Arthur and the Minimoys

  • Írta: Daks
  • 2007. február 7.
Utálom a filmes licensz alapján készített játékokat. Na, nem azért, mintha nem lenne jó „személyesen” is újra átélni a mozi eseményeit, hanem azért, mert ezek 99%-a kényszerből összecsapott „reklámanyag”. A közelmúltban ott volt az Open Season, az Ice Age 2, a Superman és már a fene se tudja megjegyezni még mi minden játék, ami pocsék kivitelezése miatt teljesen szétrombolta az igényes, több 10 millió dolláros film élményét.
Az Arthur and the Minimoys is egy mozifilm alapján készült játék, mely a Magyarországon Arthur és a Villangók címmel vetített új Luc Besson produkció történetét hivatott elhozni számítógépeink képernyőire. Csak úgy, mint a film, a játék is a 6-12 éves korosztálynak készült (eltekintve a nemi beteg prostiktól és a füves csapostól), ezért a teszt során is így fogunk hozzáállni az anyaghoz - de előbb lássuk Arthur kalandjainak történetét.


Aki olvasta egyik új Cooltúra cikkünket, az Arthur és a Villangók filmkritikát, az már teljesen képben lehet, hogy mi a fene is történik címszereplőnk hátsó kertjében. Az egyszerűség kedvéért „Másolás" – „Beillesztés" parancsokat használva most lássuk, hogy miről szól a film, és így a játék is.


[Idézet a Cooltúra cikkből]: Arthur bentlakásos iskolában tanul, nyáron pedig a nagymamájánál múlatja az időt. Apját és édesanyját keveset látja, érhető is hát a nagyszüleihez való ragaszkodása. Nagyapja híres kalandor, ám néhány évvel ezelőtt rejtélyes módon eltűnt, és azóta nagyanyja egyedül él a village külső peremén fekvő házban – ahol Arthur visszatérő látogató. A mama esténként csodálatos történeteket mesél unokájának, aki átlagos gyermekként szájtátva hallgatja azokat, és arról álmodozik, bárcsak valóra válnának. Nagyapja varázskönyve tele van tündérmesékkel, melyeknek főszereplői a mindössze néhány milliméterre nőtt villangók, az emberek számára láthatatlan, ám köztük élő aprócska lények.


Egy napon zsíros szívű befektető keresi fel az idilli otthon lakóit, aki a felhalmozott tartozások miatt el akarja venni a házat. Arthur elhatározza, hogy megkeresi nagyapja hátsó kertben elrejtett kincsét, azt a drágakő-gyűjteményt, amit még Afrikából hozott haza, hogy azzal kifizesse a családot zsaroló üzletembert. Nyomozni kezd, és csakhamar rá is jön, hogy összefüggés van a Villangók és a kincs között, sőt a mese szereplői ott voltak mindig is a szeme előtt, csak nem látta őket. Egy titkos feljegyzés segítségével rájön, hogyan zsugorodhat ő is miniatűrre, és hogyan kaphat bebocsátást a Villangókhoz, ahonnan egyenes út vezet a drágakövekhez.


Arthur-nak 36 órája van, hogy megtalálja a kincset, ám ez nem lesz könnyű feladat. A hátsó kertben élő Villangóktól megtudja, hogy a rubint a rettegett Maltazard-nál van, aki a mini társadalom legnagyobb és legkegyetlenebb ellensége. Maltazard nem csak, hogy nem fog lemondani a kövekről, de éppen ezekben az órákban tervezi meg a Villangókra mért pusztító csapásának részleteit. Arthur-nak nincs más választása, szembe kell néznie a rettegett gonosszal és annak csatlósaival, de szerencséjére az útján elkíséri a király szépséges lánya, Selenia hercegnő, és annak öccse, Betameche is. A trió felállt tehát, és a kicsit hosszúra nyúlt bevezető után indulhat is a hatalmas kaland, keresztül az egész hátsó kerten, ahol minden olyan, akár a „Drágám, a kölykök összementek" című klasszikusban – már ha van itt valaki, aki emlékszik még rá. [Idézet vége]


Mi, a játék főszereplői az érdemi munkát a Villangók falujába való belépés után kezdjük meg. A fiatal célközönségnek „hála" nem lesz nehéz dolgunk, ha végig akarjuk vinni a történetet, viszont sajnos annál több időnk megy majd el az unalmas részek végig vitelével. A játék bár teljesen követi a film sztoriját, azért az események közt jó néhány olyan is fellelhető, mely a mozifilmben nem volt jelen. Persze ez egy cseppet sem baj, mert legalább minden helyszínen kellő időt tölthetünk el ahhoz, hogy teljesen beleunjunk a Villangók világába.


