Mi sülne ki abból, ha az olyan meseklasszikusokat, mint a Piroska és a Farkas, illetve az Alice Csodaországban ötvöznénk a '80-as, '90-es évek sónen-animéivel, mindezt egy körökre osztott verekedős játék formájában? Nos a válasz a jelen tesztünk tárgya, a Wander Stars!
A sztori szerint hősnőnk, a 14 éves Ringo, a nagymamájával lakik fent a hegyekben és arról álmodozik, hogy egy napon majd ő lesz a legnagyobb Kiai-harcos ezért az ideje nagy részét szigorú edzéssel tölti. Egy nap a hasonlóan kondis nagyi megkéri Ringót, hogy ugorjon le a boltba vásárolni, aki vonakodva bár, de elindul. Ekkor még nem is sejti, hogy nemsokára találkozni fog a rejtélyes űrutazó farkasemberrel, Wolfe-val, aki egy varázstérkép darabjait próbálja felkutatni, hogy törlessze adósságát és az egyik ilyen darab történetesen pont Ringo tulajdonában van (bár erről a kishölgy még maga sem tudott). Majd miután kiderül, hogy a térkép segítségével talán megtalálhatják Ringo elveszett testvérét, úgy dönt, hogy segít Wolfe-nak felkutatni a darabokat, a farkaskomának pedig nincs más választása, muszáj lesz magával vinnie a leányt is, miután annak nagyija megfenyegette őt. A kaland persze egyáltalán nem lesz sétagalopp, ugyanis számos ellenfél fogja hőseink útját állni és ha ez nem elég még az űrkalózok is a nyomukba erednek, akik szintén meg akarják szerezni a térkép darabjait.
Ezzel kezdetét is veszi a pozitívumok felsorolása, amit a már említett történet vezet. Bár a fentebb leírtak alapján ez elsőre klisésnek vagy kiszámíthatónak tűnhet, valójában egyáltalán nem az. Sőt, egy nagyon is csavaros sztorival van dolgunk, ahol számos érdekes fordulat gondoskodik majd arról, hogy végigizguljuk a 10 epizódnyi játékot. Ha pedig azt gondolnánk, hogy a végére minden tisztázódik és jöhet a happy end akkor bizony jól meglepődünk a cliffhangeren, amivel a készítők remélhetőleg az esetleges folytatásnak igyekeznek megágyazni.
Ahhoz, hogy a történet ennyire magával ragadó legyen nagyon sok köze van a nagyszerű szereplőgárdának, a játék ugyanis telis-tele van szerethető, szimpatikus karakterekkel. Rögtön ott van a játék főszereplőnője, a kis tomboy Ringo, aki bár forrófejű és impulzív, ugyanakkor tisztaszívű, kedves és esetenként eléggé naiv is. Vele szemben Wolfe egy kiégett, cinikus és meglehetősen antiszociális alak, aki pusztán igyekszik túlélni és ehhez néhány kérdéses megítélésű melót is elvállal, ha kell. A kettejük kapcsolatdinamikája a személyiségük közti ellentétet miatt működik ennyire jól, mivel míg Ringo igyekszik erkölcsi iránytűként viselkedni Wolfe számára, addig Wolfe megpróbálja felnyitni Ringo szemét, hogy a kislány észrevegye, a világ egy igencsak korrupt hely és egyáltalán nem olyan idilli, mint a faluban, ahol eddig élt.
És ekkor még csak a főszereplők kerültek említésre, pedig a mellékszereplők is nagyszerűek, köztük Anzu, Ringo izmos nagymamája, vagy Ax, Wolfe régi bűntársa, aki most a szeduktív kalózkapitánynőnek, Jezabelnek a szolgálatában áll. De ott van még Domino is, a nagydarab macskaember, aki nem pusztán csak egy izomagy és jóval többet tud annál, mint azt bárki is gondolná... Illetve kiemelném még Canelát, a kis boszorkányt is, aki Ringo egyfajta antitéziseként jelenik meg: önbizalom-hiányos és halk szavú, ugyanakkor pont annyira nemes lelkű mint hősnőnk, emiatt pedig hamar legjobb barinők lesznek. Valamint érdemes szót ejteni a játék antagonistájaként szolgáló Mr. Rabbitről is, akinek a stílusától rendesen kirázza az embert a hideg és szinte kézzel tapintható a feszültség, akárhányszor feltűnik.
A történeten és a szereplőkön kívül a hangulat is csillagos 5-öst érdemel, a játék csont nélkül hozza az old school animék fílingjét. Leginkább olyan címek kerülnek megidézésre, mint a Dragon Ball Z, a Cowboy Bebop, valamint a Studio Ghibli alkotásai, de azért a Pokémon is eszünkbe juthat, már csak a körökre osztott harcrendszer miatt is. Az erős hangulathoz nagyon sokat hozzáad a rajzfilmes grafika, amiről simán azt hihetnénk, hogy valamikor a '90-es évek derekán készült és igencsak jó látni, hogy nem lett elfeledve ez a rajzstílus. Mi több, felüdülésként hat a manapság készült animékra jellemző steril látvány után az ilyen fajta részletgazdag, kicsit "karcosabb" grafika. Érdemes még említést tenni a zenéről is, ami szintén a hőskorra jellemző dallamokkal boostolja a hangulatot. Pörgős, epikus és eszméletlenül vagány soundtracket írtak a játékhoz, ami tényleg képes felspanolni az embert. A kedvenceim a bossharcok alatt felcsendülő zenék voltak, érthető okokból ezek készültek a legdinamikusabbakra.
