A Bourne hagyaték - filmajánló

  • Írta: Ca$h
  • 2012. szeptember 24.
  • a bourne hagyaték, cooltúra, mozi
Robert Ludlum örökérvényű Bourne-regényei szinte beleégtek az agyunkba, főleg a belőlük készített zseniális mozik, melyek teljesen megreformálták az akciófilmekről alkotott képet a fejünkben. Nem is csoda, hogy a történetet továbbgondolták, így megszületett Bourne hagyatéka.

A korábbi részek forgatókönyv-írója, Tony Gilroy úgy döntött, hogy nagyobb babérokra tör, nem kisebb szerepe lett a filmben, mint maga a rendezés, s három mozifilm történetének a megírása után joggal reménykedhetett a sikerben. Az alapötlet igencsak merész, hiszen feltesz pár nagyon komoly kérdést. Első körben: miért gondoljuk azt, hogy csak egytípusú ügynökképző programot futtatott az állam (Treadstone), miért ne lenne lehetséges, hogy egyszerre több típusúval is kísérleteztek ott, a titkos laborokban? A másik, és még fontosabb kérdés, hogy vajon mi történne, ha egy olyan szuperügynök, mint Bourne, folyamatosan fejlődő erőnléttel és intelligenciával rendelkezne. A kérdések komolyak, a válaszokat pedig megkapjuk majd.


A történések nagyjából a Bourne-trilógia második részével együtt zajlanak, és a film első negyedében azokkal a súlyos következményekkel találkozhatunk, amiket Jason tevékenységei eredményeztek. A következmények igencsak komolyak, nincs mit tenni, az összes éppen futó programot le kell állítani, különben azok a nyilvánosságra fognak kerülni – amit senki se akar. Ezek megszüntetése viszont komoly emberáldozatot követel, nem is kevesek életéről van szó. Az egyik ilyennek Aaron Crossnak kellett volna lennie, tulajdonképpen isteni csodának köszönhető, hogy nem halt meg, nomeg az elképesztő kiképzésének és képességeinek is volt hozzá némi köze. Aaron nyomozásba kezd, a harc a túlélésért kezdetét veszi!


Robert Ludlum eredeti regénytrilógiája 1990-ben véget ért. A mester sajnos 2001-ben elhagyta ezt a létsíkot, szóval pont nem élhette meg műve remek filmes változatának premierjét. Eme nagy sikeren felbuzdulva azonban Eric Van Lustbader 2004-ben tovább folytatta Jason kalandjait - regény formájában -, ami immáron a hetedik részéhez érkezett idén nyáron. Külön érdekességnek számít, hogy első regénye a „Bourne Legacy” ugyanazt a címet viseli, mint eme cikk alanya, bár a történet teljesen másról szól.


Már a film első pár percében érezni lehet, hogy ez bizony hangulatban más lesz, mint a korábbi részek. Jeremy Renner előtt szerintem még nagy jövő áll, nem véletlen, hogy egyre több moziban visszaköszön. Én először a dr. House egyik részében találkoztam vele, és az ottani alakítása sokkolóan eredeti és hiteles volt. Szerethető arca és kisugárzása egyedivé teszi, ami ebben a filmben is nagyon jól jött neki. Hiszen a főszeplő eléggé szűk határok közé van szorítva – mindent tudó, mindent látó, hideg, villámgyors gyilkos –, amin belül rendkívül nehéz valami maradandót alakítani. Jeremynek ez mégis sikerült, sokkal emberibb, sokkal sebezhetőbb, több szempontból is szerethetőbb karaktert alakít  mint amilyen Jason volt, akinél már akkor boldogak voltunk, ha véletlenül mosolyra húzódott a szája. 


Rachel Weisz, bárhogy is próbáljuk szépíteni a dolgot megöregedett, igen, ott a reklámban az bizony photoshop volt, eddig is sejtettük, most már legalább tudjuk is. Alakítása ettől függetlenül remek, nagyon jól hozza a hisztérikus, okostojás formát, aki a film végére még akár titkosügynöknek is elmenne tökösség terén. Úgy látszik ez a film a megöregedés jegyében telt el, hiszen Edward Norton legalább 10 évvel idősebbnek néz ki, mint a legutóbbi filmjében – úristen, lehet, hogy az tényleg egy dekáddal ezelőtt volt? Ettől függetlenül, mint mindenki ebben a remek kis moziban, ő is jól hozza kívánta formát.


A történések kissé lassan indulnak be, én bevallom, el is aludtam egy részen, ami egy Bourne-mozitól nem éppen megszokott séma. De az is lehet, hogy csak fáradt voltam. Szó, ami szó, nem éppen az a teljes fordulatszámon pörgős alkotás. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a történet csavarására, ami olyan sokszor fordul, hogy egy idő után már azt se tudjuk, hol vagyunk. Aztán végre, mikor beindulnak az események, akkor aztán csak győzzük tátani a szánkat, hiszen amit Cross időnként művelni tud, az még Bourne-mutatóval mérve is döbbenetes. Egyértelmű, hogy egy új korszakhoz érkezett ez a fajta intelligens-krimi-akció kategória.


