A PS2-esek és az Xbox-osok már tavaly márciusban megkapták a legújabb Driver játékot, mely PC-re csak most, 2007. nyarának közepén volt hajlandó megjelenni. Másfél évet kellett várni az átiratra, de hogy mégis milyen lett a PC port, arra jelen cikkünk ad – reméljük kimerítő – választ.
1978-ban járunk, az Egyesült Államokban most kezdik vetíteni a Dallas bevezető epizódjait, Michael Jackson pedig nagyban dolgozik első szólóalbumán. Miskolcon megalakul az Edda Művek, Argentína 3:1-re veri Hollandiát a labdarúgó VB-n, de ami jelen esetben fontos, hogy ekkor költözik New York-ba az ifjú, mindössze 18 éves TK. Hosszú hajú bőrdzsekis barátunk ahelyett, hogy gyorséttermi munkát vállalna, majd az ott szerzett pénzét görkoris lányokra és bulizásra költené, inkább beáll sofőrnek a maffiához.
Mindenféle rossz arcokkal haverkodik össze, akik egyre mélyebbre rántják őt. TK bűnöző lesz, sofőrként segítenie kell a rosszfiúkat, sőt csakhamar őt is beállítják a tűzvonalba. Főhősünk hátat fordít a jólelkű vidéki srác énjének, fegyvert ragad, és beleveti magát az alvilágba – valahogy úgy, ahogy a Grand Theft Auto főszereplői is teszik minden alkalommal.
Nem véletlen, hogy a GTA-t hoztuk fel példának. A Driver (azon belül is inkább az új részei) egyre jobban kezdenek hasonlítani a Rockstar sikerjátékára, noha eddig kivétel nélkül mind elvéreztek. Az első Driver a maga idejében egész jó volt, kellemesen el lehetett vele szórakozni. A folytatása diszkréten fogalmazva is pocsék volt, a harmadik rész pedig igencsak megosztott sikert aratott a játékosok körében. Én kedveltem, hangulatos volt Isztambulban kocsikázni, kevés játék repített minket az egzotikus Törökországba, noha az irányítás és a játékmenet még mindig a béka feneke alatt volt. Most itt a negyedik rész, mely a 70-es évek második felének Amerikáját nyitja meg előttünk, és újult erővel próbálja meghódítani a GTA-tól megfosztott PC-s ifjak szívét.
A játék a jól megszokott formula szerint indul. Az intró videóban meghallgatjuk TK rövid monológját, melyben elmondja, hogy bűnöző körökbe keveredett New York-ban, ám ezt egy cseppet sem bánja. Jó pénzt akaszt le, és legtöbbször nincs is más dolga, mint nyomni a gázt. Eközben pergős régi zene szól, és mindenféle városi életképek váltják egymást az ingame üldözős jelenetekkel. Eddig kellemes, de ami ez után jön, az sajnos minden, csak nem GTA pótló.
Indul a játék, első feladatunk, hogy megmentsünk egy havert, aki épp az előbb rabolt ki egy italboltot. Zsarukkal a nyomunkban végig kell száguldani fél NYC-n, majd ha sikerült lerázni őket, ki kell tenni a tesót egy biztonságos környéken. Az első küldetések bemelegítő missziók, itt megtanuljuk, hogy hogyan kell jól vezetni, miként kell a műhelyben feltuningolni a járgányunkat, hogy kell célozni, és persze azt is, hogy hogyan kell vezetés közben lövöldözni. Jól jön ez a kis tutorial, bár semmi olyat nem tanulunk meg benne, amire ne jöttünk volna rá magunktól is. Ha megvagyunk mindennel, akkor indulhat bűnöző karrierünk, és sorba vállalhatjuk el a mocskosabbnál mocskosabb küldetéseket.
