Jupiter felemelkedése filmkritika

Ha valamit el szeretnél adni az életben, akkor általában nincs sok időd arra, hogy meggyőzd a vásárlót. Ez sokszorosan igaz a Hollywood és a mozifilmek világában. Mindenki elfoglalt, és ezernyi dolog verseng a figyelmünkért, legyünk akár nézők, akik a számos elérhető film közül válogatnak, vagy legyünk akár egy stúdió fejesei, akik új forgatókönyvet akarnak megvenni. Éppen ezért a legjobb, ha a portékád egy mondattal képes meggyőzni arról bárkit, hogy érdemes vele foglalkozni. Ezt az egymondatos összefoglalót a filmes világban logline-nak hívják, és egy forgatókönyvíró legelőször ezt írja meg, mielőtt még egyetlen párbeszédet, vagy akármit is papírra vetne.

Erre két dolog miatt is szükség van: egyrészt ez tartja fókuszáltan a teljes forgatókönyv megírása alatt, másrészt pedig ezt az egy mondatot tudja majd elmondani egy hollywoodi stúdió fejesének, ha az szán rá fél percet az életéből, mielőtt a következő meetingre indulna. Ha ez az egy mondat felkeltette a figyelmét, akkor lehet valami a forgatókönyvből, ha nem, akkor mehet gyújtósnak karácsony estére a kandallóba. Legtöbbször aztán ezek a logline-ok kerülnek be különböző újságokba is ajánlónak, meg ezeket olvashatjuk az IMDB-n rögtön az értékelés alatt, a kép mellett egy-egy film főoldalán. Érdemes megnézni, hogy a legjobb filmek milyen egyszerűen, érthetően és hatásosan képesek elmondani a lényeget egy mondatban.

A remény rabjai: "Two imprisoned men bond over a number of years, finding solace and eventual redemption through acts of common decency."

A keresztapa: "The aging patriarch of an organized crime dynasty transfers control of his clandestine empire to his reluctant son."

Vagy, hogy egy Watchowski-filmet is hozzunk, a Mátrix: "A computer hacker learns from mysterious rebels about the true nature of his reality and his role in the war against its controllers."

És akkor ezek után itt van jelen cikkünk alanya, a Jupiter felemelkedése: "In a bright and colorful future, a young destitute caretaker gets targeted by a ruthless son of a powerful family that live on a planet in need of a new heir, so she travels with a genetically engineered warrior to the planet in order to stop his tyrant reign."

Mi a fene? WTF? Ki az, aki ezt egyáltalán képes megérteni? Ha egy film annyira kaotikus, hogy csak ennyire nehézkesen és érthetetlen katyvaszként lehet leírni egy mondatban, akkor ott az esetek többségében már gond van. És ez az egy mondat számomra is előrevetítette azt, ami a film megtekintése után be is igazolódott: sajnos a Jupiter felemelkedése nem egy jó film. Én azok közé tartozom, aki megbocsátja a Wachowski-fivéreknek (nővéreknek? testvéreknek?) a Mátrix folytatásait, mert azok a filmek még úgyis bőven az átlag felett voltak, hogy messze elmaradtak az első résztől. A Felhőatlasznál pedig már egyenesen azt éreztem, hogy igen, az egykor sikeres páros ismét visszatért, és mostantól újra részletesen kidolgozott, elgondolkodtató, mély sci-fiket kapunk majd tőlük.


A Jupiter felemelkedése azonban nem ilyen. De először is, próbáljuk meg kihámozni a történetet. Szóval itt van nekünk maga Jupiter (Mila Kunis), aki egy csóró orosz családban él, akik különböző épületek takarításával foglalkoznak. Miközben a hölgy a vécét pucolja, valahogy mindig azt érzi, hogy ennél azért többre hivatott, és hamarosan ki is derül, hogy tényleg ez a helyzet. A film ugyanis egy alternatív teremtéstörténetet talál ki, amiben az emberiség már évmilliárdokkal ezelőtt megszületett egy másik bolygón, azóta pedig vadul hódít is kolonizál, leginkább azért, hogy ezeket a bolygókat később learassa egy nem túl szép cél érdekében. Ez az egész űrbéli birodalom azonban a legrosszabb földi kapitalista rendszereken is túltesz, ahol különböző családok harcolnak egymással a bolygókért, meg a minél nagyobb profitért.


Mi az Abrasax-család drámájába csöppenünk bele, ahol három testvér marja egymást a bolygókért meg a részesedésért. Közben pedig láthatóan mindenki meg van őrülve a genetikáért, mert folyamatosan arról hadoválnak, és ha jól sikerült értenem, akkor arról van szó, hogy ha elég sok millió évig vár az ember, akkor előbb-utóbb újra felbukkan a saját genetikai lánca (mert a véletlenszám-generátor újra azt a sorrendet dobja ki), így tulajdonképpen reinkarnálódik. Bár ez nem a reinkarnálódás "klasszikus" vallási értelmezésében történik meg, hanem szigorúan tudományos alapon. Röviden: egy idő után biztos születni fog még egy ugyanolyan ember, mint te.


