Altered Carbon sorozatkritika

  • Írta: zoenn
  • 2018. április 19.
Link másolása
Ha bírod a cyberpunkot, különösképp az égig szökő, futurisztikus metropoliszokat, de nem tetszett a Szárnyas fejvadász 2049 lassú tempója, akkor az Altered Carbon jövőképét tutira csípni fogod! A Netflix nem sajnálta rá a pénzt.

Laeta Kalogridis írótól már kaptunk jót (Viharsziget) és rosszat is (Terminator: Genesys) az elmúlt években, idén azonban visszatért a sorozatokhoz, hogy Richard K. Morgan 2002-ben megjelent regényét, a Valós halált dolgozza fel a Netflixnek. Kezdetben egész estés filmben gondolkodott az alkotó, ám a több szálat és karaktert megmozgató sci-finek nagyobb teret kellett engedni. Az epizódonkénti 7 millió dollár minden látványos hozadéka tetten érhető az Altered Carbonon, amin két évet kotlottak a készítők: iszonyúan látványos a neonfényben úszó nagyváros, ahol lent a mocsok és a bűn az úr, de a gazdagok sem szentek az égi palotáik kényelmében.


A történet több mint 300 évvel ugrik előre az időben. Az emberiség technológiája már lehetővé tette az örök életet. A tudatokat bármikor át tudják költöztetni egy másik, mesterséges testbe (vagy itt hívják: burokba), így ha természetes vagy erőszakos halált halunk, a tarkónkban lévő chip eltárolja a tudatunkat (a tehetősebbekét pedig egyenesen a felhőbe menti), ami átültethető egy másik burokba. Csak a bankszámlánk nagysága szab határt annak, hogy milyen testet választunk magunknak, és pont itt érhetőek tetten a társadalmi különbségek.

A szegények ugyanis egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy egy gyönyörű, erős testet vásároljanak. Könnyen lehet, hogy egy baleset következtében egy kislány vagy egy nő egy korábban meghalt tetovált elítélt burkában tér magához. Ezzel szemben a gazdagok akár több klónt, vagy implantokkal teletömött szupertestet is birtokolnak, így örökké fiatalok és vonzóak maradnak. Ha a chip megsemmisül, vagy nincs pénzünk új burokra, a valós, visszafordíthatatlan halál vár ránk.


Ebben a kétarcú jövőben éled fel hősünk, Takeshi Kovacs (Joel Kinnaman), aki több százéves börtönbüntetését töltötte hibernálva. Teste sem a régi már, azt ugyanis szitává lőtték, és hiába japán, neki is egy fehér ember bőrébe kell bújnia. Bay City mindenható urának, Laurens Bancroftnak (James Purefoy) köszönheti szabadságát, de a gesztus nincs ingyen. Kovacsnak fel kell kutatnia azt a személyt, aki meggyilkolta Bancroft egyik korábbi testét. Az esetre nem emlékszik, két nap eseményei törlődtek nála; ha Kovacs megtalálja a rejtélyes gyilkost, elnyerheti szabadságát. Hamar kiderül, hogy az arisztokrácia körében sincs minden rendben, az intrikák mindennaposak, és hiába a fényűzés, a több százéves semmittevés nagyon unalmas tud lenni. 

A szálak elég szövevényesek, bűnszervezetekkel és korrupt rendőrökkel hozza össze a sors Kovacsot. A világ alaposan megváltozott, míg a tudata aludt, és hiába próbál múltjába kapaszkodni, be kell látnia, hogy a régi fejvadász-módszerek nem működnek, mindenképp segítségre szorul. A menedékeként szolgáló Holló hotelt egy rendkívül segítőkész mesterséges intelligencia, Edgar Allen Poe irányítja, de ott van a csinos spanyol rendőrnő is, aki egyike azon kevés bűnüldözőnek, aki nem néz félre akkor sem, ha a várost markában tartó hatalom úgy akarja.


Maga a világábrázolás és a társadalomkritika egy ideig még jól is működik a sorozatban. A halhatatlanság nehéz téma, de itt is kiütköznek a kicsinyes emberi érdekek, még nagyobb lesz a szakadék a társadalmi osztályok között. A fő nyomozás végső soron érdekes, de Kovacs rengeteg szereplővel kerül összetűzésbe, és még a nyomozónő életébe is betekinthetünk. Az írók jó pár epizódot szentelnek az ilyen közjátékoknak, ami kétségtelenül sokat hozzáad az atmoszférához, de a cselekmény egy centit sem lendül előle.

A sorozat tehát pár rész alatt ellövi a puskaport, felvázolja az intő jeleket, de nem szövi tovább, hanem megtorpan egy helyben. A vérontás viszont zsigerekig hatol, a VR-vallatás tényleg emlékezetes; az Altered Carbonban nincs finomkodás, ha elszabadulnak az indulatok, törik a csont és folyik a vér.