Jó-jó, de mit érne a remek sztori, a kiváló szereplőgárda és a nagyszerű hangulat, ha a játékmeneten mindez elhasalni? Szerencsére nem kell aggódni, a Wander Stars ezen a fronton is az élen jár és gondoskodik arról, hogy a játékos jól szórakozzon az alatt a 15-20 óra alatt míg eljut a befejezésig. Az abszolút fun játékmenet elsősorban a roppant egyszerű és letisztult kezelőfelületnek köszönhető, aminek hála szinte csak kattingatnunk kell. Az epizodikusan építkező alkotásban több térképen navigálva kell eljutnunk A pontból B pontba, közben pedig random encounterök tucatjai várnak Ringóra és útitársaira.
Ezek közt vannak olyan alkalmak, amikor interakcióba léphetünk egy-egy NPC-vel, ekkor számos érdekes figurával találkozhatunk, többek közt szörfös capybaraemberrel, emós kaktuszcsajjal de még néhány késes varjúval is megismerkedhetünk. Az ilyen interakciók esetében általában két fajta végkimenetelre számíthatunk: vagy jutalmat kapunk vagy pedig kihívnak minket egy összecsapásra. Mivel a Wander Stars elsősorban egy verekedős játék, ezért kulcsfontosságú megemlítenem a harcrendszert, ami a Paper Castle alkotásának oroszlánrészét adja.
A játék egy tipikus körökre osztott harcrendszert alkalmaz, ahol 1-3 ellenféllel találhatjuk szembe magunkat. Ilyenkor különféle szavakat használva kell összeállítanunk egy támadást és ha szerencsénk van akkor kiaknázhatjuk az ellenfelünk gyengeségeit. Ekkor úgy nevezett Spirit Point-hoz jutunk, ami segítségével meghosszabbíthatjuk a körünket, hogy ismét lesújthassunk az ellenlábasainkra. Azonban nem árt vigyázni, ha rosszul kalkulálunk akkor bukhatjuk a bunyót, ami game over-t eredményez, ilyenkor pedig visszakerülünk a térkép legelejére és kezdhetjük elölről az adott terület megtisztítását, ami a játék rougelite jellegéből adódóan már egyáltalán nem olyan lesz, mint az előző próbálkozáskor. Ez egyébként nagyban növeli az újrajátszhatósági faktort is, mint ahogyan a challenge mód is, amire egy epizód teljesítése után van lehetőség. Ilyenkor nehezebb fokozaton játszhatjuk újra az adott fejezetet. Így, ha túl egyszerűnek éreztük a normal módot akkor mindenképp érdemes tenni egy próbát vele, már csak az achievementek miatt is.
A harcoknak egyébként van még egy jó tulajdonsága is: az ellenfelek nagy részénél található egy úgy nevezett breaking point, vagyis, ha egy bizonyos pont alá visszük az életerejüket, akkor megadják magukat. Ilyenkor békésen befejezhetjük a harcot és jutalomban részesülhetünk, egész pontosan pep talkot kapunk a legyőzött ellenfeleinktől, amik különféle tulajdonságokkal ruházzák fel hősnőnket. Így érdemes a pacifista kimenetelre menni, ugyanis egész jó kis bónuszokat szedhetünk össze és immunissá tehetjük Ringót a különféle elemi támadásokkal szemben vagy éppen feltárhatjuk az ellenfelek gyengepontjait, hogy még nagyobb sebet ejthessünk rajtuk és bezsebeljük a Spirit Pointokat.
Ez alól kivételt képeznek a bossok, őket muszáj legyőznünk ahhoz, hogy tovább jussunk. Az ő esetükben viszont érdemes szót ejteni a danger zone-ról: ha egy bizonyos pont alá kerül az életerejük akkor ők nem adják fel a harcot, inkább csak még elszántabban küzdenek. A danger zone-ba kerüléskor sokkal nagyobb sebzést tudnak kiosztani, így érdemes óvatosnak lenni, ha nem akarjuk elbukni a bossharcot, azzal együtt pedig az adott területet is.
Általában most jönnének a negatívumok, de az igazság az, hogy a Wander Stars esetében nem tudok ilyenről írni. A játék technikai szempontból is majdhogynem teljesen hibátlan, igazából néhány ritka grafikai glitchen kívül nem is találkoztam hibával, game breaking buggal meg pláne nem, emiatt pedig nem tudok negatívumként felróni semmit a Paper Castle játékának.
Végső soron a Wander Stars egy kiváló, abszolút szórakoztató alkotás lett, ami nem csak játékként működik nagyszerűen, de remekül értelmezi újra a klasszikus meséket interaktív, retro animeként. Ehhez pedig rengeteget ad a rajzstílus, a zene és a szereplőgárda is. Remélhetőleg készül az a folytatás, mert ez a cím franchise-ért kiált!
A Wander Stars szeptember 19-én jelent meg PC, Xbox Series X|S, PlayStation 5 és Nintendo Switch platformokra, mi PC-n teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.