Az Arthur and the Minimoys is egy mozifilm alapján készült játék, mely a Magyarországon Arthur és a Villangók címmel vetített új Luc Besson produkció történetét hivatott elhozni számítógépeink képernyőire. Csak úgy, mint a film, a játék is a 6-12 éves korosztálynak készült (eltekintve a nemi beteg prostiktól és a füves csapostól), ezért a teszt során is így fogunk hozzáállni az anyaghoz - de előbb lássuk Arthur kalandjainak történetét.
Aki olvasta egyik új Cooltúra cikkünket, az Arthur és a Villangók filmkritikát, az már teljesen képben lehet, hogy mi a fene is történik címszereplőnk hátsó kertjében. Az egyszerűség kedvéért „Másolás” – „Beillesztés” parancsokat használva most lássuk, hogy miről szól a film, és így a játék is.
[Idézet a Cooltúra cikkből]: Arthur bentlakásos iskolában tanul, nyáron pedig a nagymamájánál múlatja az időt. Apját és édesanyját keveset látja, érhető is hát a nagyszüleihez való ragaszkodása. Nagyapja híres kalandor, ám néhány évvel ezelőtt rejtélyes módon eltűnt, és azóta nagyanyja egyedül él a village külső peremén fekvő házban – ahol Arthur visszatérő látogató. A mama esténként csodálatos történeteket mesél unokájának, aki átlagos gyermekként szájtátva hallgatja azokat, és arról álmodozik, bárcsak valóra válnának. Nagyapja varázskönyve tele van tündérmesékkel, melyeknek főszereplői a mindössze néhány milliméterre nőtt villangók, az emberek számára láthatatlan, ám köztük élő aprócska lények.
Egy napon zsíros szívű befektető keresi fel az idilli otthon lakóit, aki a felhalmozott tartozások miatt el akarja venni a házat. Arthur elhatározza, hogy megkeresi nagyapja hátsó kertben elrejtett kincsét, azt a drágakő-gyűjteményt, amit még Afrikából hozott haza, hogy azzal kifizesse a családot zsaroló üzletembert. Nyomozni kezd, és csakhamar rá is jön, hogy összefüggés van a Villangók és a kincs között, sőt a mese szereplői ott voltak mindig is a szeme előtt, csak nem látta őket. Egy titkos feljegyzés segítségével rájön, hogyan zsugorodhat ő is miniatűrre, és hogyan kaphat bebocsátást a Villangókhoz, ahonnan egyenes út vezet a drágakövekhez.
Arthur-nak 36 órája van, hogy megtalálja a kincset, ám ez nem lesz könnyű feladat. A hátsó kertben élő Villangóktól megtudja, hogy a rubint a rettegett Maltazard-nál van, aki a mini társadalom legnagyobb és legkegyetlenebb ellensége. Maltazard nem csak, hogy nem fog lemondani a kövekről, de éppen ezekben az órákban tervezi meg a Villangókra mért pusztító csapásának részleteit. Arthur-nak nincs más választása, szembe kell néznie a rettegett gonosszal és annak csatlósaival, de szerencséjére az útján elkíséri a király szépséges lánya, Selenia hercegnő, és annak öccse, Betameche is. A trió felállt tehát, és a kicsit hosszúra nyúlt bevezető után indulhat is a hatalmas kaland, keresztül az egész hátsó kerten, ahol minden olyan, akár a „Drágám, a kölykök összementek” című klasszikusban – már ha van itt valaki, aki emlékszik még rá. [Idézet vége]
Mi, a játék főszereplői az érdemi munkát a Villangók falujába való belépés után kezdjük meg. A fiatal célközönségnek „hála” nem lesz nehéz dolgunk, ha végig akarjuk vinni a történetet, viszont sajnos annál több időnk megy majd el az unalmas részek végig vitelével. A játék bár teljesen követi a film sztoriját, azért az események közt jó néhány olyan is fellelhető, mely a mozifilmben nem volt jelen. Persze ez egy cseppet sem baj, mert legalább minden helyszínen kellő időt tölthetünk el ahhoz, hogy teljesen beleunjunk a Villangók világába.
A játékban Arthur-t, Selenia hercegnőt és Betameche-t is irányíthatjuk, amolyan egyszemélyes co-operation módban. Egy billentyű lenyomásával átugorhatunk egy másik szereplő irányítására, melyek mindegyike különböző képességekkel bír. Arthur fürge, ügyes és remekül bunyózik, míg a szépséges Selenia egy tőrrel indul Maltazard csatlósai ellen. A mindössze 300 éves, hihetetlenül aranyosan futkározó Betameche multifunkci bicskájával erősíti a csapatot. A szereplők rendszerint együtt vannak az egész kaland alatt, ám vannak részek, ahol szétszakadnak, és egyedül kell helyt állniuk. Apró érdekesség, hogy ahogyan haladunk előre a történetben, a karakterek úgy szereznek új képességeket, mint például karate rúgás, vagy összpontosított célzás. Nem egy nívós RPG elem, de üde színfoltot visz az amúgy cseppet egyhangú ugri-bugriba.
