgy értendő, ugyanis a Mullet Mad Jack olyan eszméletlen tempót diktál, ami valósággal beleprésel a székbe. A rövid, nagyjából 1-2 perces véletlenszerűen generált szintek alatt szinte felocsúdni sem lesz időnk, mert a túlélésünk érdekében nem szabad bámészkodni, csak tövig nyomni a W-t és szórni az ólmot, ahogyan a csövön kifér. Ehhez egyébként több különböző fegyvert vehetünk igénybe, melyeket egytől-egyig élmény forgatni, legyen szó akár egy pörgős, de pontatlan gépfegyverről, vagy éppen egy lomha, de bődületes pusztításra képes shotgunról. Ezek közül mindig csak egy lehet nálunk, a fejezetek kezdetén azonban mindig a kispisztolyunkkal startoltatnak el minket, amit aztán a szintek között cserélhetünk le, feltéve persze, ha kapunk jobb opciót a három felkínált perkkártya közül. Ezeken a pontokon nemcsak cserélni tudjuk a nálunk lévő felszerelést, hanem akár fejleszthetjük is azt, sőt, olyan egyedi módosítókra is szert tehetünk, mint például a gyorsabb futás, a falról visszapattanó golyók, vagy épp a 90-es évekbeli főhős, aminek hála Jack mindenféle kikacsintással megfűszerezett egysorosokkal fogja konstatálni a vérrontásunkat.

Erre lesz is bőven alkalma, mivel összesen tíz fejezeten kell keresztül gyilkolnunk magunkat, amik az utolsó párat leszámítva ugyanennyi emeletből is állnak, azaz próbálkozásonként általában tízszer választhatunk majd a felkínált három lehetőség közül. Pontosan emiatt érdemes alaposan megfontolni, hogy az aktuálisan használt fegyverünkhöz mi illik igazán, mert ezáltal rengeteget könnyíthetünk, vagy rosszabb esetben nehezíthetünk a saját dolgunkon. Persze, ez kezdetben kizárólag a szerencsén fog múlni, azonban később a főellenfelek legyőzésével feloldhatunk olyan permanens bónuszokat, amik lehetővé teszik a kártyák újrapörgetését, illetve egy-egy lap halál utáni megtartását is. Utóbbira főleg a játék rougelike mivolta miatt lesz szükség, mivel, ha beadjuk a kulcsot, akkor amellett, hogy rögtön visszakerülünk az adott fejezet legelső szintjére, még az addig begyűjtött kártyáinknak is búcsút inthetünk. Ilyen esetekben hatalmas lökést adhat az újrakezdéshez egy-egy felpimpelt fegyver, vagy épp egy olyan fajsúlyos módosító, mint például a teljes sav-, illetve lávaellenállás.

Ezek a környezeti elemek a történet előrehaladtával egyébként automatikusan bekerülnek a szintekre, így aztán a játék végére valódi akadálypályákon érezhetjük majd magunkat. Szerencsére azonban az effajta kellemetlenségek nemcsak ránk, hanem az ellenfelekre is veszélyesek, ezt kihasználva pedig egy jól irányzott rúgással rögtön a halálba taposhatjuk őket. Pörgő ventilátorok, szabadon cikázó villanyvezetékek, hatalmas szakadékok és aláaknázott területek várják azokat a hullajelölteket, akik voltak olyan hülyék, hogy a közelben verték le a sátorfájukat és még akkor sem tágítottak onnan, amikor egy számukra teljesen ismeretlen őrült, vérben forgó szemekkel behatol az intimszférájukba. Ha már itt tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy fejezetek közben nemcsak a pályaelemek, hanem az ellenfelek, illetve a kiválasztható perklapok felhozatala is bővül, sőt, a tizedik szinten található bossok sem egykaptafára készültek, valamelyiket például körökre osztott harcrendszerben kell legyőznünk, míg más a kő-papír-ollóra esküszik.

