Expedíció filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2018. április 4.
Lena egy teljes éve gyászol, egy rejtélyes küldetés során ugyanis eltűnt a férje. Kane váratlanul mégis előkerül, de amikor rosszul lesz és kórházba viszik, hirtelen a kormány is felbukkan. Lena pedig úgy dönt, hogy kideríti, mi történt az X Térségben.

Nem feltétlenül jelent jót, ha egy kész, már pontos premierdátummal is felcímkézett film mögül az utolsó pillanatban szó szerint kihátrál a költségeket álló stúdió, majd a nemzetközi piacon inkább átadja a forgalmazás jogait a Netflixnek. A The Cloverfield Paradox után ráadásul könnyen lehetett arra a következtetésre jutni, hogy a Paramount Pictures megint előremenekült, pedig itt inkább arról van szó, hogy a stúdió egész egyszerűen nem hitt ebben a filmben, de sokkal inkább nem hitt a nézőkben. Féltek attól, hogy a popcorn majszolása és a kóla szürcsölgetése közben nem jön át az Expedíció üzenete, ez pedig egyértelmű bukáshoz vezetne. Igen, Alex Garland második sci-fije nem hazudtolja meg magát, nem rág semmit a néző szájába, ügyesen táncol a horror és a transzcendencia határmezsgyéjén, miközben egyszerre szól életről és halálról, megbánásról és megbocsátásról, valamint sérült lelkek útkereséséről. Viszont az ilyen gondolatébresztő filmeknek igenis helye van a mozikban, főleg akkor, ha olyan látványvilággal karöltve hatnak érzékeinkre, mint amilyennel az Expedíció is teszi.

Lena (Natalie Portman) korábban a hadsereg szolgálatában állt, de egy ideje már a Johns Hopkinson oktat biológiát. Közel egy éve már, hogy katona férje, Kane (Oscar Isaac) nem tért haza legutóbbi bevetéséről. A titkos küldetés helyszíne egy Florida déli végén található mocsaras vadon volt, ahol egy titokzatos jelenség, a Vibrálás ütötte fel a fejét. A kormány odatelepített katonai egységei és tudósai által csak X Térségnek hívott zóna különlegessége, hogy aki eddig bemerészkedett a Vibrálásba, az onnan sosem jött ki. Egy valakit kivéve, az egy év távollét után hirtelen Lenánál felbukkant Kane-t, akivel azonban valami nagyon nincsen rendben. A váratlan hazatérés csak rövid ideig lesz örömteli, Kane rosszul lesz, a kórházba vezető úton pedig felbukkannak a kormány emberei. Lenának fogalma sincs mi történik, de amikor szembesítik az X Térséggel, nem habozik és önként jelentkezik, hogy a következő, ezúttal csak nőkből álló csapat tagjaként kiderítse, mi a fene is történt az eddigi egységekkel, meg persze férjével.

Alex Garland Jeff VanderMeer népszerű, nehezen értelmezhető regénytrilógiájának első felvonását vitte vászonra, illetve tévére. A rendező alaposan belepiszkált a könyv cselekményébe, több ponton is olyan kapaszkodókkal és mankókkal segítve a nézőt, amelyek irányjelzők a látottak megértéséhez. Ennek ellenére az Expedíció nem az a film, ami egyértelmű válaszokkal szolgál, sőt, Garland megint igyekezett úgy lezárni a történetét, hogy az lehetőség szerint a végefőcím után is gondolkodóba ejtse nézőjét, ne adj isten, párbeszédre ösztökélje azokat, akik együtt merültek el a Vibrálás egyszerre mámorítóan gyönyörű és ijesztően sejtelmes világában. Nem véletlen, hogy a film hangulata Tarkovszkij klasszikusai, a Solaris és a Stalker előtt igyekszik tisztelegni. A titokzatosságnak és az egyének problémáinak kivetülései lényegében a Vibrálásban válnak teljes egésszé, ott nyernek igazán értelmet. Az X Térség ugyanis a metamorfózis megtestesítője, ahol flóra és fauna valami megmagyarázhatatlanná manifesztálódik.

