Birdman filmkritika

  • Írta: Kronik
  • 2015. január 14.
Riggan Thomson egykor Hollywood legmenőbb színésze volt. A legnagyobbat kaszáló szuperhősös blockbuster, a Birdman főszerepét játszotta el, utána azonban eltűnt, karrierje hanyatlásnak indult. Vajon emlékszik még rá valaki?

Azt hiszem senkinek nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy azt mondom: a szuperhősös filmek korát éljük. Napjaink legtöbb bevételt termelő, legtöbb nézőt bevonzó filmjei ezek a hollywoodi szuperprodukciók, melyek esetenként egy, esetenként több Marvel- vagy DC-karakterről készülnek. Az sem titok, hogy az ezekben szerepet vállaló színészeket brutálisan megfizetik, és nem csak azért, mert a filmek sikeresek, hanem azért is, hogy maradjanak a harmadik, negyedik, sokadik részre is. Számos színészt egy-egy hatalmasat robbanó szuperhős-film tett világszerte ismertté, és közülük az ügyesebbek, mint például a Birdman által is említett Robert Downey Jr. vagy Michael Fassbender ezt a hírnevet ügyesen aknázzák ki annak érdekében, hogy más szerepeket is kapjanak, ne ragadjanak bele örökre egy skatulyába.


Ez azonban nem mindenkinek sikerül. Itt van például Michael Keaton, aki 1989-ben játszotta el a Tim Burton rendezésében készült Batmant, de nem is akárhogy. Azóta is ő A BATMAN, nagybetűkkel. Ezt a hatalmas sikert azonban később nem sikerült kiaknáznia, és míg egykor Hollywood legnagyobb A-listás színészei közé tartozott, néhány évvel később már szinte csak mellékszerepekre hívták, kiesett a köztudatból. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor Keaton gyakorlatilag saját magát alakítja a Birdmanben, mert egész egyszerűen túl sok a hasonlóság közte és a film fő karaktere, Riggan Thomson között. Egykor ugyanis Riggan volt a legnagyobb sztár, akit mindenki imádott. Ő játszotta a címszereplő Birdmant több mint 20 évvel ezelőtt, melyből trilógia készült, és amely egy csapásra meghozta neki a világhírt.


Azóta azonban küszködik: az emberek ugyan felismerik az utcán, fotózkodni akarnak vele, de igazából senki nem tudja, mire képes valójában. Senkit nem érdekel, hogy tud-e színészkedni, vagy hogy mi történt vele az elmúlt 20 évben. Sokan talán már a nevét sem ismerik, csak abban biztosak, hogy ő a Birdman. Éppen ezért Riggan úgy döntött, hogy Hollywood csillogását, felszínességét, a művészetet és emberséget felőrlő darálóját maga mögött hagyva New Yorkba költözik, és a Broadway-en kibérel egy színházat, hogy megírhassa és megrendezhesse saját színdarabját, melyben egyúttal a főszerepet is ő játssza. Most megmutathatja az embereknek, hogy ő több egy szimpla egydimenziós karakternél. Hogy képes igazi művészi értékeket közvetíteni. Magának pedig azt bizonyíthatja be, hogy nincs szüksége a rajongásra, a milliós gázsikra, a szupersztároknak járó életmódra. Holott nagyon is jól tudja, hogy hazudik magának.


Hogy honnan tudja? Ahogy közeledik a színdarab első bemutatásának estéje, Riggan kezd összeomlani idegileg, és egyfajta skizofrén második hangként megjelenik a fejében maga Birdman. Ő a vállán ülő kisördög, aki minden döntését megkérdőjelezi. De valójában ő maga Riggan, az az énje, akit próbál elnyomni, ez a bipoláris viselkedés, ez a pszichológiai teher pedig szép lassan tönkreteszi. Legalábbis az én értelmezésemben. Habár az előzetesek azt próbálták sugallni, hogy a Birdman teljes egészében a jelenlegi szuperhős-hollywood kritikája lesz, valójában nem ez a helyzet. A Birdman sokkal okosabban megírt film annál, mint hogy egy direkt, arcbamenős kritikát közvetítsen. Igen, a forgatókönyv valamennyire meta, de csak pont annyira, hogy ezeket a kommentárokat egy intelligens néző le tudja szűrni. Ezt a filmet pont az nem fogja megérteni, aki miatt még a sokadik legalja Transformers is százmillió dollárokat termel a kasszáknál, és valahol ez a szomorú az egészben. De pont ettől kiemelkedően jó a Birdman.


Mert a Birdman valójában egy karakterdráma. Igen, sokszor vicces és sokszor könnyed, de legbelül azért nagyon súlyos. De milyen karakterekre épül a film? Nos, itt van ugye Riggan, akit Keaton egészen döbbenetes módon játszik el. A 64 éves színész sosem volt rossz abban, amit csinál, de öregségére úgy beérett, mint egy nemes bor. Még mindig képes hozni a korábbi vígjátékaiból ismert energikusságot, kiszámíthatatlanságot, de emellé egy olyan komorság, megtörtség és vívódás járul, aminek köszönhetően ez a karakter nem csak az írás szintjén, de színjátszás szintjén is valódi, többrétegű, igazi emberré vált. Keaton kibontakozását persze nagyban segítik a köré gondosan összeválogatott kollégák is.


