Fűrész V

  • Írta: zoenn
  • 2009. január 22.
Jigsaw halálával valakinek folytatnia kell a megkezdett munkát. Hoffman nyomozó erre a legalkalmasabb, ám amikor sötét titka veszélybe kerül, igyekeznie kell, hogy az utána kutakodókat eltegye láb alól. Új év, új Fűrész – a lejtőn csak lefelé tart az út.
Ha már kritikailag nem is emelkedik ki a Fűrész sorozat utolsó négy tagja, azonban az vitathatatlan, hogy amit 2004-ben a kis maláj ötletgazda, James Wan letett az asztalra mérföldkő volt és egy új saga elindítója. Mesteri csavarokkal tarkított történet, végletekig hajszolt feszültségkeltés, megfelelő mértékben adagolt vérengzéssel, mindezt minimális költségvetéssel, mégis frenetikus pénzügyi végeredménnyel. Ha pedig a bevételek tartják magukat, olykor az előállítási költség 10-szeresét is kasszírozva, nos addig lesz minden évben új Fűrész, bár pont a kiemelkedő dramaturgiát mellőzik a folytatásokban és inkább a brutalitásra helyezik a hangsúlyt.


A minőség pedig jól észrevehetően csökken, bár most mintha kicsit összekapták volna magukat, meglátásom szerint az ötödik eljövetel a kissé kusza előzőn egy leheletnyit, de túltesz. A rendezői széktől is megválni készült három fejezet után Darren Lynn Bousman, így átadta a helyét a kispályás, eleddig rendezőasszisztensi csipp-csupp munkákban jártas, David Hackl-nek. Az új arc sem cáfol meg minket abban, hogy csupán a megrögzött rajongóknak fog bejönni a jelen film és akik már tisztában vannak a túlbonyolított sztorival, mert a film eleji visszaemlékezés vajmi kevés emléket ébreszt majd bennünk, kósza foszlányok ugyan megvannak, de én már az előző rész vége felé is elvesztettem a fonalat. Ez a Hoffman-os vonal kissé kesze-kusza, a régi patron természetesen hiányzik. Akik elbuktak ugyan némi visszaemlékezés keretein belül visszatérnek, de a hidegvérű Jigsawon, azaz Tobin Bellen nem fog túltenni. Szerencsére az aduász főgonosz most is szerves részét képezi a scriptnek.


Az örökség, a játékszenvedély, mások kínzása furcsamód tanító célzattal pedig hálás feladat Hoffman nyomozó (Costas Mandylor) számára, aki egy családi bosszú okán lesz Jigsaw hagyatékának őrzője. Strahm ügynök (Scott Patterson) miután rátalál Jigsaw és legutóbbi áldozatainak hullájára kelepcébe került és újra játszania kell az életérét, ám Hoffman nyaka körül szorul a hurok, egyre több árulkodó bizonyítékot hagy maga mögött, így hát új gyilkos fondorlatokat kell kitalálnia, hogy titka ne lepleződjön le. A macska-egér játék kezdetét veszi, és nem mindig derül ki, hogy ki szerepel pillanatnyilag a ragadozó- és ki az áldozati bárányka szerepében. Nagyokat fogunk pislogni, míg minden szálat, úgy-ahogy elvarrnak a film végén, persze nem mindet, a meglepetést előre sejthetjük, ám ez a másfél óra kevés ahhoz, hogy az átlagnéző érdeklődését felkeltse. Igazi fanfilm, ahol csak az érintettek szórakoznak jól.