A feladatok nem nehezek, lévén mint már említettük, az Arthur and the Minimoys a fiatalabb generációnak szól. A játékidő nagy része futkorászással és bunyózással telik, ezért is érzethető erősen az egyhangúság már a játék elején. Nagy sajnálatunkra a történetre kevés hangsúlyt helyeztek a programozók, gyakorlatilag a film első fél óráját le is tudták egy pár perces intro beiktatásával. A kalandozás során se nagyon avatnak be minket a részletekbe, ráadásul örök tanácsadónk, Betameche sem arról beszél, hogy mit miért csinálunk, hanem, hogy milyen gombokat nyomogassunk a feladatok végrehajtásához.
A gomboknál időzve egy kicsikét szeretnénk kitérni az options menüre, és azon belül is főleg a billentyűzet-kiosztásra. Az alapbeállítások teljesen értelmetlenül lettek bekalibrálva, gyakorlatilag az egészet egy balkezes mini-emberre szabták. A kurzorokkal lehet mászkálni, a numerikus billentyűzet gombjait nyomogatva pedig különböző cselekedeteket hajthatunk végre, melynek a vége az lett, hogy egymáson átkulcsolt kézzel kellett végigszenvednünk az első epizódot. Az egeret sajnos nem lehet használni, így a kamera mozgatását a gép végzi, bár mi is beleszólhatunk a Home, az End és a Page Up/Down gombok simogatásával. Az options menü gyerekjátékhoz képest igencsak kiterjedt részletességű – gyakorlatilag mindent testre szabhatunk benne.
Negatívumként sorolnánk fel, hogy nem lehet átnyomni sem az átvezető animációkat, sem a felesleges csacsogásokat, melyek bizony sajnos rengeteg időt vesznek el drága délutánunkból. Az irányítás sem egy Splinter Cell színvonalú, bár nem is várunk el sokat egy platformjátéktól. A grafika átlagosnak mondható, nincs benne semmi kiugró, de semmi igénytelen sem. Használja a legelterjedtebb speciális effekteket és fényhatásokat, melyek manapság már egy játékból sem hiányoznak. Ehhez a ponthoz érve megemlítenénk, hogy a gépigény nagyon is barátságosra sikeredett, a tesztgépen bátran maximumra állítottuk a részletességet, és még az 5x-ös Anti Aliasing sem lassított semmit a játékon. A 16:9-et sajnos nem támogatja, de ez esetben nem is tesszük olyan magasra a mércét. A cikk lezárásaként még annyit el kívánunk mondani, hogy aki öngyilkos hajlamokkal rendelkezik, az ne indítsa el a játékot – ellenben egy átlag 6-12 éves srácnak kellemes kikapcsolódást ígér az anyag!
Aki olvasta egyik új Cooltúra cikkünket, az Arthur és a Villangók filmkritikát, az már teljesen képben lehet, hogy mi a fene is történik címszereplőnk hátsó kertjében. Az egyszerűség kedvéért „Másolás” – „Beillesztés” parancsokat használva most lássuk, hogy miről szól a film, és így a játék is.
[Idézet a Cooltúra cikkből]: Arthur bentlakásos iskolában tanul, nyáron pedig a nagymamájánál múlatja az időt. Apját és édesanyját keveset látja, érhető is hát a nagyszüleihez való ragaszkodása. Nagyapja híres kalandor, ám néhány évvel ezelőtt rejtélyes módon eltűnt, és azóta nagyanyja egyedül él a village külső peremén fekvő házban – ahol Arthur visszatérő látogató. A mama esténként csodálatos történeteket mesél unokájának, aki átlagos gyermekként szájtátva hallgatja azokat, és arról álmodozik, bárcsak valóra válnának. Nagyapja varázskönyve tele van tündérmesékkel, melyeknek főszereplői a mindössze néhány milliméterre nőtt villangók, az emberek számára láthatatlan, ám köztük élő aprócska lények.
Egy napon zsíros szívű befektető keresi fel az idilli otthon lakóit, aki a felhalmozott tartozások miatt el akarja venni a házat. Arthur elhatározza, hogy megkeresi nagyapja hátsó kertben elrejtett kincsét, azt a drágakő-gyűjteményt, amit még Afrikából hozott haza, hogy azzal kifizesse a családot zsaroló üzletembert. Nyomozni kezd, és csakhamar rá is jön, hogy összefüggés van a Villangók és a kincs között, sőt a mese szereplői ott voltak mindig is a szeme előtt, csak nem látta őket. Egy titkos feljegyzés segítségével rájön, hogyan zsugorodhat ő is miniatűrre, és hogyan kaphat bebocsátást a Villangókhoz, ahonnan egyenes út vezet a drágakövekhez.