Mindjárt itt van Edward Norton, aki szembemenve valós személyiségével egy teljesen elborult, a hétköznapi világból kiszakadt színészgéniuszt alakít. Ő Mike Shiner, aki már annyira nem találja magát a valóságban, hogy kizárólag a színpadon tud nagyjából normális emberként viselkedni. Ő az, akinek a zsenialitása ki tud emelni egy színdarabot a középszerűségből, ugyanakkor akivel annyira nehéz együtt dolgozni (mivel egy rendkívül szar ember), hogy puszta létével veszélyezteti az egész produkciót. Norton nem csak, hogy remekül játszik együtt Keatonnal, de talán még jobb kémia alakul ki közte, és Emma Stone között. Stone egyébként Riggan lányát, Samet alakítja, aki kénytelen volt egyedül felnőni, míg apuci a világsztárok életét élte. Nem csoda, hogy drogos lett és nem találja a helyét. Érdekes módon sokszor mégis ő nyitja Riggan számára ablakot a világ felé.


Ő az, aki egyértelművé teszi Riggannak, hogy miközben a színész teljesen elvakultan küzd azért, hogy ismét relevánssá váljon, valójában teljesen vakká vált a külvilágra, és pont ezért nem válhat soha relevánssá újra. Nincs fent a YouTube-on, nincs Facebookja, se Twittere. Riggan gyakorlatilag nem létezik. A Birdman tehát nagyon okosan, a karaktereken keresztül gyakorolja a társadalomkritikát, mint ahogy szintén nagyon okosan ábrázolja a Broadway kritikusait, mint megkeseredett, saját ágendával rendelkező, előítéletes, destruktív semmirekellőket. Az egész annyira szomorú, tragikomikus módon jön át a fantasztikus forgatókönyvnek és rendezésnek köszönhetően, hogy szerintem nincs az a kritikus, aki haragudni tudna a filmre, még akkor sem, ha az éppen most vágta az arcába, hogy tulajdonképpen egy semmitérő, nolifer nyomorék.


Ami pedig felrakja az egészre a koronát, az a megvalósítás. A mexikói rendező, Alejandro González Iñárritu ugyanis felkérte a rendkívül kreatív operatőrt, Emanuel Lubezkit a film fényképezésére. Azt a Lubezkit, aki egyébként éppen tavaly kapott Oscar-díjat a szintén mexikói rendező, Alfonsó Cuarón számára forgatott Gravityért. A helyzet ugyanis az, hogy a Birdmanben nincs vágás. Oké, van egy-kettő, de azokat is úgy elrejtették, hogy senki nem fogja észrevenni. Az egész olyan, mintha a kamera egy folyamatos felvételben követné végig az eseményeket, kicsit eltávolodva a színészektől, amikor azok a szinte már-már horrorisztikus kazamatákra hasonlító színházi folyosókat járják, és beközelítve, amikor beszélgetésre, vagy konfrontációra kerül sor. A hatás elképesztő, a film teljesen a hangulata alá vonja a nézőt, és egyfajta furcsa, szinte másvilági, klausztrofóbiás érzést kölcsönöz az egésznek.


Erre pedig csak rápakol a szinte folyamatosan, néha halkan, néha hangosabban szóló, szinte kizárólag jazzes dobolásból felépülő háttérzene. Bár igazából nem is zenének nevezném a hagyományos értelemben. hanem egy olyan eszköznek, ami a kamerázással együtt úgy képes szabályozni a néző idegrendszerét, hogy ha kell, akkor lenyugtassa, ha pedig arra van szükség, akkor úgy szétszedje, mint ahogy Riggan idegei és elméje hullik darabokra. Meg kell mondanom, rég éreztem magam ilyen (jó értelemben véve) furcsán egy film megtekintése közben, és rég éreztem azt, hogy a zene egy külön szereplője az egésznek. Hogy a zene maga mennyire meta? Hogy vajon csak Riggan elméjében létezik, vagy a színházi élet egyfajta kelléke? Vagy direkt csak akkor erősödik fel teljesen, ha Riggan kilép a színházból az utcára, ezzel egyfajta átmenetet sugallva az "álom" és a "valóság" között?


Őszintén megmondom: nem tudom. Ez a film annyira összetett, sokrétű, annyira okosan megírt, hogy legalább még kétszer meg kellene néznem ahhoz, hogy jó eséllyel teljesen be tudjam fogadni minden apró utalását. Igen, a Birdman tulajdonképpen egy művészfilm, így nem mindenki fogja tudni megemészteni. De nem AZ a művészfilm, amit Te is meg én is utálunk. Nem az a művészfilm, ahol valaki 6 és fél órán keresztül egy tehenet fej az udvaron, és a "hozzáértő" közönség utána egy belvárosi romkocsmában egy teljesen ismeretlen, de eléggé hipszter kínai natúrtea elfogyasztása mellett megállapítja, hogy a fekete-fehér képek, az égen a felhők formája, és a tehén jelenléte valójában egy rohadt nagy metakritikai mondanivaló kiteljesedése a modern fogyasztói társadalom ellen, és ezért milyen istenkirály meg nem értett géniusz a rendező. Nem. A Birdman egész egyszerűen egy marha jó film, ami közben valahogy nem feledkezett meg a filmkészítés céljáról.