Ember legyen a talpán, aki folyamatosan képben lesz az éppen aktuális cselekménnyel, mert a készítők előszeretettel dobálóznak idősíkokkal, leginkább a múltbéli események kerülnek előtérbe, régi titkokat, játékosokat és elkövetőket vesznek elő ismét, és elismerem, baromi jó dolog tisztába lenni a régi kínzóeszközök keletkezésével, a csapdák megálmodásával, ahogy a jó tanár okítja diákját, Hoffmant, s mint kiderül a gyerek tanul, egyszer perfekt mészáros lesz belőle. Régi indíték vajmi kevés a gyilkos elhivatottsághoz, ez a motiváció némileg csak lóg a levegőben, hiába próbálták az írók erőltetni a komor, megfáradt és revánsért esedező nyomozót, több epizódig tartó játékmesternek kikiáltani nem jött össze. Mandylor bácsi igazi tucat-színész, mintsem hogy a nézőnek a puszta jelenlététől felálljon a hátán a szőr, ebből a szempontból Tobin Bell most is hozza a romlott figurát, dicséretes ezt úgy, hogy elvileg halott – ebből is látszik, hogy csupán a flashbackekkel érik el ez a fenyegető jelenlétet. Ha pedig mindez kevesebb lenne, még a ritmust is tartanánk, de kétlem, hogy ebben a formában elég lenne a következő részre a folyamatos emlékeztetés.


Van egy másik szál is, amiben öttagú, innen-onnan szalajtott társaság szenvedésein derülünk, egyre fokozatosabb intenzitású, csapatmunkát igénylő rébuszokon való vergődésein – valamivel ki kell tölteni azt az időt, amihez a főszál már kevés lenne. A vérontás gusztusos, némely esetben robbanások szaggatják darabokra a testeket, de a nagy dobások ismét a film végén találhatóak, nevezetesen az a szerkezet, ami csak egy tetemes mennyiségű vér feláldozásával nyitja a kivezető ajtót, az éltető testnedvet pedig egy pár cirokfűrész szolgáltatja, bele a mancsodat, hagy folyjon. Persze az emberek nem figyelnek oda másokra, nem szeretnek egy csapatot alkotni a belső motivációk és ellentétek nem kovácsolják össze a sablon-brigádot, utálni való fajankó mindegyikük, akik csupán önös érdekeiket tartják szem előtt és nem hoznak észérveket persze, ez is lesz a végzetük. Másrészt a színészi teljesítményük is elhanyagolható.


A látvány ellenben a sötétből mindent kihoz, némileg zavaros kameraállásokkal, csontig hatoló hangdózisokkal, őrületbe kergető jajveszékelésekkel – csupa vér mindenhol, a csapdák kialakítása némileg kevesebb fantáziáról ad tanúbizonyságot, de nincs mit szépíteni, az utóbbi években csak ezért merészkedünk a Fűrészek közelébe.  S ezzel az adag agresszióval sem lesz különösebb gond, annak ellenére, hogy a nehezen érthető történet kevesebb furfanggal többet ért volna. Ha nem nézzük a kapkodó történetvezetést, a nyomasztó légkör és a merész erőszak miatt mégis áll a lábán a film, igaz, minden oldalról inog.


Szinopszisnak lehetne annyit hozzátenni, hogy az új Hoffman-szemlélet nem tett jót a sorozatnak, de az igazat megvallva semmi sem tenne – jó néhány kérdést megválaszoltak, ami eddig nyitott volt, lehetne tovább is bonyolítani, amit kevesebb, mint egy év múlva meg is tesznek. A Fűrész V nem más, mint az agresszív kismalac, belefurakodott öntelten a közepébe, most meg bennragadt és sehogy sem tud kivergődni a trutyiból. Akik embertársai kínzásában lelnek örömet és nem késztetik fanyalgásra a fércfolytatások, ellesznek a filmmel, akik pedig a horrorban félelemérzetet keresnek, kerüljék, mert a feszültség az, ami teljesen hiányzik Hackl úr első rendezéséből.

Rendező: David Hackl
Forgatókönyv: Patrick Melton és Marcus Dunstan
Főszereplők: Costas Mandylor, Tobin Bell, Scott Patterson, Betsy Russell,
Julie Benz, Meagan Good, Mark Rolston
Operatőr: David A. Armstrong
Zene: Charlie Clouser
Játékidő: 92 perc

IMDB értékelés: 5.8
Gamekapocs értékelés: 6.9

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...