Cloudheim próbakör

Az újonc Noodle Cat Games bemutatkozó alkotása olyan stilizált világot mozgat meg, amely több aspektusában ismerős lehet, a fizikán alapuló mechanika sem újdonság a videojátékban, pláne ha nem ismeretlen előttünk a The Legend of Zelda két legutóbbi fő iterációja. A Cloudheim egy teljes értékű akció-RPG, amit négyfős kooperatív módra találtak ki, ehhez egyedi karakterszerepek, procedurális felfedezés és meglepően bájos hangulat társul. Amikor az első égi szigetek megjelennek a képernyőn, rögtön mosolyra húzódik a szánk. Ha a játék jellemzőit elolvasva nem szűrnénk le elsőre, pár perc játék után nyilvánvalóvá válik, hogy a korai hozzáférésű címnek bizony saját egyénisége is van!

A játék alapja ugyan egyszerű, de érdekes. A Ragnarök borzalmas pusztítást végzett, és ahelyett, hogy teljesen véget vetett volna a halandók világának, inkább darabokra törte azt. A szárazföldek szétszakadtak, az égbe szálltak, szerte a végtelen horizonton. A védelmező istenek java része álomba zuhant, a civilizáció is véletlenszerű csoportokra oszlott, színes mitológiai egyveleget alkotva. Noha értelemszerűen a skandináv mondavilág van túlsúlyban, a karakterdesign ennél jóval elborultabb: vidra- és madáremberek közül választhatunk magunknak hőst, noha bizonyos kasztokon az elején még lakat van, de kezdeti felhozatal is elég impozáns. 

A sztori szerint a runari faj képviselői vagyunk, akik a szívóságukról híresek, mindezek mellé kellően ruganyosan mozognak - ez az oka annak, hogy akár szédítő hármas ugrásokra is képesek vagyunk, és a nagy magasságból való zuhanást is simán megússzuk. Én Manával, a viking lánnyal kezdtem a játékot, amely a többinél csinosabb és földhözragadtabb, bár igazából az előbbi érv nyomott nagyobbat a latba. Kasztot pedig bármikor lehet váltani, ehhez csupán új fegyvert kell beújítanunk. A Runeblade az elemi mágia használója, míg a Sentinel és a Breaker a közelharcra fókuszál, a Ranger pedig a társaság rugója - gyors és halálos kombókra szakosodott. Egy négyfős partihoz erősen ajánlott egy változatos összeállítás, ám kezdetben még azt sem tudjuk, melyik osztály jön be nekünk, még szerencse, hogy egyszerre két különböző kasztból is választhatunk fegyvert, és azokat szimultán fejleszthetjük. 

Központi helyszínünk az Odin Shell, egy hatalmas teknős, ahol kiválaszthatjuk következő úti célunkat és itt barkácsolhatunk új cuccokat maguknak, és még el is beszélgethetünk a bázisunkként szolgáló bolondos és kalandvágyó lénnyel. Koherens sztorit viszont ne várjon senki, itt inkább a világépítés van hangsúlyban, ahol a furcsa mítoszok és a jó értelemben vett káosz találkozik egymással. Furcsa lényekkel és más túlélőkkel találkozunk az utunk során, akik persze nem találják a helyüket. A felfedezés során a különféle dialógusok és tárgyleírások segítségével értjük meg jobban a lore-t, amely ugyanolyan széttöredezett, mint maga a világ. Igazából mi vagyunk az egész gócpontja. 

