Messziről süt a Battlefield: REDSEC-ről, hogy a Ripple Effect csapata biztosra ment. Miután évekig monitorozták a konkurenciát, és lejegyezték, hogy mitől lehet évekig sikeres egy battle royale, és ezeket hogyan lehetne lefordítani-átültetni a Battlefield-sorozat nyelvére, könnyen megszülethetett volna a műfaj esszenciális darabja. Persze a korábbi példák jól mutatják, hogy egyedi ötletek nélkül még egy papíron jól mutató mechanikával megáldott trónkövetelő simán eltűnik a süllyesztőben. A feladat adott: az EA-nek egyértelmű alternatívát kellett virítania a Warzone mellett, vonzóbb lehetőségekkel, ha el szeretne szipkázni tőle sok millió játékost.
Noha a REDSEC nem készült el a Battlefield 6 premierjére, az első szezon kezdetén már shadow droppolt mindenki számára, rögtön kétféle játékmóddal nyitva: a klasszikus 100 fős BR mellett egy osztagalapú, kieséses módot is kapunk a Gauntlet képében, illetve live service címről lévén szó, a fizetős skineket és a Battle Passt se ússzuk meg. Gondolhatnánk, hogy a BF6 játékmenetével megtámogatva az ismerős recept itt is jól működik: duók vagy squadok esnek egymásnak, visszatér az eltérő képességekkel rendelkező négyféle kaszt, kapunk szárazföldi és légi járműveket, és taktikai mélységekkel rendelkező rombolhatóságot, melynek köszönhetően nincs biztos búvóhely. Ám élesben ezek az ismérvek mégse annyira szórakoztatók, mint kellene.
A szabályok rögtön ismerősek lesznek
Miután letoltam jó pár, csúfos kudarccal és kevés sikerrel végződő kört, kerestem az okokat, hogy miért nem élvezem annyira a REDSEC-et. Talán azért, mert tényleg csekély az igazán egyedi ötlete. Habár a térkép hatalmas és látványos, és az alapjáték pályái mellett tényleg szorult beléjük kreativitás. A kaliforniai Ford Lyndon egy tengerparti régió üdülőövezettel, sűrű belvárossal, bevásárlóközponttal, a hegyek felé haladva pedig ipari és katonai létesítményekkel - megannyi érdekes pont, ami csak arra vár, hogy mindent felfedezzünk, és mindenhova benézzünk értékes lootok után kutatva. Csak épp időnk sincs rá.
Még úgy sem, hogy a folyamatosan szűkülő, pokoli infernóval fenyegető tűzgyűrű másodpercek alatt ropogósra süti a játékost - itt nincs gázálarc, amivel percekig sétálhatunk benne, már tíz méterről is olyan elviselhetetlen a hőség, hogy lassan sebeződünk közben. A 100 játékost mozgató Battle Royale masszívan terelgeti a társaságot a térkép egy zsebkendőnyi területe felé, miközben a két- és négyfős csapatok lassan lemorzsolódnak. Kicsit idegesítő, amikor az ugrás után egy rosszul felmért célzónába érkezünk, a korábban landolók gyorsan leszednek minket, miközben mi kétségbeesetten kutatunk ládák után, de erre is volt megoldás. A meccsek bizonyos szakaszáig két életünk van, ha a társaságot idő előtt wipe-olják, egy véletlenszerű ponton újra kidobnak bennünket a heliből - még csak Gulagon se kell átverekednünk magunkat. A második esély pedig tényleg hasznos, volt olyan win, amikor mindenkit leszedtek az elején, mégis sikerült győzelemmel zárnunk.
Eközben a Gauntlet módban nyolc négyfős csapat küzd egymás ellen. Minden kör egy-egy küldetéstípusra koncentrál, ahol ha kellő pontszámot érünk el az ellenség megölésével, vagy ami fontosabb, a feladatok abszolválásával, akkor továbbjutunk; a két legrosszabb mutatóval rendelkező csapat pedig kiesik. Nem kell összetett objektívákra gondolni: egyszer adatokat tartalmazó drive-okat kell összeszedni és azokat egy drónhoz leszállítani, máskor terminálokat kell meghackelni, vagy bombákat keresünk és helyezünk el az ellenfél M-COM-jain, netán a riválisok csapatában kell megölnünk egy fontos célszemélyt.
Előfordul, hogy adattovábbító beconöket védelmezünk, vagy egy adott dolgot lopunk el az ellenség bázisáról, amit a sajátunkra szállítunk le, de az érdekesebbek közé tartozik, amikor tankok elfoglalásáért zajlik a versenyfutás. A Gauntlet azért jó, mert nincs benne tűzgyűrű, sem azonnali halál, anélkül térképezhetjük fel a Fort Lyndon bizonyos részeit, hogy folyton a hátunk mögé kelljen néznünk. Kétségtelen, hogy ez a kiegészítő mód egy ideig tényleg az újdonság erejével hat, de hosszú távon még a sokféle küldetés is unalmassá válik. Mert egyszerűen nem tud olyan izgalmas lenni, mint egy mezei BR-meccs.