A játékmenet valahogy úgy néz ki, hogy ha megcsináltunk egy missziót, akkor pár perc (vagy pár másodperc múlva) a térkép már mutatja is a következő megbízónk helyzetét. A játéktér ugye egy nagyváros, kötöttségek nélkül mászkálhatunk benne, GTA stílusban ki-be ugrálhatunk az autóból, és elköthetünk új verdákat, ha sajátunk már nem bírja szuflával. A városban sajnos nincs semmi interakció, amivel ki lehetne használni a két küldetés közti szabad furikázást, nem mehetünk el kajálni, nem haverkodhatunk senkivel, csak magányosan lézenghetünk az utcán.
Az utcák amúgy nagyon sterilek, az ember itt nem érzi magát otthon – ellentétben a GTA fantasztikus metropoliszával. Az emberek céltalanul sétálgatnak a járdán, az autósok csak körbe-körbe furikáznak, ezen kívül semmi nem történik. Mindenhol ugyanolyan emberek és autók vannak, a városban nincs semmi élet. A diszkók előtt nem sorakoznak fiatalok, az italbolt előtt nem fetrengenek hajléktalanok, az összkép mindig ugyanaz, bármerre is megyünk. Az egyetlen, ami egy kicsit feldobja a hangulatot, az a kocsiból szóló zene, melybe bár nem sikerült olyan populáris slágereket összeválogatni, mint amit például a Vice City vonultatott fel, azért határozottan kellemesnek mondható.
Apró szösszenet, hogy a 70-es éveket otthagyva, egy idő után átugorhatunk a modern világba – TK ugyanis a játék felénél dutyiba kerül a korábban elkövetett gaztettei miatt. Az összkép a szabadulás után se változik sokat. A neonfényekkel és óriásplakátokkal feldíszített városkép mellett olyan modern márkák jelennek meg az utcákon, mint Subaru, Alfa, Dodge, Chrysler, Lexus, Volkswagen vagy Toyota, de valahogy még mindig nem az igazi a város. Persze azért kitartás is kell ahhoz, hogy eljussunk ide, nem könnyű végigszenvedni az egyhangú küldetéseket.
A grafika sokkal szebb, mint Playstation 2-n volt tavaly, igaz hajlamos is a belassulásra – bár ez leginkább a tesztgép fogyatékosságának tudható be. A játékot hajtó motor ettől függetlenül elavult, a látványt manapság leköszönő a current-gen kategóriába lehet sorolni, az egyetlen modern benne a motion blur effektus. Noha az autó szépen csillog, a textúrák mattak és maszatosak, igazából nem sok szépet találni a játékban. Mindenhol csak beton- és fűtextúra van, a nap nem ragyogja be a várost, sőt még vakítani is alig hajlandó. Nem kifejezetten csúnya az összkép, pár éve még elment volna, de ez most már kevés.
Az autók irányítása egész barátira sikeredett, az első rész óta nem lehetett ilyen könnyen navigálni járgányunkat. Gamepaddal kellemes furikázni, ekkor van auto-célzás is, és a karakter se rosszalkodik, ha futásról van szó. A fickó kinézete amúgy nagyon vagány lett, laza szerkóba, hosszú hajjal, napszemüvegben osztja az észt, és ami a legfontosabb, mindig hidegvérű, akár egy veterán maffiózó.
Az audióról nem lehet sokat fecsegni, a zenét már említettük, csak a hangok maradtak. Itt egy újabb rosszpontot érdemel a játék, ugyanis noha az ütközéseknek egész kibírható hangjai vannak, robbanáskor sokszor elfelejt betöltődni a megfelelő wav fájl. Az első küldetések egyikében, amikor egyik haverunk megtanított lőni, a feladatunk az volt, hogy pisztolyunkkal robbantsuk fel a hangárban álló autót. Lőttük a benzintankot, pár másodperc múlva pedig levegőbe is repült a verda, de a hangszórókat semmi hang nem hagyta el. Furcsa volt és nagyon zavaró, legalább az ilyen előre megrendezett jeleneteknél illett volna odafigyelni a részletekre.
