Haragszom az EA-re. Nem csak amiatt, amit a DICE-szal csinált, melynek nyomán több kulcsszereplő hagyta ott a svéd stúdiót, hanem ahogy a Battlefield-szériát kezelte az utóbbi években. Kezdve azzal, hogy sorsára hagyta az utolsó elfogadható rész, a Battlefield V játékosbázisát, kiszolgáltatva a csalók kénye-kedvének, hogy aztán kiszúrja a rajongók szemét egy összefércelt Battlefield 2042-vel, amit senki nem kért, herótunk van a futurisztikus hadviseléstől. A megjelenés után már késő volt tüzet oltani, hiszen további évekbe telt, mire végre játszható formába került a 2021-es rész, ami érthetetlen, hiszen a játékiparnak már van egy hangsúlyos fegyvere az ilyen húzások elkerülésére.
Ez a korai hozzáférés lehetősége a veteránok számára, akik tudják, mi kell nekik, tisztában vannak vele, hogy mi teszi a BF-et naggyá és egyedivé. Könyörgöm, ne az üzleti tervekkel, piackutatásokkal dobálózó, a részvényesek kívánságait szem előtt tartó öltönyösök kezében legyenek a kreatív döntések, mert az soha nem vezetett jóra! Ez lett a Battlefield 2042 veszte is, melynek fejlesztéséből kizárták a rajongókat, és már az EA is jól tudja, hogy ha nem szeretnék, hogy a Battlefield IP úgy eltűnjön a süllyesztőben, mint a vállalat többi címe Dragon Age-estől, Need for Speedestől, akkor radikális változásokra van szükség.
Csinálják azt, amihez mindig is értettek
Olyan változásokra, amik mindvégig ott voltak az orruk előtt, csak nem akarták meglátni. Amikor már igen, megszületett a Battlefield Labs, melynek köszönhetően a korai alfatesztektől kezdődően formálódhatott olyanná a Battlefield 6, mint ahogy most ismerjük; ehhez négy stúdió együttműködésére is szükség volt, ám mindennél többet számítottak a korai tesztelők visszajelzései. A kezdeményezés meghálálta magát, és ugyan az EA app megtréfálta az előrendelőket a megjelenés napján (sokan nem tudtak időben hozzáférni a játék tartalmához), ez csak pár óra erejéig áll fent, végül minden eddiginél simább rajtot vett a BF6.
Már most olyan egységes csomaggal van dolgunk, amely közrefogja a legkedveltebb játékmódokat és minden olyat, ami tökéletesen visszaadja a széria valódi esszenciáját, ami miatt soha nem tudott kikopni a köztudatból. Persze időközben jöttek a kínaiak, az EA fejére nőttek annak töketlensége miatt, de őszintén szólva hiába élvezetes móka egy Delta Force, csak egy gyanúsan AI-generált utánzat egy BF6 mellett. Noha a kampánymóddal kezdtem a shooterrel való ismerkedést, az csak egy gyorsan letudható, lineáris, egyetlen gombnyomással uninstallálható porció lett, ami nem mert kilépni a komfortzónájából. Áldom az eget, hogy a multiplayer sikeresen visszarántott a valóságba, amitől visszanyertem a hitemet a Battlefieldben.
Amikor egy 64 fős Conquest betöltődik, és elindul a foglalás, elszáguldanak melletted a csapatszállító járművek, a fejed felett hangrobbanást idéz elő egy vadászgép, egy helikopter pedig folyamatosan szórja a rakétákat egy olyan épületre, ahová bevették magukat a camperek, már tudod, hogy jó helyen vagy. Mindent ellep a füst, komplett házoldalak robbannak fel melletted, mindenki ordibál, teljes a káosz. Ám az igazi veteránok még ebben is meglátják a szabályosságot és a taktikai lehetőséget. Lehet, hogy a lobby többsége azt se tudja, mihez kezdjen, fél perc alatt földbe áll egy helikopterrel, mert képtelen megfelelően irányítani azt, de legfőképpen nem ízlik nekik a csapatmunka. Ez a rosszabbik oldala a BF-nek, ám van egy másik is, amikor olyan szerverre kerülünk, ahol a többség érti a dolgát, a hétvégi játékosok pedig gyorsan lemorzsolódnak sikerélmény híján. A nagy tömeg ereje itt is megmutatkozik - ne ijedj meg, amikor az elején csak kapkodod a fejed, fogalmad sincs melyik pontra rohanj és újoncként nem látod át az egészet. Át fogod majd, csak adj időt magadnak, később simán tudsz reagálni bizonyos helyzetekre, nem fogsz elbújni, amikor egy tankkal állsz szemben, tudni fogod, hogy melyik kasztra és kütyüre van szükség a pontszerzéshez. És ami a legfőbb: végre megtanulsz egy squad tagjaként működni.
