The Night Manager sorozatkritika

  • Írta: Shifty
  • 2016. április 13.
Link másolása
John le Carré, a kémregény-irodalom egyik legismertebb alakja és krónikása, akinek alkotásai közül több a szélesvásznon kötött ki. Az 1993-ban megjelent Éjszakai portás azonban a tévén próbált szerencsét egy minisorozat formájában.

Ha valaki rajong a klasszikus kémregényekért, akkor jó eséllyel David John Moore Cornwell, vagyis John le Carré munkásságával is tisztában van. Az egykori MI5- majd MI6-alkalmazott maga is részese volt a hidegháború valós kémtörténeteinek, így amikor belevágott az írásba, bőven volt miből ihletet merítenie. Első műve az 1961-ben megjelent Ébresztő a halottaknak című regénye volt, amit 1963-ban követett az első átütő siker, a Kém, aki bejött a hidegről. Innen pedig nem volt megállás, alapanyag pedig a kommunizmus bukása után is bőven akadt, hiszen a nemzetközi bűnözők az újonnan kialakult helyzetben sem tűntek el, csak a korral haladva egészen máshogy űzték az ipart. A hidegháborús évek lezárása utáni első regénye az 1993-ban megjelent Éjszakai portás volt (újabban Éjszakai szolgálat címmel emlegetik), ami minden tekintetben alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Mind főhőse, mind a rosszfiú személye, mind a történet távol állt az addig megszokott kémsztoriktól. Ez egyébként a BBC jóvoltából elkészült, hatrészes minisorozat minden momentumán érezhető.

Az Éjszakai portás ugyanis nem azért szórakoztató, mert minden második percben elárulnak valakit, vagy mert nagyon csavaros a cselekménye. Nem is azért szórakoztató, mert hőse James Bondot meghazudtolva dönti ágynak a jobbnál jobb csajokat, vagy mert ütős kütyükkel indul elkapni a világuralmi terveket szövögető, már-már karikatúrába áthajló főgonoszokat. És nem is azért szórakoztató, mert a regény főszereplője Ethan Huntot lekörözve oldja meg a lehetetlennek tűnő küldetéseket és akadályokat. Az Éjszakai portás azért szórakoztató, mert mind a történet, mind a hősei földhözragadtak, hétköznapiak, és akadnak momentumok, amikor még a velejéig gonosz, kegyetlen Richard Onslow Roperrel is lehet azonosulni, már-már megkedvelni, ahogy Jonathan Pine se mindig az a szimpatikus, erkölcsileg kikezdhetetlen fickó, hiszen lesznek olyan szituációk, amikor a cél érdekében kénytelen bemocskolni a kezét.

A hidegháború lezárásával és a Szovjetunió feloszlásával újabb lehetőségek nyíltak arra, hogy a romokon fegyverkereskedők és drogdílerek egy új generációja nője ki magát, lehetőleg még nagyobb befolyást, hatalmat és vagyont szerezve. Közülük is kimagaslik a sármos, nagyon okos, mindig magabiztos, ellenben könyörtelen és rosszindulatú Richard Onslow Roper (Hugh Laurie), aki kapcsolatainak - és persze pénzének - köszönhetően gyakorlatilag érinthetetlen, hiszen egyszerre üzletel terroristákkal, valamint a brit és amerikai kormánnyal. Ebbe a szövevényes bűnüldözői labirintusba csöppen bele Jonathan Pine (Tom Hiddleston), egykori brit katona, aki jelenleg Kairó egyik legelőkelőbb szállodájának az éjszakai portásaként igyekszik távol tartani magát az egykori borzalmaktól, így a Roper-féléktől is. Amikor azonban titkos anyagok birtokába jut, és azokat továbbítja a brit hírszerzésnek, akarva-akaratlanul is belecsöppen Roper romlott világába. Informátorát és egyben szerelmét meggyilkolják, ő pedig mindent hátrahagyva egy flancos zürichi hotelnél vállal állást. Egy napon azonban betoppan Roper, Pine-ban pedig felerősödnek a korábbi érzelmek, így a brit titkosszolgálat egyik vezetője, a fegyverkereskedéssel gyanúsított Ropert évek óta üldöző Angela Burr (Olivia Colman) beszervezi Pine-t, akinek a bosszú mellett az is feladata lesz, hogy leleplezze az egész hálózatot.

Az Éjszakai portás történetének az egyik legnagyobb gyengesége - ami egyben erőssége is -, hogy rengeteg időt pepecsel a felvezetéssel és gyakorlatilag a hatrészes minisorozat első két része a szereplők megismertetésével, az alaphelyzet felvázolásával és a motivációk megágyazásával zajlik. Ez a lassú tempó azonban nem biztos, hogy sokaknak tetszeni fog, ugyanis az első két részben tényleg alig történik valami. Ami viszont igen, annak egytől egyig meghatározó szerepe van a cselekmény előrelendítésében, a szereplők egymáshoz fűződő viszonyának kialakításában. A regényt ugyan (még) nem olvastam, de az is komótos tempóban kezd neki Roper hálózata felszámolásának. Ami talán kissé zavaros, az a Pine-t hajtó szerelmi szál, az ugyanis a lassú tempó ellenére nagyon felszínes. Nehezen érthető, hogy egy alig egynapos kaland után miért "szerelme" elvesztése a fő forrása a bosszújának. Ezt leszámítva viszont én minden percét élveztem az első két résznek is, ami nem csak a színészeknek, de az első tévés rendezésével most bemutatkozó dán rendezőnek, Susanne Biernek is köszönhető. A hölgy remekül ért a feszültség megteremtéséhez, ami egyébként az egész sorozatot végigkíséri, így nem csak a teljes évadnak, de az egyes epizódoknak is van egy szép kerek, jól bejárható íve.