Kár a Driver: Parallel Lines-ért. Jó kis "majdnem GTA klón" lehetett volna belőle, de a Reflections megint nem tudott remekelni. Nem bukott meg, bár az egyhangú játékélmény és a lapos hangulatot nagyon sok pontot levesz a végső értékelésből. Persze azért biztosan akad pár ember, aki imádja az új Driver-t, azért mi inkább a GTA IV-et várjuk!
Mindenféle rossz arcokkal haverkodik össze, akik egyre mélyebbre rántják őt. TK bűnöző lesz, sofőrként segítenie kell a rosszfiúkat, sőt csakhamar őt is beállítják a tűzvonalba. Főhősünk hátat fordít a jólelkű vidéki srác énjének, fegyvert ragad, és beleveti magát az alvilágba – valahogy úgy, ahogy a Grand Theft Auto főszereplői is teszik minden alkalommal.
Nem véletlen, hogy a GTA-t hoztuk fel példának. A Driver (azon belül is inkább az új részei) egyre jobban kezdenek hasonlítani a Rockstar sikerjátékára, noha eddig kivétel nélkül mind elvéreztek. Az első Driver a maga idejében egész jó volt, kellemesen el lehetett vele szórakozni. A folytatása diszkréten fogalmazva is pocsék volt, a harmadik rész pedig igencsak megosztott sikert aratott a játékosok körében. Én kedveltem, hangulatos volt Isztambulban kocsikázni, kevés játék repített minket az egzotikus Törökországba, noha az irányítás és a játékmenet még mindig a béka feneke alatt volt. Most itt a negyedik rész, mely a 70-es évek második felének Amerikáját nyitja meg előttünk, és újult erővel próbálja meghódítani a GTA-tól megfosztott PC-s ifjak szívét.
A játék a jól megszokott formula szerint indul. Az intró videóban meghallgatjuk TK rövid monológját, melyben elmondja, hogy bűnöző körökbe keveredett New York-ban, ám ezt egy cseppet sem bánja. Jó pénzt akaszt le, és legtöbbször nincs is más dolga, mint nyomni a gázt. Eközben pergős régi zene szól, és mindenféle városi életképek váltják egymást az ingame üldözős jelenetekkel. Eddig kellemes, de ami ez után jön, az sajnos minden, csak nem GTA pótló.
Indul a játék, első feladatunk, hogy megmentsünk egy havert, aki épp az előbb rabolt ki egy italboltot. Zsarukkal a nyomunkban végig kell száguldani fél NYC-n, majd ha sikerült lerázni őket, ki kell tenni a tesót egy biztonságos környéken. Az első küldetések bemelegítő missziók, itt megtanuljuk, hogy hogyan kell jól vezetni, miként kell a műhelyben feltuningolni a járgányunkat, hogy kell célozni, és persze azt is, hogy hogyan kell vezetés közben lövöldözni. Jól jön ez a kis tutorial, bár semmi olyat nem tanulunk meg benne, amire ne jöttünk volna rá magunktól is. Ha megvagyunk mindennel, akkor indulhat bűnöző karrierünk, és sorba vállalhatjuk el a mocskosabbnál mocskosabb küldetéseket.
A játékmenet valahogy úgy néz ki, hogy ha megcsináltunk egy missziót, akkor pár perc (vagy pár másodperc múlva) a térkép már mutatja is a következő megbízónk helyzetét. A játéktér ugye egy nagyváros, kötöttségek nélkül mászkálhatunk benne, GTA stílusban ki-be ugrálhatunk az autóból, és elköthetünk új verdákat, ha sajátunk már nem bírja szuflával. A városban sajnos nincs semmi interakció, amivel ki lehetne használni a két küldetés közti szabad furikázást, nem mehetünk el kajálni, nem haverkodhatunk senkivel, csak magányosan lézenghetünk az utcán.