A kasztok szabadságának ára van
Több kérdést vet fel a kasztok szabad fegyverválasztási lehetősége, hiszen az Assault, a Support, az Engineer és a Recon egyaránt kezébe vehet bármilyen mordályt, még olyat is, ami korábban szentségtörésnek számított, és egyszersmind csökkenti a fix szerepek jelentőségét. Persze az egyes osztályok olyan fegyvertípusokat hatékonyabban tudnak használni, amelyek hozzájuk tartoznak, de azért kicsit furán hat, amikor egy Supportot meglátunk mesterlövészpuskával rohangálni, egy Recont pedig RPG-vel durrogtatni. Oké, a kasztspecifikus kütyükhöz nem nyúltak a fejlesztők, de szerintem mindez szükségtelen kompromisszum, nem ettől lesz valódi szabadságérzete a tisztelt játékosnak. Ebből nekem annyi jött le, hogy szigorúbb kasztrendszerrel az egyensúly is kifinomultabb lehetne. De amikor látod, hogy egy falbontó kalapáccsal egyedül is képesek vagyunk utat törni, majd azzal a lendülettel lezúzni a meglepett ellenfelet, akkor a legszőrösebb szívű tesztelő is megenyhül.
Amikor minden klappol, és ki tudod venni a részed a csatából, akkor bizony megkapod az érte járó elismerést. XP formájában. Az Engineer képes megszerelni a leamortizálódott járműveket, alaptartozék nála a földi és légi járművek elleni rakétavető; míg a Support kaszt amellett, hogy géppuskájával fedezettüzet biztosít, a defibrillátorral pillanatok alatt felszedi a padlót fogott társait és még lőszerrel is ellátja őket, hovatovább a bejövő gránátokat és rakétákat is semlegesítheti a kritikus pontokon. Az Assault nem csupán rögtönzött létrával képes nagy magasságokat leküzdeni, hanem gránátvetőivel és Deploy Beconjével egy kisebb területet képes az uralma alá hajtani, és azt megvédeni. A Recon hatékonyan pingelheti az ellenséget különféle eszközökkel, illetve a legnagyobb robbanást is ő tudja előidézni egy adag C4-gyel felvértezve. Ha ezeket a kütyüket sűrűn használod, az a meccs végi összesítésben is látszódni fog.
A fegyverfelhozatal elég széles, és minden igényt lefed. Mindegyik mordály eltérő tulajdonságokkal bír, bár kezdetben nem olyan ütősek, használatuk során fejlődnek is (lassan, de biztosan), így egyre több kiegészítőt pakolhatunk rájuk, ami jót tesz a kezelhetőségnek. Rengeteg kaszt- és fegyverspecifikus kihívás vár ránk akár napi vagy heti bontásban, amelyek teljesítésért egyre több skin, matrica és fityegő jár, amik nélkül egyetlen lövöldözős játék sem tud létezni a piacon - ez a trend!. És igen, fegyvert húzni még mindig elég marasztaló és időrabló tud lenni, de perverz módon lehet gyönyörködni egy újabb camóban. Mert végtére is, a folyamatos progresszió és jutalmak hajtanak előre, sokak szerint nem mindegy, milyen felvarró van a karjukon, milyen zubbonyba feszít a katonájuk, és milyen az adatlapjuk háttere vagy a dögcédulája, nem igaz? Szerencsére minden kozmetikai lózung megmarad a realitás talaján, és remélhetőleg ez a jövőben sem fog változni az ígéretek szerint.
Az idegbeteg ugrálás és csúszkálás viszont nem tolerálható, ez utóbbi ráadásul egy dedikált gombot kapott az olyan userek örömére, akik piszok mód kihasználják az új mozgási rendszert, de már nem annyira pofátlanul, mint a bétában. Idővel elfogadtam, hogy a pörgősebbé vált játékmenethez ez jobban is illik, az élmény nem csorbul, hiszen a fedezékbe vonulás soha nem volt még ilyen egyszerű, már-már parkour-szerűen küzdhetjük le az akadályokat, kevésbé tűnik vontatottnak a mászkálás. De komolyan! Miért kell minden katonának ejtőernyőt viselnie? Ha kiestél az ablakon, hát kiestél. Ez még nem a Battle Royale.
Mindenre lőni mindennel
Szerencsére a 128 szereplős, átláthatatlan és üresjáratokkal teletömött csatáknak búcsút mondhatunk, marad a jól bevált maximum 64 fő az ehhez igazodó térképekkel Conquest, Breakthrough és Escalation módban. Persze még a legnagyobb pályák is kissé “összementek” a BF6-ban, de cserébe úton-útfélen rombolható épületekbe és tereptárgyakba botlunk, ám tény, hogy még mindig ezek adják a Battlefield sava-borsát. A random természeti katasztrófák és a BF4 Levolution-jelenetei már kikerültek a kalapból - jobb is, hiszen feleslegesen törték meg a meccsek lendületét.
