Amnézia I: Elveszett múlt - könyvajánló

  • Írta: Arell
  • 2014. június 8.
  • amnézia I, Könyv
Mit tennél, ha egy napon úgy ébrednél egy sötét szobában, hogy nem tudod hol vagy, de még azt sem, hogy ki vagy? Mit tennél, ha kiderülne, hogy a szoba egy cella, amiben nem vagy egyedül, és az egyikőtök egy elmebeteg gyilkos? Mi lehet odakint, ha ennek tudatában mégis összezártátok magatokat ide?

Üres az ébredés egy álomtalan alvásból.

Képzeld el, hogy sötétség vesz körül, és a pörgő gondolatok nem bolygatják az elmédet. Érzed az ágyat a tested alatt, melyet mintha most mozdítanál először. Hol vagyok? Kérdezed magadtól. Kívülről és belülről is csend vesz körül. A tudatod a semmiben lebeg támpontok nélkül, de várod, hogy a világ majd útbaigazít. Hiábavaló reményedet nem koronázza eredmény. Az emlékek és képek áradata még mindig nem folyik, de még csak nem is csepereg a elméd fürkésző tekintete elé. A rémület kezd úrrá lenni rajtad ahogy rájössz, hogy az ismeretlenek száma minden kérdéssel szaporodik, amit felteszel magadnak, és még egyikre sem sikerült megfejtést találni. A hideg futkos a hátadon, ahogy a "nem tudom" és "fogalmam sincs" tartalmú válaszok passzívan előretoluló frontja közelebb és közelebb férkőzik az éned bizonytalan méretű és folyamatosan visszahúzódó középpontjához, mígnem már csak egyetlen kérdés maradhat amit nem tettél fel magadnak: Ki vagyok? A szertefoszló horgonypontok, melyek eddig a valósághoz fűzött kapcsolatod illúzióját keltették álomképszerűen elillannak, ahogy rájuk nézel, és firtatod mibenlétüket. Egyértelművé téve számodra, hogy semmiről nem tudsz semmit. A pánik peremén csónakázva, egy idegen hangot hallasz. Mi lehet még riasztóbb annál, mint egy vaksötét térben feküdni az önismereted utolsó szikrája nélkül? Talán csak az, ha nem vagy egyedül...


Az Amnézia trilógia első része olyan alternatív valóságba invitál minket, ahol az emlék és a tapasztalat luxuscikk, melyet csak kiváltságosok birtokolnak. A regény a sokat sejttető "Elfelejtettük, hogy kik vagyunk valójában." sorral vezet be egy nem csak izgalmas, de filozófiai húrokat is gazdagon megpendítő történetbe.

A cselekmény egy fénytelen szobában kezdődik, ahol a múlt felidézésére képtelen öt főt számláló csapat egymás vélt és remélt tapasztalatainak kipuhatolózásával próbál támpontokra szert tenni saját tudatlanságuk felettébb zűrzavaros helyzetéből. A talán egykor egységet alkotó banda tagjai kérdéseikkel lábujjhegyen járják körül a többiek elől rejtegetett, kínos igazságot, amit senki nem akar bevallani: egyikük sem emlékszik semmire. Sem másokra, sem saját magukra. Miközben a két nő és három férfi egymáshoz fűződő kapcsolatát kísérli meg felderíteni, néhányan ösztönszerű, dominanciát bizonyító viselkedésükkel igyekeznek egymás határait és jellemét is feltérképezni. A kimért és hideg fejű kopasz, a gyakorlatiasan célratörő brutális arcú, a rettegését leplezve fenyegetőző izomkolosszus, a csendes és együtt érző szépség és a kiszámíthatatlan zilált nő figyelme a feszült ismerkedés után a környezetre irányul, ahogy a sötétségben valaki kisvártatva megleli az első eszközt, mellyel ébredésük első fénysugarait útnak engedve magukba szívhatják az árnyakba burkolózó szoba meghökkentő realitását. A méretes acélrácsot, mely összezárja őket, és egyben elválasztja a csapatot a külvilágtól.


A börtön a világunkban arra szolgál, hogy a környezetünkben élők azon része, amellyel a társadalom különböző okokból nem kívánja megosztani a mindennapjait, tőlünk elérhetetlen távolságban, biztos helyen tartózkodjon. Eme biztonság elsősorban nem a számkivetettek és törvény nélküliek érdekeit, hanem a miénket - a börtönön kívül élőkét szolgálja. Az Elveszett Múlt hősei számára csak egy dolog lehetett zavarba ejtőbb annál, mint teljes tudatlanságban egymás társaságában arra ébredni, hogy egy fegyház rabjai. Mégpedig amikor ráébrednek a nem éppen megnyugtató igazságra: egy ponton, valamilyen ismeretlen cél által vezérelve a homályba merülő múltjukban, önszántukból, saját magukat zárták be erre a visszataszító helyre. 