Pontosan ez történik a női csapatnak a problémáival is, illetve magával a csapat tagjaival is. Fizikálisan és mentálisan is nagy változáson esnek át, ami idővel nemcsak a csapategység megbomlásához vezet, de ahhoz is, hogy kezdeti, saját démonaik is átalakulnak. Kár, hogy a forgatókönyv csak Lena és Dr. Ventress (Jennifer Jason Leigh) karaktereinek a mélységeivel foglalkozik. Az ő problémájukat tekinti egyedül valósnak, megoldandónak, míg a többiek csak arra szolgálnak, hogy a horror elemeit is be lehessen vetni. Járulékos veszteségek, így esély sincs jobban megismerni őket, ami azért baj, mert gyorsan letudott jellemzésükből is átüt, hogy érdekes, izgalmas tagjai a tudóscsapatnak.

Sablonos jellemük helyett azonban nem is ezen van a hangsúly. Lena ugyan eléri a célt, de ott nem biztos, hogy azt a választ kapja, amire számított. Ahogy a néző sem. A film utolsó harmada konkrétan egy jó értelemben vett LSD-utazás, ahol nemcsak a film fojtogató, de egyben varázslatos hangulata, hanem a látványvilág is kiteljesedik. A történet pedig kap egy bizarr, szürreális végkifejletet. A több oldalról is megközelíthető beteljesülés, átalakulás értelmezése azonban már a befogadóra van bízva, a nem éppen rendhagyó lezárás végén ugyanis hiába hagyja maga mögött démonait Lena, valójában nem lehetünk benne biztosak, hogy kínzó lelkiismerete megnyugvásra lelt. Egy biztos, Garland a Vibrálás formájában határozott ecsetvonásokkal adott keretet az ismeretlennek, a megfoghatatlannak, ami nemcsak azért veszélyes, mert láthatatlan, hanem azért is, mert fogalmad sincs róla, hogyan hat majd rád.

Garland az Ex Machina után ismét bizonyította, ha lézerfegyverek nélküli, őrült akcióktól mentes, okos, kérdéseket felvető és a nézőjére bátran támaszkodó sci-fi elmeséléséről van szó, akkor rá lehet számítani. Az Expedíció mondjuk nem lett olyan összeszedett, mint az Ex Machina, de a nehéz alapanyag ellenére is képes volt végig szórakoztató és gondolatébresztő maradni. Szomorú, hogy ezt az élményt nem szélesvásznon, hanem otthon, a tévé előtt ülve kellett átélnünk. Mert bizony vannak olyan alkotások, amiket nem szabad láncra verve visszafogni, helyette hagyni kellene kiteljesedni őket. Az Expedíció pont ilyen, és nem csak a látványvilága miatt...

Gamekapocs értékelés: 8.0

Expedíció
Eredeti cím: Annihilation
Rendezte: Alex Garland
Írta: Alex Garland
Szereplők: Natalie Portman, Oscar Isaac, Jennifer Jason Leigh, Tessa Thompson, Gina Rodriguez, Benedict Wong
Játékidő: 115 perc
Magyarországi premier: 2018. március 12.

23.
A független filmkészítés korunk egyik legnagyobb kérdése.
Tény és való, én szeretem Hollywood megaprodukcióit, de ez nem azt jelenti, hogy egy leszűkített világban élek.
Én még mindig nem láttam ezt a filmet, megérdemelte volna a mozit.

Ha bukás, ha nem. Nem erről van szó.
Hanem magáról az esélyről, amit meg sem adtak neki.
Legalább a Netflix megvette, így eljuthat jóval többekhez.
Ez klassz dolog, nem is vagyok ellene, nagyon jó, hogy aki nem szeret moziba járni, mert mondjuk nem szereti ha csámcsognak körülötte, de akkor is.