A játékban Arthur-t, Selenia hercegnőt és Betameche-t is irányíthatjuk, amolyan egyszemélyes co-operation módban. Egy billentyű lenyomásával átugorhatunk egy másik szereplő irányítására, melyek mindegyike különböző képességekkel bír. Arthur fürge, ügyes és remekül bunyózik, míg a szépséges Selenia egy tőrrel indul Maltazard csatlósai ellen. A mindössze 300 éves, hihetetlenül aranyosan futkározó Betameche multifunkci bicskájával erősíti a csapatot. A szereplők rendszerint együtt vannak az egész kaland alatt, ám vannak részek, ahol szétszakadnak, és egyedül kell helyt állniuk. Apró érdekesség, hogy ahogyan haladunk előre a történetben, a karakterek úgy szereznek új képességeket, mint például karate rúgás, vagy összpontosított célzás. Nem egy nívós RPG elem, de üde színfoltot visz az amúgy cseppet egyhangú ugri-bugriba.


A feladatok nem nehezek, lévén mint már említettük, az Arthur and the Minimoys a fiatalabb generációnak szól. A játékidő nagy része futkorászással és bunyózással telik, ezért is érzethető erősen az egyhangúság már a játék elején. Nagy sajnálatunkra a történetre kevés hangsúlyt helyeztek a programozók, gyakorlatilag a film első fél óráját le is tudták egy pár perces intro beiktatásával. A kalandozás során se nagyon avatnak be minket a részletekbe, ráadásul örök tanácsadónk, Betameche sem arról beszél, hogy mit miért csinálunk, hanem, hogy milyen gombokat nyomogassunk a feladatok végrehajtásához.


A gomboknál időzve egy kicsikét szeretnénk kitérni az options menüre, és azon belül is főleg a billentyűzet-kiosztásra. Az alapbeállítások teljesen értelmetlenül lettek bekalibrálva, gyakorlatilag az egészet egy balkezes mini-emberre szabták. A kurzorokkal lehet mászkálni, a numerikus billentyűzet gombjait nyomogatva pedig különböző cselekedeteket hajthatunk végre, melynek a vége az lett, hogy egymáson átkulcsolt kézzel kellett végigszenvednünk az első epizódot. Az egeret sajnos nem lehet használni, így a kamera mozgatását a gép végzi, bár mi is beleszólhatunk a Home, az End és a Page Up/Down gombok simogatásával. Az options menü gyerekjátékhoz képest igencsak kiterjedt részletességű – gyakorlatilag mindent testre szabhatunk benne.


Negatívumként sorolnánk fel, hogy nem lehet átnyomni sem az átvezető animációkat, sem a felesleges csacsogásokat, melyek bizony sajnos rengeteg időt vesznek el drága délutánunkból. Az irányítás sem egy Splinter Cell színvonalú, bár nem is várunk el sokat egy platformjátéktól. A grafika átlagosnak mondható, nincs benne semmi kiugró, de semmi igénytelen sem. Használja a legelterjedtebb speciális effekteket és fényhatásokat, melyek manapság már egy játékból sem hiányoznak. Ehhez a ponthoz érve megemlítenénk, hogy a gépigény nagyon is barátságosra sikeredett, a tesztgépen bátran maximumra állítottuk a részletességet, és még az 5x-ös Anti Aliasing sem lassított semmit a játékon. A 16:9-et sajnos nem támogatja, de ez esetben nem is tesszük olyan magasra a mércét. A cikk lezárásaként még annyit el kívánunk mondani, hogy aki öngyilkos hajlamokkal rendelkezik, az ne indítsa el a játékot – ellenben egy átlag 6-12 éves srácnak kellemes kikapcsolódást ígér az anyag!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...