Halál a Níluson filmkritika

Egészen kanyargós utat járt be a Halál a Níluson, mire végre sikerült mozikba küldeni az Agatha Christie örökségének egyik legismertebb regényéből készült újabb filmes feldolgozást. Nem elég, hogy közbeszólt a pandémia, később Armie Hammer egészen bizarr részletekkel tarkított szexbotránya okozhatott fejtörést az alkotóknak, akik végül úgy döntöttek, hogy nem piszkálják a már felvett jeleneteket és bedobozolt kópiákat. Hogy mennyire bizonyul ez jó döntésnek, azt majd a jegyeladások megmutatják, de az is biztos, hogy Poirot újabb mozis kitérőjének sikerét nemcsak Hammer jelenléte fogja meghatározni, ugyanis a Kenneth Branagh rendezte újabb filmadaptációnak bőven vannak más, hangsúlyosabb problémái is.

Ugyan Branagh láthatóan törekedett arra, hogy az Agatha Christie-féle regény vázát változatlanul tolmácsolja a filmvásznon keresztül, bőven akadnak olyan elemei a filmváltozatnak, amelyek ha nem is markáns, de azért meghatározó változtatások. Az egyik ilyen a szerintem teljesen felesleges bevezetés, amiből megismerhetjük a belga nyomozó védjegyének számító kackiás bajusz eredettörténtetét. Igaz, ennek a felvezetésnek van egy másik, érzelmesebb vonulata is, ami Poirot személyisége színesebbé tételének egy fontos momentuma, és ami a későbbi cselekmény során egy visszatérő elem lesz. Ennek ellenére ezek olyan részletek, amelyek alapvetően nem árnyalják és nem teszik érdekesebbé a karaktert, de talán szerethetőbbé varázsolják őket a néző számára.

A kor szelleméhez igazított fazonírozáson estek át fontosabb szereplők is. Erre alapvetően szükség volt, és nem csak azért, mert az új kapcsolati viszonyokkal a potenciális gyanúsítottak közötti dinamikák is megváltoztak, hanem azért is, mert egyeseknek eltérőek az indítékai, továbbá a politikai korrektség jegyében egészen máshogy lehet és kell is érzékenyebb témákat érinteni. A változatos szereplőfelhozatal ennek bőven ad teret, Branagh pedig meglepő finomsággal és érzékenységgel nyúl fontosabb témákhoz, mint például a színesbőrűek elnyomásához, a melegek elfogadásának kérdéséhez. Ráadásul mindezt mértékletesen, nem túltolva kapja a néző, ami kifejezetten üdítő.

Ami viszont sokkal problémásabb, hogy teljesen lecsupaszította és kilúgozta a gyilkosság mögötti indítékot. Sokkal izgalmasabb kérdéseket vethetett volna fel a film, ha bátran érinti az osztálykülönbségből eredő feszültségeket, a pénz és a hatalom iránti vágy megszerzésének gátlástalanságát, amit aztán vegyíthetett volna az általa kihangsúlyozott és többszörösen aláhúzott szerelem erejével. Ez utóbbi az a motívum, amire az egész film, annak cselekménye, a gyilkosság indítéka, de még Poirot karakterének színesebbé tétele is összpontosul. A kétórás játékidő alatt pedig nagyon gyorsan telítődik vele a néző, amikor minden pillanat az egymás utáni csöpögésről szól, közben egy idő után meg már inkább önmaga paródiájává válik a rózsaszín ködbe burkolt romantikázás.

És ha már szóba került a játékidő, érdemes megemlíteni, hogy nagyon komótosan építkezik a film, aminek központi eleme, a nyomozás, illetve az azt megelőző gyilkosság csak a film második felében indul be. Addig a szereplőket kellene megismernünk, de Branagh annyira tolakodó, hogy amikor esetleg újabb részletekkel árnyalhatná a film karaktereit, akkor is saját magát helyezi a középpontba. Ráadásul borzasztóan modorosan, színpadiasan teszi mindezt, ami akár lehetne a kor szellemének megfelelő megközelítés modernziált újragondolása is, de szerintem már inkább zavaró volt a túlzott teátralizmus.

A Halál a Níluson csak egy hajszállal lett szórakoztatóbb, mint a Gyilkosság az Orient expresszen. Azt 55 millió dollárból forgatták és simán összekalapozott 359 millió dollárt, vagyis nem lepődnék meg, ha a mostani 90 millió dolláros büdzsé most is többszörösen megtérülne, pedig a nílusi hajótúra legalább annyira felesleges adaptáció, mint Agatha Christie másik klasszikusának sokadik feldolgozása volt. Ha ismered, azért, ha nem ismered a történetet, akkor meg azért. Helyette inkább csapd fel a könyvet és olvasd el, hidd el, sokkal jobb és szórakoztatóbb élményben lesz részed!

Gamekapocs értékelés: 5.5

Rendezte: Kenneth Branagh
Szereplők: Kenneth Branagh, Gal Gadot, Emma Mackey, Armie Hammer, Rose Leslie, Sophie Okonedo, Tom Bateman, Bening, Letitia Wright, Adam Garcia, Russell Brand, Jennifer Saunders, Ali Fazal, Dawn French
Játékidő: 127 perc
Hazai premier: 2022. február 17.