Donkey Kong Bananza teszt

Kevés fájdalmasabb, mégis sok lehetőséggel kecsegtető, meghatározó lépés létezik az újrakezdésnél, de a Nintendo mostanra mintha tökéletesre fejlesztette volna ezt. Ha épp nem a hardveres zakó (a kiforratlan technológiát a túl korai időzítéssel ötvöző Virtual Boy, PS2 mellett elvérzett Gamecube, és a saját hibáinak sorozatába belebukott Wii U) sebeit kell nyalogatni, akkor néhány balul elsült próbálkozás (mint a Samust mellőző, multiplayer centrikus Metroid Prime: Federation Force) miatt főhet a fejük, de a technikát igazán úgy fejlesztették tökélyre, mikor akár több évtizedes múlttal rendelkező sorozatokba próbálnak új életet lehelni. Erre pedig biztos, hogy valaha lesz jobb példa, de még jó darabig egy etalon marad: a Nintendo Switch elsöprő sikerű startjában oszlopos szerepet játszó The Legend of Zelda: Breath of the Wild, amely egy teljes konzolgenerációra meghatározta a Zelda-játékok szabadságcentrikus irányvonalát, és amely úgy tolta át a franchise 3D-s ágát a modern időkbe, ami egy időtlen klasszikust és egy bizonyos szempontból még elődjére is rálicitáló folytatást szült – és egy hasonló mentalitással készült 2D-s spinoffot. Kétségkívül nem ő volt az első a Nintendo-istállóban, aki valaha hasonló lépésre szánta el magát - ezt Mario megtette Nintendo 64-en és Gamecube-on egyaránt - a Donkey Kong-saga viszont csak mostanra szedte össze a bátorságát, hogy megtegye ugyanezt.

Ráadásul mindezt a lehető legjobb kezekből származik, a Donkey Kong Bananzát ugyanis pontosan ugyanaz a Nintendo EPD követte el, akik az Odyssey-el írták újra (részben) mindazt, amit Marióról eddig tudni lehetett, DK-nek pedig ugyanez jutott.

Kezdésnek például rögtön egy fundamentális stílusváltással, a Nintendo 64 óta ugyanis a Bananza az első olyan fő epizód, amely nem hagyományos, oldalra scrollozós platformerként öregbíti karaktere hírnevét, hanem egy több mint egy tucat minivilágra osztott, sandbox alapú, teljesen 3D-s akció-platformerként, amely ezer és ezer módon idézi fel az Odyssey keretét, megfejelve azzal, ami a BOTW és a TOTK erőssége is volt a Zelda oldalon - hatalmas szabadsággal.

A szabadság az oka annak is, hogy miért sereglettek olyan sokan a bányákba, mikor kitört a mindenkit delíriumba taszító aranyláz, a Banandium-kövek iránti őrület, ami magával ragadta a VoidCo bányavállalat elnökét, Void Kongot is, aki egyenesen a bolygó magja felé tart, hogy megkaparintsa a legendák szerint ott szunnyadó Banandium-gyökeret, amely bármilyen kívánságot teljesít. Donkeyé például többek között az, hogy minden banán (és persze a vagyon is) az övé legyen, a társául szegődő Pauliné pedig, hogy visszajusson a felszínre. Ez nem éppen egy egyszerű vállalás, a felszín alatt ugyanis egy alapvetően üreges bolygó lapul, melynek rétegei olyan úszó szigetek, ahol helyi közösségek sokasága pihen, Void Kong feltűnéséig békében, ám a banánőrült gonosztevő a helyiek kirablásával, banánkészleteik megszerzésével eteti fúrógépezetét, és rohamtempóban halad lefelé. A furcsa párosnak így hasonló tempóban kell száguldania, hogy ne csak a helyieket szabadítsák fel, de lehetőség szerint meg is állítsák az őrült ámokfutót.

Ez pedig nem éppen egy rövid feladat, 15-20 órába alapvetően a történet fér bele, ennél azonban sokkal több teendő is akad, ami elsősorban a sandbox szerű felépítésének köszönhető. A Bananza minden egyes dedikált szintje egy adott témának szenteli magát: a trópusi, tengerpartos paradicsom, a jég és a fázós zebrák uralta hűtőkamra, a pokoli hőséggel megvert kanyon mellett még olyan szélsőséges helyeken is meg kell fordulni, mint egy kizárólag szemétből rétegezett szendvicsréteg, vagy egy hatalmas, leginkább forró olajtól bugyogó hamburgergyár. A cél alapvetően mindegyiken ugyanaz, eljutni a következő szint felé vezető lejárathoz, de ezt értelemszerűen nagyobb bossok, fontosabb kihívások és feladatok szegélyezik, és ezek mindegyike az adott helyszínhez és témához igazodik, valami egészen határtalanul kreatív és ötletes módon, szorosan integrálva a tálalást a célokkal és a helyiek éppen aktuális problémáival. A legfőbb közös kapocs ugyanakkor nem ez, hanem az adott akadály leküzdéséhez adott szabadság, ami elsősorban annak tudható be, hogy minden egyes réteg szinte porig rombolható, gyakorlatilag szó szerint. Donkey az öklével néhány dolgot (elsősorban a bedrockot vagy annak helyi megfelelőjét) leszámítva gyakorlatilag bármit át tud ütni, ami azt jelenti, hogy kevés olyan domb, vagy akár hegy van, ami ne lenne teljesen eltüntethető.