A szépen hangzó “teljes hadviselés” tehát csak egy maroknyi játékmódban érvényesül igazán, a központosított küzdelmeket kínáló, de továbbra is klasszikus mókának számító Rush is visszatért és nem is változott nagyon a BF3 óta. Az Escalation újdonság, de lényegében egy Conquestről van szó, hiszen úgy indul, de a cél az, hogy a hét kontrollpont legtöbbjét birtokoljuk. Ha ez sikerül, akkor a bázisunkhoz legközelebbi pont végérvényesen hozzánk kerül, és már csak fennmaradókért folyik harc, persze időközben számíthatunk extra járművekre is. A vége felé a dolgok teljesen összekuszálódnak, a meccs egyre szorosabbá válik, a néhány megmaradt kontrollpont folyamatosan gazdát cserél, a helyzet “eszkalálódik”, ahogy manapság a híradásokban is hallani. Előnyre szert tenni igencsak nehéz, a harc elől nem lehet elbújni, garantált a folyamatos izgalom, de csak akkor, ha a társaink is hajlandóak egységként működni. A készítők próbálkozása dicséretes, sikerült egy apró, de jelentős csavart vinni a megszokott pontfoglalásba, méghozzá úgy, hogy káosz is gyorsan fokozódik - a jó értelemben véve.
Az összesen kilenc térkép abszolút változatos és jól felépített játszótér, különösképp a Liberation Peak havas-sziklás látképe, elfoglalható és szétrombolható falvakkal a főbb kereszteződéseknél. A Mirak Valley szemlátomást helyenként a Battlefield 1 földöntúli, szétbombázott helyszíneit is megidézi, lövészárkokkal és őszi színekbe hajló vegetációval; míg az Operation Firestorm visszatérő és elmaradhatatlan terep az ikonikus épületeivel, lángoló olajfinomítóival Irán barátságtalan kősivatagában. Ezek mindegyike a BF igazi vonzerejével ragadja torkon a rajongót, és képes emlékezetes, kiterjedt háborút prezentálni a képernyőkre, ahol minden egyes robbanástól a földbe gyökerezik a lábad, a törmelékektől nem is látsz igazán, próbálsz jó döntéseket hozni a másodperc tört része alatt. De igazából csak egy apró fogaskerék vagy a gépezetben - idővel apró, de fontos fogaskerék.
A többi pálya már inkább a városi hadviselésre rendezkedett be. Az Empire State New York felfordult utcáira, a Brooklyn-híd tövébe kalauzolja a NATO és a Pax Armata erőit, hogy azok vertikálisan is háborút vívjanak egymással, akár a nyílt utcákon, vagy a felhőkarcolók belsejében. A Manhattan Bridge ugyanúgy a közelharcra alkalmas leginkább, ahol a sniperek és a lassabb játékot kedvelők tutira elvéreznek majd. Az Iberian Offensive a Gibraltári félszigetre szólít, ahol labirintusszerű, szűk utcákon, mediterrán környezetben folyik a vérontás, olykor egészen klausztrofób érzést keltve. Soha nem tudhatod, melyik ablakból lesnek rád, itt már könnyen előfordulhat, hogy kilövik alólad az emeletet.
Hasonló a helyzet a Saints Quarterben és a Siege of Cairo-ban is - utóbbinál annyi a különbség, hogy egy négysávos sugárút is terpeszkedik a pálya közepén, ahol ádáz tankcsatát lehet vívni. A New Sobek City szintén a poros egyiptomi külvárosba szólítja bakáinkat, ahol épülő lakóházak és konténerek között zajlik a macska-egér harc. Úgy látom, az idő majd eldönti, melyek lesznek a kedvencek, és azért is dicséret illeti a készítőket, hogy elérhetővé tettek egy Custom Search opciót, amivel nem csupán a preferált pályát választhatjuk ki, de még a játékmódot is, így nem kell a játék szerverkeresőjére hagyatkoznunk. Kissé el van dugva a menüben, de csatlakozhatunk a felsorolt, szabad férőhelyes, a lehető legkisebb pingű szerverekhez is.
Ne legyünk már Call of Duty!
A Battlefield Studios kissé túlzásba is vitte a megfelelési kényszert, ami a kis és közepes méretű pályák bevezetését eredményezte. A 12 fős ütközetek egyszerűen nem állnak jól a Battlefieldnek, nem a pörgős, Call of Duty-t majmoló TDM-ért, King of the Hillért és Dominationért szeretjük, noha a gyalogos gunplay sok tekintetben fejlődött, de itt kezdenek előjönni a hiányosságok. Mert valljuk be, speckó képességek és járművek nélkül a BF6 csak egy félkarú óriás. Nem véletlen az sem, hogy a spawnrendszerbe még a riválisnak is sokszor beletörik a bicskája, a BF6-ban nem egyszer előfordult, hogy pont az ellenfél orra előtt éledtem újra, főleg akkor, ha kimondottan a társam mellé születtem.
