Mielőtt azonban a bevezető, valamint az értékelődoboz láttán legyintene valaki, inkább ne tegye, mert a JDM: Japanese Drift Master egy remek kis autóversenyzős játék, ami érezhetően hatalmas odaadással készült, ugyanakkor nem lehet szemet hunyni afelett, hogy jelenlegi állapotában a háttérben megbúvó technika egész egyszerűen értékelhetetlen (szerencsére a 10 (!) GB-os első napos patch némileg azért javított valamicskét ezen). A fejlesztőknek ugyanis egyáltalán nem sikerült megszelídíteni az Unreal Engine 5-ben rejlő fékevesztett energiát, aminek eredményeképpen folyamatos, szűnni nem akaró akadások mellett fedezhetjük fel a gyönyörű Japán helyszínekből összeollózott Guntama úthálózatát. Ráadásul mindezt grafikai beállításoktól függetlenül, kikapcsolhatatlan felskálázással együtt képes prezentálni nekünk, aminek hála az esetek többségében valódi kínszenvedés lesz az úton tartani az agyontuningolt fenevadakat.
Amikor viszont nagy ritkán elvonulnak a viharfelhők, akkor minden megváltozik, elkezdjük érezni a zene lüktetését (többféle rádióadó is van), a cseresznyefavirágok és a füstölgő gumik semmihez sem fogható illatkavalkádját, majd pedig mindezektől megrészegülve kilinccsel előre, tövig nyomott gázpedállal vágódunk bele a következő beláthatatlan kanyarba, lesz, ami lesz. Leírhatatlanul gyönyörű ez az érzés, aminek átélését követően szinte biztos a rabjává fogunk válni, hogy aztán újabb és újabb adagok reményében egészen addig hajtsunk tovább, ahonnét már nincs visszaút. Odáig azonban nem ülhetünk ölbe tett kézzel, meg kell ragadnunk a kormányt és a kéziféket, hogy aztán a játék főszereplőjéhez hasonlóan mi is bizonyíthassuk a rátermettségünket. Azt, hogy méltóak vagyunk mindarra a tiszteletre, amit az utakon, illetve a történetet tovább lendítő, kézzel rajzolt manga oldalain vívhatunk ki magunknak.
A sztori egyébként nem váltja meg a világot, tipikus autóversenyzős toposz, ahol egy nevesincs kívülállót alakítva kell lenyomnunk a helyi arcokat. Az így szerzett pénzből aztán egyre durvább kocsikat vásárolhatunk magunknak, amiket a szintünktől függően idővel agyon is tuningolhatunk. A felhozatal mindkét esetben eléggé impozáns, ráadásul a verdák között számos valódi márka is megbújik, így aztán akár olyan klasszikus szörnyetegekkel is száguldozhatunk, mint például az 1999-es Nissan Skyline R34 V-Spec II, a 2002-es Subaru Impreza WRX STI, vagy épp a szintén 1999-es Mazda RX-7. Ez természetesen magával vonzza azt, hogy törésmodellről ne is álmodjunk, de kis ár ez mindazért a csodáért, amit egy ilyen fenevad volánja mögött átélhetünk. Utóbbit pedig nyugodtan lehet szó szerint érteni, mivel a temérdek kameraállás között megtalálhatjuk az elképesztően részletesen kidolgozott belsőnézetet is, aminek elemeibe szintén bele tudunk kontárkodni a tuningműhelyben.
A lehetőségeink tárháza tehát majdhogynem végtelen, az viszont már más kérdés, hogy mindezekre nem igazán lesz szükségünk a történet végigjátszásához, mivel a túlságosan tágra szabott idő-, illetve pontszámkorlátok (a kulcs az ütközés nélküli szorzónövelés), valamint a mesterséges intelligencia teljes hiánya miatt fájóan könnyedén abszolválhatóak a futamok. Én konkrétan a játék első felét az alap kocsimmal teljesítettem, méghozzá mindenféle tuning nélkül, amikor pedig már kezdtem érezni a korlátait, addigra annyi pénzt gyűjtöttem össze, hogy mindenféle probléma nélkül meg tudtam venni a legdrágább elérhető autót. Sokat segíthetne ezen, ha feljebb csavarhatnánk a nehézségi szintet, azonban a megjelenés előtt ilyen még egyáltalán nem volt a játékban, kizárólag csak a vezetési modellt állítgathatjuk árkád és sim között, ami jópofa, de ugyebár a többi versenyzőre ez semmilyen hatással sincs.