A pusztítás a legkevésbé sem céltalan, szinte nem lehet úgy ütni, hogy az ne dobna valamit: a legfőbb valutának számító aranyrögöt, elásott és valamilyen kincset (például térképet) rejtő ládát, banánra beváltható érmét, vagy ruhavásárlásra fordítható fosszíliát. Mivel ezek mindegyike vagy önmagában, vagy nagyobb mennyiségben váltható át valami igazán hasznosra, a felfedezés és az ezzel járó rombolás öngerjesztővé és borzasztóan addiktívvá válik, és könnyű úgy keresztül-kasul bejárni egy-egy lokációt, hogy erre igazából a történet, vagy épp az aktuális fő feladat igazából nem is feltétlen késztet, mindez leginkább magától jön. A horgászbot végére húzott legfőbb csali maga a banán, melyek vagy elrejtve találhatók meg, vagy egy mellékküldetés, egy dungeön során szedhetők fel, és ha sikerül adott mennyiségűt összegyűjteni, skillpont jár érte, ami egy gazdag képességfán költhető el. Ezzel nem csak DK alapvető tulajdonságai fejleszthetők - mint az életereje, a komolyabb tereptípusok szétütési ütemének csökkentése, föld alatti dolgokat kijelző szonár hatótávjának növelése - de DK azon alternatív alakjai, amiket idővel kap meg.

Ezek mindegyike egy adott állatfajtának felel meg, és ezen alternatív forma csak rövid ideig aktív, viszont nélküle nem csak bizonyos harcok vagy kihívások nem teljesíthetők, de specifikus terepakadályok sem küzdhetők le. Egyik alakja például olyan erőt biztosít neki, amivel még a betonfalakat is át tudja törni; egy másikkal több méter magasba tud szökellni a levegőben, de idővel még repülni is képes lesz rövid távolságokon belül. Minden ilyen alakhoz több képesség is tartozik, ezek szinte mindegyike pedig több szinten fejleszthető, amihez persze sok skillpontra, azokhoz pedig szó szerint több száz banánra lesz szükség - ezek hajkurászása, a felfedezés, a rövid, de izgalmas, intenzív, a képességeket próbára tevő, a BOTW templomaira emlékeztető platform-centrikus kihívások teljesítése, valamint az azokon belüli rejtett banánok felhajtása így igazából nélkülözhetetlen, létfontosságú, és fájdalmasan lebilincselő is. Olyannyira, hogy a legtöbbször túlságosan is nehéz a következő szintre indulni, mielőtt sikerül minden főbb dolgot felkutatni az aktuális helyszínen, mert minden egyes befektetett skillpont érezhető és akár drasztikus változtatást is hozhat, mind a hatékonyság, mind a túlélési esélyek terén.

Donkey ugyanis hiába egy mozgó tank, aki bármikor, szabadon válthat különböző alakjai közül (feltéve, ha feltöltötte azt, vagy lapul a zsebében azonnali átalakulást lehetővé tevő energiaital), egyáltalán nem halhatatlan, és az ellenfelek mellett leginkább maga a terep is veszélyt jelenthet számára, de ez fordítva is igaz. Minden talajtípusnak megvan a maga teljesen logikus paramétere: a tűz vagy épp a láva értelemszerűen éget, a jég fagyaszt, a kettő pedig ki tudja oltani egymást, amire nem csak a sima csaták, de a bossharcok és a platformer-részek során is bőven szükség lehet.

Ezek között nincs éles határvonal, egyik típus könnyedén áthajlik a másikba, menet közben akár többször is, ami gyorsaságot, jó helyzetfelismerést és néha jó reflexeket követel meg, az ehhez rendelkezésre álló eszköztár pedig tökéletes támogatást biztosít. Egy elpusztított fal, vagy épp a földből kiragadott terepdarab használható fegyverként, eldobható lövedékként, vagy épp meg is lovagolható, egyfajta pörgő szörfdeszkaként biztosítva nem csak gyorsabb mozgást, de akár némi biztonságot is, míg el nem használódik, és porrá nem zúzódik, így nincs olyan akadály, amit ne lehetne többféleképpen is megoldani, úgy, hogy az embernek épp jól esik.

Ezek gördülékeny és szinte láthatatlan egymásba fűzése, az alapvetően sablonos mellékfeladatok tematizálása, a borzasztóan jó hangulat és látványos témaspecifikus helyszínek változatossága és gazdasága okán így egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a még újszülöttnek számító Switch 2 kínálatában a Bananza nem csak jelenleg az abszolút csúcs, de műfajának egyik legötletesebb, leginnovatívabb és legjobb képviselője is valaha, azaz a Donkey Kong franchise Breath of the Wildja - korszakalkotó, kihagyhatatlan, megkerülhetetlen modern klasszikus.

A Donkey Kong Bananza 2025. július 17-én jelent meg, kizárólag Nintendo Switch 2-re. A tesztkódot a játék hazai disztribútora, a Conquest Entertainment biztosította - köszönjük!