Nem vagyok sorozatgyilkos - könyvajánló

  • Írta: zoenn
  • 2013. március 3.
  • dan wells, Könyv, nem vagyok sorozatgyilkos
John Wayne Cleavernek hívnak. 15 éves vagyok, és a hullák a hobbim. A terapeutám szerint szociopata vagyok. De nem vagyok sorozatgyilkos. Dan Wells debütáló regényét imádni fogják a Dexter-sorozat rajongói.

Legyen szó a televízióról, vagy a könyvekről, netán a videojátékokról – korántsem dobban akkorát a szívünk ijedtünkben, amikor a sorozatgyilkosok kerülnek terítékre. Unalmas téma? Pedig néhányuk még szerethető: gondoljunk csak Dexterre, de Corvo, 47-es ügynök és Connor is közéjük tartozik, függetlenül az indítékuktól. A Fumax kiadó közbenjárásával kezünk közé kaptuk Dan Wells tollából kipattant Nem vagy sorozatgyilkos című regényt, amely igazi kétélű fegyver. Egyrészt hősünk azt vallja, hogy ő bizony nem gonosz, de amikor tényleg egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga által alkotott szabályokat. Mielőtt még valami álmosító Helyszínelők-epizód jutna az eszünkbe, tegyük hozzá, hogy jelen kötet nem kevés misztikummal van átitatva, a sorok közül nem hiányoznak a fantasyre jellemző ismérvek. Másrészt, a valóságtól való csipetnyi elrugaszkodás pedig tényleg meghálálja magát. Bocs a spoilerért.

Ha eddig nem hallottál Dan Wells nevéről, ne lepődj meg, mi sem hallottunk. Az amerikai író a 36. életévében jár, s a tengerentúlon 2009-ben jelent meg első kötete, mely jelen cikkünk tárgya. Általában fél kézzel rakjuk vissza a polcra a sablonos krimiket, ám a Nem vagyok sorozatgyilkos már az első perctők kezdve kacérkodott a fantáziánkkal. Nem csupán azért, mert a borítója olyan, mintha sűrű vérrel maszatolták volna fel a feliratokat, hanem a pusztán abszurd alaphelyzet miatt. John veszélyes, s ezt tudja magáról is. Míg az antihősök többsége nincs tisztában saját romlottságával, addig a 15 éves lurkó eddig flottul kordában tartotta gonoszságát. Mi is gonoszok vagyunk, utáljuk a ráérős, semmittevő embereket, akikkel nap, mint nap találkozunk, így aztán főszereplőnket az első perctől kezdve megkedveljük. Egy első könyves írótól nem is kell a szakma megreformálását várnunk: legalább jól és érhetően fogalmaz, pluszban a drámát és a brutálisabb részeket profin ötvözi, cselekménye minden sallangtól mentesen kígyózik a végkifejlet felé.

John Wayne Cleaver azt hiszi, hogy nevét nem a népszerű western-színészről kapta, hanem egy ugyanilyen névvel megáldott sorozatgyilkosról, ám nem emiatt lóg ki a sorból. Nem elég, hogy családja egy halottasházat üzemeltet, így aztán nap, mint nap hullákkal kel és fekszik, mindezek mellé még antiszociális viselkedés is társul. A fiú nehezen találja a helyét a társadalomban, ami nem is csoda, elvégre apja elhagyta a családját, anyja és nagynénje neveli. Korán hozzászokott az élettelen testek látványához és mindenhez, ami ezzel jár: vér, belsőségek és elmúlásszag, melyek látványához természetesen vonzódik a fiú. Fenevad lakozik a lelkében, de szerencsére a rossz énje még nem mutatott másokra is veszélyes megnyilvánulásokat. A pattanásig feszült idillnek hamar vége szakad, amikor a kisvárosban egy brutális sorozatgyilkos kezd ámokfutásba. Önhatalmúlag nyomozni kezd a tettes után, aki úgy tűnik, már-már természetfeletti képességek birtokosa.

Hősünk pont jókor tudja lefoglalni magát, elvégre könnyen lehet, hogy aberráltsága elfajul és hullákkal kezd hálni, mikor beindulnak nála a hormonok. Wells által teremtett alaphelyzetre bár ráillik a sablonosság, mégis a jó érzékkel adagolt feszültség szinte minden oldalon jelen van. Főleg, hogy a gyilkost egy démon szállta meg, amely John számára is ismerős, ráadásul minden egyes vérontásnak van értelme - hősünk apró mozaikkockákból rakja össze a nyomozás kulcsát jelentő képletet. Mondanunk sem kell, a tálalt stílus teljesen magával ragadó, hiszen még az őrült gondolatoknak is van egyfajta logikája. Mondhatjuk betegségnek, amit gyógyítani kell, de nem minden szerencsétlen elme kerül orvoshoz – mind a mai napig megszámlálhatatlan örült garázdálkodik az utcákon. Nem tudni, mikor kerülsz eggyel össze, amikor egy átmulatott éjszaka után hazafele dülöngélsz.