Gamekapocs értékelés: 9,0
IMDB: 8,5
Rotten Tomatoes: 92% 

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
Eredeti cím: Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance)
Rendezte: Alejandro González Iñárritu
Írta: Alejandro González Iñárritu, Nicolás Giacobone, Alexander Dinelaris, Armando Bo
Szereplők: Michael Keaton, Edward Norton, Emma Stone, Zack Galifianikis, Naomi Watts
Zene: Antonio Sanchez
Játékidő: 119  perc
Bemutató: 2014. augusztus 27. (Venice Film Festival)
Magyarországi premier: 2015. január 15.

16.
kriszvandaar
Szerintem egyaltalan nem volt nagy szam ez a film. Voltak benne jo otletek es jelenetek de osszesegeben sokat unatkoztam a film alatt. Sajnos egy oregedo szinesz kapalodzasa a melozottseg ellen engem nem hozott lazba es nem aggodtam hogy sikerul e neki a darab vagy fejbelovi magat vagy hogy tenyleg madarember. Ez a film tenyleg arra valo hogy megnezze egy unatkozo tarsasag es a vegen megbeszeljek hogy mi is tortent valojaban.... kerdes hogy mi motival egy tarsasagot amikor ennek a filmnek a temajarol folytat eszmecseret
15.
névtelenség
#7: A Hős6os jó lett.
Nálunk fordítva van a helyzet. Az utóbbira mentünk együtt és a Birdman-ra vagyok egyedül. Nem mintha az utóbbi visszatartana.
13.
SwordFish
Irány mindenki a moziba. Inkább erre költsétek a pénzeteket, mint a kib*szott Marvel sz*rokra.
11.
Macifasz
#7: Fura, mert én a legtöbb embertől azt hallom, hogy még azt is alulmúlta, pedig már az is közelített a nézhetetlenség határa felé. :-D Nézzetek inkább a Corvinban Aliens-t, mi is azt tesszük haverokkal a Birdman után. :-)
10.
Tiger27
#7: A Taken3 pedig rosszabb lett még a 2. résznél is. Elég csak megnézni az imdb-t, vagy a rottent ahol 11%!!-on áll a film, de a metán is 26%!! Pár ismerősöm látta és ők is azt mondták nagyon gagyi. Az akciójelenetek nem is lehet követni, úgy szét vannak vágva...mondjuk én nem is vártam mást, mivel ugyanaz a tehetségtelen rendezője van mint a 2. résznek. Csak a pénzlehúzásról szól ez is. Bocsi az offért!

A Birdmant viszont rohadtul vártam már!:)
8.
sebtapasz
Tetszik a kritika, nem is hallottam eddig erről a filmről... nézős lesz!!!
7.
giga321
#2: Hát nem igazán van más ami érdekelne. Meg ami mindenkinek megfelel. Én pl még a Hős6ost is megakarnám nézni, de az csak engem érdekel :D. Takenről meg azt hallottam jobb mint a 2. rész aminek örülök mert szerintem elég gagyi lett.
4.
Pera007
A filmet már nagyon vártam és remélem mihamarabb megtudom majd én is nézni. Azonban felháborító az ahogy a kritika utolsó bekezdése a filmet méltatva minősíti le és általánosítja a másfajta művészfilmeket és azon értőit. Elhamarkodott és ostoba kijelentés ez aminek a végeredménye számomra az, hogy az író maga se tudja mi fán terem a filmművészet és annak egyes formanyelvi megoldásai. Pedig a kritika ha egyszerű is, de teljesen korrekt. Azonban ez az utolsó bekezdés óriási dilettantizmusról árulkodik és ez szomorú....
3.
kryszisz
Nagyon-nagyon-nagyon ki vagyok számolva pénzügyileg jelenleg, de ezt akkor is meglesem jövő héten, ha rámegy a gatyám is:D Iñárritu munkásságát imádom, minden filmje nagyon tetszik, és erről is csak elismerő kritikákat olvasni, szóval vélhetően át fogja rendezni a legjobb 2014-es filmek listámat, amit majd blogra is felrakok természetesen:)
2.
Sun9us
#1: Komolyan pénzt fizetsz a Tak3en-ért?
1.
giga321
Mindenhol azt olvasni, hogy nagyon jó lett. Keaton élete szerepe amire nem csoda, hogy meg is kapta a legjobb színésznek járó golden globot. Illetve más szervezetek a legjobb rendezésnek titulálták. Nagyon várom, hogy megnézhessem, mert szombaton irány a mozi Ez és a Tak3n.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...