A Warzone legyőzője egy személyiségzavaros klón lenne?
Pedig a hagyományos BR nem igazán bővítette a szabványos formulát. Már a Chinookban való készülődés is egy az egyben a Call of Duty-t idézi, csak itt még a semmibe meredő tekintettel ücsörgő katonák is lelombozza a kedélyeket. Az ugrás se hoz semmi újdonságot, láthatjuk a gépek irányát, a pingelhetjük a kívánt célzónát társainknak. Landolás után ritkaság szerint szín-kódolt fegyveres ládákra botlunk, a jobbakba már nem csak alap mordályokat, hanem Gunsmith-kitet is találunk, amivel választható módon fejleszthetjük az adott fegyvert (jobb irányzékkal vagy más kiegészítőkkel). Egy darabig még nem lesz olyan ütős alkalmatosság a kezünkben, mintha a kedvenc metadarabjaink. Itt is találunk a pályán elszórva újraéledési állomásokat (ahol a halott bajtársainkat hívhatjuk újra csatába), vagy a saját loadoutjaink lehívására alkalmas terminálokat, de még az Apex Legendsből ismerős katapult tornyok sem hiányoznak. A lootok közé tartoznak még a különféle extra légicsapások és gránátok is, szóval minden ismerős a műfaj más darabjaiból. Igen, a ruhánk alá pakolható kevlárdarabokról nem is beszélve.
Nevezzünk szimplán hagyománytisztelésnek, vagy biztonsági játékra fókuszáló másolásnak, a Ripple Effect bizony nem nagyon mert elrugaszkodni a biztos alapoktól. Oké, hogy az különféle kasztok hozzák magukkal az extráikat: a Support a lőszeres ládáját, az Engineer a hegesztőpisztolyával most már extra zsákmányt rejtő lezárt szekrényeket is fel tudja nyitni, de a többiek megszokott kütyüjei sem hiányoznak. Egy többféle szerepkörrel feltöltött osztagon rengeteg múlik, de még több a megfelelő kommunikáción és a valódi csapatmunkán, de ez minden zsánerdarabra rásüthető. Megértem, hogy a battle royale műfaj az idők során kiforrta magát, vannak olyan követelmények, amik egyszerűen nem hiányozhatnak, de ezzel csak azt érték el a fejlesztők, hogy a REDSEC-kel egy idő után olyan érzés játszani, mintha már évek óta ugyanazzal a játékkal nyomulnánk, csak a körítés más. És újdonságérzet nélkül nem biztos, hogy a jövőben a REDSEC lesz a szabadidőnk eltöltésének legfontosabb tárgya.
Szinte alig pár perc telik el a körből, amikor a játék máris az arcunkba tolja az elérhető missziókat, melyek roppant hasonlóak a Warzone szerződéseihez, bár itt egy külön menüpontban többféle cél között mazsolázhatunk (M-COM-ok bombázása, páncélszekrény kinyitása egy korábban megszerzett hidegvágóval, antennák jelerősségének összehangolása, fejvadász-küldetések vagy éppen objektívpontok elfoglalása és így tovább). A jutalom a kötelező XP-mennyiségen kívül némi extra légi támogatás is lehet. Sokkal érdekesebbek a PvP felé terelő harcok, amikért jármű-kulcskártyák járnak. Ezek birtokában felkereshetjük az adott garázst, ami akár egy tankot is rejthet, ami bizony jelen pillanatban hatalmas előnyt jelent, főleg ha a kör végére sikerül megcsípnünk. És persze főleg úgy, hogy az ellenség nem talál ellenszert rá, mert nincs a birtokában rakétavető vagy akna, és ilyenkor már játszi könnyedséggel lőhetjük szitává a riválisokat és borítékolható a győzelem.
Nem mer igazán Battlefield lenni
Messziről látszik, hogy a REDSEC szinte a járműves harcért kiált, de a valóság az, hogy nagyon ritkán botlunk bele ilyen összecsapásokba. Oké, hogy találunk minigunnal felvértezett helikoptereket, csapatszállításra alkalmas katonai terepjárókat és erőltetett golfkocsikat is, nem ezektől lesz dinamikus az egész, hanem a gyalogos küzdelmek miatt. Szinte minden extra azért van, hogy helyenként igazán őrült, alkalmanként bosszantó, végső soron előre soha nem látható összecsapásokra kerüljön sor. A jól bevált BR-elemek keveréke igazán feszültté teszi mindezt, az eszközeink pedig kellően változatosak, és ehhez vegyük hozzá a BF6-ban debütált rugalmas mozgási rendszert és az átlagosnál nagyobb rombolhatóságot. E tekintetben a REDSEC az élvonalba tartozik, csak épp a legfájóbb az, hogy semmi különlegeset nem csinál. Pedig a világ összes pénze mögötte van, új trendeket és ötleteket honosíthatott volna meg, de a fejlesztők otthon hagyták a kreativitásukat (vagy vezetői nyomásra visszahúzták a pórázukat).