Az amnézia gyötrelmes jelenség. Nem emlékszünk a szeretteinkre, a tanulmányainkra, a foglalkozásunkra, de még a saját nevünkre sem. Nem ismerjük meg a környezetünket és az arcunkat a tükörbe nézve. Ez önmagában félelmetes és rendkívül kellemetlen. A valódi veszélyt egy ilyen helyzetben azonban az jelenti, amikor belénk hasít a felismerés, hogy a jelenig vezető útra semmiféle egyértelmű magyarázatunk nincs, és ezen akár az életünk is múlhat. Az öt kalandor egymásba vetett bizalma ezért érthető okokból nélkülöz minden stabilitást. Az együttműködés, a kommunikáció és a közös célok összekovácsolják ugyan a csapatot, a kényes egyensúlyban álló egyenletet azonban sorra újabb és újabb változók billentik ki. Az ágyaikban és csomagjaikban talált fegyverek pedig olyan kérdéseket és félelmeket szülnek elméikben, amelyekre a cellájukban talált további vészjósló csomagok nem azokat a válaszokat adják, amit kapni szeretnének. A horrorral melyet a hátborzongató gondolat hordoz, miszerint nem csak társainkról de önmagunkról sem tudjuk mire vagyunk képesek, nehéz tiszta fejjel szembenézni. Bárki megtestesítheti a rémálmainkat, ami alól mi magunk sem vagyunk kivételek. Talán valaki többre is emlékszik, amit saját előnyére akar felhasználni. De ha nem is, bárki előállhat akármilyen történettel egy olyan világban, ahol nincs olyan ember aki meg tudná azt erősíteni vagy éppen cáfolni.


A szükség tömérdek megpróbáltatáson keresztül tartja össze a kis csapatot, melynek eredményeképpen végül megértik mi elől menekültek a rácsok mögé. Saját, de legalábbis a világ emlékezetének feltárása érdekében pedig idővel olyan helyzetek megoldására kényszerülnek, aminek következtében fel kell, hogy fedezzék: a kiürült elméjű világot sújtó borzalmak megtapasztalása után a felejtésnek bizony vannak előnyei is.

A láthatóan tapasztalt kezek által felépített történet és az érdekfeszítő karakterek magukkal ragadnak egy olyan kalandba, amellyel még nem találkoztam korábban. Váratlan fordulatokban és izgalmakban nincs hiány, de a regény talán legnagyobb erőssége abban rejlik, ahogyan az ismeretlen világ megtartja inkognitóját az egész sztori alatt, folyamatosan adagolva éppen annyi tudást amitől olvasóként képtelenné váltam letenni a kötetet.

A filozófia, mely itt-ott felcsillanó ezüstszálként átszövi a cselekményt zavarba ejtő kérdéseket intéz hozzánk a sorok közül. Mik vagyunk az emlékeink nélkül? Ki vagy mi az ami elménkben a döntéseket hozza a tapasztalatok hiányában? Kiben bízhatunk a világban, hogy elárulja saját ismeretlen múltunkat? Honnan ered az alapszemélyiség, amely nem támaszkodhat semmilyen tudásra, mégis mindig ugyanúgy viselkedik? Hogy marad az összetartozás érzése a zűrzavar kiismerhetetlen tengerének felszínén, mikor minden mást elnyeltek annak háborgó hullámai?

Az író árnyalt noszogatása és iránymutatása, hogy a könyv eseményeit saját létezésünk alapvető kérdéseire irányítsuk kényes kérdések felvetéséhez vezet. Hol kezdődött a tudatosságunk? Hol lépünk be a jelen életünkbe, és mi volt előtte? Mi van ha születésünket eltakaró amnéziánk alatt olyan múlt van, amit el sem tudunk képzelni? Van erre olyan válasz amit ezek után valóban bizton állíthatunk? Nos, ezt már mindenki maga dönti el.

A könyv puha kötésű, és 311 oldal terjedelmű. A hozzám hasonló, rejtélyeket kedvelő olvasóknak olyan ritka gyümölcs ez, amit érdemes lehet megkóstolni.

3.
Brookskiado
Hamarosan iBook:-) formában is hozzáférhető lesz:-)
1.
anadrex
Érdekesnek tűnik, ez lesz a következő amit elolvasok. Kösz az ajánlót.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...