Alapvetően nem lenne baj a kisebb léptékű küzdelmekkel, de tutira elvonja az erőforrásokat a kiterjedt csatáktól, amikben mindig is remekelt a Battlefield, és ezzel szilárdította meg a helyét a piacon. De ismerve a kiadó célját - miszerint pár éven belül 100 millió játékost kell megszólítani -, csak úgy sikerülhet, ha a Call of Dutytól elszippantják a felhasználókat, így a helyzet tehát nem fog változni. Csendben fogadjuk el ezt, maximum majd kivesszük a pipák többségét a szerverkereső rubrikáiból. A crossplayt sajnos csak a konzolosok tudják kikapcsolni, mondván így megkímélik magukat a csalóktól, de a helyzet inkább az, hogy a PC-seket kéne megvédeni a célzás-rásegítéssel felvértezett kontrolleresektől. Olykor durva, miket nem produkálnak, játszi könnyedséggel osztanak fejeseket tizedmásodpercek alatt, amit kicsit tisztességtelennek éreztem, mert az egér és billentyűzet nem nyújt akkora előnyt, hogy ilyen pofátlan aim assistra szükség legyen! Akkor lehessen már szűrni a partnerkeresőben periféria alapján is, és mindenki jól jár.
Röviddel a megjelenés után a pálya- és játékmódszerkesztésre hivatott Portal módban már elkészítették a CoD legnépszerűbb térképeit, amiket a közösség is imád, és ők a játékkal töltött idejükkel válaszolnak mindenre. Van tehát igény a csepp pályákra, nem kell ide se jet, se heli, ennek ellenére a Portal egy gyors próba alapján kifogástalanul működik. A meglévő assetek felhasználásával pár perc alatt össze lehet dobni egy játszható pályát, ha pedig több időt töltünk művünk tökéletesítésével, akkor egészen nagyszabású alkotások is születhetnek egyedi szabályokkal, testreszabható HUD-dal, amiket könnyedén megoszthatunk a többiekkel. Erre is van példa, nem kevés - elég csak szétnézni a Community menüpontban! Egyelőre nagy a kérdőjel a Battle Royale mód mellett, hiszen csak a hónap végén élesedik az első szezon kezdetén. Az első konkrétumok alapján a Ripple Effect csapata itt se nagyon kockáztatott, a Warzone több aspektusa is visszaköszön a BF-féle verzióban. Csak ugye a járműves harc, az egyedi kasztok és a pusztíthatóság csavarhat egyet a képleten. Mindenképp visszatérünk hozzá!
Ilyen egy vegytiszta kámbek
Szóval így állunk most, és reménykedve nézünk a jövőbe, hiszen van mire építkeznie a Battlefield Studiosnak, ami pár éve elképzelhetetlen volt. Mindezek tetejébe a Frostbite 2.0 engine-t sikerült a végletekig optimalizálni, hála a sok tesztelésnek, elképesztő milyen grafikai minőséget képvisel, és még a koros vasamon is átlagban megvan a 100-120 fps (a DLSS-t Balancedre állítva, High beállítások mellett) ami csak néha esik le 70-80 környékére, amikor már tényleg eléggé besűrűsödnek az események a tágasabb pályákon. A hangok olykor beszakítják a dobhártyádat, totálisan filmszerű az egész, bár nem minden fegyó szól jól, a zenék pedig még a meccsek közepén is pumpálják az adrenalint, sajna egy idő után ismétlődnek.
A Battlefield 6 korunk egyik legjobb többjátékos élményét szállítja, és csak az róható fel neki, hogy mindenkire lő, akiben potenciális játékost lát, legyen szó kiterjedt ütközetekre vágyó vérbeli veteránról vagy a kisebb léptékű kompetitív címeken edződött újoncokról. A megosztott tűzerő pedig nem mindig célravezető. A BF6 ugyanakkor nem esik túlzásokba, látszik, hogy minden részletet alaposan átrágtak és kidolgoztak a készítők, remélem a folyamatos támogatás sem marad el, így a jövője is biztosítva lesz. Mi ez, ha nem új mennybemenetel?
A Battlefield 6 október 10-én jelent meg PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re. A játékot számítógépen teszteltük az alábbi konfiguráción: Intel Core i-7 10700K, 32 GB RAM, GeForce RTX 3070. A galériánkban még több screenshotot találsz a shooterről.
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.