Akadnak persze újdonságok is, ám a nagy többséget bizonyára nem zavarja a zsúfoltság és a folyamatosan pörgő játékmenet. Itt a másodperc törtrésze alatt kell döntéseket hoznunk, nincsenek előre jól megtervezhető lépések, ami részben annak tudható be, hogy maga a zsáner erre tart. Egy fárasztó nap után az emberfia leül mellé, fél óra sem telik el, máris a kör végére ér. Eközben pedig megszámolni sem tudja, hány küldetést tolt le, állandóan kapja a fülébe az utasításokat, hogy csinálja ezt és ezt, a játék nem hagyja, hogy nyugodtan, taktikusan haladjon előre. E szempontból a PUBG-féle irány nagyon is mérvadó lenne, mert hagyja, hogy a játékos kilométereket tegyen meg anélkül, hogy bármit is a szájába rágna. És milyen élvezetes, ha egy BR nem akar kézen fogva húzni előre! A térkép persze alkalmatlan mindenre, túlzsúfolt, pár száz méter után máris új arcát mutatja, folyamatosan eltérít az útról a csilingelő ládák zaja, a jutalom ígérete - a REDSEC nagyon is jól tudja, mivel lehet lekötni a felhasználót. Haladj előre a Battle Passban, nyiss meg dolgokat, szintezz, ahogy a csövön kifér, a meccsek végén teljen meg az állapotjelző - hurrá elérted ezt a rangot, kézbe vehetsz egy újabb fegyvert! Minden nagyon szépen felugrik a képernyőn, túlságosan bazári hangulatot árasztva.
A REDSEC remekül motiválja a játékost látványos csacskaságok ígéretével, napi küldetésekkel, amelyek teljesítése jóleső érzés igen, de sokkal maradandóbb élmény lenne, ha a saját tudásunk és képességeink alapján érnénk el sikereket. Mert harc közben remekül felmértük a helyzetet, jobban bírtuk a pszichológiai nyomást, mert volt időnk felkészülni rá. Nem a tennivalók sokaságával voltunk elfoglalva, csak mert a fejlesztők azt sulykolták felénk, hogy ezek nélkül semmit nem érsz, nem jutsz el a kör végére, ha nem villantasz valamit. Persze az emberi faj mohó, nem éri be kevéssel, mindig zizegnie kell, lootfüggővé válni, mert egy alaposan felpimpelt ritka fegyver nélkül mit sem ér a végső összecsapás, mintha e nélkül kevesebbek lennénk, mintha képtelenek lennénk utolsóként állva maradni. Sokan még rengeteg figyelemelterelő tényező ellenére is képesek önmagukat hibáztatni, amiért túl sokat időztek egy helyen és védtelenné váltak, könnyű célpontot jelentve a mesterlövészeknek. Ahelyett, hogy egy válogatott szidalmakkal teli levelet küldenének a küldetésdesignereknek.
És lássátok feleim, ilyen egy igazán modern battle royale játék - annak minden nyűgjével együtt
A REDSEC-kel pont azokért a nyúlfarknyi pillanatokért érdemes játszani, amik ténylegesen a BR sava-borsát adják. Amikor már nem számít, milyen fegyver van nálad, hogy mennyi XP-t gyűjtöttél, amikor már a tűzgyűrű olyannyira beszűkült, hogy csak ti vagytok és az utolsó másik csapat. Nincs hova bújni, cselekedni kell és megmutatkozik a túlélésért vívott tisztességtelen harc ezer arca, amikor az utolsó erődet mozgósítva próbálod csapdába csalni az áldozatodat, nem is gondolva arra, hogy netán pont te vagy a préda, csak még nem tudsz róla. A Battlefield: REDSEC kicsit felszínes e szempontból, és az már szinte jelentéktelen negatívum, hogy a HUD és a menürendszer is túlzsúfolt, cserébe viszont röccenésmentesen fut.
Az egészből hiányzik a letisztultság érzése, és úgy hajtja előre a játékost, mintha nem lenne holnap, annyi információ jelenik meg előtte. Nincs idő szusszanni, pedig pont arra lenne szükség, és arra, hogy a Battlefield egyedisége jobban felszínre tudjon törni a battle royale módban, amire jelen pillanatban nincs esély. A REDSEC-kel viszont számolni kell, az EA hosszú távra rendezkedett be, a lehetőségek tutira kibővülnek az újabb szezonok érkeztével, és noha az alapok stabilak, a súlypontok eltolódtak és a valódi innovációval is hadilábon áll. Csodálkozol, hogy elég ingatag ez a monstrum?
A Battlefield: REDSEC 2025. október 28-án jelent meg free-to-play modellben PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re. A játékot számítógépen teszteltük az alábbi konfiguráción: Intel Core i-7 10700K, 32 GB RAM, GeForce RTX 3070.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.