Perzsia hercege: Az idő homokja

  • Írta: Ca$h
  • 2010. június 5.
Manapság erőteljesen érezhető a szórakoztatóiparban, hogy a készítők kezdenek csúnyán kifogyni az ötletekből. Őrületes hajsza folyik azért a pár fillérért, amit havonta félre tudunk tenni önmagunk és mások kikapcsolódására.
Szinte minden forrásból csak úgy ömlenek a jobbnál jobb, látványosabbnál látványosabb, de tartalom és érték szempontjából nulla termékek. Játékokból filmek, filmekből játékok, újrafeldolgozások tucatszámra, de szinte mindegyikből hiányzik az a valami plusz, ami miatt úgy jön ki az ember a moziból, hogy „Az igen, hol vagyok?!”. Persze vannak kivételek, de sajnos egyre ritkábban…


Minden régi játékos és mozirajongó tudja már nagyon jól, hogy belevágni egy ilyen projektbe eléggé kockázatos dolog, hiszen csaknem 100% az esély rá, hogy nem fog összejönni, a kérdés általában már csak az szokott lenni, hogy nagyon nem, vagy csak nem igazán. Szerencsére a Herceg cellulózra ültetése nem ebbe a kategóriába tartozik, aminek külön örültem, szinte már az első pár perctől fogva.


Perzsia Hercege… Prince of Persia… Ez a cím már nagyon régóta létezik a „játéktörténelemben”, az APPLE II-es hőskorszaktól fogva egészen a mai napig. Mindig is volt benne valami egészen különleges, valami egyedi, ami miatt képes volt folyamatosan megújulni és szórakoztatni. Igaz, a 3D-be ültetéssel voltak kisebb nagyobb gondok, de miután a francia illetőségű Ubisoft felkarolta a címet, onnantól már meg sem állhatott a csúcsig. Bevallom, számomra a top 3-ban ezüstérmes ez a játékeposz, egész egyszerűen imádom mindegyik részét, lehet, hogy ezért sem tudok teljesen kritikus szemmel nézni a moziváltozatra, de mivel nem vagyok filmesztéta, ezért ez szerintem nem is olyan nagy baj.


Mike Newell (rendező) munkássága leginkább arról híres, hogy kapufát kapufára halmozva egymás után készített olyan filmeket, amik csúnyán megbuktak a piacon. Igaz nemrégiben sikerült összehegesztenie egy Harry Potter 4-et - avagy a Tűz Serlegét - ami személyes nagy kedvencem volt könyvben, filmben már sajnos nem annyira, de mindenképpen emlékezetes darab volt mozivásznon is, ez nem vitás. Talán pont ezért eshetett Jerry Bruckheimer választása eme angol úriemberre, persze a pontos okát nem tudhatom. Az viszont tény, hogy a rendezőnek nagyon szépen sikerült elkapnia azt a fonalat, amit a játék rajongói annyira szerettek a monitorok és TV-k előtt.


Az első pár jelenettől fogva érezni fogjuk, hogy ez bizony valóban PoP (Prince of Persia). Mikor a kisfiú a katonák elől menekül, falra mászva, rudakon ugrálva, egyik akrobatikus mutatvány produkálva a másik után, bevallom nagyon élveztem. Ahogyan azt is, hogy sikerült úgy létrehozni egy teljesen egyedi történetet, hogy közben az eredeti Sands of Time legfontosabb momentumai felé is tisztelettel adóztak a készítők. A „homok”, a tőr, az idő-visszapörgetés, a hercegnő és természetesen a herceg figurája mind-mind nagyon jól eltalált elemek, még akkor is, ha a harci stílusa és öltözéke már a második részt, a Warrior Withint vélték felidézni bennünk.


Jake Gyllenhaal remek választás lett a trilógia első részére, látszik rajta, hogy komolyan vette a szerepét, tisztességesen kigyúrta magát és csak ritkán lehetett észrevenni, hogy az igencsak nehezen elsajátítható Yamakasi harci stílust kaszkadőr csinálta helyette. Gemma Arterton ezúttal számomra nem volt olyan éterien gyönyörű, sokkolóan szép jelenség, mint a Titánok Harcában, de tény, hogy szemrevaló teremtés, és igencsak jól állt neki ez a szemtelen, de mégis érzéki hercegnő szerep, mely igaz, kissé Leia-szerű volt a Csillagok Háborújából (New Hope - Új Remény), de ez talán nem is olyan nagy baj. Ben Kingsley, aki valaha a legnagyobb színészek egyike volt (Gandhi), sajnos nálam teljesen a béka segge alatti ötezer kilométeres mélységbe ásta magát, mikor szerepet vállalt egy Uwe Boll filmben (Bloodrayne). De ha valaki esetlegesen nem látta eme ugyancsak játékból írt förmedvényt, akkor bizonyára elégedett lesz a főgonosz alakításával.


Rengeteg olyan utalás van a filmben, amivel a játék rajongói felé próbáltak kedveskedni, és sikerül mindezt úgy tenni, hogy közben egy laikus is remekül szórakozik. Biztos vagyok benne, hogy egy jöttment „átlagember” is átérzi majd a sztorit, hiszen kellemes egyveleget képez a film a romantika, a humor és az akció kombinálásával, s mindegyikből csak annyit tartalmaz, amennyire szükség van, talán csak azt nem fogják érteni egyesek, hogy mire fel képes a Herceg ilyen fantasztikus akrobatikus mutatványokra. De mivel hamar kiderül, hogy ez az egész csak egy mese, ezért nem hiszem, hogy bármi gondja is lesz ezzel bárkinek. Számomra csak a Walt Disney vonal volt kissé fájó pont, hiszen sokkal, de sokkal jobbra is meg lehetett volna csinálni a filmet, ha csak egy egészen picikét kevésbé lenne gyerekes. De nincsen ezzel sem baj, hiszen a játék-trilógiában is az első rész volt a legmeseszerűbb.


Ha nem is egy örökké emlékezetes művel lesz dolga a kedves mozilátogatónak, tény, hogy remekül fog szórakozni a pénzéért cserébe, akárcsak mondjuk egy karibi kalózok közben. Számomra ugyanaz a kategória a kettő, a különbség csupán annyi, hogy itt az ötlet nem eredeti, ezért sem érdemel több pontot szigorú értékrendemben. De érdemes megnézni és őszintén remélem, hogy lesz folytatás, mely hasonlóan hű lesz a játékváltozathoz. Mert ha igen, akkor egy nagyon, de nagyon komoly filmre számíthatunk pár év múlva…

Rendezte: Mike Newell
Forgatókönyv: Boaz Yakin, Doug Miro
Zene: Harry Gregson-Williams
Szereplők: Jake Gyllenhaal, Gemma Arterton,
Ben Kingsley, Alfred Molina
Játékidő: 116perc

IMDB: 6.9
Saját vélemény: 7.5

3.
adikas21
Szerintem nem lett rosz,és örülök ,hogy nem olyan lett mint a játék,filmben nem nagyon tetszett volna ugyanaz.
2.
Mazlee
Nyomd meg a gombot! nem nyomom! tudtam hogy meg fogod nyomni :)
1.
metallica95
Többet vártam volna tőle.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...