A nekrofíliára hajlamos olvasóknak igazi biblia lehet ez a könyv, hiszen kíméletlen részletességgel írja körül a holtestekkel való munkafolyamatokat, de a gyilkosságokat is perverz realizmussal tálalja. Egy Amerikai Pszicho után nem szolgál meglepetéssel - még a zsigerezéseknek is vannak korlátai, hiszen a kiontott bélnél tovább már nem merülhetünk el az élvezetekben. A gonosz nem csinál belőlük sálat, s önkielégítést sem végez az üreges csonttal. Wells pont annyit enged meg magának, amitől az egész még nem válik öncélúvá – más kérdés, hogy az olvasók ízlésének határa hol húzódik meg pontosan. A relatíve fiatal főszereplőnek meggyűlik a baja a családjával is: a sors sanyarú és szomorú, nyugalmat otthon se talál, az amerikai álom messze van a valóságtól. Depressziós témákat feszeget a könyv, utána ajánlott némi könnyed mesedélutánt beiktatni.

A könyv szerkezete egyébként két szálon fut: az egyikben John belső vívódásainak lehetünk tanúi - első szám, első személyben elmesélve, míg a másikban a Clayton-i Gyilkos ténykedését figyelhetjük meg. Egyik jobb, mint a másik – néhol összefonódnak, máskor viszont párhuzamosan zajlanak, egymástól függetlenül. A Nem vagyok sorozatgyilkos nem egy könnyű olvasmány, nem is egy elcsépelt bűnügyi regény, hanem egy misztikus thriller, amely bizony kötélidegeket követel meg. Néhányunknál zavaró lehet John fiatal kora, ám szerencsére felnőttfejjel látja a dolgokat, ráadásul tökéletes ellenfele az utcákat járó, testet öltött rettenetnek. A szimpátia könnyen jön és az utolsó oldalig kitart. Habár a végső katarzis néhány eleme kissé eltúlzott - Wells leborult a filmszerűség oltára előtt -, ám ha kedveled az árnyalatnyi giccset, talán fel sem fog tűnni.

A szöveg hibáktól mentes, egyszerű és érhető, nincs feleslegesen túlcsicsázva, ami egy fárasztó nap után tényleg meghálálja magát, higgyétek el – habár nem ismerjük az eredeti szöveget, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Szebegyinszki Szilvia fordítása simán fogyasztható. A Nem vagyok sorozatgyilkos remek választás lehet, ha fogékony vagy a témára, viszont belecsömörlöttél a tucatponyvák áradásába. A jó értelemben vett merész téma egyáltalán nem szenzációhajhász, inkább egy körmönfont utazás a tudat alatt lakozó szörnyetegek világába, amely talán benned is megtalálható, csak nem mered bevallani magadnak. A történet egyébként már trilógiává duzzadt, remélhetőleg a folytatások sem kerülik el a hazai könyvesboltok kínálatát.

9.
Lampapa999
#1: Van egy olyan érzésem hogy te sorozatgyilkos vagy....
8.
Tyler89
Meghoztátok a kedvem! Ma meg is vettem. Szeretem a misztikus thrillereket, és tetszik az alapötlet, kiváncsi vagyok mit hoz ki belőle az iró... Nagy Michael C Hall fan lehet, ha a Sírhant Műveket vegyíti a Dexterrel. :)
7.
sajmon
Nálam a Metro 2033 hatalmasat ütött :)A Metro 2034-et nem vettem még meg de az lesz a következő ;)
6.
Morzsi1
#5: Na igen, a Metro könyvek. Imádok olvasni, de nekem a Metro 2033 is befulladt, megvettem a másodikat is, ki se nyitottam még. Pedig nem rossz, de valahogy.-..hát nem megy
5.
simon 555
Jónak tűnik.
Sajnos most nincs időm ezt is elkezdeni, így is ott van még a Metro 2033 aminek még a felénél sem tartok, és nem is nagyon haladok vele, aztán már a 2034-et is megvettem szóval utána meg az jön.
Talán ezek után majd bepróbálkozok ezzel.
4.
anadrex
Érdekesnek tűnik, lehet ez lesz a márciusi buszon olvasós könyvem.
3.
Yetikee
Ha ezt korábban olvasom , ma meg is vettem volna. Így majd legközelebb !
2.
giga321
ÓÓÓÓÓ ezt láttam könyvesboltban de nem olvastam el mert másik könyvek foglaltak le. De most akkor ezt tuti be fogom szerezni köszi az ajánlót eléggé el kezdett érdekelni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...