2012

  • Írta: Ca$h
  • 2009. november 21.
Egy szokatlanul nagy Napkitörésnek köszönhetően hatalmas mennyiségű Neutrinok jutottak a Föld magjába, melynek következtében egy olyan molekuláris folyamat vette kezdetét, mely elkerülhetetlenül bolygónk belsejének felmelegedéséhez vezet.
Végső stádiumban a földkéreg megolvad, a mag megnövekszik, ezzel együtt bolygónk polaritása felcserélődik és a kontinensek a főbb lemezek mentén nagy mértékben elmozdulnak, ezzel előidézve a civilizált világ végét. Adrian Helmsley (Chiwetel Ejiofor) geológus egy indiai barátjától értesül minderről és azonnal elindul, hogy a vezérkari főnököt (Oliver Platt) értesítse ezekről a rendkívül aggasztó hírekről. Szerencsére komolyan veszik mindazt amit a jelentésében leírt és elkezdődik egy szigorúan titkos projekt, melynek célja az emberiség egy részének a megmentése…


Roland Emmerich (Függetlenség Napja, Godzilla, Holnapután) most már végleg bebizonyította, hogy perverz módon vonzódik az emberiséget veszélyeztető, vagy éppenséggel csakhogy nem végleg kipusztító történetek iránt. Persze az is lehet, hogy csak amolyan diszkrétebb fajtája a greenpeace-es prófétáknak, aki a vele született tehetségét arra használja, hogy esetleges alternatív világvége változatokkal hozza a halálfélelmet, békésnek éppenséggel nem nevezhető bolygónk lakosságára. Vagy lehet, hogy csak szokatlanul nehéz gyerekkora volt, folyton csak a könyveket bújta, túladagolta magát és rájött arra, hogy így vagy úgy de az emberiségnek annyi, mindegy hogy ez ellen próbálunk-e tenni valamit vagy sem. Ha nem mi pusztítjuk ki magunkat, akkor megteszi majd helyettünk a természet, meghálálva a sok évszázados általunk fáradhatatlanul produkált szennyezését.


Emmerich munkásságát két igazán sajátos vonás jellemzi; az első, hogy bődületes költségvetésű filmeket készít, melyeknek minden esetben a sokszorosa visszajön, a másik pedig a már-már ízléstelenül túlcsorduló emberi érzelmek túladagolása. Mindig tudjuk, hogy ez lesz mikor beülünk a moziba, az utóbbi vonással nehezen tudunk megbarátkozni, az előbbinek köszönhetően viszont minden egyes alkalommal leülünk a székre és csak döbben az arcunk a látottak alapján. Mert ahogy telnek múlnak az évek, fejlődik a technológia, fejlődik a mozizás élménye és már ott tartunk, hogy az ég világon mindent a szemünk elé tudnak tárni, legyen az bármennyire hihetetlen, az illúzió tökéletes, hibátlan és állkapcsot pusztítóan döbbenetes. Nem lesz ez másképp a 2012-vel sem, mindegy hogy milyennek képzeltük el mielőtt láttuk volna, a trükkök ennél százszor és ezerszer durvábbak lesznek. Egyes jelenetek olyan sokkolóan élethűek és szinte émelyítően félelmetesek, hogy ehhez foghatóval bizony még a veterán mozizók sem találkozhattak idáig.


Sajnálatos módon azonban mindegy, hogy milyen jók a trükkök, amire igazán emlékezni szoktunk az bizony a tartalom és a mondanivaló. A tartalom igazából említésre se méltó, az üzenet viszont annál inkább fontosabb lenne, ha lenne neki ilyen, de nincsen, mert ugye az unalomig űzött szeretet mindenek felett téma már a könyökünkön jön ki, akárcsak az amerikaiak vagyunk, megmentjük a világot ha tudjuk klisé, ami bizony már a csapból is túlfolyik.


A forgatókönyvíró és rendező Roland egyértelműen egyén illetve családközpontú filmeket gyárt, ami véleményem szerint nagyon jó módszer, lévén sokkal jobban bele tudjuk élni magunkat az ilyen helyzetekbe, mint mondjuk a szuperokos, szupererős, szuperkatonás sztorikba. Ez a módszer persze akkor működik a legjobban, ha olyan színész zseniket sikerül megnyerni az ügynek, mint mondjuk John Cusack, akit szerintem a világon mindenki szeret elképesztően szimpatikus arcfelépítése és imádni valóan egyedi stílusa miatt. A 2012 egy majdnem minden szempontból hibátlan film lenne, ha képesek lennénk helyére rakni ezt a stílust. Sajnos viszont nagyon sokan lesznek akik fennakadnak a néhol már idegesítően sablonos párbeszédeken, ócska poénokon és a kidolgozatlan, paródiába illő karaktereken. Persze az engedékenyebb nézők azt fogják majd gondolni, hogy ezekre azért volt szükség, hogy a sokkoló látványban rejlő hihetetlen kegyetlenséget ellensúlyozzák, de belőlük lesznek kevesebben.


A tökéletesen olajozott reklámkampánynak, az egyre többet mutató kisfilmeknek, plakátoknak köszönhetően az ember teljesen felcsigázva megy el a filmre és viszonylag elégedett arccal jön majd ki a teremből, azzal a gondolattal, hogy bizony jót szórakoztam. Nem lett olyan jó, mint amire számítottam, de egyszer azért meg lehetett nézni. Pontosan ez a lényege az Emmerich-filmeknek, mindenki megnézi őket még ha csak egyszer is és ennek köszönhetően újra és újra számíthatunk egy jó kis katasztrófázásra, egyre durvábban és látványosabban prezentálva elénk a világunk végét, és ez bizony így is fog maradni egészen addig, amíg ő vagy az emberiség még létezik.

Rendezte: Roland Emmerich
Forgatókönyv: Roland Emmerich, Harald Kloser
Zene: Harald Kloser
Szereplők: John Cusack, Amanda Peet, Chiwetel Ejiofor,
Thandie Newton, Oliver Platt, Woody Harelson, Danny Glover
Játékidő: 158perc

IMDB: 6.6
Saját vélemény: 7.0

1.
metallica95
Ennél szarabb katasztrófa filmet életemben nem láttam!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...