És akkor a lényeg: a mi drága Jupiterünk pont az Abrasax-testvérek elhunyt édesanyjának reinkarnációja, és mint ilyen, mindenféle bonyodalmat hoz az amúgy sem nyugodt életükbe. Valamelyik testvér el akarja rabolni, valamelyik szimplán csak meg akarja ölni, a lényeg, hogy a lány élete az egyik pillanatról a másikra eléggé akciódússá válik. De szerencsére felbukkan Caine Wise (Channing Tatum), aki egy ember-farkas hibrid, de korábban amúgy szárnyai is voltak (ne kérdezzétek), és meg akarja őt védeni. Innentől kezdve pedig röhejesebbnél röhejesebb jelenetek váltják egymást, miközben szegény Jupitert már harmadszor rabolják el a filmben, és ahol (számomra) az egyik csúcspontot az jelentette, amikor az egyik testvér feleségül akarja venni őt - tehát tulajdonképpen a saját anyját, legalábbis az ő felfogásuk szerint.


Ennek a filmnek egyetlen része sem áll össze, vagy működik rendesen. Mila Kunis úgy lóg ki a GTA IV-es lepukkant, ronda orosz családból vécépucolás közben, mintha egy előre beállított szupermodellt látnánk valami jótékonysági szervezet fotózásán pózolva takarítani. A forgatókönyv bármiféle színészkedést sem tőle, sem pedig Channing Tatumtól nem követel meg, ami nagy kár, mert a Foxcatcher az utóbbiról legalább bebizonyította, hogy tényleg nagyon tehetséges. A kettejük közt kibontakozó (elkerülhetetlen) szerelmi szál pont olyan érthetetlen és váratlan módon jön, mint Anakin és Padme kapcsolata A klónok támadásában.

Sajnos a mellékszereplők sem jobbak. Az Abrasax-testvérek közül Titus és Balem érdemel figyelmet. Előbbit Douglas Booth alakítja, aki pont úgy néz ki, mintha egy Abercrombie & Fitch fotózásról jött volna meg, míg utóbbit (és a film igazi főellenségét) az az Eddie Redmayne játssza el, aki éppen most kapott Oscar-díjat A mindenség elméletéért. Reméltem, hogy az itt nyújtott performansza alapján nem vonja vissza a jelölést az akadémia, bár meg kell hagyni, hogy ennyire közhelyes és üres karakterből nem nagyot lehetett többet kihozni. A harmadik, női testvért Tuppence Middleton kelti életre a vásznon, akinek egyetlen "emlékezetes" mondata, hogy "érintsd meg a bőröm". Ilyenekkel egyébként tele van a film, Mila Kunis egyszer például azt mondja Channing Tatumnak, hogy "szeretem a kutyákat", míg az ismét mellékszerepet kapó Sean Bean azt találja kiejteni a száján, hogy "a méhek nem hazudnak". Oké.

A sztori teljesen zavaros, súlytalan és csak eltúlzott, nagy ecsetvonásokkal van felrajzolva, ám ennek ellenére rengeteg az expozíció. Képtelen bárminemű feszültséget felépíteni, éppen ezért a hosszú, eszméletlenül látványos akciójelenetek is unalmassá válnak. Ráadásul ebben a filmben minden olyan cheesy. Nincs benne egy rendes, sima űrhajó, minden hatszáz különböző lebegő darabból áll, minden túldíszített, aranyazott, faragott, minden kaotikus. Persze, a látvány néha megdöbbentő tud lenni, és akad egy-két olyan felvétel, ahol bizony a padlón koppant az állam, de összességében inkább túl sok az egész.

Összességében úgy gondolom, hogy a Jupiter felemelkedése nem egy jó film, azonban lesz majd egy réteg, akiknek nagyon tetszeni fog. Ők leginkább a gyerekek és a fiatalok lesznek, simán el tudom képzelni, hogy nekik eszméletlen élmény lesz nézni a levegőben antigravitációs korcsolyával repkedő Channing Tatumot.

Gamekapocs értékelés: 5,5
Metacritic: 6.0
Rotten Tomatoes: 23% 

Jupiter felemelkedése
Eredeti cím: Jupiter Ascending
Rendezte: Watchowski-testvérek
Írta: Watchowski-testvérek
Szereplők: Channing Tatum, Mila Kunis, Eddie Redmayne
Zene: Michael Giacchino
Játékidő: 127  perc
Magyarországi premier: 2015. február 5.