Bourne hagyatéka nem lett több, mint maga az eredeti történet, viszont hagyatéknak több, mint jól sikerült. Cross nem akar olyan lenni, mint elődje, ő egy újfajta főhős, aki csak nagyvonalakban akar méltó utód lenni. A kérdés már csak az, hogy ez vajon hagyaték volt, esetlegesen egy örökség, vagy egy teljesen új trilógia első részével volt dolgunk, de az is lehet, urambocsá, hogy idővel összefonódnak az események. A vége nyitva hagyott pár kaput, ez nem vitás, a többi már csak a rajongókon múlik. Én bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a stílust. Bourne mércével mérve nem éri el a kívánt hatást, de egynek mindenképpen érdemes!


Rendezte: Tony Gilroy
Forgatókönyv: Tony Gilroy, Dan Gilroy
Zene: James Newton Howard
Szereplők: Jeremy Renner, Scott Glenn, Stacy Keach, Edward Norton, Rachel Weisz
Játékidő: 135perc
IMDB: 7.0
Metascore: 61/100
Saját vélemény: 7.7

16.
bsg09
Hehe, pont most láttam a moziban :) A kritikával egyetértek, túl hosszú, az elejét nagyon elnyújtották, és sokáig azt se tudni mi a tosz van. Ami nagyon zavart az a kameramozgás, sok jelentenél csak sejteni, hogy mi történik, csak ugye alig látni. Összességében egyszer meg lehet nézni, de a korábbi részekhez nem ér fel.
13.
rozomak
Én megnéztem, de nem voltam elragadtatva. Az első 3 szerintem sokkal jobb lett. Most rákaptam a sitcomokra. Ezeket most találtam, magyar, nem rossz: http://fon.gs/filmszeretok Hétvégére valami jó kis filmajánlat? Letölthetős érdekelne, most nincs pénz mozira :)
11.
Orzon
Én is láttam a filmet, mindenkit óva intek tőle! Annyira unalmas, hogy szinte már fáj. A Bourne filmekben pörgést várok, cseleket, agyafurt átveréseket, ebben nincs semmi! Ha valaki jól akar szórakozni inkább nézze meg a feláldozahtóak második részét:), abban legalább jó poénok vannak!
10.
Giggsy
#8: Hát én olvastam Bond regényt és abban ha keményebb is volt Bond, mint a filmeken de nem egy olyan agyatlan őstahó, mint a Craig féle... Ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy hiába a könyvekből készültek a filmek (amíg el nem fogytak a megfilmesíthetők) attól még a Bond széria esetében a film tekinthető alapműnek. Ian Flaming regényei csak a témájuk miatt érdekesek, mert amúgy sablonos ponyva módjára lettek megírva. A filmek nélkül a kutya nem is tudná ki az a James Bond. Ugyanezt mondjuk Zsákos Frodóról, Harry Potterről, vagy még akár Jason Bourneról nem lehet elmondani.

A cikkhez meg csak annyit, hogy a Bourne trilógiának a karakterek nevén, és az amnéziás titkosügynök alapfelvetésen kívül SEMMI KÖZE a könyvekhez. Még csak a történet sarokkövei sem maradtak meg. Meghalnak olyanok, akik nem haltak meg, élnek olyanok akik meghaltak. Negatív lesz pozitívakból... a hősként a hazájáért harcoló és a felesége és gyermekei halála után álcából bérgyilkossá váló Jason Bourne-ból pedig egy szimpla agymosott tényleges bérgyilkost csináltak. Félreértés ne essék, én szerettem az eddigi Bourne filmeket, de attól még az megáll, hogy Ludlum-ot emlegetni elég vicces náluk, hisz semmi közük az ő regényeihez.
9.
drat576
#7: én csak a Brosnan korszaktól kezdtem nézni a JB filmeket, Őt is szerettem, de Craiget mégjobban
8.
Macifasz
#7: Ha olvastál volna Bond regényt akkor tudhatnád, hogy pont, hogy Craig áll a legközelebb a Fleming által megálmodott 007-es ügynökhöz. ;-)
7.
Dízel
Ez a renner gyereknek nem áll jól ez a film. annyira komolytalan arcvonasai vannak hogy nem tudom komolyan venni, főleg Matt-hez képest.
Hasonlatot tudnék húzni a bond filmekket - Bosnan és Craig között. Connery-t meg se említsük... köze sincs Craignek a bond szerephez...
6.
drat576
#5: én meg nagyon kedvelem Rennert, a Bombák földjén-ben nagyon jól alakított, Norton meg Weisz pedig csak hab a tortán
5.
grindcore
Ó, a szemetek, mindig meg tudnak fogni valamivel.

Ugyanis ezt a fickót, ezt a Renner gyereket nem csípem, viszont mutattak a trailerben olyan részeket amik a kettőben (talán a háromban is?) voltak, és így meg már érdekel hogy közben mi zajlott a háttérben...franc :)
4.
markoci555
azt sem tudom mik azok a Bourne regények, meg ezt se, még hogy beleégett az agyamba
3.
drat576
nagyon ász a színészgárda, tuti hogy majd meglesem
1.
DevilGamer
Én láttam már a Bourne Rejtélyt. Meg láttam az Így Készült A Bourne Hagyaték vagy ilyesmit és nekem nem nagyon tetszett a film.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...