Az ilyesfajta túltolt humor az egész játékra jellemző, ráadásul ezek mellett még számtalan popkulturális utalást is kapunk, amik egytől-egyig betalálnak. Ezt a könnyed hangulatot pedig remekül támogatja meg a látvány, valamint a hangzás, amik összesége egy olyan, elképesztően stílusos megvalósítást kölcsönöz a Mullet Mad Jacknek, amit egész egyszerűen nem lehet nem imádni. A 80-as, 90-es évek animéit megidéző látványvilág és a Syntwave, valamint Retrowave zenék valósággal lerobbantják a fejünket a helyéről, sőt mindezt nemcsak a játékban, hanem a piszkosul menő átvezetőkben is megtapasztalhatjuk. A széteffektezett videók összes pillanata azért ordít, hogy poszterként kinyomtatva a szobánk falára ragasszuk őket, aminek egyetlen szépséghibája csupán annyi, hogy hiába örökítjük meg a képeket, a csodálatos szinkron nem tarthat velük. Külön öröm, hogy mindez az élmény már magában a menüben elkezdődik, ahol a sztori, valamint az Endless Mode mellett a virtuális dobozba csomagolt manualra is ajánlott ránézni, mert azt végigpörgetve nemcsak a játékról tudhatunk meg többet, hanem ezáltal egy teljesen új fegyverre is szert tehetünk.

Hiába azonban az elképesztően élvezetes pusztítás, a különböző szintek, valamint ellenfelek darabokra szaggatása, ha mindeközben akad pár olyan probléma, ami ennyi remekbeszabott játékelem mellett sajnos sokkal jobban kitűnik. Az egyik ilyen a hossz, hiszen nehézségi szinttől függően nagyjából pár óra alatt a történet végére érhetünk, amit követően nem marad más számunkra, csak az újbóli végigjátszás és az Endless Mode okozta ranglistás örömök. Persze, a nyomott árcédula és a véletlenszerűségből fakadó folyamatos változók némi vigaszt nyújthatnak a számunkra, azonban ez még ezekkel együtt is hihetetlenül kevésnek érződik. Azért így is akad pár olyan pillanat, amikor a Mullet Mad Jack érezhetően dolgozik a játékidő mesterséges elnyújtásán, ami leginkább a különféle platformer részeknél érződik igazán. Ugyan az irányítás kellően reszponzív és az akrobatikus kunsztok abszolválása sem okozhat gondot, az ellenfelek helyezkedése okán könnyedén lezúghatunk a biztos halálba. Emiatt aztán ajánlott az ilyen szegmensek előtt már jó előre kitisztítani a terepet, nehogy egy kóbor cyborg letaszítson minket a mélybe, viszont ez a fajta körültekintő szemlélet alaposan megtöri a pörgős tempót, ráadásul az életmásodperceinkre sincs túl jó hatással.

Effajta kellemetlen pillanatok szerencsére nem sokszor fordulnak elő, sőt, a véletlenszerűségnek hála volt olyan fejezet, amikor a tíz szint alatt egyszer sem kellett a szakadékok felett lavíroznom, aminek hála végre megkönnyebbülve koncentrálhattam a valódi feladatomra, a helyi lakosok populációjának minél gyorsabban történő csökkentésére. Ebben pedig a Mullet Mad Jack abszolút nem okoz csalódást, hiszen a kaotikus és eszeveszett tempót diktáló játékmenete, a gyönyörű, retro animéket idéző megvalósítása, valamint az adrenalinpumpáló dallamai olyan, szinte tökéletes elegyet alkotnak, amiről egész egyszerűen nem lehet nem szuperlatívuszokban beszélni. Lehet, hogy nem tart sokáig, de amíg igen, addig garantáltan imádni fogjuk, akárcsak a bevezetőben már emlegetett aluljárós gyrost, amiről szintén tudjuk, hogy hamar meglesz a böjtje, de ennek ellenére néha-néha azért rámozdulunk, mert az íze semmihez sem fogható. 

A Mullet Mad Jack május 15-től elérhető PlayStation 5-ön, Xbox Series X-en, Nintendo Switch-en, valamint PC-n. Mi utóbbin teszteltük.

1.
1.
Nothing
Tetszik a vizuális stìlus, a synthwave is az egyik kedvenc műfajom, de ez az őrült speedrunner rohanás Epilepszia Cityben abszolút nem jön be. Olyan, mint egy evőverseny, ahol a kedvenc kajádat kapod, de nincs időd kiélvezni az ízeket, csak lapátolod magadba ész nélkül.

Vagy csak szimplán túl öreg vagyok már ezekhez. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...