Ráadásul ez az agyhalott vezetői attitűd nemcsak a pilótákban fedezhető fel, hanem a forgalom további szereplőiben is, aminek hála összevissza indexelnek, az autópálya kellős közepén próbálnak meg lebűntetőfékezni minket, de az sem ritka, hogy egész egyszerűen csak ránk húzzák a kormányt. Igencsak kellemes pillanatok ezek, főleg, mivel az ütközések fizikája kifejezetten borzalmas lett, így aztán az ilyesfajta találkozók után rendszerint magatehetetlenül pattogva és pörögve zúgunk be a közeli rekettyésbe. Annyi szerencsénk azért akad, hogy a fentebb már emlegetett katasztrofális mesterséges intelligencia okán nem igazán tudnak lehagyni minket a többiek, ha viszont valamiért mégis megesne velünk ez a csúfság, akkor sincs nagy gond, mert bármikor újrakezdhetjük az adott versenyt. Arra ugyanakkor érdemes felkészülni, hogy a hiányos optimalizáció a töltési időkre is kiterjed, emiatt pedig gyakorta SSD esetében is hosszú másodpercek telhetnek el, mire ismét a rajtvonalnál találjuk magunkat.
Ott, ahol egyébként nem kizárólag csak driftelni fogunk, hiszen időnként a sebesség sokkal fontosabb lesz, mint a csúszkálva összeszedett pontszámok, sőt, a későbbiekben még gyorsulásokon is részt vehetünk, ahol a tökéletesen időzített váltás kapja majd a főszerepet. Bár a sztorimód nagyjából 5-6 óra alatt kivégezhető, szerencsére utána se maradunk tennivalók nélkül, sebességkapuk, egyedi kihívások és extra versenyek szolgáltatják a stáblista utáni teendőinket, ami egyelőre ugyan elég karcsú (a fejlesztők már most bejelentettek pár extra tevékenységet a megjelenés utánra), de azért így is ki lehet velük némileg tolni a játékidőt, feltéve persze, ha elkap minket a játékból áradó hangulat. Az biztos, hogy nem lesz könnyű ellenállni ennek a kísértésnek, mert a folyton rakoncátlankódó GPS ellenére van valami megmagyarázhatatlanul csodálatos ebben a hatalmasra duzzasztott, szabadon bejárható, minden időjárási körülmény és napszak közepette tündöklő japán Mennyországban, ahol egymást érik a meghódításra váró szerpentinek.
A potenciál tehát megvolt a JDM: Japanese Drift Masterben ahhoz, hogy betöltse a Need for Speed: Undergroundok óta fennálló tuningűrt, sajnos azonban jelenlegi állapotában erre esélye sincs. Hiába ugyanis a gyönyörű környezet, a részletesen kidolgozott autók, a hamisítatlan japán anime hangulat, valamint a fülbemászó zenei lista, ha mindezt csak nagyritkán tudjuk kiélvezni a csapnivaló optimalizáció és a nemlétező mesterséges intelligencia miatt. Remélem, a fejlesztők kitartanak mellette és gatyába tudják rázni ezt a motorikusan kevésbé szuperáló gyöngyszemet, mert ránézésre elég lenne csupán pár helyen belenyúlni a meghajtásba ahhoz, hogy a külcsíne mellett végre a teljesítményével is lenyűgözhesse a nagyérdeműt.
A JDM: Japanese Drift Master május 21-től érhető el, méghozzá kizárólag PC-n.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.