Arthur-nak 36 órája van, hogy megtalálja a kincset, ám ez nem lesz könnyű feladat. A hátsó kertben élő Villangóktól megtudja, hogy a rubint a rettegett Maltazard-nál van, aki a mini társadalom legnagyobb és legkegyetlenebb ellensége. Maltazard nem csak, hogy nem fog lemondani a kövekről, de éppen ezekben az órákban tervezi meg a Villangókra mért pusztító csapásának részleteit. Arthur-nak nincs más választása, szembe kell néznie a rettegett gonosszal és annak csatlósaival, de szerencséjére az útján elkíséri a király szépséges lánya, Selenia hercegnő, és annak öccse, Betameche is. A trió felállt tehát, és a kicsit hosszúra nyúlt bevezető után indulhat is a hatalmas kaland, keresztül az egész hátsó kerten, ahol minden olyan, akár a „Drágám, a kölykök összementek” című klasszikusban – már ha van itt valaki, aki emlékszik még rá. [Idézet vége]
Mi, a játék főszereplői az érdemi munkát a Villangók falujába való belépés után kezdjük meg. A fiatal célközönségnek „hála” nem lesz nehéz dolgunk, ha végig akarjuk vinni a történetet, viszont sajnos annál több időnk megy majd el az unalmas részek végig vitelével. A játék bár teljesen követi a film sztoriját, azért az események közt jó néhány olyan is fellelhető, mely a mozifilmben nem volt jelen. Persze ez egy cseppet sem baj, mert legalább minden helyszínen kellő időt tölthetünk el ahhoz, hogy teljesen beleunjunk a Villangók világába.
A játékban Arthur-t, Selenia hercegnőt és Betameche-t is irányíthatjuk, amolyan egyszemélyes co-operation módban. Egy billentyű lenyomásával átugorhatunk egy másik szereplő irányítására, melyek mindegyike különböző képességekkel bír. Arthur fürge, ügyes és remekül bunyózik, míg a szépséges Selenia egy tőrrel indul Maltazard csatlósai ellen. A mindössze 300 éves, hihetetlenül aranyosan futkározó Betameche multifunkci bicskájával erősíti a csapatot. A szereplők rendszerint együtt vannak az egész kaland alatt, ám vannak részek, ahol szétszakadnak, és egyedül kell helyt állniuk. Apró érdekesség, hogy ahogyan haladunk előre a történetben, a karakterek úgy szereznek új képességeket, mint például karate rúgás, vagy összpontosított célzás. Nem egy nívós RPG elem, de üde színfoltot visz az amúgy cseppet egyhangú ugri-bugriba.
A feladatok nem nehezek, lévén mint már említettük, az Arthur and the Minimoys a fiatalabb generációnak szól. A játékidő nagy része futkorászással és bunyózással telik, ezért is érzethető erősen az egyhangúság már a játék elején. Nagy sajnálatunkra a történetre kevés hangsúlyt helyeztek a programozók, gyakorlatilag a film első fél óráját le is tudták egy pár perces intro beiktatásával. A kalandozás során se nagyon avatnak be minket a részletekbe, ráadásul örök tanácsadónk, Betameche sem arról beszél, hogy mit miért csinálunk, hanem, hogy milyen gombokat nyomogassunk a feladatok végrehajtásához.
A gomboknál időzve egy kicsikét szeretnénk kitérni az options menüre, és azon belül is főleg a billentyűzet-kiosztásra. Az alapbeállítások teljesen értelmetlenül lettek bekalibrálva, gyakorlatilag az egészet egy balkezes mini-emberre szabták. A kurzorokkal lehet mászkálni, a numerikus billentyűzet gombjait nyomogatva pedig különböző cselekedeteket hajthatunk végre, melynek a vége az lett, hogy egymáson átkulcsolt kézzel kellett végigszenvednünk az első epizódot. Az egeret sajnos nem lehet használni, így a kamera mozgatását a gép végzi, bár mi is beleszólhatunk a Home, az End és a Page Up/Down gombok simogatásával. Az options menü gyerekjátékhoz képest igencsak kiterjedt részletességű – gyakorlatilag mindent testre szabhatunk benne.
Negatívumként sorolnánk fel, hogy nem lehet átnyomni sem az átvezető animációkat, sem a felesleges csacsogásokat, melyek bizony sajnos rengeteg időt vesznek el drága délutánunkból. Az irányítás sem egy Splinter Cell színvonalú, bár nem is várunk el sokat egy platformjátéktól. A grafika átlagosnak mondható, nincs benne semmi kiugró, de semmi igénytelen sem. Használja a legelterjedtebb speciális effekteket és fényhatásokat, melyek manapság már egy játékból sem hiányoznak. Ehhez a ponthoz érve megemlítenénk, hogy a gépigény nagyon is barátságosra sikeredett, a tesztgépen bátran maximumra állítottuk a részletességet, és még az 5x-ös Anti Aliasing sem lassított semmit a játékon. A 16:9-et sajnos nem támogatja, de ez esetben nem is tesszük olyan magasra a mércét. A cikk lezárásaként még annyit el kívánunk mondani, hogy aki öngyilkos hajlamokkal rendelkezik, az ne indítsa el a játékot – ellenben egy átlag 6-12 éves srácnak kellemes kikapcsolódást ígér az anyag!