Az utcák amúgy nagyon sterilek, az ember itt nem érzi magát otthon – ellentétben a GTA fantasztikus metropoliszával. Az emberek céltalanul sétálgatnak a járdán, az autósok csak körbe-körbe furikáznak, ezen kívül semmi nem történik. Mindenhol ugyanolyan emberek és autók vannak, a városban nincs semmi élet. A diszkók előtt nem sorakoznak fiatalok, az italbolt előtt nem fetrengenek hajléktalanok, az összkép mindig ugyanaz, bármerre is megyünk. Az egyetlen, ami egy kicsit feldobja a hangulatot, az a kocsiból szóló zene, melybe bár nem sikerült olyan populáris slágereket összeválogatni, mint amit például a Vice City vonultatott fel, azért határozottan kellemesnek mondható.
Apró szösszenet, hogy a 70-es éveket otthagyva, egy idő után átugorhatunk a modern világba – TK ugyanis a játék felénél dutyiba kerül a korábban elkövetett gaztettei miatt. Az összkép a szabadulás után se változik sokat. A neonfényekkel és óriásplakátokkal feldíszített városkép mellett olyan modern márkák jelennek meg az utcákon, mint Subaru, Alfa, Dodge, Chrysler, Lexus, Volkswagen vagy Toyota, de valahogy még mindig nem az igazi a város. Persze azért kitartás is kell ahhoz, hogy eljussunk ide, nem könnyű végigszenvedni az egyhangú küldetéseket.
A grafika sokkal szebb, mint Playstation 2-n volt tavaly, igaz hajlamos is a belassulásra – bár ez leginkább a tesztgép fogyatékosságának tudható be. A játékot hajtó motor ettől függetlenül elavult, a látványt manapság leköszönő a current-gen kategóriába lehet sorolni, az egyetlen modern benne a motion blur effektus. Noha az autó szépen csillog, a textúrák mattak és maszatosak, igazából nem sok szépet találni a játékban. Mindenhol csak beton- és fűtextúra van, a nap nem ragyogja be a várost, sőt még vakítani is alig hajlandó. Nem kifejezetten csúnya az összkép, pár éve még elment volna, de ez most már kevés.
Az autók irányítása egész barátira sikeredett, az első rész óta nem lehetett ilyen könnyen navigálni járgányunkat. Gamepaddal kellemes furikázni, ekkor van auto-célzás is, és a karakter se rosszalkodik, ha futásról van szó. A fickó kinézete amúgy nagyon vagány lett, laza szerkóba, hosszú hajjal, napszemüvegben osztja az észt, és ami a legfontosabb, mindig hidegvérű, akár egy veterán maffiózó.
Az audióról nem lehet sokat fecsegni, a zenét már említettük, csak a hangok maradtak. Itt egy újabb rosszpontot érdemel a játék, ugyanis noha az ütközéseknek egész kibírható hangjai vannak, robbanáskor sokszor elfelejt betöltődni a megfelelő wav fájl. Az első küldetések egyikében, amikor egyik haverunk megtanított lőni, a feladatunk az volt, hogy pisztolyunkkal robbantsuk fel a hangárban álló autót. Lőttük a benzintankot, pár másodperc múlva pedig levegőbe is repült a verda, de a hangszórókat semmi hang nem hagyta el. Furcsa volt és nagyon zavaró, legalább az ilyen előre megrendezett jeleneteknél illett volna odafigyelni a részletekre.
Kár a Driver: Parallel Lines-ért. Jó kis "majdnem GTA klón" lehetett volna belőle, de a Reflections megint nem tudott remekelni. Nem bukott meg, bár az egyhangú játékélmény és a lapos hangulatot nagyon sok pontot levesz a végső értékelésből. Persze azért biztosan akad pár ember, aki imádja az új Driver-t, azért mi inkább a GTA IV-et várjuk!
Basszus, szimpla kommentnek indult, de egy kisebb teszt lett belőle. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.