Maga a navigálás remek érzés, mivel a mozgás gyors és sima, szinte pillanatok alatt képesek vagyunk végigszáguldani és ugrándozni a félig nyitott biómákon. A harcok során a kitérés könnyű, a támadások simán egymásba folynak, a képességek animációja hasonló és jó a visszacsatolás is, amiért mindenképp dicséret illeti a korai verziót, ritka, hogy ilyen kiegyensúlyozott legyen minden. A játékmenet fő ciklikussága pedig annak folyékonyságában rejlik, rohanunk, csúszkálunk, egyik platformról ugrunk a másikra, miközben a lebegő szigetek fizikája is állandóan változik. A helyszínek tehát inkább szórakoztató csataterek, mint szigorúan vett statikus térképek, mindig van módunk és időnk a saját stílusunknak megfelelően alakítani a dolgokat. Nyilván a karakterkínálat is kísérletezésre sarkall, a hősök közti különbségek markánsak, néhányak a gyors hentelésben, mások a nehezebb, de lassabb fegyverekben jártasak. Ha elemi mágiát részesítesz előnyben, arra is van mód. 

Akció-RPG-ről lévén szó, a kooperatív módban előtérbe kerülnek a fontos szerepkörök. Amikor a csapatunkban van tank, DPS és támogató osztály, a szinergia működésbe lép, a színes és effektgazdag káoszban nagyon is tudatos mintákat figyelhetünk meg. Az összedolgozás és egymás képességeinek kiegészítése a főellenség-csatákban kulcsfontosságú, de még a mezei ellenfelek támadáskombóira is mindig találunk ellenszert. A fizikán is hatalmas hangsúly van, kellően erős rúgástól még a sziklaperemekről is lependeríthetjük a szörnyeket, de minden egyes csapásnak súlya van, és ehhez még a környezeti fizika is hozzájön.. A tereptárgyak részben elpusztíthatóak, de még korántsem működik úgy a dolog, ahogy kellene, jobb esetben valami rázuhan az ellenfelekre és az extra sebzést okoz, ám akadnak gyermekbetegségek (tereptárgyba szorulás és hasonlók) melyek orvoslásra várnak.

A Zelda-játékok a craftolásnál is konkrét ihletforrásként szolgáltak a fejlesztőknek. A fegyverek különféle ritkaságúak lehetnek, és minél ütősebb darabot szeretnénk maguknak, ahhoz bizony különleges nyersanyagok szükségesek. Szerencsére nincsenek bonyolult receptek és tervrajzok, még jegyzetelni sem kell hozzájuk, és később a főzőcskézésbe és az alkímiába is belemerülhetünk, hogy tartalmas ételeket és bájitalokat készítsünk. A felesleges cuccokat jó pénzért eladhatjuk a bázison, így garantáltan nem lesz felesleg semmiből. Tény, hogy a legjobb felszerelésre vágyunk, bizony grindolni kell, nem is keveset. Ettől eltekintve a karakterünk fejlődése nem túl időrabló, azért is jutalmaz, ha felfedezel és új dolgokat próbálsz ki. A maximalisták pedig biztosítsanak maguknak kellő szabadidőt. 

 Az eszköztárunk menedzselése sajnos nem a legjobb, mivel a cuccok pakolgatása nem a legkényelmesebb, sokat kell pepecselni, főleg, amikor elrendeznénk vagy elosztanánk valamit. A rajzfilmszerű vizuális stílus egyértelműen a The Legend of Zelda keze nyomát viseli magán, am még mindig kellemes a szemnek, lévén a tompa és élénk színek váltakozó esztétikája valahogy megnyugtató összképet teremt. Egészen addig, míg el nem jutunk egy kiterjedt harchoz, ami már eléggé zsúfolt effektparádéknak hat. Az objektumok ugyan kicsit szögletesek, cserébe a tempó gyors, remekül illik egy ilyen stílusú akció-szerepjátékhoz, ahogyan az anime stílusú zenei betétek is. 

A Cloudheim érezhetően még a fejlesztés korai szakaszában jár, rengeteg a kiálló él és a következetlen mechanika. A fizika is finomításra szorul, viszont a harcok már most kellően kielégítőek, olykor még a Devil May Cry is eszembe jutott néhány csata során. Reméljük, a közösség is kitart a munkálatok végéig, mert a potenciált látjuk benne, csak a sok katyvasznak le kell ülepednie egy idő után. 

A Cloudheim jelenleg korai hozzáférésben érhető el a Steamen és az Epic Games Store-ban. 2026-ban PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is megjelenik.