A színészi játékkal már nem tudtam kibékülni, Kovacs karaktere nem a legárnyaltabb, és bár a múltja alapján volt benne valami plusz, az őt alakító Kinnaman unottan, hiányzó mimikával darálja le a félmondatait - látszólag nincs több benne. A dialógusok sokszor csak lógnak a levegőben, és amilyen jól állt a művészi fennhang a Szárnyas fejvadász 2049-nek, annyira nem való az Altered Carbon jéghideg, már-már noiros témájához.

Sajnos Chis Conner, mint Poe is inkább idegesítő lesz egy idő után, Purefoy azonban még most is megbízható színész, jól áll neki a kicsit kiszámíthatatlan és mindenre elszánt Bancroft karaktere. Ortega kisasszony, azaz Martha Higareda igyekszik, de sajnos eléggé hiteltelennek éreztem a céltudatos, de sebezhető rendőrnő szerepét.


Görcsösen többnek akar tűnni az Altered Carbon annál, mint ami lett. Ha bírod a lebegő autókat és a mocsokban tocsogó jövőképet, akkor imádni fogod a sorozatot, a fényképezés pazar és helyenként kísérletező. Ha viszont az átlagnál több mondanivalóra vágysz - aminek nem volt híján az alapanyag -, akkor még mindig a klasszikus sci-fik mellett tedd le a voksodat. A nyomozós cyberpunk témához bátortalanul nyúltak az alkotók, nem mertek kockáztatni, meditatív élménynek túl erőszakos, kriminek pedig csak simán átlagos a sorozat. De legalább kényezteti a szemet.

Gamekapocs értékelés: 7/10

Altered Carbon
Showrunner: Laeta Kalogridis
Írta: Nevin Densham, Leata Kalogridis, Richard Morgan
Rendezte: Uta Briesewitz, Alex Graves, Peter Hoar és mások
Szereplők: Joel Kinnaman, James Purefoy, Martha Higareda, Chris Conner, Dichen Lachman, Ato Essandoh, Kristin Lehman
Zene: Jeff Russo
Fényképezte: Martin Ahlgren, Neville Kidd
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 10
Magyarországi premier: 2018. február 2. (Netflix)

9.
9.
bitbandita
A legjobb scifi sorozat perpillanat szerintem az Expanse (könyvben még jobb, Térség kötetek néven fut, sorrendben: Leviatán Ébredése, Kalibán Háborúja, Abaddon Kapuja, Cibola Meghódítása, Nemezis Játékai, Babilon Hamvai, a 6. könyv /Persepolis Rising/ fordítás alatt, a 7. pedig éppen készülőben). Kiváló történet, baromi jó karakterekkel. Bár a sorozatban egy-kettő megformálása szódával még elmegy kategória (Holden), a legtöbb karaktert sikerült jól elkapni. Vannak nagyon szerethetők, pl Amos, és Alex, Thomas Jane meg zseniális Millert hoz, de pl Avasarala is nagyon erős. Most indult a 3. évad, kb a 2. könyv közepénél tart a történet. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a minőségi scifit.
7.
7.
azureknight0715
Na igen pont msot akartam elkezdeni a terror , de lehet elöbb ez lesz mert fent van midnegyik részhez a magyar felirat, illetve fent van 4K-ban is
5.
5.
princeps27
Pár napja gondolkodtam melyik sorozatot néztem a The Terror előtt és nem jutott eszembe, hogy ezt... szóval akkor ezt jelenti, hogy felejthető :D
4.
4.
Necreon
Ja igen, a záróepizódos spoiler screenshot-hoz külön szeretnék gratulálni.
2.
2.
Necreon
Szerettem egész addig amíg fel nem bukkant a... nos, spoilermentesen mondjuk úgy a "kardos csaj". Onnantól mélyrepülés. Illetve a flashback-ek amik később sok játékidőt kapnak, 0 kémia a 2 főszereplőjük között és olyan törés van az eredeti Kovacs és az új testben lévő Kovacs személyisége között hogy nem tudta nekem a sorozat eladni hogy ez egy és ugyanaz az ember.

Kinnaman-t ugyanakkor én valamiért nagyon kedvelem (House of Cards lehet az oka), kellett egy kis idő azt Ortega-t játszó színésznő is hozzám nőtt, Poe pedig a legjobb az egészben. Csak az a 13 éves színvonalú "ez de menőőőő" edgelord szarság amivel a sorozat utolsó harmadát teletömték, csak az ne lenne benne.
1.
1.
Kolompár Tarzan
Nem rossz, ötletes sorozat. De aki a Spartacust nem szerette, mert sok benne a vér és a szex, az ezt sem fogja.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...