Dűne filmkritika

Ha egyszeri nézőként ülsz be a Dűnére, akkor az első percek után kikerekedett szemmel szembesülsz majd vele, hogy nem egy teljes, kerek történetet kapsz a pénzedért, hanem egy grandiózus eposz első felvonására váltottál jegyet. Ez önmagában nem szentségtörés, ha a történet méretei nélkülözhetetlenné teszik a többrészes elmesélést, akkor nyilvánvalóan indokolt, hogy több felvonásban bontakozzanak ki a felvázolt keretrendszeren belüli erőviszonyok, illetve a karakterek személyisége.

Ha azonban a stúdió a marketing során mélyen hallgat a kettészedett történetmesélésről, joggal érzed magad majd becsapva, a nagyobb probléma pedig az, hogy közel sem biztos, hogy megkapjuk a Dűne második epizódját, ahol kiteljesedhetne Denis Villeneuve koncepciója. Így viszont az első rész képtelen megállni a saját lábán. Ez már a forgatókönyvírók és a rendező egyértelmű hibája, akik egyszerre akarnak megfelelni a regényfolyam rajongóinak és a nézőknek. Előbbiek valószínűleg elégedettebbek lesznek a látottakkal, mert a szükséges háttérinformációk birtokában sokkal könnyebben helyezik majd el őket a koordinátarendszerben, míg a többieket a két és fél órás játékidő alatt gyakorlatilag végig homályban tartják az alkotók. Nem kapunk igazi mankót ahhoz, hogy megértsük a Dűne univerzumának kolosszális méreteit, a benne elhelyezkedő uralkodóházak viszony- és kapcsolatrendszerét vagy az egész történet középpontjában álló nyersanyag, a fűszer jelentőségét.

Villeneuve mindent nagyvonalúan ábrázol. A film elején nagyon röviden bemutatja, mi is az Arrakison található fűszer szerepe a Galaktikus Impériumban, miközben a Dűne-rajongók tudják, hogy azért a nyersanyag ennél sokkal markánsabb tényezője a történetnek. Ugyanilyen lazasággal vetik oda a nézőknek a Harkonnen-dinasztia több évtizedes elnyomását, majd aztán hirtelen bemutatkozik az Atreides család, akik a császár parancsára átveszik a fűszer kitermelésének a jogát. Villeneuve egy percig sem veszi a fáradtságot, hogy felvázolja, milyen ellentétek húzódnak meg a különböző uralkodóházak között, de családok között fennálló feszült politikai viszonyokra sem tér ki. Cserébe viszont hajlamos olyan momentumokon elidőzni, amelyek az átlag néző számára nem mondanak semmit. Ott vannak például Paul Atreides (Timothée Chalamet) álmai, amelyek az első részben egyszerűen nemigen nyernek értelmet azoknak, akik nincsenek tisztában a regénnyel.

Kapcsolódási pontként mentőövet dobhatnának az egyes karakterek, hiszen ezekből bőven akad a filmben, de a játékidő nem volt elég arra, hogy a kulcsszereplők a váz helyett  markánsabb jellemmel is fel legyenek ruházva. Egyesek szó nélkül eltűnnek a film egy pontján, másoknak csak a biodíszlet szerepe jut. Ott van például Leto Atreides (Oscar Isaac), az Atreides-ház vezetője, aki az Arrakisra érkezést követően hiába igyekszik a korábbi megszálló Harkonnen ellenpólusaként pozicionálni magát az őslakos fremenek előtt, valójában nem kap sem teret, sem időt arra, hogy ezt bizonyítsa, így úgy marad meg számunkra, mint egy újabb, a másik népet a búsás haszonért cserébe elnyomó vezér. Duncan Idaho (Jason Momoa) a kevés játékideje alatt mindössze egy átlagos hűséges zsoldos benyomását kelti, de ami nagyobb baj, hogy a Harkonnen bárót alakító Stellan Skarsgård sem tud igazán kiteljesedni és közel sem tudja a romlott, olykor kisstílű, máskor az élvezeteket nagykanállal zabáló antagonistát hozni. A Zendaya által alakított Chani meg tulajdonképpen csak annyi szerepet kapott, hogy narrálja a felvezetést.

Persze mindezt elintézhetnénk annyival, hogy ez a történet alapvetően nem róluk, hanem Paulról és részben anyjáról, Lady Jessicáról (Rebecca Ferguson) szól. De ahogy a többiek, úgy a két központi alak karaktere is papírvékony. Az első rész végig csak sejtet dolgokat Jessica rejtélyes hátteréről, miközben Paul felnövéstörténete igazából egy helyben toporog, mert nincs honnan elindulnia és hova tartania. Mármint a személyisége fejlődésének, mert alapvetően végig olyan érzésem volt a film nézése közben, mintha egy teljesen kész hőst látnék, aki az álmaiból fakadó bizonytalansága, az ismeretlentől való távolságtartása ellenére nagyon is tudja, milyen központi szerepet tölt majd be a családok közötti háborúban.

Amit viszont nem lehet elvitatni a filmtől, az a grandiózus látványvilága. Nem véletlen, hogy a rendező kiakadt, amikor a Warner Bros. úgy döntött, hogy a mozis premierrel egy időben HBO Maxen is nézhetővé teszik az év legjobban várt sci-fijét. Ha tehetitek, kerüljétek az otthoni megtekintést, mert nincs az a tévé vagy projektor, ami vissza tudja adni a gyöngyvásznas élményt, legyen szó a látványról vagy a hangzásról. A Dűne határozottan a nagyvászonra készült, és végig kiaknázza az abból fakadó erényeket, amitől nem érdemes megfosztanod magadat.

Denis Villeneuve nem találta meg az egyensúlyt, és a Dűne esetében inkább a rajongók igényeit igyekezett kielégíteni. Egy filmadaptáció esetében viszont nem lehet arra építeni, hogy majd mindenki képben lesz az alapanyaggal, vagyis muszáj kompromisszumokat kötni. Talán ez az oka annak is, hogy a közvélekedés szerint a Dűnét lehetetlen adaptálni. Egyszerűen azért, mert maga a könyv inkább a világépítést helyezi előtérbe, a cselekményt pedig ritkább esetben mozgatják előre látványos űrcsaták vagy akciók. Az már Villeneuve hibája, hogy ennek ellenére képtelen volt alaposabban elmerülni és megágyazni az esetleges folytatásnak. Mintha minden, de tényleg minden puskaport ott szerettek volna ellőni, csak közel sem biztos, hogy lehetőségük lesz meggyújtani a kanócot, hogy végignézhessük, mekkorát szól a folytatás, mert a Warner meg lehet, hogy eltaktikázta magát a marketinggel.

Az első felvonás így egy nagyon hosszúra nyúlt prológus lett, aminek lehet sosem kapjuk meg azt a részét, ahol tényleg történik is majd valami. A Dűne első epizódja ugyanis pont akkor vágja el a látottakat, amikor Paul elérkezik a jövőbeli sorsát is befolyásoló fordulóponthoz. Az egyszeri néző csak annyit tehet, hogy értetlenkedve kijön a moziteremből, a Dűne-rajongó meg csak reménykedhet, hogy elég egyszeri néző vált majd jegyet a filmre. És ez így nagyon nincs jól.

Gamekapocs értékelés: 6.0

Rendezte: Denis Villeneuve
Szereplők: Rebecca Ferguson, Timothée Chalamet, Josh Brolin, Charlotte Rampling, Javier Bardem, Oscar Isaac, Dave Bautista, Stellan Skarsgård, Zendaya, Jason Momoa
Játékidő: 155 perc
Hazai premier: 2021. október 21.