Sajnálom azt a kínt, amit a stábnak ki kellett állnia.
21.
hadzsime
#19: Szívesen olvasnék egy ilyen blogot.
19.
Ra1D3n
#13: Lassacskán akár blogot is lehetne írni a rossz moziélményekről, mert tény, hogy bár nem mindig, viszont akad, hogy egy paraszt elkúrja a moziélményt. Én az AZ-ra mentem el a barátnőmmel, kicsivel mellettem ült 3 kb 10-12 éves kislány(gondolom nagyon menőnek számított ez a film akkortájt, mert nagyon paraaaaaaa... szerintük.), és végigpofázták az egészet, meg találgattak, hogy mi lesz ezután. Mondjuk hamar meguntam, és mondtam nekik, hogy vagy fogják be a pofájukat, vagy szépen húzzanak ki a teremből, ha pofázni akarnak. Utána meg sem nyikkantak.

A másik közelmúltbeli "élmény" mikor az Éjszakai játékot néztük, és egy nő elővette a telefonját, persze fulltotál fényerőre tekerve(nem tudom, ha én előveszem a telefonomat, alap, hogy egyből leveszem a fényerőt minimálisra, hogy lehetőleg mást ne zavarjak vele, de elővenni is csak akkor szoktam, ha már vibrátor módra rezeg a zsebemben, mert annyira hívogatnak és írogatnak...), ő meg ott rápillant a facebookra, ide-oda lapozgat a főképernyőn az alkalmazások között, utána megint facebook, aztán messenger, de sehova semmit nem írt, csak ide-oda faszkodott rajta. Mielőtt rászólhattam volna, egy másik mozitársam küldte el a picsába tök jogosan, épp, hogy nem kapott tapsot érte :)
18.
LCoder
#9: A maci gyenge pontja az volt, hogy az első felbukkanásakor akkorának tűnt mint egy kamion, a másodiknál meg már normál méretű volt. Vagy az egy másik maci volt ? A toronynál meg azt nem értettem, hogy mi a fenéért nem csónakkal jöttek ahelyett hogy ipiapacsot játszottak az erdőben a macival és a kollégáival. A vége viszont nem volt rossz, de annyira nem volt nagy szám az egész.
14.
Ramirezx
A medve jó volt benne. Viszont hogy mi történt a toronyban, azt nem tudtam értelmezni :(
13.
Necreon
#2: SW:TFA alatt kiverte a szemem az előttem ülő telefonjának képernyője ahogy fényképezi hogy moziban van mert továbbküldi fb chaten valakinek.

Mindezt akkor amikor Han és Ben a hídon állnak és épp eltűnt a napfény.

Azt hittem a gigáját puszta kézzel tépem ki.
12.
Huh, ezek szerint én szerencsésnek számítok, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor rontotta el valami hülye a mozit, és ebből szerintem minimum 2 SW premieren volt. A Rogue One alatt a mellettem ülő csávó 20-30 másodeprcenként talált okot arra, hogy egy 5 méteres körzetben mindenki számára jól hallható "pfffffffff"-t benyomjon. Érdekes módon a film után meg azt ecsetelte a haverjának, hogy egészen tetszett neki a film.

Az Annihilation-t meg már 3 hete tologatom, lehet ma este megnézem.
10.
giga321
9.
hadzsime
#8: Ja amúgy, hogy a filmhez is írjak valamit:
Én elszórakoztam rajta. Kicsit csalódott voltam a végén mert egy Érkezéshez hasonló szintű filmet vártam, de volt benne pár rész, ami megmentette a filmet.(A maci és tornyos jelenet mestermunka.)
A végét viszont nem tudom, hogy kéne értelmezni.
7.
zoenn
Azt a medvét nem felejtem el könnyen...
4.
hadzsime
#3: Mondjuk úgy, hogy 40% esélyed van arra, hogy jobban élvezd mintha otthon néznéd.
3.
Shifty
Nem mondom, hogy nincs igazatok, de azért a szélesvászon egészen más élményt ad, mint a tévé :) A többit meg ki kell kapcsolni vagy lerúgni, hogy csendben maradjon :)
2.
hadzsime
Basszus ugyanígy vagyok én is. Az összes bunkó mozizó fajtával találkoztam már. Egy regényt tudnék írni a rossz tapasztalatokból.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...