A tempó aztán később se változik sokat, és igazából ezért fájó, hogy az évad lezárása egy kissé összecsapott, hirtelen lett. A nézőben nem marad hiányérzet, minden szépen a helyére kerül, az addig megszokott lassú, feszültséggel teli tempó viszont egy csapásra átcsap egy "gyorsan zavarjuk le a végét" ritmusra, ami nem igazán áll jól a sorozatnak. Ettől eltekintve viszont mindenre bőven jut idő, így Pine és Roper kapcsolata, kettejük viszonya is szépen körvonalazódik, ahogy a többi mellékszereplőnek és van ideje kiteljesedni. A nézőnek van ideje megkedvelni vagy éppen megutálni az egyes karaktereket, miközben a kapcsolatok elmélyítésének is bőven jut tér és idő. Így nem tűnik elhamarkodottnak Pine és Jed (Elizabeth Debicki) románca vagy éppen Pine és Corcoran (Tom Hollander) belső harca.

Persze a visszafogott tempó nem lehetne teljes olyan színészek nélkül, mint Hugh Laurie vagy Tom Hiddleston. Utóbbiról nem véletlenül pletykálják már egy ideje, hogy ő lehet az új James Bond. A Lokit is zseniálisan megformáló brit színész ugyanis nagyon magabiztosan mozog szerepében. Kellően sármos, határozott és laza, miközben a Bondot mindig is jellemző eleganciának és kifinomultságnak sincs híján. Az egykori genyó dokit, House-t alakító Hugh Laurie pedig ismét bizonyította, hogy nem csak a Fekete Viperában megismert arca az egyetlen. Laurie remekül hozza a már túlságosan is magabiztos, önző, kegyetlen Roper szerepét, miközben arra is ügyelt, hogy némi szentimentalizmussal is felruházza a karaktert, akinek bizony vannak olyan pillanatai, amikor eléri, hogy a néző megkedvelje, függetlenül attól, hogy tudja róla, csakis a hatalom és a pénz érdekli.

Sajnos a Jedet alakító Elizabeth Debickivel már nem voltak ennyire kegyesek a forgatókönyvírók. Hiába tekinthető egyfajta katalizátornak a karaktere, lényegében semmit nem tudunk meg róla. Egy-két érdekes, a korábbi életére utaló apróság ugyan felszínre bukkan, de valamiért annak mélységeibe már nem kalauzolnak el minket a készítők, így egy meglehetősen felszínes, csinos kirakatbaba szerepében tetszeleg, miközben egy nagyon érzékeny, sérült lányról van szó, akinek múltja bőven rejt olyan titkokat, amelyek motivációit és tetteit is sokkal jobban megmagyarázhatták volna. Ezzel szemben a mellékszerepekben mindenki másnak jut hely és idő is, kezdve a sokáig Roper jobbkezeként ténykedő Corcoranig vagy a Ropert évek óta üldöző Angela Burrig.

John le Carré több évtizedre visszanyúló munkásságai között rengeteg olyan történetet találni, amelyeket szívesen látnánk mozgóképes formában is, mert bár leáldozóban van a klasszikus kémtörténeteknek, a mindenféle felesleges akciót nélkülöző, valóban történet- és karakterközpontú sztorikra azért még bőven van igény. Az Éjszakai portás éppen ezért remek és hálás alapanyag, és nem is képzelhettünk volna el jobb médiumot neki, mint a tévé. Carré történetei ugyanis megkívánják a hosszas elbeszélést, a hatrészes minisorozat pedig bőven ad teret annak, hogy mindent és mindenkit jó alaposan megismerjünk. Így ha imádod a klasszikus kémsztorikat, rajongsz Carré munkásságaiért vagy csak szimplán unod James Bondot és Ethan Huntot, akkor ne habozz, adj egy esélyt az Éjszakai portásnak. Nálam elérte a célját, hibái és tempója ellenére imádtam, így nem is kérdés, hogy a könyvet is beszerzem.

Gamekapocs értékelés: 8/10

The Night Manager
Rendező: Susanne Bier
Írók: David Farr, John Le Carré
Szereplők: Tom Hiddleston, Hugh Laurie, Olivia Colman, Elizabeth Debicki, Tom Hollander

4.
4.
shatterhand
A képi világa tetszett,meg a csajszi :) de a többi.... ha agyon reklámozták volna azt mondanám túlhype-olt. Könnyed nudli volt esténként, de nem esik tőle hanyatt az ember.
3.
3.
anarchoid
Szvsz ez egy NAGYON erotlen carre adaptacio, bar a semminel tobb az igaz ;)

el is kaszaltak nem lesz folytatva


2.
2.
bema695
Én Hugh Lauriet nagyon bírom, de nem tudok elvonatkoztatni a ténytől, hogy ő Hugh Laurie. Bármit is mond, bármennyire komoly settingben, mindig azt hiszem, hogy valamilyen furcsa twisted módon ki akar parodizálni valami és viccből mondja, csak komoly arccal.
1.
1.
Yanez
Epp a heten akartam belekezdeni, ugyhogy a kritikat majd elolvasom, miutan vegeztem vele. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...